21. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a Nap a hátamat süti. Felkönyököltem és körbenéztem. Nick mellettem aludt. A ruháink szanaszét hevertek. Elmosolyodtam és megrohantak a tegnapi emlékek, érzések. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Óvatosan felálltam és a vízhez mentem. Belemásztam a kellemesen hideg vízbe. A lábam alatt kisebb-nagyobb kavicsok voltak. A patak vize tiszta volt. Tisztán ki lehetett venni a kövek mintáját és formáját. Kisebb halak úszkáltak a lábaim körül.
Amikor befejeztem a fürdést, kimásztam és kifeküdtem a napra, hogy megszáradjak. A tegnapi eseményeken járt az eszem. Megtörtént, amiről már rége álmodtam. Őszintén bevallom ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz, ha megtörténik. De ez minden képzeletemet felülmúlta. Felültem és Nick-re néztem. Éppen akkor fordult meg és ült fel ő is.
Egymás szemébe nézve ültünk. Szavak nélkül beszélgettünk. Csodáltuk egymás testét, de én leginkább a szemét néztem. Elvarázsolt, mint mindig. Észre sem vettem, hogy időközben felállt és elment fürdeni, csak akkor, amikor a hátamba kaptam egy nagy adag hideg vizet. Sikoltottam egy kicsit és ültő helyemben megfordultam.
-Nick! Ezt most miért csináltad? Élvezed? – kérdeztem nevetve, mire az arcomba is kaptam a hideg vízből.
-Azért csináltam, mert elbambultál. Igen, élvezem, és ne mondd azt, hogy te nem! – válaszolta és kijött a vízből, odajött hozzám és azt hittem frászt kapok, mert a hideg vizes testével átölelt. Elkezdett velem forogni, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestünk.
-Haza kéne menni, nem gondolod? – kérdeztem Nick-től.
-De igen, kéne. Habár semmi kedvem hazamenni. – jelentette ki, durcás hangon. Ettől elnevettem magam.
-Megnyugodhatsz, nekem sincs kedvem hazamenni, de a szüleink aggódni fognak. – feleltem, miközben felültem és elkezdtem öltözködni.
Nick félóra múlva már az erdőben futott, velem a hátán. Egészen rádőltem a hátára, és átöleltem a nyakát. Együtt vettünk levegőt, együtt dobogott a szívünk. Tudom így egy kicsit nyálasnak tűnik, de akkor nem volt az.
Amikor hazaértünk elbúcsúztunk és bementem a házba. Az ajtóban még visszafordultam, és távolodó alakja után néztem. Elmosolyodtam és becsuktam magam mögött az ajtót. Elmentem a konyhába vezető átjáró előtt, azután halk torokköszörülés csapta meg a fülem. Visszafordultam és megálltam az átjáróban. Apám az asztalnál ült és engem nézett.
-Hol jártál báránykám? – kérdezte – Se egy üzenet, se telefonhívás. Már mindenkit felhívtam, hogy hol lehetsz, amikor Nick szülei felhívtak, hogy együtt vagytok. Megint az erdőbe mentetek, igaz? Nem megígértétek, hogy nem mentek oda többet? Figyelj, nem akarlak megbüntetni, de ne csináld ezt velem. Szeretlek, Kaira. Na gyere ide.
-Apa, ne aggódj! Az erdőben nincs semmi rossz. De megígérem, hogy nem megyek el még egyszer úgy, hogy nem hagyok üzenetet. – mondtam és leültem mellé egy székre. – És hogy kiengeszteljelek, csinálok valami ebédet, rendben? Te addig nézd a meccset és nem ér leskelődni! – azzal kizavartam a konyhából.
Ebéd után felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.
Amióta túléltük Nick-kel a Denver-i kalandot, azóta minden álmomban visszajön Főnök a pribékjeivel együtt. Azóta rémálmok kísérnek, és nem tudok szabadulni tőlük. Látom magam abban a zöld ruhában, amit Főnök adott. Látom Nick fájdalmas arcát, amire még mindig összeszorul a szívem. Hallottam a lövést, ami majdnem megölt. Ennél a résznél, mindig felriadtam, mint most is. Mintha hallottam volna a lövést. Kinéztem az ablakon. Kint már sötét volt. Ránéztem az órára, este 11 óra volt. Kicsit kómásan mentem le a konyhába inni. Apám megint a kanapén aludt el a meccs közben. Elmosolyodtam, lehoztam a takaróját, betakartam kikapcsoltam a tv-t és visszamentem aludni.
Titkon reméltem, hogy hamar végetér a nyár. Hiányoztak a barátaim. Sam, Sydney, Adam és James. A mi hatos fogatunk összetartó. Soha nem voltak még ilyen barátaim és egy olyan édes pasim, mint Nick.
Egész nyáron együtt voltunk, gyakorlatilag nem törődtünk semmivel csak egymással. Ezért később meg is kaptam a letolást apámtól. Kívánságom szerint hamar véget ért a nyár. Csak annyit vettem észre, hogy apámmal már a tanszereket is megvettük, hogy már augusztus utolsó hete van. A nyári kirándulások, strandolások Nick-kel nagyon jól teltek. Egész szépen lebarnultam. A hajamat is befestettem. Igaz csak melír csíkosra, de nagyon jól sikerült. Per pillanat a hajam egyszerre barna, vörös és szőke. Nick haját is befestettük, neki csak szőke csíkok vannak a hajában, és nagyon jól áll neki.
Időközben beszereztem egy új Fable-könyvet. Álmok Tenger a címe és egy újabb fantasy könyv, amibe beleszerettem.
A heg a csípőmön szépen elhalványult, ahogy Emma, az ápolónő ígérte. Egy kicsit féltem attól, hogy megmarad az a csúnya seb, ami volt. Nick nyaka és háta teljesen rendbejött, de néhány helyen neki is látszanak a hegek. Megígértük egymásnak, hogy soha többet nem megyünk Denver-be, ha rajtunk múlik. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha Főnök golyója kicsit feljebb talál el. Talán már nem élnék. Nick-nek és Sydney-nek köszönhetem az életem.
Egész nyáron nem hallottam semmit a barátaimról. Jó lesz őket újra látni. Kevesebb, mint egy nap múlva évnyitó. Elkezdődik egy újabb tanév. 10-esek leszünk. Őszintén bevallom egy kicsit félek ettől. Habár tudom, nincs félnivalóm, de én már csak ilyen vagyok.

20. fejezet

Napokkal később a suliban mindenhonnan a saját nevemet hallottam. Igaz, hogy csak suttogva, de hallottam.
-Nézd, itt az a lány, akit meglőttek. Még van képe köztünk járni, azok után, hogy egy bűnözővel kavart. Szegény Nick, nem tudom, miért van még mindig vele, hisz egy farkassal látták őt Denverben... – ilyeneket hallottam. Éreztem, hogy mindenki engem néz. Ha beléptem valahova mindenki egyből elhallgatott és csak nézett. Még a tanárok szemében is félelmet láttam, ha rám néztek. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam 3 hét van már csak a suliból és utána egész nyáron Nick-kel lehetek. Ha ő nem fogja a kezem, ha barátaim is elfordulnak tőlem, akkor már rég megőrülhettem volna. De nem így volt. Mellettem voltak a kórházban, otthon és most a suliban is.
Már egy hete jártam újra suliba, amikor Vyvien odajött hozzám az udvaron. Ebédidő volt és hétágra sütött a Nap. Élveztük a jó időt. Tudtuk, hogy nemsokára vége a sulinak és tombol a nyár. Vyvien megállt az asztalunk előtt és lenézett rám, mivel kifeküdtem a padra egy kicsit napozni.
-Szia, Kyra! Hallottam mi történt veled Denverben. Elkapott egy maffia vezér és majdnem meghaltál. Csak annyit akarok tudni, tényleg megtörtént, vagy csak kitaláltad, hogy mindenki körülötted ugráljon? Nem bírom, ha valaki népszerűbb nálam. – mondta, miközben farkasszemet nézett velem. Ugyanis felálltam. Belenéztem a zöld szemeibe, ami egy ovális arcformában ült, amit szőke haj keretezett.
-Azt képzeled rólam, hogy csak kitaláltam? Hogy megrendeztük az elrablásunkat, és szándékosan lelövetem magam? Tényleg ennyire szőke vagy, vagy csak egyszerűen brutálisan hülye? – kérdeztem tőle teljesen higgadtan. Az arca egy pillanatra eltorzult a döbbenettől, de hamar magához tért.
-Hogy merészelsz így beszélni velem, te utolsó senkiházi? Velem senki nem beszélhet ilyen hangon…
-Már megbocsáss, Vyvien! Valaki megteszi, és ha nem én, akkor majd valaki más kap el, de akkor sokkal durvábbakat fog a fejedhez vágni. Örülj neki, hogy én szólok: vegyél vissza a nagyképűségedből, meg a nagy szádból és létszíves szállj le rólam és a barátaimról! Amúgy meg nem állnak jól a szilikon mellek. Csak úgy szólok a fiúk utálják a műmelleket. És lehetsz felőlem szépségkirálynő is. Ez alól te sem vagy kivétel. – mosolyogtam édesen és hallottam, hogy az időközben összegyűlt tömegből kitört a röhögés, majd fél füllel hallottam, hogy valaki elkiáltja magát:
-Ez oltás volt Vyvien, nem is akármilyen! – büszke voltam, amiért sikerült Vyvien-t jó egy ideig elhallgattatni. Nick, megfogta a derekamat, magához húzott, a nyakamba csókolt és a fülembe suttogva így szólt:
-Kyra, te vagy a legszebb, legokosabb, legbátrabb lány a suliban. Pont ezért szeretlek. – aztán a többi barátom is megszólalt.
-Háromszoros hurrá, a mi Kyránknak!! – kiáltottam el magát James, az örök móka mester, és csodálkozásomra, mindenki elkezdett hip-hip-hurrázni.
Két nap alatt lecsengett, ami köztem és Vyvien között történt. Nem is vártam mást. Azon a hétvégén a barátaimmal kirándulni mentünk az erdőbe. Két sátrat vittünk és most az egyszer külön aludtunk lányok és fiúk. Sam és Sydney egész éjjel fent voltak és azon vitatkoztak, hogy melyikük pasija jobb az ágyban. Jobbnak láttam úgy tenni, mint aki alszik. Ez egy kínos témának számított nálam. Egyedül Nick-kel tudtam erről beszélni. Mellette nem éreztem szánalmasnak magam. Mellette megnyílhattam. Megígérte, hogy várni fog rám. Megértette, hogy mennyire félek ettől az egésztől. Szeretem Nick-et, és vele akarom leélni a hátralévő életemet. Boldog vagyok vele. Nekem nem kell más többé.
Vasárnap, miközben csomagoltunk a sátram mellett egy lábnyomot találtam. Egy farkas lábnyomát. A fiúk is egész éjjel fent voltak. Jobban megnéztem és rájöttem, hogy napos lehet a nyom. Gyorsan elkotortam, hogy a többiek ne vegyék észre. Nem akartam, hogy a kelleténél többet tudjanak.
Útra készen álltunk, már csak a tüzet kellett eloltani és mehettünk is volna, ha Nick nem dermed meg az orrom előtt, és nem lököm fel. Pár centire a tűztől ért földet. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Sam-mel összenéztünk, és az erdőt kezdtük pásztázni idegenek után. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Nem értettem, hogy mi történt Nick-kel. Zavarodott arccal nézett a szemembe és kíváncsian nézett rám.
-Mi a fészkes fene történt? – kérdezte.
-Ezt én is szeretném tudni. Lefagytál én meg véletlenül neked mentem, amitől mindketten a földön kötöttünk ki. – feleltem aggódva.
-Sajnálom, csak egy pillanatig azt hittem, hogy megint Denver-ben vagyunk. – mondta a térdét fixírozva és egy fűcsomót tépkedve. Letérdeltem elé, felemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.
-Kicsim vége van ennek a rémálomnak. Most már biztonságban vagyunk. Te is, én is. – vigasztaltam és csak annyit vettem észre, hogy az ajka az enyémhez ér. Először óvatosan, finoman, gyengéden, majd egyre vadabban és követelezőn. Viszonoztam, ugyanazzal a hévvel. Annyit vettem észre, hogy a hátamon fekszem és Nick fölöttem röhög, James és Adam társaságában. Finoman lelöktem magamról, és megpróbáltam csúnyán nézni rá. De ezek után, ha ránéztem ellágyultam és csak a szeme mélysége, ajka puhasága érdekelt. Nem tudom, hogy nevezném ezt az érzést. Minél inkább rágódtam ezen, lassan rádöbbentem, mi ez a mindent elfeledtető érzés. Vágy. Vágytam rá, minden porcikáját kívántam.
A hazafelé vezető úton másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Ő kell nekem. Egy pillanatra sem engedte el a kezem. Szép lassan leszakadtak tőlünk a barátaink. Először Sam és James, majd kicsivel később Sydney és Adam. Mi először hozzánk mentünk lecuccolni. Gyorsan kiraktam a koszos ruháimat a szennyesbe. Amikor ezzel végeztem, átmentünk Nick-hez. Ő is lecuccolt, és úgy 5 perc múlva újra az erdőnél találtuk magunkat. Rám kacsintott és kihívóan az erdő felé biccentett. Tett pár lépést az erdő mélye felé, hogy takarásban legyen az útról nézve. A fák között láttam, ahogy gyönyörű alakja elmosódik és egy nagyobb alakot vesz fel. Boldogan rohantam utána, és ahogy a farkas közelébe értem gyakorlott mozdulatokkal ugrottam a hátára. Boldogan felmorgott, mire én felnevettem. Futni kezdett velem egy rég elfeledett helyre, ahol csak egyszer jártunk és akkor is egyszerűem sétáltunk. Amikor rátaláltunk, megígértük, hogy ide még visszajövünk.
Egy erdei kis patak mentén futottunk a forrásig, ahol egy mesébe illő kis tisztás volt. Megérkeztünk és lecsusszantam a hátáról. Még mindig farkas alakban ment a forráshoz és inni kezdett. Csodás napunk volt. A nap még mindig erősen sütött, így nem csoda, ha fürdőruhában voltam. A kedvenc pólóm és rövidnadrágom persze rajtam volt. Miután megérkeztünk a felsőmet levettem és kifeküdtem egy fénynyalábra, napozni. Nick visszaváltozott és ő is levette a pólót. Mellém feküdt és átkarolta a derekamat. Megfogtam a kezét és oldalra fordítottam fejem. Egyenesen a barna szempárba, amit annyira szerettem. Közelebb húzódott hozzám, és homlokon csókolt. A keze a sebemre tévedt, majd óvatosan megcirógatta. A pulzusom a duplájára ugrott, a légzésem elakadt. Felkönyököltem, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Először a szemét, majd a száját, később az arcát, és egész lényét magamba ittam. Ő is ugyanezt tette velem. Fölém hajolt, így én visszafeküdtem a hátamra. Átkaroltam a nyakát, a haját birizgálva. Nem kellett mondanunk, úgy is tudtuk: szeretjük egymást. És azt is, hogy mi következik ezek után. Megint fellobbant bennem a vágy. Újra megcsókolt. Ugyanúgy, ahogy a táborban, mielőtt hazaindultunk volna. Visszacsókoltam megint, de most én váltottam. Én lettem hevesebb, követelezőbb. Elmosolyodott a csók közben. Élveztük egymás közelségét.
A lemenő nap fényében fürödve mindketten átadtuk magunkat a vágynak, ami éhes vadként csapott le ránk.

Sziasztok megint!!

Üdvözlök mindenkit az új tanév kezdetén. Megígértem, hogy mostantól megint lehet olvasni a történeteimet. itt van két újabb fejezet, remélem tetszeni fog!