Vége

Azok, akik eddig rendszeresen olvasták a történetemet teljes joggal fognak rám haragudni, ugyanis nem folytatom az Egy farkas éjszakáját. Történt egy váltás az életemben, amiről nem szívesen beszélnék. Kyra és Nick története ugyan véget ér, de elkezdődik egy új, amit talán még jobban fogtok szeretni. Kérlek Titeket, ne haragudjatok. Ha minden jól megy, már holnap lesz egy kis bevezető az sztoryból. A címe: A szövetség. Remélem szeretni fogjátok.

ezen a címen éritek el:http://szovetseg-shagon.blogspot.com/

31. fejezet

Ott a kórházi ágyon, félig ájultan, visszasírtam azt a sötétséget, ami legutóbb is segített. Hiába rimánkodtam némán, sírtam zokogtam magamban, csak nem jött az áldott sötétség. Rádöbbentem arra, hogy félek. Alighogy erre rájöttem éreztem a jól ismert zuhanást. A következő pillanatban ott voltam a fekete szobában. Előttem egy fehér farkas. Megdöbbentem, aztán rájöttem, hogy egy tükör van előttem, ami megmutatja, hogy mi lakik bennünk. Leültem a tükörképemmel szemben beszélgetni. Mindenféle marhaságról és nem figyeltünk az időre. Egyszer csak feljött, ami Denver-ben történt. Magam előtt láttam Főnök arcát, majd közvetlenül mellé képzeltem Carlos arcát is. A két arc két különböző férfié volt és mégis nagyon hasonlítottak egymásra. Mintha ikrek lennének. Puszta kíváncsiságból megpróbáltam a két arcot egymásra vetíteni. Könnyebben ment, mint gondoltam és amikor "végeztem" meglepett az eredmény. Akkor és ott döbbentem rá, hogy a két férfi egy és ugyanaz az ember.
Ez a felismerés villámcsapásszerűen ment át az agyamon. Felmerült, hogy megihatnám a kék fiolát és visszatérek a való világba vagy esetleg maradok még egy kicsit, legalább addig,a míg a sebem valamennyire meggyógyul. Ahogy ezt végiggondoltam, tudtam, hogy vissza kell mennem. Keresni kezdtem a fiolákat, a kéket és a pirosat, de nem találtam.
~ Valami baj ~ döbbentem rá. ~ Nem tudok visszamenni. Még nem.
Mivel nem tudtam mit tenni visszamentem a tükörhöz. A tükörképem még mindig farkas alakban volt, de kifejezetten tetszett. Leültem és csak gyönyörködtem a farkasban. Nem tudom mióta ültem ott, nem is érdekelt. Akkor ocsúdtam fel,a mikor a tükör mögül Nick hangját hallottam.
~ Megvan a kapaszkodó. Most már csak az utat kell megtalálni. ~ gondoltam és odamentem a tükörhöz. Megérintettem a lapját, de nem hideg és kemény volt, hanem langyos és zselé szerű. Óvatosan megnyomtam, mire eltűnt a kezem. Vettem egy mély lélegzetet, tovább hallgattam Nick szólongatását. Beléptem ebbe a zselészerű anyagba.
A következő pillanatban már megint a kórházi ágyban találtam magam. Óvatosan kinyitottam a szemem. Jobbra, majd balra néztem. Jobbomon apámat , balomon Nick-et láttam. Mindketten a kezemet fogták.
- Jól vagyok! - mondtam csendben, szinte suttogva. Nem hittek nekem. Egyszerre nyúltak a homlokomhoz, simogatták meg az arcom. Hirtelen nem tudtam sírjak-e vagy inkább nevessek. Végül a kettő keverékénél döntöttem. Folytak a könnyeim és mosolyogtam. Apám a megkönnyebbüléstől elsírta magát. Örült hogy még mindig életben vagyok. Nick kicsit zavartan nevetgélt mellettem. Felnéztem rájuk és elkomolyodtam.
- A denveri pacák és Carlos egy és ugyanaz. Ugyanaz a férfi, csak álruhában. - mondtam, mire Nick felpattant mellőlem és belerúgott a falba.
- Ez biztos, kicsim? - kérdezte apám, mire elszakítottam a szemem dühös páromról sé ránéztem.
- Egészen biztos. - mondtam szomorúan.

३०. fejezet

Amikor meghallottam a vonyítást, megálltam és a hang irányába fordítottam a fejem. Nick előttem futott, és amikor észrevette, hogy megálltam, visszasétált hozzám. Megbökött a nedves orrával és morgott egy kicsit. Felé fordultam és odabújtam hozzá. Még így, farkas alakban is kisebb voltam nála. Ott álltunk már körübelül két perce, amikor egy ág reccsent mögöttem. Azonnal megfordultam és fenyegetően morogni kezdtem. A fák közül két farkas lépett ki. Egy szürke és egy barna. Azonnal felismertem a szagukról. Az a két srác volt, akik lefogtak az ebédlőben. Megfordult a fejemben, hogy itt a bosszú ideje, amikor kilépett egy harmadik, aranybarna farkas, Vyvien. A két másik farkas között jött ki és láthatóan odadörgölőzött mindkettőhöz. Azok ketten megremegtek, de nem mozdultak a helyükről. Nick mellém lépett és kicsit meglökött. Értetlnül néztem Nick-re. Rámmorgott, amolyan menjünk-már-innen morgással. Amíg mi egymással foglalkoztunk, Vyvien eltűnt. Mire visszafordultam, addigra már csak a két férkas állt előttünk és egyre közelebb jöttek. Morgást hallottam a hátam mögül, ami a nevetésre emlékeztetett. A szemem sarkából láttam, hogy Nick megfordul, majd rámorog Vyvien-re.
~ Istenem, segíts! ~ gondoltam magamban, továbbra is a két fakast nézve. Olyan gyorsan történt minden. A két srác és Vyvien egyszerre támadtak ránk. Nick Vyviennel és a szürke farkassal harcolt, így rám a barna maradt. A farkas a nyakamba akart harapni, de mivel jóval kisebb voltam nála, így mindig kicsúsztam a mancsai és a fogai közül. Kisebb termetem lévén, fürgébb is voltam nála. Míg én vele harcoltam, addig Nick leütötte Vyvient, aki visszaváltozott emberi alakba, amikor elvesztette az eszméletét. Hallottam Nick fájdalmas vonyítását, amikor a szürke farkas megharapta a lábát. Erre megfordultam és rámorogtam a szürkére és már épp ugrottam volna rá, amikor a barna farkas belekarmolt a jobb vállamba. Felüvöltöttem, visszafordultam a farkas felé és a dühtől vakon a nyakának ugrottam. Elkaptam és megtartottam. Nem akartam megölni, de nem voltam ura a tetteimnek. Csak később jöttem rá, mit tettem, de akkor már késő volt. Nick leütötte a szürke farkast is.
Már emberi alakban voltam, amikor odajött hozzám és óvatosan magához húzott.
- Nincs semmi baj, Kicsim! Nyugodj meg. - mondogatta és csak akkor vetem észre, hogy zokogok. A karjába vett, annak ellenére, hogy a bal kezén csúnya harapás volt. Az ölében vitt hazáig.
- Megöltem, Nick! Szörnyeteg vagyok. - mondtam csendesen, amikor a tóhoz értünk. Akkor döbbentem rá igazán, hogy mit tettem. Nick letett a földre, megfogta az arcom és kényszerített, hogy ránézzek.
- Nem vagy szörnyeteg. Csak azt tetted, amit az ösztöneid súgtak. Teljesen ártatlan vagy. - próbált megvígasztalni és sikerült is neki. Megnyugodtam és elhittem neki, hogy nem vagyok szörnyeteg. Át akartam ölelni, és akkor vettem észre, hogy nem tudom megmozdítani a jobb karomat. Odakaptam a bal kezemmel és éreztem, hogy csupa vér a ruhám, és egy csúnya végés van a vállamon.
- Kórházba kell menned. Gyere, szólunk apádnak, hogy vigyen be minket a kórházba. - mondta kedvesem, és megint felvett az ölébe.
- Tegyél le! Megsérült a karod, ne terheld még jobban. - kértem, de nem hallgatott rám.
- Nem vagy teher, Kyra! Viszint apád ki fog akadni. - nevetett csendesen.
- Azt meghiszem. Ez már a sokadik alkalom, hogy sérülte hozol haza. Csoda, hogy apám még nem tiltott el tőled. - nevettem én is csendben. Felnéztem az arcára és láttam, hogy elkomorodik.
- Egyszer már megpróbálta. Akkor, amikor visszahoztalak Denverből. - erre nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondhatnék. Ekkor értünk a bejárati ajtóhoz.
- Peter, engedj be! - kiáltotta Nick és vártunk, hogy apám beengedjen minket. Hallottuk, ahogy kijön a konyhából és kinyitja az ajtót.
- Jézusom, veletek meg mi történt már megint? - kérdezte aggódva és amikor meglátta a vállamat, azonnal fogta a kabátját és a kocsikulcsot.
- Orvosra van szüksége. Lassan nem lesz magánál. Sok vért veszített, amíg visszahoztam. - mondta Nick, és mondnai akartam valamit, de túl gyengének éreztem magam, ahhoz is, hogy megszólaljak.
A következő emlékem az volt, hogy kinyitottam a szemem egy kórházi szobában. A vállam bekötve, és olyan zsibbadt voltam, hogy azt hittem megint elájulok, vagy egyszerűen csak elalszok.

२९. fejezet

Annak ellenére, hogy megtudták, mik is vagyunk valójában, fergetegeset buliztunk. Aznap valamikor hajnalban mentünk haza, Nick-kel. Megdumáltuk a szüleivel, hogy ma nálunk alszik. Apám is beleegyezett.
Beléptünk az ajtón és azonnal megcsapott a fémes illat. Egy pillanatra ledermedtem és a szag irányába indultam, apám szobája felé. Nick végig a sarkamban volt, akkor is amikor benyitottam a szobába és vércseppeket láttam a padlón, amik az ágyig vezettek. Apám ott volt az ágyon, betakarózva. Felkészültem a legrosszabbra, megfogtam a takaró sarkát és lerántottam apámról. Abban a pillanatban felült én pedig felsikoltottam és Nick karjaiba vetettem magam. Óvatosan fellestem az ujjaim közül és apámra néztem, aki összezavarodva nézett rám. Végre felfogtam, hogy életben van. Egyből rátámadtam.
-Apa! Mi történt? Mitől véres a padló és a takaró? A frászt hoztad rám. Már azt hittem... - de nem fejeztem be a mondatot.
-Ne haragudj, Kicsim! Véletlenül betörtem az ablakot, amikor kinyitottam és elvágtam a kezem. Nem akartal megijeszteni. - mondta apám, felmutatva a bal karját. Megenyhültem és odaléptem hozzá.
-Még szerencse, hogy jobb kezes vagy. Aludj tovább, mi is megyünk aludni. - mondtam, megpusziltam a homlokát és Nick kezét megfogva bementem a szobámba. Becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem magam. Nick mellém feküdt és a hasamat kezdte simogatni.
-Szerinted nagyon haragszanak ránk a barátaink? - tette fel a kérdést, ami engem is foglalkoztatott. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem tudom, Nick. Azt gondolom, hogy ha tényleg a barátaink, akkor megértik. - feleltem.
-Bízom benne, hogy igazad van. Bárcsak ne jött volna oda Vivyen. Akkor soha nem derült volna ki. - mondta és láttam a szemében a fájdalmat.
-Előbb vagy utóbb úgyis el kellett volna mondanunk. Ez csak megkönnyítette valamennyire a dolgokat. - mondtam és felkönyököltem. A hátára fordítottam és felfeküdtem a mellkasára.
-De most ne foglalkozzunk velük. Még szerencse, hogy holnap nincs suli. - nevettem halkan és megcsókoltam.
-Mire készülsz, Kyra? - suttogta az ajkaimba.
-Találd ki! - suttogtam én is, mire levettem a pólóját. Azonnal kapcsolt és rólam is lekerült a felsőm.
Arra, hogy ezek után mi történt a fantáziátokra bízom. Mindezek után valamikor délután keltünk fel arra, hogy valaki kopogott. Hallottam, hogy apám ajtót nyit és beenged valakit. Aztán meghallottam a hangját. Azt hittem ott helyben szívrohamot kapok. A következő pillanatban kopogtak a szobám ajtaján.
-Kyra, tudom hogy itt vagy. Engedj be, kérlek. - szólt Vivyen az ajtó túloldaláról.
-Egy pillanat, Vivyen. - kiáltottam és azonnal kipattantam az ágyból és felöltöztem. Időközben Nick is felkelt és ő is elkezdett öltözni. Megvártam amíg felkapja a nadrágját és kinyitottam az ajtót. Vivyen ott állt az ajtóban. Gyönyörű szőke haja, kócos és koszos volt. A ruhája elszakadt és anadrágja szó szerint cafatokban lógott rajta. Műkörmei letörtek és ha jól láttam az egyik körme is bevérzett. Meggyötört szemmel rámnézett.
-Segíts! - suttogta és kitört belőle a zokogás. Annak ellenére, hogy utáltuk egymást, megfogtam a vállát és behúztam a szobába.
-Először is, elmész zuhanyozni, mert egyszerűen rossz rádnézni. Másodszor itt van pár ruhám ezeket vedd fel, ha kész vagy. - mondtam kedvesen és betoltam a fürdőmbe. Arra számítottam, hogy ellenkezni fog, vagy egyszerűen csak genyózni fog velem, de nem így történt. Szótfogadóan bevonult a fürdőbe.
Nick-kel összenéztünk. Megvonta a vállát.
-Ne nézz rám. Nem tudom mi történt vele. - mondta. Eközben én hol rá, hol a fürdő ajtajára néztem.
-Valószínű, hogy a farkalét kicsit nehéz neki. Neki senki nem magyarázta el, mivel jár ez. És mellette nincs egy olyan ember, aki maga is farkas. - mondtam és megpusziltam Nick-et.
-Tán csak nem sajnálod? - kérdezte mosolyogva. Ezen elgondolkoztam. Magamat is megleptem a válasszal.
-De, egy kicsit. - feleltem és abban a pillanatban Vivyen kijött a fürdőből, az egyik régebbi farmeromban és egy rövidujjúban.
-Ezt hova tegyem? - kérdezte csendesen és felemelte a ruháit. Látszott a szemén, hogy sírt.
-Egyelőre csak dobd le az ajtó elé. Majd ha megyünk ki, akkor kidobjuk. - magam is meglepődtem, hogy többesszámban beszéltem magunkról. - Vivyen, tudom hogy nehéz a farkaslét, de csak úgy tudok segíteni, ha megváltozol. Abba kell hagynod ezt a kurvás viselkedésedet, mert ez senkinek sem tetszik.
-Kurvás? Igen, na ezt nem vártam volna, pont tőled, aki egyik pasi karjaiból a másikba dől. - vágott vissza azonnal.
-Ez meg a másik. Ezt is abba kellene hagynod. Rajtad áll a döntés Vivyen. A szabad akarat szent. Ha úgy döntesz, hogy felhagysz az eddigi viselkedéseddel és megváltozol, akkor nem fogsz úgy élni, mint azok, akiknek ezt köszönheted. - mondtam. - Azok, egytől egyig gonoszak, ezért olyanok, amilyenek. Nem akarsz te is olyan lenni, igaz?
-Kyrának, igaza van Vivyen. Én már csak tudom, hisz majdnem 2 évig éltem velük az átváltozásomat követően. Bízz bennünk. - mondta Nick.
-Nekem, ne két 17 éves kölyök mondja meg mit csináljak. Azt mondjátok meg, hogy állíthatom ezt le. - kiáltott ránk Vivyen.
-Látom, teljesen felélpültél. Azt ajánlom menj el egy pszihológushoz. Olyan személyiség zavaros vagy, amilyet még nem láttam. Mellesleg ezt nem lehet leállítani. - vágott vissza Nick, mire Vivyen fogta magát és felpattant. Az ajtóban még visszanézett.
-Dögöljetek meg mindketten. - mondta a szokásos lekezelő stílusában. Felment bennem a pumpa.
-Hé, a ruháimat kérem vissza. Már bánom, hogy beendetlek. Vedd vissza a szakatd ruháidat. - kiáltottam rá. Hallottam, hogy apám rohan fel a lépcsőn.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte, de szinte azonnal elnémult, mert szinte tapintható volt a feszültség Vivyen és köztem.
-Tessék, itt a koszos ruhád. Nem kell. - mondta undorodva Vivyen és ott mindenki előtt levetkőzött bugyira és melltartóra. Hozzámvágta a ruháimat és felkapta a sajátját. Alighogy felvette már rohant is le a lépcsőn és bevágta maga után az ajtót, olyan erővel, hogy még az emeleten is megzörrentek az ablakok.
-Ez a csaj nem normális. - mondta apám és a fejét rázva visszament meccset nézni. Felnéztem Nick-re.
-Ne foglalkozz vele. Gyere menjünk futni egy kicsit. - nézett rám és megsimogatta az arcom.
-Oké, menjünk. - egyeztem bele és kimentünk a hátsó ajtón. Elsétáltunk a tóig és ott átváltoztunk. Funi kezdtünk és közben egy fájdalmas vonyítást hallottunk.

२८. fejezet

Fehér és fekete. Egymás ellentétei, de mégis jól kiegészítik egymást. Farkas lett belőlem, annak ellenére, hogy nem akartam. Először azt hittem megőrülök, mert amíg nem tanultam meg uralni az érzelmeimet, addig szinte mindig átváltoztam. Nagyon sokat segített, hogy Nick mellettem volt és nem hagyott magamra. Az is elég bosszantó volt, hogy mindenhol fehér szőrt találtam. A ruháimon, a szobámban, az egész lakásban. A legfájdalmasabb az egészben az, hogy apámnak nem mondhatok semmit, az ő érdekében. Ő sem lesz fiatalabb és nem tudom, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az egyetlen kicsi lányából farkas lett.
Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy Carlos megharapott és egy hét múlva betöltöm a 17-et. Hálát adtam az égnek, hogy Carlos azóta sem indult a keresésünkre, pedig tudja, hogy hol találhatna minket. Viszont Nick-kel meg kell húznunk magunkat, mert elszaparodtak a farkas támadások. Carlos bandája már nem csak az erdő állataira vadászik, hanem mostmár emberekre is. Eddig három ember tűnt el az erdőben. Ha elő is kerülnek, valószínüleg már ők is farkasok lesznek. Bent a suliban nem volt semmi különös egészen péntekig, amikor is a szülinapom volt.
Nick-kel és a többiekkel épp kiléptünk a suliból, hogy elmenjünk James-hez bulizni, amikor az autók közül egy halványbarna farkas lépett ki. Nick-kel egyszerre dermerdtünk meg és néztünk a farkasra. Biztos, hogy új volt még és nem mondták el neki a szabályokat. A farkas egyenesen rámnézett és vicsorogni kezdett, aztán megenyhült az arckifejezése és könyörgés ült ki az arcára. Egyszercsak megremegett és ott a suli parkolójában mindenki előtt visszaváltozott.
-Ölj meg, kérlek. Ezt nem tudom elviselni! - nézett rám Vyvien, a suli legtenyérbemászóbb pon-pon lánya. Először undorral néztem rá és a szemébe akartam üvölteni, hogy megérdemled, hogy farkassá lettél, de aztán a saját helyzetemre gondoltam.
-Vyvien, miért pont engem kérsz? - kérdeztem csendesen.
-Azért, mert te is az vagy, ami én vagyok. Nick-kel együtt. - nézett ránk lenézően, mire fogtam és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Láttam rajta, hogy nem számított rá.
-Ehhez neked semmi közöd. Ugyanúgy nem tehetünk róla, ahogy te. Mi sem akartuk. És most figyelj rám. szépen hazamész és lefürdesz, mert írtózatosan bűzlesz. Amíg veszel egy forró fürdőt, lenyugszol és ha úgy érzed tudsz normálisan beszélni velem, akkor keress meg. Tudod hol lakok. - néztem rá ridegen. Ennél többet nem tehetek érte, egyelőre.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, te kis csitri! Azt kértem, hogy ölj meg, nem azt hogy tanácsokat adj. - vágott vissza a tőle megszokott stílusban.
-Ahogy gondolod, de akkor kérj meg valaki mást, hogy öljön meg. Rám ne számíts. - mndtam és elfordultam tőle. James és a többiek már a kocsiban ültek. Láttam rajtuk, hogy megbántódtak, azon, hogy nem tőlünk tudták meg, hogy mik vagyunk. Nick-kel beszálltunk a kocsiba.
-Sajnálom. Azért nem mondtuk el, hogy titeket védjünk. - mondta Nick.
-Oké, haver semmi gond, csak éjszaka ne akarjatok kinyírni senkit. - viccelődött Adam, Sam-et átkarolva. Arra számítottm, hogy nagyobb balhé lesz ebből, de valami azt súgta, hog csak a szülinapom miatt lépnek túl rajta ilyen könnyen. Általában jók a megérzéseim. Reméltem, hogy egyszer , majd megbocsátanak nekünk.

27. fejezet.

Egyik pillanatról a másikra magamhoz tértem. Ahogy körülnéztem egy pinceszobában találtam magam, ami egy kicsit az elmegyógyintézeti gumiszobára hasonlított. Lassan felültem és a kezemre támaszkodtam, hogy felálljak, de a jobb vállamba hasító fájdalom megakadályozott. Ahogy odapillantottam észrevettem, hogy véres a pólóm és van egy csúnya seb a vállamon. Megpróbáltam visszaemlékezni a történtekre, de egy felém ugró farkasnál többre nem emlékeztem.
Azon gondolkoztam, hogy hogyan juthatnék ki innen, amikor a szoba egyik oldala kinyilt.
~Egy titkos ajtó. ~ gondoltam és hátrébbhúzódtam a szoba másik oldalára. Carlos mosolygott rám kedvesen. Beleszagoltam a levegőbe és megcsapott Carlos izzadságának a szaga. Undorító egy szag volt, keveredve az izgatottság és a várakozás szagával. Nem bírtam türtőztetni magam.
-Fúj, mi ez az istentelen bűz? - kérdeztem és felhúztam az orromat, mintha ezzel kizárhatnám ezt a szagot. Ettől lehervadt Carlos mosolya.
-Gyere kislány. Ideje átváltozni. - mondta gúnyosan, odajött hozzám és nem épp finomat felrántott a földről persze, hogy a sebes vállamnál fogva, amivel azt érte el, hogy rámorogtam. Magamat is megleptem.ˇ
~Mit művelt velem ez az ember? ~ kérdeztem magamtól kétségbeesve. Olyan szagokat, illatokat éreztem, amit előtte soha. Olyan hangokat hallottam, amik tőlem jóval messzebb voltak és amit nem kellett volna hallanom.
-KYRA! - hallottam a nevem az udvarról. Felkaptam a fejem és a hang irányába fordítottam.
-Nick. - suttogtam. - NICK! - üvöltöttem vissza, mire Carlos pofon vágott.
-Fogd be a szád, különben a barátod bánja. Nem várhatjuk meg, amíg önmagadtól rájössz hogyan kell átváltozni, ezért kicsit rásegítünk a dolgokra. - mondta és kinyitotta az udvarra vezető dupla ajtót.
Ledermedtem az ajtóban. Nick ki volt közötve egy fához. Levették a pólóját és egy szál gatyában állt előttem. Körülötte négy farkas körözött, akik néha megkarmolták Nick felsőtestét. Amikor kiléptem a szabadba Nick felemelte a fejét és rámnézett a nagy barna szemeivel. Egy könnycsepp csillant meg az arcán, ahogy rámnézett. Épp indultam felé, amikor hátulról elkapták mindkét karomat és lefogtak.
-Engedjetek el!! - kiabáltam folyamatosan. Carlos mögöttem állt és a fejemet fogta, hogy ne tudjam elfordítani.
-Kezdhetitek. - mondta a négy farkasnak, akik erre elkezdték még jobban kínozni Nick-et. Nem értettem miért nem változott át. A négy farkas mostmár nem csak karmolta, hanem harapta is a fiút, akit szerettem.
-Hagyjátok abba!! - üvöltöttem, de mintha nem is mondtam volna semmit. Carlos a fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
-Nem tud átváltozni. Clorifin-P nevű gyógyszer van a szervezetében. Pár óráig meggátolja az átváltozást. - suttogta. - Nem látod mekkora fájdalmai vannak? Már a nevedet sem kiabálja.
És igaza volt. Most vettem észre, hogy Nick elhallgatott. Éreztem, hogy a gerincem mentén remegni kezdtem. A két srác, akik lefogták a kezem, most egy kicsit erősebben fogtak.
-Gyerünk, változz át! Mentsd meg az életét! Vagy azt akarod, hogy itt halljon meg? - kegyetlenül suttogva a fülembe. Dühös voltam. Nem bírtam tovább és megtörtént.
Egyik pillanatról a másikra kifordultam önmagamból. A szemem sarkából csak egy fehér villanást láttam. A következőben megváltoztak a színek, az illatok és a hangok. Folyamatosan morogtam miközben megfordultam Carlos felé. Félelmet láttam a szemében, ahogy feláll a másik két fogvatartómmal együtt. Rájuk vicsorogtam és Nick felé indultam. A négy farkas, amikor megláttak, hátrálni kezdtek. Lassan odasétáltam a páromhoz és egy határozott csapással elvágtam a kötelet, amivel a kezét kötözték össze. Erőtlenül felemelte a fejét és rámnézett. Fájdalom, kétségbeesés és csodálkozás volt a szemében.
-Kyra, te vagy az? - kérdezte és megsimogtta a fejemet. Megböktem az orrommal a mellkasát, finoman, hogy ne okozzak még több fájdalmat neki. Kicsit lejjebb ereszkedtem, hogy fel tudjon mászni a hátamra. Nehezen felmászott és abban a pillanatban futni kezdtem az otthonom felé. Hallottam, hogy Carlos a farkasokra üvölt.
-Állj! Megtörtént, amit akartam. Mindenki vissza a helyére.
Nem teljesen értettem, miért mondta ezt. Nick a nyakamat simogatta, miközben halkan beszélt hozzám.
-Gyönyörű vagy, Kyra. Nem akartam, hogy ez történjen, de mostmár nem tudom visszacsinálni. - mondta erőtlenül. - A bundád olyna puha, mint a selyem és olyan fehér, mint a friss hó.
Válaszként halkan morogtam egyet, amolyan belegyezően. Sokáig futottam és amikor megláttam az erdő szélét és a tavat, megálltam. A tó egy része belelógott az erdőbe. Megálltam a partján és lefeküdtem, hogy Nick lecsúszhasson a hátamról a vízbe, hogy megmossa a sebeit. Még mindig farkasként utána mentem, hogy lemossam a bundámat, mert sejtettem, hogy véres. A víz kellemesen hideg volt és ahogy megnyugodtam szép lassan visszaáltoztam. Ekkor odaúsztam Nick-hez és megcsókoltam.

26. fejezet

Egyelőre jobbnak láttuk azt tenni, amit mondtak. Megvacsoráztunk és jóllakottan ültünk az asztalnál, amikor Carlos, a farkascsapat vezetője csettintett egyet. Az a két srác, aki idáig hozott minket megállt mögöttem. Félve néztem először jobbra, majd balra. A két srác kajánul vigyorgott. Nick felpattant mellőlem és a fiúk elé állt.
-Ne merjetek hozzá nyúlni, mert velem gyűlik meg a bajotok. - mondta a fogai közt szűrve a szavakat. A fiúk arcán a kaján vigyor átváltott vicsorgásba. Nick torkából halk morgás szakadt fel, nyomatékot adva a szavainak. Eközben Carlos felállt és Nick háta mögé lépett. Szólni akartam, de Carlos villámgyorsan lecsapott. Rávágott Nick oldalára, ahol egykor megmarta és ahol csúnya heg maradt.
Nick üvöltve a földre esett. Le akartam térdelni mellé, de Carlos elkapta a csuklómat és hátrahúzta. Megfogta a másik kezemet és azt is a hátam mögé tette. A nyakamon éreztem a forró lehelettét. Az egyik hajtinccsemmel kezdett játszadozni.
-Kíváncsi lennék milyen farkas lenne belőled. - suttogta a fülembe, de úgy, hogy azt Nick is hallja. Párom fel akart állni, de a két srác lefogta. Ott vergődött a kezeik között és közben kétségbeesetten kiáltozta a nevemet. Egyszercsak azt vettem észre, hogy Nick-et egyre messzebb viszik tőlem. Mindeközben én is próbáltam kiszabadulni, de hiába próbálkoztam egy farkas ellen.
-Nick! - kiáltottam utána, miután kivonszolták az étkezőből. Carlos még mindig nem engedett el és egyszercsak magafelé fordított. Ahogy felnéztem az arcára megint láttam a szemében ugyanazt azt őrült lángot, mint farkas alakjában. nem szólaltam meg. Elfordítottam a fejem, így jelezve, hogy nincs kedvem beszélgetni vele. Az étkezőben rajtunk kívül csak egy lány volt. Várakozón nézett Carlosra. Mintha azt várná, hogy mikor harap meg engem. Carlos úgy tett, mintha csak most vette volna észre a lányt.
-Lyvi, kedvesem. Gyere és fogdd le a vendégünket. Nem akarom, hogy elszökjön nekem. - nézett a lányra, aki szó nélkül megtette, amit kértek tőle. Ahogy a könyökömnél átkarolva lefogott meglepődtem milyen erős. Nő létéhez képest legalább 2-3-szor erősebb volt. Carlos előttem járkált fel-alá. Elég bosszantó volt. Már azon voltam, hogy szólok neki, hogy álljon már meg, amikor megállt háttal nekem.
-Tudod, hogy Nick annak idején majdnem meghalt, amikor rátaláltam és átváltoztattam. Nekem köszönheti, hogy még életben van és olyan élete, amit élvezhet. - mondta halkan, de minden szót tisztán hallottam a néma csendben. Szaporábban vettem a levegőt.
-Hazugság! - kiáltottam. Ez az egyetlen szó ott pattogott a tágas étkezőben.
-Hazugság? Kérdezd meg a többieket nyugodtan. Mindegyiküket a halálból hoztam vissza. - mondta teljes nyugalommal. El is hittem volna neki, ha a szemében nincs az az őrült láng, ami az egész férfi lényét veszélyessé, gonosszá tette, amitől olyan érzésem támadt, hogy minél messzebb kerüljek a férfitól. Hátrálni akartam, de a lány, Lyvi nagyon erősen fogott.
-Maradj már nyugton! - mondta nekem Lyvi. Amivel sikeült feldühítenie. Még jobban küzdöttem, hogy ki tudjak szabadulni. Carlos egyszercsak megállt előttem és akkora pofont kaptam, hogy berepedt a szám.
-Elég volt ebből! Kezdesz az agyamra menni. - mondta dühtől eltorzult arccal. -Ilyen állapotban nem lehet mit kezdeni vele. Lyvi vidd vissza a pasijához, hogy megnyugodjon végre. - mondta a lánynak, aki engedelmesen kivezetett az étkezőből. Ugyanabba a szobába vitt vissza, ahonnan kihoztak. Durván belökött az ajtón és kulcsra zárta mögöttem az ajtót.
-Nick? - suttogtam. A szobában sötét volt, mert időközben besötétedett odakint.
-Kyra, te vagy az? - kérdezett vissza normális hangon. Hallottam, ahogy beleszippant a levegőbe. -Megsérültél. Idáig érzem a vér szagát. - mondta és egyszercsak felkapcsolta a villanyt.
-Nick, jól vagyok, csak felrepedt a szám. - mondtam, hogy megnyugtassam. Odalépett hozzám és letörölte a vért a számról. Összehúzta a szemöldökét és az arcomat fürkészte.
-Megütött az a szemétláda, iagz? - kérdezte.
-Igen, és szerintem át akar változtatni. - mondtam ki hangosan, amitől a legjobban féltem. - Azt mondta, hogy majdnem meghaltál, amikor átváltoztatott téged, hogy neki köszönheted, hogy életben vagy. Ugye ez nem igaz? - tettem még hozzá.
-Nem igaz. Egyáltalán nem haldokoltam. Ugyanúgy elrabolt, ahogy most minket. - válaszolt Nick. Az ajtó felé néztem. Hangokat hallottam kintről, de nem értettem mit mondanak. Aztán meghallottam Carlos hangját.
-Kyrának hívja és nagyon fontos neki a lány. Ebből a lányból olyan farkas lehet, amilyenről még csak álmodni sem mertem. - mondta és szinte láttam magam előtt, ahogy vágyakozón néz az ajtóra, mintha engem is látna. Nick messzebb húzott az ajtótól egészen az üvegfalhoz. Az ajtó előtt lassan elhalltak a hangok. Megint ketten maradtunk Nick-kel. A szobába volt egy kanapé. Odasétáltunk és leültünk. Az ölébe húzott és a hajamat simogatta. A vállára hajtottam a fejem.
-Jól van, nincs semmi baj. - mondta és csak akkor vettem észre, hogy sírok. - Kyra, nem hagyom, hogy bármi bajod essen, megígérem. - mondta és így aludtunk el.
Álmomban Carlos állt előttem farkas alakjában és egyre közelebb sétált hozzám. Én hátrafelé indultam, de egy idő után falnak ütköztem. Egészen közel jött hozzám, az arcomon éreztem a forró lehelletét. Egyszercsak vicsorogni kezdett és a vállamba harapott. Ennél a résznél felriadtam.
A knapén voltam egy nagy takaró alatt. Nick-et nem találtam sehol. Hirtelen felültem és körbenéztem a szobában. Nick a padlón ült fejét a kanapénak döntve. Már ébren volt és amikor megérezte, hogy megmozdultam felémfordult.
-Kyra, mi a baj? - kérdezte és felült a kanapéra és magához húzott.
-Rémálmom volt. Carlos átváltoztatott. - válaszoltam csendesen. Nick még szorosabban ölelt magához. - Mennyi az idő? - kérdeztem
-Délután kettő. Jó sokáig aludtál. - válaszolta mosolyogva. Felnéztem az arcára és megfeledkeztem arról, hogy hol vagyunk. Még közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, de nem mehettünk tovább mert kattant a zár és egyszerre kaptuk fel a fejünket.
-Jó reggelt. Carlos látni akarja a lányt. Te is jöhetsz vele Nick. - mondta a srác, aki értünk jött. Nick vonakodva bár, de felállt a kanapéról és megfogta a kezem. Felálltam én is. A srác nyomában elindultunk az étkező felé. Amikor beléptünk senki nem próbált elkapni minket. Carlos a helyén ült az asztalfőn. Amikor beléptünk felemelte a fejét és egyenes rámnézett. A pillantása a számra tévedt.
-Ne haragudj, Kyra. Nem akartalak megütni. - mondta, de nem hittem neki. Carlos felállt és odasétált hozzánk. Nick megmozdult és köénk akart állni, de Carlos a mellkasára tette a kezét és hátrébb taszította.
-Tudd, hogy hol a helyed. - parancsolt rá Nick-re, de ő mintha meg sem hallotta volna. Láttam, ahogy megremeg és tudtam, ha nem nyugszik meg át fog változni. Odafordultam hozzá és megfogtam az arcát.
-Nick, nyugodj meg. Ne adj okot arra, hogy megtámadjanak. - mondtam és láttam a szemében, hogy megnyugszik. Nem akarta, hogy bajom essen. Éreztem, hogy valaki megfogja a könyökömet. Odafordultam és Carlost láttam magam mögött.
-Most szépen velem jössz. Nick-et meg vigyétek vissza a szobába. - adta ki a parancsot. A következő pillanatban hallottam Nick üvöltését és láttam, ahogy kivonszolják az étkezőből. Senki nem maradt rajtunk kívül.
Carlos megremegett, úgy ahogy az előbb Nick. Átváltozott farkassá és elindult felém. Ahogy a rémálmomban is megint falnak ütközött a hátam. Hiába próbáltam elfutni, mindenhol vele találtam szembe magam. Utolsó kétségbeesett próbálkozásként átugrottam az ebédlőasztalt. Ahogy földet értem, hátraestem. A következő kép a farkas arca volt. A fogai, ahogy a vállamba mélyednek. Felüvöltettem a fájdalomtól és elájultam.

25. fejezet

Arra gondoltam, hogy ha most sikítanék, apám kijönne a házból és megúsznánk a dolgot, amikor az egyetlen sötétszürke bundájú farkas közelebb húzódott hozzám és beleszagolt a hajamba. Kéjesen morgott egyet és felnézett a főnökére, aki a hidegtől és a vizes ruháitól már vacogott. Kicsit sem sajnáltam, mert azon voltam, hogy minél messzebb húzódjak a szaglászó farkatól. Nick magához húzott, így közém és a farkas közé került.
-Vissza a helyedre, Jhonny! - parancsolt rá a férfi. A szürke farkas neheztelve ránézett, de visszament oda, ahonnan elindult.
-Megtaláltál. Engedd el a lányt és megteszem, amit kérsz. - mondta Nick és farkasszemet nézett a férfival. Milyen ironikus nem? A férfi állta a tekintetét, aztán hirtelen kacagni kezdett. Nick-kel összenéztünk. Nem értettük mi baja van a pasasnak. Semmi vicceset nem mondott a srác, aki aggódott értem.
-Nem engedjük el. Más terveim vannak vele. - mondta és rám pillantot. Birtoklóan végignézett rajtam és csettintett egyet. Két farkas megmozdult mögöttünk és a szemem sarkából láttam, hogy átváltoznak. Két magas srác jött be a látó terembe. Az egyik engem kapott el. A számra tapasztotta a kezét, hogy ne tudjak sikítani. A másik srác Nick-et kapta el, hogy ne tudjon megvédeni. A többi farkas elismerően morgott.
-Vigyétek őket a házamba. A többiek elmehetnek vadászni. - adta ki a parancsot a pasas. A két srác egymás mellett vonszoltak minket. Hiába rúgkapáltam, karmoltam nem tudtam kiszabadulni. Túl szilárd volt a fiú tartása. Nick-nél is ugyanez volt a helyzet, bár ott a vonszolónak meggyűlt a baja Nick-kel. Nick magasabb és izmosabb is volt a fogvatartójánál. Úgy tűnt hamarosan kiszabdul, amikor a férfi farkas alakban előttem termett és megállásra kényszerített minket. Vonyított egyet, mire Nick felénk fordult. Én a páromat figyeltem, így későn vettem észre, hogy a farkas beleszagolt a nyakamba. A forró lehelletétől hátrahúzódtam, de nem tudtam nagyon messzire húzódni tőle. A szemébe néztem és láttam benne valami őrületre emlékeztető fényt villanni. Nem harapott meg. Megfordult és elindult tovább az erdőben. Nick-re pillantottam. Láttam, hogy megijedt. Ez volt a férfi célja. Ezzel érte el, hogy ne próbáljon meg elszöni.
Nem tudom mennyi ideig mentünk, amikor kiértünk egy tisztásra. A Tisztás szélén egy ház állt, aminek egész falat betöltő ablakai voltak. Bevezettek minket a tolóajtón, ami szintén üvegből volt. Bent a házban bevittek minket egy szobába. Az egyetlenbe, aminek csak egy oldala volt üvegből, aminek a túloldalán egy sziklás, meredek lejtő volt. Ránk zárták az ajtót. Nick azonnal odajött hozzám és szorosan magához ölelt.
-Jól vagy? - kérdezte azonnal, amint hozzábújtam.
-Persze. minden rendben, csak megijedtem. Hogy fogunk megszökni innen? -kérdeztem csendesen. Tudtam, hogy a farkasok hallása kiváló és nem gondoltam, hogy hangszigetelt lett volna az ajtó.
-Nem tudom. De egyelőre nem tudunk mit csinálni, mint várni. De nem akarok sokáig itt maradni. - mondta szomorúan. A falhoz hátrált, kibontakozva az ölelésemből. Amikor nekiütközött a falnak, egyszerűen lecsúszott és leült a fal tövébe. Odamentem hozzá, leguggoltam elé és két kezembe fogtam az arcát és megvártam, amíg rám néz.
-Szeretlek! - mondtam és megcsókoltam. Leültem mellé és hozzábújtam.
Vártunk és vártunk, de senki nem jött be hozzánk. Még mindig falnál ültünk és én elbóbískoltam. Akkor riadtam fel,a mikor éreztem, hogy Nick megfeszül alattam. Rendesen felültem és az ajtóra néztem. Üvöltözés szűrődött be az ajtó alatt.
-Mi az, hogy még nem kaptak enni és inni?? - üvöltötte a férfi, aki itt tartott minket.
-Carlos, nem adtál parancsot erre. - próbálta menteni a menthetőt egy srác. A hangjából kihallottam a kétségbeesést.
-Azt mondtam, hogy gondoskodjatok róluk. Erre bezártátok őket, mindenféle felügyelet, víz és étel nélkül! Idióta banda! Mindent nekem kell elintéznem? - kérdezte és hallottam, ahogy kattan a zár. Kinyitották az ajtót.
-Gyertek, vacsora idő van! - mondta szívélyesen. El is hittem volna, hogy kedves, ha nem az épp előbb hallottam volna üvöltözni.
Nick felállt és magával húzott engem is. Kérdőn néztem rá, mire ő csak szájon csókolt. Ez olyan bízz-bennem csók volt. Megszorítottam a kezét.
Néma csendben mentünk az étkezőig, ahol egy hosszú asztal volt, tele mindenféle sült hússal és köretekkel. Leültettek minket az asztalfőtől közvetlenül jobbra. Az asztalfőn Carlos ült. Végre tudom a nevét és egyáltalán nem tetszett.
-Egyetek. Most fogták a szarvast és nyulakat is. Még friss. - mondta Carlos és jóízűen enni kezdett. Nick-kel összenéztünk és mi is enni kezdtünk.

24. fejezet

Aznap délután a forrásnál Nick-kel szó szerint kikészítettük egymást. A részletekbe inkább nem megyek bele. Elég annyi, hogy utána még egy fél órán keresztül csak feküdtünk egymás mellett a parton. Utána megfürödtünk a forrásban és felöltöztünk.
Nick átváltozott farkassá és lefeküdt mellém, hogy másszak fel a hátára. Ellenkezés nélkül felpattantam a hátára, elhelyezkedtem a két lapockája között. Rádőltem a nyakára, és a fülébe suttogtam.
-Indulhatunk, Kicsim! Amúgy hova megyünk? Gondolom még nem akarsz hazamenni. – mondtam csendesen. Felültem és belekapaszkodtam a bundájába. Hátrafordult és rámnézett azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Majdnem elolvadtam a hátán, aztán előrefordult és elkezdett futni, mintha puskából lőtték volna ki. Élveztem ezeket a közös futásainkat. Ilyenkor igazán szabadnak éreztem magam. Nem szólt bele senki, hogy mit csináljak. A magam ura voltam.
Shadow lassítani kezdett, és én körbenéztem. Ismerős helyen voltunk. Annál a tónál, ami a házunk mellett volt. Lecsúsztam a hátáról és a szemébe néztem. Mintha zaklatott lett volna. Nick visszaváltozott és magához húzott.
-Mi a baj, Kicsim? – kérdeztem aggódva. Egy kicsit elhúzódtam tőle, hogy lássam az arcát. Fájdalom és aggódás volt az arcán. A szemeit lehunyta, de amikor megsimogattam az arcát, kinyitotta őket.
-Kyra, tudsz vigyázni magadra, ugye? – kérdezte rekedten. Nem teljesen értettem a kérdést. Csak nem megy el ő is?
-Igen, de miért? – kérdeztem vissza.
-Azért, mert visszajött az, aki miatt szörnyeteg lettem. – szűrte a fogai közt. – El kéne mennem, de nem tudlak itt hagyni. Így aztán, úgy döntöttem, hogy maradok és megvédelek tőle. – és még szorosabban ölelt magához.
-Miért kéne elmenned? Semmi közöd hozzá. – mondtam és a vállába fúrtam az arcomat. Tudtam, hogy folynak a könnyeim, de nem vettem tudomást róla.
-Ne sírj, Kicsim! Nem megyek el. És azért kéne elmennem, mert meg akar szerezni magának, hogy a csapata tagja legyek. Amikor átváltoztatott akkor elszöktem tőle. – mesélte. – Jobb, ha most bemész a házba. Apád már aggódik érted. Kérlek, csukd be az ablakod, és ne engedj be senkit. Ma este nem jövök errefelé. Nem akarom, hogy megérezze a szagom a környékeden, mert akkor téged használ csaliként. Féltelek, holnap találkozunk a suliban. – és búcsúzóul megcsókolt. Sokkal vadabban, mint szokott. Visszacsókoltam és bántott, amikor elhúzódott tőlem és a kezemet fogva az erdő felé kezdett hátrálni. Amikor kicsúszott a kezéből a kezem, már Shadow-ként állt előttem. Behátrált az erdőbe és hallottam a mancsai tompa puffanásait a puha avaron.
-Nick! – suttogtam, de nem indultam utána. Megfordultam és futni kezdtem. A ház ajtajáig meg sem álltam. Apám még a suliban volt. Félévi hajrá volt. Jövőre megkezdődik az iskolák közötti futball bajnokság…

Az év hátralévő része pillanatok alatt elmúlt. Egyik reggel arra ébredtem, hogy téli szünet van, és ahogy kinéztem az ablakon szakadt a hó. Az ablakpárkányomon már 10 centi hó volt. Nem tudtam mit kezdjek magammal. A szünetig hátralévő 1 héten Nick-kel nem mentünk sehova. Az a farkas még mindig a környéken kóborolt. Elővigyázatosságból, jobbnak láttuk elkerülni az erdőt. Nick elég furcsán viselkedett azon a héten. Egy pillanatra sem engedte el a kezem és bárhova mentem jött velem, ahogy általában szokott csak most még jobban vigyázott rám.
-Végre szünet van. Egy kis nyugi, pihi és karácsony, aztán újév. – mondtam magamnak, miközben felöltöztem. Lementem a konyhába reggeliért. Benéztem apám szobájába, mert az ajtó félig nyitva volt, ami nem vall rá. Halkan benyitottam és láttam, hogy az ágya üres.
~Biztos a konyhában van. ~ gondoltam magamban. Viszont, ahogy leértem láttam, hogy a konyha is üres.
-Akkor meg hol lehet? – kérdeztem, amikor ajtócsapódást hallottam. Kinéztem a konyhaablakon és láttam, hogy apám sétál felfelé a lépcsőn, két dugig tömött szatyorral a kezében. Elémentem az ajtóhoz és segítettem becipekedni.
-A karácsonyi ebéd? – kérdeztem belepillantva a szatyrokba.
-Igen, meg néhány új dísz a fára. Remélem, nem baj, ha idén lila is lesz a fán? Nagyon szép díszeket láttam, és gondoltam megveszem. – mondta és kivette a lila díszekkel teli csomagot. Tényleg nagyon szépek voltak.
Mikor már mindent kipakoltunk, felmentem a szobámba és megírtam a házimat, amit a szünetre kaptunk. Jobbnak láttam most megcsinálni, mint mondjuk az utolsó pillanatra hagyni és kapkodni vele.
Kopogást hallottam, de tudtam apám úgyis kinyitja az ajtót, így nem mentem le. De amikor azt hallottam, hogy apám nagyon veszekszik valakivel, úgy döntöttem lemegyek megnézem ki jött. A lépcső fordulóban megálltam és leültem. Kihajoltam a korláton, ahonnan tiszta kilátás nyílt az ajtóra. Egy magas, köpenyes férfi állt az ajtón kívül és arról vitatkozott apámmal, hogy engedje be éjszakára. Apám nem ment bele, és ezen vitatkoztak. A pasas arcát nem láttam tisztán ezért úgy döntöttem, úgy teszek, mintha szomjas lennék és lementem a konyhába egy pohár vízért. Ahogy elmentem az ajtó előtt a pasas utánam nézett és megszólalt.
-Milyen csinos kislány! Biztos sok udvarlója van a kicsikének. De, ahogy elnézem szereti a nagytestű kutyákat. Tele van fekete szőrrel a ruhája, de a környéken egy kutyát sem láttam. – mondta, mire megdermedtem. Lenéztem a ruhámra. Tisztán vettem ki a szekrényemből, akkor hogy lehet tele fekete szőrrel. És igaza volt. Tényleg szőrős volt a ruhám.
-Na takarodjon innen! – szólt apám és rácsapta az ajtót a férfira. Pont akkor fordultam meg és még épp láttam a férfi arcára kiülő elégedett mosolyt. Felrohantam a szobámba, mit sem törődve apám kérdéseivel. Ahogy beértem, bekapcsoltam a gépet és felléptem MSN-re. Nick be volt jelentkezve és elmondtam neki mindent, ami odalent történt.
-Azonnal odamegyek! Ne mozdulj a lakásból, amíg oda nem érek! – írta vissza, és abban a pillanatban kilépett. Én is kiléptem. Kiültem az ablakba, és onnan néztem a tájat. A tó teljesen befagyott az éjszaka, és vékony hóréteg takarta. Kicsit féltem, hogy a pasi a ház környékén bóklászik a farkas alakjában. Amikor megláttam Shadow-t a fák között, egy pillanatra megijedtem, de amikor felismertem megnyugodtam. Épp elfordultam volna az ablaktól, amikor egy másik farkas is előjött a fák takarásából. Valamivel kisebb volt, mint Shadow és szürke színű volt a bundája. Shadow időben érzékelte és megelőzte a támadást. Ő támadott előbb. Láttam, ahogy egymást tépik karmolják marcangolják. Nem bírtam tovább az ablakból nézni őket. Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a cipőmet és a kabátomat és kirohantam az ajtón. Nem álltam meg a tó partjáig. Ott egy pillanatra megtorpantam, mert nem tudtam mennyire veszélyes, ha most odamegyek hozzájuk. Shadow észrevett engem és rám mordult. Nem vettem tudomást a figyelmeztetéséről és tovább indultam a tó partján, persze az ellenkező parton, hogy ne kerüljek közéjük. Ahogy harcoltak egyre közelebb kerültek a tóhoz. Tudtam, hogy még nem elég vastag a jég, hogy elbírjon két farkast is. Figyelmeztetni akartam Shadow-t, de elkéstem. Rámentek a jégre és tisztán lehetett hallani, ahogy megroppan alattuk a jég. Megálltak a harcban és lenéztek a lábuk alá. Shadow időben hátrálni kezdett, de még így is belecsúszott félig a vízbe. Nem bírtam tovább nézni, ahogy a jeges vízben van. Hasmánt csúsztam oda hozzá. Addigra visszaváltozott, kinyújtottam neki a kezemet. Megfogta a kezem én meg húzni kezdtem magam felé. Sikerült kihúznom egészen a partig. Ott az ölemben megpihent és már nyitotta is a száját, hogy letoljon, de befogtam a száját.
-Csss… Gyere, menjünk be hozzánk, mielőtt megfagy itt nekem. – mondtam.
-Sze-szer-szerintem ne-nem men-mentek se-sehova! – dadogta a pasas, aki időközben szintén kimászott a vízből. Csettintett egyet az ujjával, mire az erdőből még 5 farkas jött elő.
-Szépen benne vagyunk a pácban, már megint. – morogta kedvesem, miközben ő is felült mellém.

23. fejezet

Fél óra múlva kiléptem az ajtón felöltözve, táskával a vállamon. Barátnőm épp ekkor fordult be a felhajtóra. Felismertem az autót. Az apja kocsija volt. Nem értettem miért ezt hozta. Azt hittem kapott egy saját kocsit. Ennek hangot is adtam.
-Hogy-hogy apád kocsijával jöttél? Azt hittem saját kocsit kaptál. – mondtam, miközben beültünk.
-Vett magának egy új autót, és én megkaptam ezt. Nem szeretem a feltűnést, tudod. Így is nagy felhajtás lesz. – felelte miközben bekapcsolta magát. A táskámat hátradobtam az ülésre.
-Szóltam Nick-nek, hogy ma én hozlak suliba. – mondta hirtelen Sam. Mintha tudta volna, hogy épp rá gondoltam. Azon gondolkoztam, hogy elfelejtettem szólni, hogy ma Sam visz suliba. Vártam az sms-t, hogy mikor ér oda hozzánk.
-Köszi. – csak ennyit mondtam. Nem aludtam ki magam rendesen. Egész nap ilyen kómás leszek.
-Valami baj van? Olyan furcsa vagy ma. – szólt aggódva Sam. Felé fordítottam a fejem és csak megráztam. Aztán rádöbbentem, hogy vezet, és nem tud így rám figyelni.
-Nincs semmi bajom, csak nem aludtam ki magam, ennyi. És nem ittam kávét sem. – mondtam megtoldva egy ásítással.
-Majd a büfében meghívlak egy kávéra. Ok? – mondta. – Nézd ott van Nick meg a többiek. Na, szedd össze magad egy kicsit. – tette hozzá úgy 2 perc múlva. Ásítottam még egyet, és hátrafordultam a táskánkért. Megvártam, amíg leparkol Nick M3-a mellett. Odaadtam a táskáját és kiszálltam. Nick a kocsijának dőlve állt, amikor felnéztem. Felvettem a táskámat a fél vállamra, mire ő elém lépett. Átölelt, lehajolt és megpuszilt. Megfogta a kezem és együtt indultunk a suliba.
-Sam, nagyon ügyes vagy. Csak így tovább. – mondtam Sam-nek, ahogy felzárkózott mellénk. Adam a másik oldalán ment, átölelve Sam vállát. Sydney és James a teremben vártak ránk. James fent ült a pad tetején Sydney, pedig előtte. Háttal volt a srácnak, aki átölelte a hasát. Amikor négyes fogatunk belépett az ajtón kibontakozott az ölelésből és odajött köszönni.
-Sziasztok. – mondta még messziről. – Kyra, ha jót akarsz, akkor ma nagy ívben elkerülöd a tesi termet. A pon-pon lányok ma egész nap gyakorolnak.
-Syd, tudod mi a véleményem Vyvien-ről. És mivel ma van tesi nem fogom elkerülni a tornatermet. – feleltem nyugodtan. Lepakoltam a helyemre, az ajtó felőli padsor 2. padjánál. leültem és a ledőltem a padra. Ha valaki nem kezdi el masszírozni a vállam, akkor tuti elalszom. Felültem és hátrahajtottam a fejem. Gondolhattam volna, hogy Nick masszíroz. Elmosolyodtam.
-Ez jól esik. Köszönöm. Kicsit elaludtam a vállam. Nem aludtam valami jól tegnap éjjel. – mondtam és lehajoltam a táskámhoz és kivettem belőle egy másfél literes üditős üveget, amiben sima csapvíz volt. Beleittam, majd visszatettem a táskámba. A többiek szokásukhoz híven az asztalom körül tömörültek. Felálltam és nyújtóztam egyet. Közbeszúrtam egy ásítást is, amikor megszólalt a csengő.
Hallottam a sóhajokat, ahogy mindenki visszament a helyére. Ezen a héten én voltam a hetes és marhára nem örültem neki. Főleg, amikor bejött az ofőnk és, szó szerint lecsapta az asztalra a holmiját. Kimásztam a padból és a tanár úr jobb oldalára álltam. Felém fordult és biccentett a fejével. Az osztály egy része még mindig mocorgott. Az egyik késő épp most lépett a terembe és gyorsan a helyére ment.
-Osztály vigyázz! – szóltam hangosan és érthetően, mire mindenki elhallgatott. Ekkor a tanár felé fordultam.
-Tanár úrnak tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 35 és nem hiányzik senki. – mondtam, miután gyorsan körülnéztem.
-Köszönöm üljetek le. A mai osztályfőnöki órát azzal kezdjük, hogy ültetünk. Néhány tanár kollégám panaszkodott, hogy nem lehet nálatok tanítani a folytonos beszélgetés miatt. Ezt én is tapasztaltam és nagyon nem tetszik. Ezért, személyenként ültetlek el titeket. – a barátaimmal gyorsan körbenéztünk. Mellettem Sydney, előttünk Nick és James és mögöttünk Sam és Adam ült. Meglepettséget láttam a szemükben. Egyikünk sem számított erre.
-Akiről megtudom, hogy az órákon nem ott ül, ahova én ültettem, osztályfőnöki intőt kap. – tette hozzá mellékesen a tanár úr, miközben a papírjai között kutatott. Gondoltam az ültetési rend után.
Az osztályban még soha nem volt ilyen csönd, mint most. Mindenki kíváncsi volt, hogy hová ültetik, vagy inkább félt, hogy távol kerül a barátaitól.
-Kaira Shadow! – hallottam a nevemet. – Gyere ide az első padba, kérlek.
Kelletlenül megfogtam a cuccaimat és átültem a tanár orra elé. Meglepésünkre Nick-et mellém ültette. A többieket meg szépen mögénk. A mi kis csapatunkat nem szedte szét, csak átültetett minket a középső padsorba.
Amikor Nick leült mellém, a pad alatt megfogta a kezem és rám vigyorgott. Aztán csak annyit vettem észre, hogy a keze a combomra vándorol, és ott megpihen. Rátettem a kezem és most én vigyorogtam rá.
Mindezek után megbeszéltük az osztály kisebb-nagyobb gondjait, az olyanokat, mint a hiányzások, késések és osztályzatok. Ezzel el is ment a 45 perc. Kicsengettek és az osztály megőrült, amint a tanár kiment, mindenki megtalálta a barátait és elkezdték szidni az ofőt, hogy lehet valaki ennyire gonosz és ehhez hasonlók. Mindenki elment szünetre. Ki a büfébe ment reggeliért, ki az udvarra dohányozni. James és Sydney a büfébe mentek csokiért. Én és a többiek fent maradtunk és beszélgettünk. A 10 perces szünet alatt, majdnem megittam egy liter vizet.
-Valami baj van, Kyra? Olyan sokat iszol ma… - kérdezte Adam é aggódva nézett rám.
-Nincs semmi bajom, egyszerűen csak szomjas vagyok, ennyi az egész. – válaszoltam. Nick a padon ült és én előtte álltam. Átölelte a derekamat és magához húzott. A vállamra hajtotta a fejét én, pedig az övére. Hallottam, ahogy beleszagol a hajamba, amit mostanában kiengedve hordtam.
-Új sampont használsz, Szívem? Más illata van. – nézett rám kíváncsian. Tudtam, hogy észreveszi. Az ő orrával bármit észrevesz.
-Igen sampont váltottam, mert kiszárította a hajamat és már töredezett a vége. Nem tetszik az illata? – kérdeztem, megszagolva a hajamat. Nekem kifejezetten tetszett az illata. Ennek a samponnak rózsa illata volt, míg a másiknak eper.
Nagyon tetszik az illata. Illik hozzád. – majd a fülemhez hajolt. – Mi lenne, ha suli után elmennénk a forráshoz egy kicsit. – suttogta és finoman beleharapott a nyakamba. Megremegett a lábam, a szívverésem felgyorsult.
-Mehetünk. – suttogtam vissza. Vettem az üzenetét, hogy mire célzott. Egy kicsit beindult a fantáziám, amit végülis a csengő szakított félbe. Kelletlenül leültem a helyemre és próbáltam a tanárra figyelni. Nem nagyon jött össze, főleg úgy, hogy Nick elém csúsztatott egy papírt, amire lerajzolta az elképzeléseit. Fülig vörösödtem, és amennyire csak tudtam, lecsúsztam a széken, és próbáltam nem röhögni. A papírt elrejtettem a füzetem végébe, amikor észrevettem, hogy a tanár elindul visszafelé a terem hátulja felől. Összeszedtem magam és leírtam a füzetbe, amit a tanár időközben a táblára írt.
Az órámra pillantottam és még öt perc volt hátra az órából. Aztán még 4 órát kell kibírnunk a suli végéig. Ráadásul Nick-nek csak öt órája volt, mert a tesi órákat külön tartják a fiúknak és a lányoknak is. Nekem ma volt. Már a gondolatára is húztam a számat. Különösebben nem volt bajom a testnevelés órákkal, de ma semmi kedvem nem volt hozzá. Tudván, hogy mi rám délután, kint a forrásnál Nick-kel. A gondolattól felgyorsult a szívverésem.
És ekkor végre megszólalt a csengő.

22. fejezet

Szeptember 1-je, szerda. Délelőtt fél 9-re kellett suliba menni. Mint általában mindig én voltam az első az osztályból. Lepakoltam, aztán kinyitottam az egyik ablakot és kiültem a belső párkányra. Onnan néztem, hogy ki mikor érkezik meg. Utánam nem sokkal megérkezett Sydney és Sam, majd kicsivel később befutott James, Adam és Nick is. A lányokkal épp háttal álltunk az ajtónak, így csak akkor vettük észre a fiúkat, amikor a hátunk mögött egyszerre köszöntek ránk.
-Sziasztok lányok! – erre mi egy kicsit megrándultunk, mert megijedtünk. Sam odament Adam-hez, megölelte és a vállára hajtotta a fejét. Sydney is ugyanezt tette James-szel. Nick átkarolta a derekamat, magához húzott és mélyen a szemembe nézett. Nem csókoltuk meg egymást, pontosan tudtuk mire gondol a másik. Láttam a csillogást a szemében, ahogy rámnézett. Ő is ugyanezt láthatta, mert nem tudta megállni, hogy ne hajoljon le és adjon egy puszit a számra. A szívem gyorsabban kezdett verni az érintésétől, a lábam megremegett. Valaki köhintett a hátunk mögött. Nem kellett megfordulnom, ahhoz hogy tudjam James próbálja visszafojtani a kitörni készülő nevetését.
Lassan mindenki megérkezett és láttam néhány új arcot is. Később kiderült róluk, hogy megbuktak pár tantárgyból, és évet kell ismételniük. Az is kiderült, hogy új ofőt is kaptunk. Nagyon aranyos és szimpatikus volt a tanárnő. Három osztályfőnöki óránk volt az évnyitó ünnepség után. Sok tekintetben más volt, mint az előző tanárunk. Például: megígérte, hogy elmegyünk kirándulni (ami előző évben nem volt), és tényleg foglalkozott velünk. Olyan fél egy körül végeztünk.
Leírhatatlanul örültem, hogy végre hazamehetünk, mert a magas sarkú csizma, amit viseltem rövid ideig kényelmes, de nem suliba való. Alkalmanként fel lehet venni. Aztán meg ott volt az ünneplő ruha. Semmi bajom nem volt vele, csak majd meggyulladtam a selyem blúzomban.
Mindenki hazament, de a barátaimmal megbeszéltük, hogy kb. másfél óra múlva találkozzunk a kedvenc fagyizónknál. Nick kocsival volt, ezért hazavitt. Egész úton nem beszélgettünk, de így volt jól. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. A sulitól nagyjából 20 percre laktam kocsival. Gyorsan hazaértünk.
A házunk előtt Nick leállította a motort, de nem szállt ki a kocsiból. Felém fordult és rám nézett azokkal az igézően barna szemeivel.
-Van itthon valaki? – kérdezte reménykedve, hogy nincs senki.
-Igen. Apám itthon van. Ma nem volt dolgozni, mert szabadnapos. – mondtam bujkáló mosollyal látván a csalódást az arcán. Egyikünk sem mozdult bár tudtuk be kell mennem átöltözni. Mégsem mehetek fagyizni ünneplőben. Vagyis mehetek csak nagyon melegem lett volna. Mielőtt megmozdulhattam volna Nick kinyitotta nekem az ajtót. Észre sem vettem, hogy kiszállt a kocsiból. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni a kocsiból.
Az ajtóhoz kísért, végig a kezét a derekamon pihentetve. Az ajtóban magához húzott, megcsókolt és megsimogatta az arcomat.
-Most megyek, de egy óra múlva itt vagyok érted, és együtt elmegyünk a fagyizóba. Szeretlek Kyrám. Még egyszer megcsókolt aztán elment az autójához. Megvárta, amíg bemegyek, és csak ezután indította be a motort.
Amikor visszafordultam, hogy integessek neki, akkor fordult le a behajtóról. Intett nekem és én visszaintettem.
Mosolyogva léptem be a lakásba. A szobámba indultam, amikor rájöttem, hogy éhes vagyok. Ez is csak akkor tudatosult bennem, amikor megéreztem a hamburger illatát a konyhából. Keresztül mentem az előszobán és a végén balra fordultam. Apám az asztalnál ült és bevett.
-Szia Apa! Mióta eszel te hamburgert? Talán nem ízlik a főztöm? – kérdeztem viccesen és az ebédlőasztal közepén álló szatyorra néztem. Egy út menti étkezőből volt. Letettem a táskámat a fal mellé és belekukkantottam a szatyorba. Nekem is vett hamburgert és egy nagy adag sült krumplit.
-Köszönöm Apa! Ja, majd elfelejtettem mondani. A barátaimmal úgy egy óra múlva találkozunk a fagyizónál. – mondtam miután lenyeltem pár falatot.
-Nick, Sam és a többiek? – kérdezte apám, miután ivott pár korty ásványvizet.
-Igen velük. Nick értem jön és együtt megyünk. Majd ő is hoz haza. – válaszoltam és beleittam a nekem hozott kólás pohárba.
-Jól van. De legkésőbb fél tízre legyél itthon. Holnap iskola van.
-OK. Megegyeztünk. Akkor most felmegyek lezuhanyozni és átöltözni. – mondtam miután befejeztem az ebédet. A szemetet kidobtam, megittam a kólám maradékát és a papírpoharat is kidobtam. Utána fogtam a táskámat, felrohantam az emeletre. A szobámban összeszedtem, hogy mit akarok felvenni. Egy térd fölé érő selyem rövidnadrágot, egy piros pólót, aminek a háta ki van vágva és egy magasított szárú tornacsukát. Bementem a saját fürdőszobámba (ez volt az egyik, amit imádtam ebben a házban) és lezuhanyoztam. Nagy gőzfelhő kíséretében léptem be a szobámba, a törölközőt magam köré tekerve. Fogtam az epilátoromat és leborotváltam a lábamat, erősen szitkozódva. Utána bekentem testápolóval, hogy ne pattogjon ki. Amikor ezzel is megvoltam, rendesen megtörölköztem és felöltöztem. A szobámban lévő nagy egész alakos tükörben megnéztem magam. Kétszer-háromszor körbefordultam. Elraktam az irataimat, a kulcsomat és a telefonomat, majd lementem a nappaliba apámhoz. Épphogy leültem a kanapéra, kopogtak. Azzal a lendülettel, amivel leültem, azzal álltam fel és nyitottam ajtót. Nick állt az ajtóban, egy kopott levágott szárú farmerban és egy szürke ujjatlan pólóban. Átölelt és megpuszilta a homlokomat.
-Jó napot Shadow úr! – köszönt apámnak. Pár másodperc múlva megjelent az ajtóban.
-Kérlek, Nick az iskolán kívül hívj Peter-nek. – mondta apám.
-Rendben, Peter. Vigyázok Kyrára, ígérem.
-Szia Apa! Majd jövök. – mondtam és elindultam Nick kocsija felé. Nick szorosan mögöttem jött és amikor odaértünk az autóhoz, kinyitotta nekem az anyósülés felöli ajtót. Beszálltam és bekapcsoltam magam. Ő addig megkerülte a kocsit és beszállt mellém. Felém fordult, végignézett rajtam és elmosolyodott.
-Nagyon csinos vagy ebben a szerelésben. – mondta halkan, ezét a combomra tette és megsimogatta, majd beindította a kocsit és lehajtott a bejáróról. Bekapcsolta a rádiót. Épp a kedvenc számom ment a Halestorm-tól a Familiar taste of poison. Együtt énekeltem a rádióval és a szemem sarkából láttam, hogy Nick nagyon mosolyog. Ilyenkor általában tervezett valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. Előbb vagy utóbb úgyis megtudom, de addig a kíváncsiság lukat fúr az oldalamba.
Amikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. A kedvenc asztalunknál ültünk. A bejárattal szemben, közvetlenül a fagyis pult előtt. Innen minden betérőt és fagyizni kívánó embert láttunk. Ebben a fagyizóban lehetett a legjobban kifigyelni, hogy ki kivel randizik, illetve szakít. Ez volt a gimisek törzshelye.
-Na végre, hogy ideértetek! Eltévedtettetek útközben, vagy mi a szösz? – kérdezte James és rákacsintott Nick-re. – Csak nem rosszalkodni voltatok?! – tette még hozzá. Fülig pirultam, de azért válaszoltam.
-Hé, álljon meg a menet. Mi időben jöttünk, ti jöttetek túl hamar! – vágtam vissza viccesen. Ezen mindenki nevetett pont, ahogy terveztem. Leültünk egy-egy székre. Az étlapot böngésztem, amikor meghallottam egy ismerős nevetést és a hideg kirázott. Libabőrös lettem és felállt a szőr a karomon. Megfordultam és pultnál megláttam Vyvien-t. A többiek követték a tekintetemet.
-Na, itt van a suli ribanca. Tudtátok, hogy nyáron megvolt neki az egész football csapat? – kérdezte halkan Vyvien felé pillantva. Szerencséjére nem hallotta meg, mert épp a pultos sráccal flörtölt.
-Syd, talán nem pont most kéne kibeszélnünk. Ráérünk később is, amikor már elment. – mondtam ugyanolyan csendesen. Nem akartam még balhézni, sőt egyáltalán nem akartam balhézni senkivel.
Ebben a pillanatban Vyvien megfordult és a tekintetünk találkozott. Az arcáról egyből lehervadt a bájos mosoly. Tudtam, nem úszom meg ezt a találkozást. A félelmem beigazolódott. Odajött az asztalunkhoz, és mint mindig csak engem vett észre. Habár most tett egy gyors pillantást Nick felé.
-Szia Kyra. Még mindig nem akarsz pon-pon lány lenni? Nemrég megüresedett egy hely. – kezdte mézes-mázos hangon.
-Te még szóba állsz velem azok után, amit tavaly a feledhez vágtam? – kérdeztem tettetett csodálkozással. – Te tényleg ennyire szőke vagy. Hányszor kell még nemet mondanom, hogy leszállj rólam? – kérdeztem most már dühösen, mert úgy stírölte Nick-et mintha ott sem lettem volna. – És vedd le a szemed a pasimról, mert kikaparom. – mondtam színlelt nyugalommal. Nick az asztal alatt megfogta a kezem és megszorította. Most már az egész fagyizó minket nézett és olyan csönd volt, hogy a hűtőgép zaja már bántotta a fülemet.
Vyvien lehajolt hozzám és a fülembe súgott.
-Úgyis megszerzem magamnak. Ő is az enyém lesz. Őt is elüldözöm mellőled, ahogy Mike-ot is. – azzal elvonult mellőlem. Az arcomra kiült a döbbenet, ahogy a barátaiméra is. Nem hallhattak, hogy mit mondott, de látták a félelmet a szememben. Nick felé fordítottam az arcomat és megszorítottam a kezét.
-Mit mondott, Kicsim? – kérdezte, ahogy odabújtam hozzá. Éreztem, hogy könny szökik a szemembe és nem akartam, hogy lássa. Mégis felemeltem a fejem és elismételtem, amit Vyvien mondott. Nick még jobban magához szorított és elkezdett ringatni, hogy megvigasztaljon. Rendelt nekem egy nagy fagyikelyhet eper és csoki fagyival. A két kedvencemmel. A kezembe nyomta a kanalat. Lassan elkezdtem enni. Közben a többiek is rendeltek.
Sam sztracsatella és citrom, Sydney pisztácia és vanília, James barack és puncs, Adam áfonya és zöldalma és Nick pedig ugyanolyan ízű fagyit rendelt, mint én.
Mire megettük a saját adagjainkat, addigra elfelejtettem Vyvien-t. utána átmentünk hozzánk és megnéztünk egy filmet. A film után mindenki nálunk vacsorázott és Nick kedvencét főztem, brassóit. Vacsora után lassan mindenki hazaszállingózott, mert, másnap suli volt. Szokásához híven Nick ment el utoljára. Elköszöntem tőle és elmentem fürdeni, pizsamába öltöztem és még olvastam egy kicsit. Az ablakot nyitva hagytam, mert tudtam Nick farkas alakjában, mindig bejön és velem alszik. Aztán valamikor hajnalban elmegy és vagy értem jön kocsival, vagy a suliban találkozunk.
Ma este sem volt másként és olyan jól esett a mancsai közt aludni. Jó meleg volt. Bár nyár volt éjszaka általában kicsit fáztam, főleg a lábam. Ma este azonban olyan melegem volt, hogy egy kicsit megizzadtam. Rémálmok gyötörtek, így nem tudtam nyugodtan aludni. Álmaimban hol Főnök arcképe, hol Vyvien-é jelent meg előttem és mondták a magukét.
Reggelre a lábam megint kihűlt, mert Nick elment. Felültem, felhúztam a lábamat és a térdemre hajtottam a fejem. Úgy vártam, hogy elmúljon a rosszullét, ami kerülgetett. Jó húsz percig így ültem, amikor nyávogott a telefonom. Úgy ugrottam fel, hogy leestem az ágyról és rendesen bevertem a fejem a padlóba. Megnéztem az sms-t, amit Sam-től kaptam.
~Kyra, fél óra múlva ott vagyok érted! Nyáron megszereztem a jogsimat. ~ már neki is megvan a jogosítványa. Nick, James és most Sam. Ebben a sorrendben. Király. Visszaírtam, hogy várom, és elmentem rendbe szedni magam.

21. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a Nap a hátamat süti. Felkönyököltem és körbenéztem. Nick mellettem aludt. A ruháink szanaszét hevertek. Elmosolyodtam és megrohantak a tegnapi emlékek, érzések. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Óvatosan felálltam és a vízhez mentem. Belemásztam a kellemesen hideg vízbe. A lábam alatt kisebb-nagyobb kavicsok voltak. A patak vize tiszta volt. Tisztán ki lehetett venni a kövek mintáját és formáját. Kisebb halak úszkáltak a lábaim körül.
Amikor befejeztem a fürdést, kimásztam és kifeküdtem a napra, hogy megszáradjak. A tegnapi eseményeken járt az eszem. Megtörtént, amiről már rége álmodtam. Őszintén bevallom ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz, ha megtörténik. De ez minden képzeletemet felülmúlta. Felültem és Nick-re néztem. Éppen akkor fordult meg és ült fel ő is.
Egymás szemébe nézve ültünk. Szavak nélkül beszélgettünk. Csodáltuk egymás testét, de én leginkább a szemét néztem. Elvarázsolt, mint mindig. Észre sem vettem, hogy időközben felállt és elment fürdeni, csak akkor, amikor a hátamba kaptam egy nagy adag hideg vizet. Sikoltottam egy kicsit és ültő helyemben megfordultam.
-Nick! Ezt most miért csináltad? Élvezed? – kérdeztem nevetve, mire az arcomba is kaptam a hideg vízből.
-Azért csináltam, mert elbambultál. Igen, élvezem, és ne mondd azt, hogy te nem! – válaszolta és kijött a vízből, odajött hozzám és azt hittem frászt kapok, mert a hideg vizes testével átölelt. Elkezdett velem forogni, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestünk.
-Haza kéne menni, nem gondolod? – kérdeztem Nick-től.
-De igen, kéne. Habár semmi kedvem hazamenni. – jelentette ki, durcás hangon. Ettől elnevettem magam.
-Megnyugodhatsz, nekem sincs kedvem hazamenni, de a szüleink aggódni fognak. – feleltem, miközben felültem és elkezdtem öltözködni.
Nick félóra múlva már az erdőben futott, velem a hátán. Egészen rádőltem a hátára, és átöleltem a nyakát. Együtt vettünk levegőt, együtt dobogott a szívünk. Tudom így egy kicsit nyálasnak tűnik, de akkor nem volt az.
Amikor hazaértünk elbúcsúztunk és bementem a házba. Az ajtóban még visszafordultam, és távolodó alakja után néztem. Elmosolyodtam és becsuktam magam mögött az ajtót. Elmentem a konyhába vezető átjáró előtt, azután halk torokköszörülés csapta meg a fülem. Visszafordultam és megálltam az átjáróban. Apám az asztalnál ült és engem nézett.
-Hol jártál báránykám? – kérdezte – Se egy üzenet, se telefonhívás. Már mindenkit felhívtam, hogy hol lehetsz, amikor Nick szülei felhívtak, hogy együtt vagytok. Megint az erdőbe mentetek, igaz? Nem megígértétek, hogy nem mentek oda többet? Figyelj, nem akarlak megbüntetni, de ne csináld ezt velem. Szeretlek, Kaira. Na gyere ide.
-Apa, ne aggódj! Az erdőben nincs semmi rossz. De megígérem, hogy nem megyek el még egyszer úgy, hogy nem hagyok üzenetet. – mondtam és leültem mellé egy székre. – És hogy kiengeszteljelek, csinálok valami ebédet, rendben? Te addig nézd a meccset és nem ér leskelődni! – azzal kizavartam a konyhából.
Ebéd után felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.
Amióta túléltük Nick-kel a Denver-i kalandot, azóta minden álmomban visszajön Főnök a pribékjeivel együtt. Azóta rémálmok kísérnek, és nem tudok szabadulni tőlük. Látom magam abban a zöld ruhában, amit Főnök adott. Látom Nick fájdalmas arcát, amire még mindig összeszorul a szívem. Hallottam a lövést, ami majdnem megölt. Ennél a résznél, mindig felriadtam, mint most is. Mintha hallottam volna a lövést. Kinéztem az ablakon. Kint már sötét volt. Ránéztem az órára, este 11 óra volt. Kicsit kómásan mentem le a konyhába inni. Apám megint a kanapén aludt el a meccs közben. Elmosolyodtam, lehoztam a takaróját, betakartam kikapcsoltam a tv-t és visszamentem aludni.
Titkon reméltem, hogy hamar végetér a nyár. Hiányoztak a barátaim. Sam, Sydney, Adam és James. A mi hatos fogatunk összetartó. Soha nem voltak még ilyen barátaim és egy olyan édes pasim, mint Nick.
Egész nyáron együtt voltunk, gyakorlatilag nem törődtünk semmivel csak egymással. Ezért később meg is kaptam a letolást apámtól. Kívánságom szerint hamar véget ért a nyár. Csak annyit vettem észre, hogy apámmal már a tanszereket is megvettük, hogy már augusztus utolsó hete van. A nyári kirándulások, strandolások Nick-kel nagyon jól teltek. Egész szépen lebarnultam. A hajamat is befestettem. Igaz csak melír csíkosra, de nagyon jól sikerült. Per pillanat a hajam egyszerre barna, vörös és szőke. Nick haját is befestettük, neki csak szőke csíkok vannak a hajában, és nagyon jól áll neki.
Időközben beszereztem egy új Fable-könyvet. Álmok Tenger a címe és egy újabb fantasy könyv, amibe beleszerettem.
A heg a csípőmön szépen elhalványult, ahogy Emma, az ápolónő ígérte. Egy kicsit féltem attól, hogy megmarad az a csúnya seb, ami volt. Nick nyaka és háta teljesen rendbejött, de néhány helyen neki is látszanak a hegek. Megígértük egymásnak, hogy soha többet nem megyünk Denver-be, ha rajtunk múlik. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha Főnök golyója kicsit feljebb talál el. Talán már nem élnék. Nick-nek és Sydney-nek köszönhetem az életem.
Egész nyáron nem hallottam semmit a barátaimról. Jó lesz őket újra látni. Kevesebb, mint egy nap múlva évnyitó. Elkezdődik egy újabb tanév. 10-esek leszünk. Őszintén bevallom egy kicsit félek ettől. Habár tudom, nincs félnivalóm, de én már csak ilyen vagyok.

20. fejezet

Napokkal később a suliban mindenhonnan a saját nevemet hallottam. Igaz, hogy csak suttogva, de hallottam.
-Nézd, itt az a lány, akit meglőttek. Még van képe köztünk járni, azok után, hogy egy bűnözővel kavart. Szegény Nick, nem tudom, miért van még mindig vele, hisz egy farkassal látták őt Denverben... – ilyeneket hallottam. Éreztem, hogy mindenki engem néz. Ha beléptem valahova mindenki egyből elhallgatott és csak nézett. Még a tanárok szemében is félelmet láttam, ha rám néztek. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam 3 hét van már csak a suliból és utána egész nyáron Nick-kel lehetek. Ha ő nem fogja a kezem, ha barátaim is elfordulnak tőlem, akkor már rég megőrülhettem volna. De nem így volt. Mellettem voltak a kórházban, otthon és most a suliban is.
Már egy hete jártam újra suliba, amikor Vyvien odajött hozzám az udvaron. Ebédidő volt és hétágra sütött a Nap. Élveztük a jó időt. Tudtuk, hogy nemsokára vége a sulinak és tombol a nyár. Vyvien megállt az asztalunk előtt és lenézett rám, mivel kifeküdtem a padra egy kicsit napozni.
-Szia, Kyra! Hallottam mi történt veled Denverben. Elkapott egy maffia vezér és majdnem meghaltál. Csak annyit akarok tudni, tényleg megtörtént, vagy csak kitaláltad, hogy mindenki körülötted ugráljon? Nem bírom, ha valaki népszerűbb nálam. – mondta, miközben farkasszemet nézett velem. Ugyanis felálltam. Belenéztem a zöld szemeibe, ami egy ovális arcformában ült, amit szőke haj keretezett.
-Azt képzeled rólam, hogy csak kitaláltam? Hogy megrendeztük az elrablásunkat, és szándékosan lelövetem magam? Tényleg ennyire szőke vagy, vagy csak egyszerűen brutálisan hülye? – kérdeztem tőle teljesen higgadtan. Az arca egy pillanatra eltorzult a döbbenettől, de hamar magához tért.
-Hogy merészelsz így beszélni velem, te utolsó senkiházi? Velem senki nem beszélhet ilyen hangon…
-Már megbocsáss, Vyvien! Valaki megteszi, és ha nem én, akkor majd valaki más kap el, de akkor sokkal durvábbakat fog a fejedhez vágni. Örülj neki, hogy én szólok: vegyél vissza a nagyképűségedből, meg a nagy szádból és létszíves szállj le rólam és a barátaimról! Amúgy meg nem állnak jól a szilikon mellek. Csak úgy szólok a fiúk utálják a műmelleket. És lehetsz felőlem szépségkirálynő is. Ez alól te sem vagy kivétel. – mosolyogtam édesen és hallottam, hogy az időközben összegyűlt tömegből kitört a röhögés, majd fél füllel hallottam, hogy valaki elkiáltja magát:
-Ez oltás volt Vyvien, nem is akármilyen! – büszke voltam, amiért sikerült Vyvien-t jó egy ideig elhallgattatni. Nick, megfogta a derekamat, magához húzott, a nyakamba csókolt és a fülembe suttogva így szólt:
-Kyra, te vagy a legszebb, legokosabb, legbátrabb lány a suliban. Pont ezért szeretlek. – aztán a többi barátom is megszólalt.
-Háromszoros hurrá, a mi Kyránknak!! – kiáltottam el magát James, az örök móka mester, és csodálkozásomra, mindenki elkezdett hip-hip-hurrázni.
Két nap alatt lecsengett, ami köztem és Vyvien között történt. Nem is vártam mást. Azon a hétvégén a barátaimmal kirándulni mentünk az erdőbe. Két sátrat vittünk és most az egyszer külön aludtunk lányok és fiúk. Sam és Sydney egész éjjel fent voltak és azon vitatkoztak, hogy melyikük pasija jobb az ágyban. Jobbnak láttam úgy tenni, mint aki alszik. Ez egy kínos témának számított nálam. Egyedül Nick-kel tudtam erről beszélni. Mellette nem éreztem szánalmasnak magam. Mellette megnyílhattam. Megígérte, hogy várni fog rám. Megértette, hogy mennyire félek ettől az egésztől. Szeretem Nick-et, és vele akarom leélni a hátralévő életemet. Boldog vagyok vele. Nekem nem kell más többé.
Vasárnap, miközben csomagoltunk a sátram mellett egy lábnyomot találtam. Egy farkas lábnyomát. A fiúk is egész éjjel fent voltak. Jobban megnéztem és rájöttem, hogy napos lehet a nyom. Gyorsan elkotortam, hogy a többiek ne vegyék észre. Nem akartam, hogy a kelleténél többet tudjanak.
Útra készen álltunk, már csak a tüzet kellett eloltani és mehettünk is volna, ha Nick nem dermed meg az orrom előtt, és nem lököm fel. Pár centire a tűztől ért földet. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Sam-mel összenéztünk, és az erdőt kezdtük pásztázni idegenek után. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Nem értettem, hogy mi történt Nick-kel. Zavarodott arccal nézett a szemembe és kíváncsian nézett rám.
-Mi a fészkes fene történt? – kérdezte.
-Ezt én is szeretném tudni. Lefagytál én meg véletlenül neked mentem, amitől mindketten a földön kötöttünk ki. – feleltem aggódva.
-Sajnálom, csak egy pillanatig azt hittem, hogy megint Denver-ben vagyunk. – mondta a térdét fixírozva és egy fűcsomót tépkedve. Letérdeltem elé, felemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.
-Kicsim vége van ennek a rémálomnak. Most már biztonságban vagyunk. Te is, én is. – vigasztaltam és csak annyit vettem észre, hogy az ajka az enyémhez ér. Először óvatosan, finoman, gyengéden, majd egyre vadabban és követelezőn. Viszonoztam, ugyanazzal a hévvel. Annyit vettem észre, hogy a hátamon fekszem és Nick fölöttem röhög, James és Adam társaságában. Finoman lelöktem magamról, és megpróbáltam csúnyán nézni rá. De ezek után, ha ránéztem ellágyultam és csak a szeme mélysége, ajka puhasága érdekelt. Nem tudom, hogy nevezném ezt az érzést. Minél inkább rágódtam ezen, lassan rádöbbentem, mi ez a mindent elfeledtető érzés. Vágy. Vágytam rá, minden porcikáját kívántam.
A hazafelé vezető úton másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Ő kell nekem. Egy pillanatra sem engedte el a kezem. Szép lassan leszakadtak tőlünk a barátaink. Először Sam és James, majd kicsivel később Sydney és Adam. Mi először hozzánk mentünk lecuccolni. Gyorsan kiraktam a koszos ruháimat a szennyesbe. Amikor ezzel végeztem, átmentünk Nick-hez. Ő is lecuccolt, és úgy 5 perc múlva újra az erdőnél találtuk magunkat. Rám kacsintott és kihívóan az erdő felé biccentett. Tett pár lépést az erdő mélye felé, hogy takarásban legyen az útról nézve. A fák között láttam, ahogy gyönyörű alakja elmosódik és egy nagyobb alakot vesz fel. Boldogan rohantam utána, és ahogy a farkas közelébe értem gyakorlott mozdulatokkal ugrottam a hátára. Boldogan felmorgott, mire én felnevettem. Futni kezdett velem egy rég elfeledett helyre, ahol csak egyszer jártunk és akkor is egyszerűem sétáltunk. Amikor rátaláltunk, megígértük, hogy ide még visszajövünk.
Egy erdei kis patak mentén futottunk a forrásig, ahol egy mesébe illő kis tisztás volt. Megérkeztünk és lecsusszantam a hátáról. Még mindig farkas alakban ment a forráshoz és inni kezdett. Csodás napunk volt. A nap még mindig erősen sütött, így nem csoda, ha fürdőruhában voltam. A kedvenc pólóm és rövidnadrágom persze rajtam volt. Miután megérkeztünk a felsőmet levettem és kifeküdtem egy fénynyalábra, napozni. Nick visszaváltozott és ő is levette a pólót. Mellém feküdt és átkarolta a derekamat. Megfogtam a kezét és oldalra fordítottam fejem. Egyenesen a barna szempárba, amit annyira szerettem. Közelebb húzódott hozzám, és homlokon csókolt. A keze a sebemre tévedt, majd óvatosan megcirógatta. A pulzusom a duplájára ugrott, a légzésem elakadt. Felkönyököltem, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Először a szemét, majd a száját, később az arcát, és egész lényét magamba ittam. Ő is ugyanezt tette velem. Fölém hajolt, így én visszafeküdtem a hátamra. Átkaroltam a nyakát, a haját birizgálva. Nem kellett mondanunk, úgy is tudtuk: szeretjük egymást. És azt is, hogy mi következik ezek után. Megint fellobbant bennem a vágy. Újra megcsókolt. Ugyanúgy, ahogy a táborban, mielőtt hazaindultunk volna. Visszacsókoltam megint, de most én váltottam. Én lettem hevesebb, követelezőbb. Elmosolyodott a csók közben. Élveztük egymás közelségét.
A lemenő nap fényében fürödve mindketten átadtuk magunkat a vágynak, ami éhes vadként csapott le ránk.

Sziasztok megint!!

Üdvözlök mindenkit az új tanév kezdetén. Megígértem, hogy mostantól megint lehet olvasni a történeteimet. itt van két újabb fejezet, remélem tetszeni fog!

Sziasztok!!

Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén nyáron nem lesznek új fejezetek. Igaz, hogy írom őket és már a 20. fejezetet lassan befejezem, de csak az iskola kezdetével tudom majd közzétenni őket. Kérlek ne haragudjatok rám! És kérlek Titeket, legyetek türelemmel, és higgyétek el annál jobb lesz újra belemerülni Kyra, Nick és a többiek kalandjaiba.
Megértéseteket köszönöm: Shagon

19. fejezet

Mikor másnap reggel felkeltem a könyv az éjjeliszekrényen volt. A vázában friss rózsa illatozott. Körbenéztem, de senki nem volt rajtam kívül a szobában. Sejtettem, hogy Nick járt itt, talán Sydney vagy apám. Újra a kezembe vettem a könyvet és tovább olvastam. Az eddigi Fable regényekhez hasonlóan ez is tömve volt poénokkal. Nevettem, habár óvatosan, mert még mindig fájt az oldalam.
Épp nevettem az egyik vicces beszóláson, amikor kinyílt az ajtó. Odapillantottam és még jobban felvidultam. James, Sydney, Sam, Adam és végül Nick lépett be a szobába. Mindegyikük kezében egy apró kis csomag volt. Szép sorban letették a virág mellé és megpusziltak. Leültek az ágyra és a székekre. Látszott rajtuk, hogy örülnek, hogy élve láthatnak viszont.
-Sziasztok! Jó látni titeket! – mondtam, miközben letettem a könyvet. Végignéztem a barátaimon. Volt valami furcsa bennük. Mintha nem lennének teljesen boldogok.
-Hát még téged! Jó látni, hogy még egyben vagy! – nevetett rám James. Ő volt a leginkább letörve. Amikor észrevette, hogy gyanakvóan nézek rájuk, Nick-re nézett.
-Nem mondtad el neki? – kérdezte. Felnéztem a barátomra.
-Még nem. Akkor akartam elmondani, amikor kiengedik. Ez most nem hiányzik neki. Most csak felzaklatná és lassítaná a gyógyulását. – felelte Nick és nekem ezzel még jobban felkeltette az érdeklődésemet.
-Nick! Mit nem mondtál el? Mi történt, amíg kómában voltam? Mondjatok már valamit!! Sam? Adam? Sydney? James, Nick? Mégis mi a fészkes fene folyik itt? – kezdtem bepöcceni. Mindenki áll és nem szól semmit. Hiába néztem rájuk, hiába könyörögtem. Nem mondtak semmit.
-Kaira, nyugodj meg! Nincs semmi baj… - de közbe szóltam.
-James, ne mondd, hogy nincs semmi baj! Úgy ültök itt, mint akinek meghalt valakije. Nem ismerek rátok. Két hónapig vagyok kómában és minden a feje tetejére áll. Mondjatok el mindent! – most már szebben kértem őket. Erőszakkal nem megyek semmire. Elővettem a kiskutya szemeket és úgy néztem a barátaimra.
-Jól van, Kyra! Te akartad, de ha emiatt megharagszol ránk, esküszöm, hogy én foglak főbe lőni! – ígérte James és megfogta a kezem. – Azzal kezdődött, hogy amikor visszajöttetek, mindenki elkezdett kíváncsiskodni, hogy mégis mi történt. Sydney nem mondott semmit, Nick úgyszintén. Te meg kómában voltál egy lőtt sebbel a hasadon. Apád teljesen ki volt bukva és azzal fenyegetőzött, hogy megöli Nick-et. Ha nem vagyunk itt, akkor meg is teszi.
-Azt még tedd hozzá, hogy velünk mi történt. A suliban mindenki ki volt akadva. Ráadásul néhányan kint voltak Denver-ben azon a bizonyos napon. Szóval elkezdtek terjengeni a pletykák egy farkasról, meg rólad. Azt még hozzá kell tenni, hogy szétmentünk James-szel. – tette hozzá Sydney. Ennél a pontnál ledöbbentem és mielőtt bárki folytatta volna felemeltem a kezem.
-Mégis mi szent pitypangon tudtatok összeveszni? Azt ne mondjátok, hogy a Denveri kaland volt az oka, mert menten sikító frászt kapok. Ne csináljátok ezt! Béküljetek ki, ez az egész nem ér annyit, hogy szakítsatok. – mondtam. Mielőtt folytathattam volna belépett Emma, az ápolónőm. Mindenki egyből odafordult.
-Sziasztok. Kyra, jó híreket hoztam. Hazamehetsz. Leszedjük a kötést és kapsz egy másikat. A ruháidat egy szatyorban hazaviheted. Apud hozott neked tisztát. Titeket arra kérlek, hogy kint várjátok meg a folyosón. – fordult barátaimhoz Emma és már le is ült mellém az egyik székre a megszokott kis tálcájával.
Egy óra múlva már otthon voltam a saját szobámban, megint a barátaim körében. Apám lent volt a konyhában és főzött valamit. Nick mögöttem ült és magához ölelt. A mellkasának dőltem és Sydney-re néztem.
-Visszatérve az előző témához. Sydney, James béküljetek ki. Látszik rajtatok, hogy vágytok a másik után. Nézzetek egymásra, és úgy mondjátok, hogy már nem akartok a másiktól semmit. – korholtam őket. Megtetté, egymásra néztek. Sydney szemeibe könnyek gyűltek. James is mintha a sírás ellen küzdött volna. Szinte egyszerre robbantak ki, úgy 5 perc szemezés és szemlesütés után.
-Bocsáss meg! – mondták egyszerre, alig hallhatóan mégis mindketten megértették a másikat. James közelebb csúszott Sydney-hez, a karjaiba zárta és megcsókolta. A lány visszacsókolt és letörölte a könnyeit. Tíz perc után együtt nevettek.
-Kyra! Nagy baj lenne, ha lelépnénk? Szeretnénk kettesben lenni és megbeszélni ezt a kis félreértést. – nézett rám James. Kedvesen, bár fáradtan rápillantottam. Elmosolyodtam és az ajtó felé biccentettem.
-Menjetek, megérdemlitek. Sam, Adam ha nem nagy baj titeket is megkérnélek, hogy menjetek haza. Rátok fér a pihenés. Én is szeretnék végre egyszer nyugodtan aludni. –fordultam tovább a másik két barátomhoz. Ők bólintottak és elindultak az ajtó felé.
-Szép álmokat srácok. Nick, vigyázz Kyrára! – köszöntek mindannyian, és kettesben maradtam a barátommal.
Apám bejött a szobába két nagy tál rakott krumplival. Letette elénk az ágyra.
-Jó étvágyat. A tányért majd reggel hozzátok le. Jó éjszakát. – mondta és mielőtt kiment volna, homlokon puszilt. Nick-kel megettük a saját adagunkat. Elmentem fürdeni, és a srác, akiért oda voltam pár perc múlva utánam jött. Együtt lezuhanyoztunk, majd visszamentünk a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra és Nick átváltozott farkassá. Befeküdt mellé az ágyba és én hozzá bújtam. Beszívtam a bundája illatát, megsimogattam a puha, selymes szőrt és a nyakához bújtam. Így aludtunk el.
Megint magába szívott a sötétség, de ez most más volt. Volt néhány felvillanó kép, arról a bizonyos napról. Másnap reggel arra riadtam fel, hogy megint farkasszemet nézek Főnökkel.
Felültem az ágyamon és körbenéztem. Nick már emberi alakjában feküdt mellettem. Hason feküdt és az egyik keze a derekamon pihent. A tányérok sem voltak már az asztalomon. Szóval apám már fent van és bejött hozzánk ma hajnalban. Tudtam, hogy Nick éberalvó, főleg, ha mellette vagyok.
Pár perc múlva ő is elkezdett mocorogni. Felült és átölelt. A nyakamba csókolt, majd a hajamba. Óvatosan végig húzta a kezét a sebemen, majd hanyatt dőlt velem. Lecsúsztam róla, de nem engedtem el a kezét (amit időközben megfogtam). Az oldalára fordult, hogy rám nézhessen.
-Jó reggelt, Angyalom! Milyen volt az éjszakád? – nézett rám, nagy, barna szemeivel. Nem tudtam ellenállni ennek a pillantásnak, és őszintén elmondtam mindent. A képekről, az érzésekről és Főnökről.
-Ne aggódj, Kicsim! Nem lesz semmi baj. – mondta nyugtatóan Nick és rám tette a takarót. Magához húzott, lehunytam a szemem és újra magamba szívtam az illatát.

18. fejezet

Apám leült az ágyam végébe és onnan nézett rám, majd Nick-re. Láttam a szemén, hogy sírt.
-Ez most mire volt jó? Nem érdemelte meg. – korholtam, véleményem szerint teljesen jogosan.
-Sajnálom. Nem akartam, csak jött és nem tudtam megállítani. – kért bocsánatot apám. Felállt és odajött a fejemhez, majd megpuszilta az arcomat.
-Megyek, szólok Nick szüleinek, meg a barátaidnak, hogy felkeltél és jól vagy. Nemsokára visszajövök. – mondta, és kiment a kórteremből. Nick-re pillantottam. Sok kérdésem volt hozzá és Sydney–hez, aki szintén a szobában volt.
Felhúztam a kórházi hálóinget, hogy megnézzem a sebet. Csak egy kötést láttam közvetlenül a csípőmön. Nem mertem belegondolni, hogy mennyi kárt tett bennem egy picike golyó. Felnéztem Nick-re miközben, visszaengedtem a hálóinget. Megpróbáltam még feljebb ülni, de a hasamba nyilalló fájdalom visszalökött az ágyra. Nick megfogta a kezem és az arcához emelte. Megfogtam az arcát, és ahogy húztam vissza végigsimítottam a nyakán. Még mindig látszódtak a hegek.
-Most akkor mi van? Hányan tudnak rólad? És hogy kerültem ide? – tettem fel a kérdéseket, szépen sorban. Egy kérdést még nem tettem fel. Nem volt bátorságom megkérdezni, hogy mennyi kárt tett bennem a golyó.
-Ne aggódj, Szívem. Mindent elrendeztünk Sydney-vel. Rajta kívül senki nem tudja az igazságot. Mindenki úgy tudja, hogy rabszolga kereskedők kaptak el. És hogy ti utánam jöttetek. És menekülés közben sérültél meg. A Központi Denveri Kórházban van egy ismerősöm, így el tudtam intézni, hogy úgy tűnjön, hogy onnan hoztak át téged. – magyarázta a barátom. Felmerült bennem még egy kérdés.
-Mennyi ideig voltam kiütve? – kérdeztem. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akartam a választ.
-Két hónapig. Közben több műtéten is átestél. A golyó szétroncsolta a csípőd egy részét és a májadban állt meg. Az orvosok majdnem két órán keresztül műtöttek, amikor megjöttél. – nézett rám Sydney. Épp válaszolni akartam, de kinyílt a kórterem ajtaja. Belépett rajta egy fiatal lány kezében egy tálcával. Kötszereket, meg fertőtlenítőket hozott magával. Sydney, úgy látszik tudta mi következik, mert átment a másik oldalamra. A lány a combom közepéig lehúzta rólam a takarót és a hálóinget a mellemig felhúzta. Így kényelmesen a sebhez férhetett. Rájöttem, hogy mit csinál. Kötést cserél rajtam.
-Emma vagyok. Én ápoltalak a műtétek után. Nagyon örülök, hogy felébredtél. Mindenki nagyon aggódott érted. – miközben beszélt leszedte rólam a kötést egy határozott mozdulattal. Végre megnézhettem a heget. Hosszúkás volt, de nem széles. Értetlenül néztem, hogy miért ilyen alakú. Emma észrevette ezt és elmosolyodott.
-Ne aggódj. A nagy része el fog tűnni. Csak egy halvány heg marad utána. Nagy szerencséd volt, hogy itt talált el a golyó. Ha lejjebb fúródik a testedbe, lehet, hogy az egyik petefészkednek szó szerint lőttek volna. Nagy mázlid van. Nos. Lefertőtlenítettem a sebet és bekötöttem. A nap folyamán be fog jönni hozzád a doki és meg fog vizsgálni. Akkor újra találkozunk.- azzal kiment a szobából. Aranyos lány volt. Olyan húsz éves lehetett. Hosszú, kicsit hullámos, szőkésbarna haját összefonva hordta. Nagy kékeszöld szemei voltak. Az az igazi tengerzöld árnyalatú. Nagyon szép volt. Sydney visszaült és megölelt. Nagyon megkönnyebbülhetett, hogy életben vagyok. Megint elkezdtek folyni a könnyei. Nem hibáztattam. Én is ezt tettem volna.
-Jaj, Kyra! Ezt még egyszer ne játszd el velem. Azt hittem a kezeimben fogsz meghalni! – zokogta a vállamba. Összeszedte magát és letörölte a könnyeit.
-Nick olyan gyorsan futott, hogy körübelül másfél óra múlva már a kórházban voltunk. Nagyon ránk ijesztettél, ugye tudod? Nick majdnem idegrohamot kapott, amikor őt is elvitték a dokik. Ő csak két hétig feküdt itt melletted. Szerencséje volt, hogy lekezelted a sebeit. Ha nem teszed, akkor már nem élne. Ezt mondták az orvosok. – tette még hozzá a barátnőm és megfordultam, hogy megköszönjem Nick-nek, ami értem tett. De a srác, akiért az életem kockáztattam nem volt sehol. Visszanéztem Sydney-re. Nagyon mosolygott. Szóval sejti, hogy hova mehetett.
-Hova ment? – kérdeztem gyanakodva, de ő csak a fejét rázta. Nem mondott semmit. Hát jó. Ha nem, hát nem. Nem erőltetem.
A várakozásban elálmosodtam és egy kicsit elszundítottam. Arra keltem fel, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó. Álmosan felpillantottam és megnéztem a jövevényt. Fehér köpenyes férfi állt meg az ágyam mellett. Rámvillantotta a fogászati fehér fogait.
-Szia! Én vagyok az orvosod. Én szedtem ki belőled a golyót. Hogy érzed magad? – nézett rám. A doki nem lehetett több 35-nél. Magas volt, szőke és jóképű. Ha nem épp kórházban lettem volna, még a végén azt hiszem ő az igazi Szőke Herceg a mesékből. De nem így volt, és amúgy is volt barátom, akit imádok.
-Kicsit úgy érzem, mintha egy ló rúgott volna hasba. De ezt leszámítva köszönöm jól vagyok. – feleltem és az ajtóra néztem, ami megint kinyílt.
~Hát már soha nem hagynak békén? ~ forgattam a szemem, de amikor megláttam, hogy csak Nick jött vissza megkönnyebbültem. Intett nekem és leült az ágyam szélére. Nick nyomában belépett Emma is ahogy ígérte. Rám mosolygott és valamit a doki kezébe adott. Gondolom a leleteimet. A doki megnézte a röntgenfelvételeket, amit még a kómám alatt készítettek.
-Kaira, nagy mázlid van. Nekem meg jó híreim. Két hét múlva szabadulhatsz a kórházból. Most pedig hagyunk pihenni. És megkérem a barátaidat is, hogy majd holnap jöjjenek vissza. – és jelentőségteljes pillantást vetett az érintettekre. Szomorúan búcsúztam szerelmemtől és barátnőmtől. Ahogy kifelé mentek az éjjeliszekrényre pillantottam. Egy csokor vörös rózsát láttam egy vázában és mellette egy ajándékcsomagot. Volt ott még valami. Egy becsomagolt valami. A kezembe vettem és kibontottam. Azt hittem elájulok. Egy könyv volt. Az új Vavyan Fable könyv. Hónapok óta vártam, hogy végre megjelenjen. És most itt tartom a kezemben. Még új volt. Ahogy kinyitottam az első oldalon, felismertem Nick kézírását.
Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm, hogy megmentetted az életem és visszatértél közénk. Szeretlek egyetlen Angyalom
Beleszagoltam a könyv lapjai közé. Jellegzetes új könyv illata volt. Szó szerint ropogott, miközben forgattam a lapokat. Amikor beteltem a látvánnyal elkezdtem olvasni a könyvemet. Egy újabb fantasztikus krimi a kedvenc írómtól.
A könyvvel a kezemben aludtam el, úgy tizenegy óra magasságában. Mélyen aludtam és álmomban újra ott voltam a megszokott sötétségben. Éreztem, hogy egy darabig, amíg fel nem dolgozom ezt az esetet, minden este álmatlan, de nyugodt éjszakáim lesznek. Legalább álmomban nem kell aggódnom a történtek miatt.

17. fejezet

Shadow-ból csak úgy áradt a feszültség, gyűlölet, félelem bűze. Nekem sem lehetett jobb illatom. Egymás mellett csendben lépkedtünk az egyre nagyobb tömegben. Néhány neveletlen kölyök kisebb-nagyobb kövekkel próbálták megdobni a mellettem lévő farkast. Nem sikerült nekik hálistennek. De nem ők voltak az egyetlenek. Egy magas, szőke pasi is felkapott egy nagyobb követ és Shadow felé hajította. Nagyot koppant a farkas fején. Megálltam és rámeredtem a pasasra. Az kajánul rám vigyorgott. Mellette Shadow is mocorogni kezdett. Erősebben fogtam a láncot, bár szívem szerint elengedtem volna. Tudtam, hogy Főnök mögöttünk jön. Halk csettintést hallottam szinte közvetlenül a fülem mögött.
-Menj tovább, a pasit elintézik a fiúk. – szólt Főnök és úgy tettem, ahogy mondta. Shadow-nak nem akaródzott velem tartani. Mindenáron ki akart törni. Kénytelen voltam rövidebbre fogni a láncot. A farkas erősebb volt, mint én. Megindult előre és, mert mást nem tehettem, vele mentem. Egyszer csak megállt a tömeg szélén és rám nézett azokkal a hatalmas barna szemeivel. Egyből tudtam, mit akar. Meg is tettem. Felültem a hátára és levettem róla a láncot. Főnök a nyomunkba szegődött pár pribékjével együtt. Előkerültek a stukkerek is a hónaljtokokból. Shadow-val együtt mozogtunk. Észrevette Sydney-t és megállt mellette. Elkaptam barátnőm kezét és felhúztam magam elé.
Közben Főnök pribékjei sem voltak tétlenek. Előkerültek a hónaljtokokból a stukkerek. Utánunk is lőttek. Shadow, úgy cikázott az emberek között, hogy azok szinte fel sem fogták, mi történik körülöttük. Hallottuk Főnök ordításait. Nem tudom, honnan elkötöttek egy kocsit és azzal jöttek utánunk. Hamar beértek minket és épp láttam, hogy az Audi ablakán kihajoló Főnök Shadow-ra szegezi a pisztolyát. Megijedtem és, bízva páromban, felálltam a hátán. Sydney vállába kapaszkodva felemeltem jobb lábamat és a dúvad csuklójába rúgtam. Elejtette a fegyvert és rám vicsorgott. Egy másik pribékje újabb gyilok eszközt adott a főnöke kezébe, mire az, engem vett célba. Meghúzta a ravaszt és felkacagott. Kilendültem az egyensúlyomból és, ha Sydney el nem kap, a földre zuhantam volna.
Még hallottam aggódó hangját és Shadow vicsorgását. Kezemet az oldalamra szorítva feküdtem barátnőm karjai közt. Még eszméletemnél voltam, de olyan érzésem volt, mintha valami sötét ragadna magához. Ezt meg is jegyeztem halkan zokogó barátnőmnek, mire ő erőtlenül és boldogtalanul felnevetett.
-Jaj, Kyra! Minden rendbe jön, csak tarts ki, amíg hazaérünk. – kért zokogva. Felemeltem a kezem és megfogtam az arcát. Ruhám kiszakadt és lucskos volt. Ragadtam és fémes szagot árasztottam. Éreztem, hogy Shadow remeg az elfojtott zokogástól, és egyre gyorsabban fut, hogy minél előbb kórházba kerüljek. Halványan még érzékelni tudtam, hogy ránk esteledett és üldözőinket lehagytuk. Ezután elnyelt, magába rántott a sötétség.

2 HÓNAP MÚLVA

Biztonságban éreztem magam. Igaz, sötétség vett körül, de mégsem féltem. Amikor elnyelt, mint régi barátok, köszöntöttük egymást. Magához ölelt, védett, vígasztalt, az álmok, fantázia világába repített, mint régen, amikor kiskoromban a takaró alá bújtam, ha féltem.
Most álmaimon keresztül kértem, ne engedjen vissza a való világba, mert félek, és ha felébredek, mindenem fáj. Ő meghallgatott, mint régen annyiszor. Kiskoromban a sötétségnek volt egy megtestesítője, amolyan Angyal vagy Démon. Nem tudtam sem akkor, sem most eldönteni, melyik a kettő közül. Nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy együtt voltunk. Kérdezte, hogy-hogy újra meglátogattam, olyan sok év után. Elmeséltem neki, hogy min mentem keresztül Nick-kel és a farkas alakjával, Shadow-val meg barátnőmmel Sydney-vel. Kértem enyhítsen a fájdalmaimon és töröljön minden emléket, ami erre a szörnyű kalandra emlékeztet.
Felállt mellőlem és egy szekrényhez lépett, ami eddig nem volt ott. Kíváncsiságtól vezérelve odamentem én is. Figyeltem ténykedését. Kinyitotta a szekrényke ajtajait, majd kivett belőle néhány, különböző folyadékokat tartalmazó üvegcséket és egy tálat. Összeöntötte, összekeverte majd egy kis ampullába öntötte a keveréket. A kezembe adta. Megvizsgáltam, a tengerkék és türkizkék színekben játszó levet. Felnéztem az előttem álló, számomra eldönthetetlen nemű, lényre. Ő rám emelte nagy halványkék, szinte fehér szemét és megérintette a vállam, majd az oldalamon húzódó sebet.
-Ha úgy érzed, készen állsz az ébredésre, idd meg ezt az italt. Felébredsz tőle, de ugyanakkor elfelejtesz mindent, amit átéltél. Csak a fontosabb emlékeidet hagyja meg. Nagyon vigyázz! Ha egyszer megittad, nincs többé visszaút. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, és ha máshol nem is, az álmaidban újra találkozunk. Én most búcsúzom és a legjobbakat kívánom. – azzal homlokon csókolt és eltűnt a szekrénnyel együtt. Változott a kép és a fényviszonyok is. Eddig konok sötétség vett körül, most bizonytalan félhomályba burkolóztam.
Egy apró, ablaktalan szobában találtam magam. Körbenéztem. Két ajtó nyílt a szobából. Az egyik olyan színű, mint az ampullában lévő folyadék. A másik korom fekete. Semmi felirat, vagy útmutató. Lenéztem a kezemben tartott üvegcsére. Egyből rájöttem, mi a „feladatom”. Választanom kell. Vagy megiszom a löttyöt és felkelek, vagy eldobom és maradok a sötétségben. Döntenem kell. Visszamegyek a rideg, kegyetlen, ugyanakkor szeretettel teli valóságba, vagy mindent elfeledve maradok a barátságos, védelmező, ugyanakkor végtelen sötétségben. Nem tudtam, mennyi időm van a döntésre. Eszembe jutott, hogy Nick, Sydney, apám és a többi barátom biztos, hogy aggódnak értem és visszavárnak. Aztán eszembe jutott az a végzetes nap, amikor azt a sebet szereztem az oldalamra. Megijedtem. Még egyszer megnéztem a kis fiolát, majd hosszas töprengés után döntöttem. Kihúztam a dugót és egy húzásra megittam a fiola tartalmát. Kellemes zsibbadás lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy szép fokozatosan itt hagyom, a tudatalattimban, a szörnyű emlékeimet. Kinyitottam a, most tengerkék színű ajtót. Átléptem rajta és becsuktam magam mögött.
Halk zsongást hallottam, ami egy idő után fojtott beszélgetésbe csapott át. Nem tudtam kivenni, ki beszél, ki vesz mély lélegzetet, ki ül le egy nyikorgó székre. Egy valamiben mégis biztos voltam. Kórházban vagyok, és valószínűleg kómában voltam, és még félig vagyok.
-Sajnálom. Nem akartam, hogy ez történjen. Ha tudtam volna, figyelmeztetem, hogy ne keressen meg. Peter! Az isten szerelmére. Ismersz, soha nem akartam rosszat Kyrának. Emlékezz vissza, nekem köszönheted, hogy nem lett öngyilkos, amiatt a hülye Mike miatt. – hallottam tisztán Nick hangját, viszont azt, hogy apám mit mondott már nem hallottam, mert még mindig nem tértem magamhoz teljesen. Valaki az ágyam szélére ült és megfogta a kezem. Felismertem apám, kissé érdes, de gyengéd kezét. Jelezni akartam, hogy itt vagyok, érzem az érintését, de a kezem nem engedelmeskedett. Megpihent apám kezei közt.
-Kaira! Édes kicsi, Kairám!! Miért? Miért mentél utána? – hallottam apám kétségbe esett suttogását, közvetlenül a fülem mellett. Ő volt az egyetlen, akitől elfogadtam, hogy a teljes nevemen nevezzen. Most mégis… Fájt, ahogy kimondta. Legszívesebben felüvöltöttem volna, hogy élek, nem haltam meg. De a sötétség még mindig körülöttem volt, bár már kezdtem magamhoz térni. Hirtelen apám felpattant mellőlem és elkezdett kiabálni.
-Ha súlyosabb baja esett miattad esküszöm, hogy megöllek, Nick! Ha nem rabolnak el, ez talán meg sem történt volna. Te vagy az oka… - de a szerelmem közbe vágott.
-Szerinted én akartam, hogy elraboljanak? Ha nem jön utánam, akkor őt is elrabolják, és nagy valószínűséggel vissza fognak jönni. – kiabált vissza Nick apámra. Szörnyű volt hallani, hogy veszekednek.
-Tűnj innen, te vadállat. Semmi közöd hozzá, hogy mi van a lányommal. – mondta apám ridegen és talán ez volt az, ami végleg elűzte a sötétséget. Ha Nick nincs velem, nem tudnék tovább élni. Kinyitottam a szemem, és amit először megláttam, hogy Sydney az ágyam mellett ül, és némán zokog. A második, hogy apám Nick-kel szemben áll és az ökölbe szorított kezét Nick felé lendíti. Azt hittem rosszul látok, de aztán utolért a valóság. Apám megütötte Nick-et, akinek felrepedt a szája.
Erőtlenül megpróbáltam felülni, de nem sok sikerrel.
-Hagyjátok abba! – szóltam halkan, rekedten. Mindketten felém fordultak és Nick ért oda hozzám először. Átkarolt, segített felülni. Óvatosan megcsókolt. A számban éreztem a vérének fémes ízét. Megsimogattam a sebet és vádlón apámra meredtem. Ő lesütötte a szemét. Gondolom szégyellte magát, amiért hagyta, hogy a düh elvegye a józaneszét.

16. fejezet

Egy nagyobb fajta cirkuszi kocsiba vitt engem a főnök. A kocsin látszódott, hogy igen gazdag és befolyásos emberkének ad otthont. Körbenéztem a helyiségben. Az ajtóban álltam. A főnök elment mellettem és leült egy hatalmas babfotelbe a bárpult mellé. A kocsi vége felé egy függönnyel elkerített részen volt, gondolom a hálószoba, vagy valami ilyesmi. Jobb kéz felé is egy függöny volt. Talán a fürdőszoba, de ki tudja, mi van egy ilyen gengszter „lakásában”.
-Gyere beljebb, ne állj ott a küszöbön. Gyere, ülj le mellém és igyál velem valamit. – ajánlkozott. Egyelőre jobbnak láttam azt tenni, amit kér tőlem, addig Nick is biztonságban van. Leültem vele szemben és jobban szemügyre vettem. Magas, szolárium barna, festett hajú, kigyúrt agyú pasas. Meg kell hagyni, ha nem lett volna ekkora izomkolosszus, akkor talán még szépnek mondtam volna. De egy merő izom volt, még az arca is, amit annak tudtam be, hogy folyamatosan rágózott. Ebben a pillanatban is.
-Szabad megkérdeznem a nevét? – kérdeztem kíváncsiságot színlelve, de közben azon járt az agyam, hogy hány pribékje védi ezt a helyet. Hogy meg tudnánk-e úgy pattanni, hogy nem hal meg senki. Egyelőre semmi esélyét nem láttam. Inkább megtudakolom elrablóink kivoltát.
-Milyen igazad van, Kedveském. Elég csak annyit tudnod, hogy Főnök. Így hív itt mindenki. Van egy kis ajándékom számodra. Bár alig ismersz, én nagyon is sokat tudok rólad. Nos ha bemész a fürdőszobámba, akkor át tudod venni a kis meglepetésemet. Remélem tetszeni fog. – próbált nekem hízelegni. Felálltam, megnéztem először a bal oldali, majd a jobb oldali függönyt. Végül úgy döntöttem, hogy a jobb oldalit nevezem ki fürdőnek. Óvatosan elhúztam a függönyt. Meglepetésemre jól tippeltem, az volt a fürdő, akkor a másik a háló. Na oda semmi pénzért nem tenném be a lábam.
-Amíg átöltözöl, addig töltök valami italt. Te mit kérsz? Bort? Pezsgőt? Whiskyt? – szólt mögöttem fogvatartóm, Főnök. Megfordultam és a bárpultot néztem.
-Csak egy barack levet kérek, de majd én kitöltöm magamnak, ha nem baj, persze. – mondtam pimaszul és elmentem átöltözni, bár nem tudtam milyen ruhát kéne felvennem.
A fürdő ízléses volt. Szép tengerkék káddal és egy ugyanolyan színű WC-vel és csappal. A kád fölött hatalmas fektetett hosszú tükör volt. Körbenéztem. Egyetlen egy árva doboz hevert a kádban. Óvatosan kivettem és megnéztem a címkét.
~Kyrának – Főnöktől.
Ennyi állt rajta. Félve nyitottam ki. Levettem a tetejét és megnéztem a ruhát. Kivettem a dobozból és magamhoz illesztettem. A ruha méregzöld volt és olyan hatást keltett, mintha sárkánybőrből készült volna. Testre simulós és nyakba köthető volt. Szabályszerűen elvarázsolt és megijesztett a ruha. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy igazi sárkánybőrt tartok a kezemben, amikor Főnök mögém lépett.
-Ne aggódj, Kyra! Nem igazi. Na, próbáld fel, és utána meglátogatjuk Nick-et. – mondta azzal ki is ment. Lassan kibújtam a saját ruháimból és felöltöttem a Sárkánybőrt. Így neveztem el a ruhát. Megnéztem magam a tükörben. A ruha olyan pontosan simult a testemre, mintha rám öntötték volna. Egyszerre voltam gyönyörű és veszélyt jelző.
-Mibe keveredtél, Kyra? – kérdeztem magamtól halkan és kimentem a fürdőből. Főnök az ajtóban várt rám. Elismerően füttyentett, amitől a hideg futkározott a hátamon, és amiért legszívesebben pofán vágtam volna. Nekem senki ne fütyülgessen, mert nem marad fütyülője.
-Jól választottam. – mondta azzal elindult előttem. Némi vonakodással, de követtem. Az összes pribékje utánam fordult. Az egyik még a fenekemre is csapott, amit egy visszakezes pofonnal viszonoztam, mire az elkapta a csuklómat és magához rántott.
-Megütöttél, Aranyom?
-És ha igen, akkor mi lesz? – vágtam a mondandójába.
-Azonnal ereszd el, te görény! – hallottam Nick hangját valahonnan a megszólított a háta mögül.
-Nem emlékszem, hogy szóltam volna a kutyának. Valaki hallgatassa el egy kis időre, addig a kis barátnőjét veszem kezelésbe. – mondta és megpróbált a nyakamba harapni. Mielőtt még bármit tehettem volna, Főnök közbelépett.
-Ereszd el!
-De Főnök! Megütött!
-Nyafogós kislány vagy, ha ettől begőzölsz. Azt mondtam, ereszd el, különben eltöröm a kezed. A lány egészen addig a védelmem alatt áll, amíg ÉN mást nem mondok. Világos? – kérdezte körbepillantva a csatlósain. A barbár állat végre elengedte a csuklómat. Kikerültem a pasast és Nick felé indultam. Melléértem és nem érdekelt, hogy hányan látják, vagy nem látják. Megcsókoltam Nick-et és hozzábújtam. A kezei hátra voltak kötözve és a nyakörv is még rajta volt. Besokalltam és a nyakörvért nyúltam. Eloldottam a pántot és óvatosan levettem. Nick próbálta erősnek mutatni magát, de amikor a nyakörv szegecseit kiszedtem a sebből, elkáromkodta magát. Enyhén szólva mindenkit elküldött melegebb éghajlatra. Megvizsgáltam a sebeit közelebbről. Egészen a húsig bevágtak a szegecsek. A nyakörvet a kukába akartam dobni, de ezt már Főnök sem nézte jó szemmel.
-Azt add ide nekem. Elfogadtam, hogy levetted róla, de azt hogy kidobd azt már nem. Azért nem kellene visszaélni a vendégszeretetemmel. Mert könnyen előfordulhat, hogy meggondolom magam, és a fiúknak adlak, hogy hadd éljék ki a vágyaikat. Gondolom, azt nem szeretnéd!? – mosolygott rám negédesen. Visszafordultam Nick-hez.
-Kyra, menj innen, amíg lehet. Nem akarom, hogy… - de nem tudta befejezni, mert az egyik dúvad gyomorszájon ütötte. Nem értettem miért tette ezt, de nem nézhettem tétlenül. Nick fülé hajoltam és csak remélni mertem, hogy a fenevad nem üti meg még egyszer. Vártam az ütést, de nem jött. Felnéztem és láttam a távolodó támadót. Főnökre néztem.
-Hol van az elsősegély doboz? Ha megengeded, ellátnám Nick sebeit. Ha így hagyom, akkor meg is halhat. – kérdeztem. Főnök csettintett egyet és az egyik talpnyalója elment. Két perc múlva visszajött a dobozzal. Letette elém, majd rámnézett.
-Aztán semmi trükközés. Egy rossz mozdulat és mindkettőtöket kinyírom. – azzal távozott. Nem ment messzire épp csak hallótávolságon kívülre. Kihasználva az alkalmat, miközben a sebeit tisztogattam, Nick-nek elmondtam a terveimet. De nem volt könnyű dolgom, hiszen Nick folyamatosan közbevágott.
-Őrült vagy Kyra, hogy idejöttél. Kimásztam volna belőle.
-Nekem nem úgy tűnt. Csupa seb vagy. Látnia kell egy orvosnak. De ez ráér azután, hogy elszöktünk innen. Sydney is itt van, de őt még nem fedezték fel. Ha kell, megkeresem valahogy és segítséget is hívunk. Most szólok, hiába…
-Nem hiába kérlek, hogy tűnj innen amilyen gyorsan csak tudsz. Nem tudod, mire készülnek. Azt akarják, hogy megharapjalak és átváltozz. Ezt semmi pénzért nem tenném meg veled. Sőt senkivel nem tenném meg.
-Nem kell megtenned, mert nem lesz rá alkalmuk, hogy megtegyék. Addigra megpattanunk ebből a kócerájból…
-Auu. Ez csípett. Amúgy csini a rucid. Olyan vagy, mint egy sárkányhercegnő.
-Amint hazaérünk, megszabadulok tőle. Semmilyen módón nem vagyok hajlandó erre emlékezni.
-Kár, pedig nagyon csinos.- végeztem a sebek kitisztításával és most a bekötözéssel pepecseltem. Főnök visszatért.
-Mehetünk, Kyra? – kérdezte.
-És mégis hova? – kérdeztem vissza rémülten. Felálltam, de a kezem nem vettem le Nick-ről.
-Majd meglátjátok. Nick, ha kérhetlek, változz át. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Nick kénytelen-kelletlen átváltozott, de a láncok miatt elesett. Odaléptem mellé és levettem a lábairól. Egyszerre álltunk fel.
-Kyra kedves, kérlek, tedd a láncot a farkas nyakára. Nemsokára kezdődik egy cirkuszi mutatvány, aminek ti ketten lesztek a fő attrakciói. – nézett ránk Főnök, és amikor észrevette szememben a rettegést felkacagott. Egy kicsit meglökött, hogy induljak el és vezessem Shadow-t is. Kiléptünk a sátorból és akkor vettem észre, hogy a ruha még csillog is. Főnökkel a sarkunkban elindultunk a nagy sátor felé, kíváncsiskodó tömeggel körülvéve. A tömegben megláttam Sydney-t is, némán figyelmeztettem, hogy vigyázzon. Félelmet olvastam ki a szeméből. Ugyanazt a félelmet, ami én is éreztem.