18. fejezet

Apám leült az ágyam végébe és onnan nézett rám, majd Nick-re. Láttam a szemén, hogy sírt.
-Ez most mire volt jó? Nem érdemelte meg. – korholtam, véleményem szerint teljesen jogosan.
-Sajnálom. Nem akartam, csak jött és nem tudtam megállítani. – kért bocsánatot apám. Felállt és odajött a fejemhez, majd megpuszilta az arcomat.
-Megyek, szólok Nick szüleinek, meg a barátaidnak, hogy felkeltél és jól vagy. Nemsokára visszajövök. – mondta, és kiment a kórteremből. Nick-re pillantottam. Sok kérdésem volt hozzá és Sydney–hez, aki szintén a szobában volt.
Felhúztam a kórházi hálóinget, hogy megnézzem a sebet. Csak egy kötést láttam közvetlenül a csípőmön. Nem mertem belegondolni, hogy mennyi kárt tett bennem egy picike golyó. Felnéztem Nick-re miközben, visszaengedtem a hálóinget. Megpróbáltam még feljebb ülni, de a hasamba nyilalló fájdalom visszalökött az ágyra. Nick megfogta a kezem és az arcához emelte. Megfogtam az arcát, és ahogy húztam vissza végigsimítottam a nyakán. Még mindig látszódtak a hegek.
-Most akkor mi van? Hányan tudnak rólad? És hogy kerültem ide? – tettem fel a kérdéseket, szépen sorban. Egy kérdést még nem tettem fel. Nem volt bátorságom megkérdezni, hogy mennyi kárt tett bennem a golyó.
-Ne aggódj, Szívem. Mindent elrendeztünk Sydney-vel. Rajta kívül senki nem tudja az igazságot. Mindenki úgy tudja, hogy rabszolga kereskedők kaptak el. És hogy ti utánam jöttetek. És menekülés közben sérültél meg. A Központi Denveri Kórházban van egy ismerősöm, így el tudtam intézni, hogy úgy tűnjön, hogy onnan hoztak át téged. – magyarázta a barátom. Felmerült bennem még egy kérdés.
-Mennyi ideig voltam kiütve? – kérdeztem. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akartam a választ.
-Két hónapig. Közben több műtéten is átestél. A golyó szétroncsolta a csípőd egy részét és a májadban állt meg. Az orvosok majdnem két órán keresztül műtöttek, amikor megjöttél. – nézett rám Sydney. Épp válaszolni akartam, de kinyílt a kórterem ajtaja. Belépett rajta egy fiatal lány kezében egy tálcával. Kötszereket, meg fertőtlenítőket hozott magával. Sydney, úgy látszik tudta mi következik, mert átment a másik oldalamra. A lány a combom közepéig lehúzta rólam a takarót és a hálóinget a mellemig felhúzta. Így kényelmesen a sebhez férhetett. Rájöttem, hogy mit csinál. Kötést cserél rajtam.
-Emma vagyok. Én ápoltalak a műtétek után. Nagyon örülök, hogy felébredtél. Mindenki nagyon aggódott érted. – miközben beszélt leszedte rólam a kötést egy határozott mozdulattal. Végre megnézhettem a heget. Hosszúkás volt, de nem széles. Értetlenül néztem, hogy miért ilyen alakú. Emma észrevette ezt és elmosolyodott.
-Ne aggódj. A nagy része el fog tűnni. Csak egy halvány heg marad utána. Nagy szerencséd volt, hogy itt talált el a golyó. Ha lejjebb fúródik a testedbe, lehet, hogy az egyik petefészkednek szó szerint lőttek volna. Nagy mázlid van. Nos. Lefertőtlenítettem a sebet és bekötöttem. A nap folyamán be fog jönni hozzád a doki és meg fog vizsgálni. Akkor újra találkozunk.- azzal kiment a szobából. Aranyos lány volt. Olyan húsz éves lehetett. Hosszú, kicsit hullámos, szőkésbarna haját összefonva hordta. Nagy kékeszöld szemei voltak. Az az igazi tengerzöld árnyalatú. Nagyon szép volt. Sydney visszaült és megölelt. Nagyon megkönnyebbülhetett, hogy életben vagyok. Megint elkezdtek folyni a könnyei. Nem hibáztattam. Én is ezt tettem volna.
-Jaj, Kyra! Ezt még egyszer ne játszd el velem. Azt hittem a kezeimben fogsz meghalni! – zokogta a vállamba. Összeszedte magát és letörölte a könnyeit.
-Nick olyan gyorsan futott, hogy körübelül másfél óra múlva már a kórházban voltunk. Nagyon ránk ijesztettél, ugye tudod? Nick majdnem idegrohamot kapott, amikor őt is elvitték a dokik. Ő csak két hétig feküdt itt melletted. Szerencséje volt, hogy lekezelted a sebeit. Ha nem teszed, akkor már nem élne. Ezt mondták az orvosok. – tette még hozzá a barátnőm és megfordultam, hogy megköszönjem Nick-nek, ami értem tett. De a srác, akiért az életem kockáztattam nem volt sehol. Visszanéztem Sydney-re. Nagyon mosolygott. Szóval sejti, hogy hova mehetett.
-Hova ment? – kérdeztem gyanakodva, de ő csak a fejét rázta. Nem mondott semmit. Hát jó. Ha nem, hát nem. Nem erőltetem.
A várakozásban elálmosodtam és egy kicsit elszundítottam. Arra keltem fel, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó. Álmosan felpillantottam és megnéztem a jövevényt. Fehér köpenyes férfi állt meg az ágyam mellett. Rámvillantotta a fogászati fehér fogait.
-Szia! Én vagyok az orvosod. Én szedtem ki belőled a golyót. Hogy érzed magad? – nézett rám. A doki nem lehetett több 35-nél. Magas volt, szőke és jóképű. Ha nem épp kórházban lettem volna, még a végén azt hiszem ő az igazi Szőke Herceg a mesékből. De nem így volt, és amúgy is volt barátom, akit imádok.
-Kicsit úgy érzem, mintha egy ló rúgott volna hasba. De ezt leszámítva köszönöm jól vagyok. – feleltem és az ajtóra néztem, ami megint kinyílt.
~Hát már soha nem hagynak békén? ~ forgattam a szemem, de amikor megláttam, hogy csak Nick jött vissza megkönnyebbültem. Intett nekem és leült az ágyam szélére. Nick nyomában belépett Emma is ahogy ígérte. Rám mosolygott és valamit a doki kezébe adott. Gondolom a leleteimet. A doki megnézte a röntgenfelvételeket, amit még a kómám alatt készítettek.
-Kaira, nagy mázlid van. Nekem meg jó híreim. Két hét múlva szabadulhatsz a kórházból. Most pedig hagyunk pihenni. És megkérem a barátaidat is, hogy majd holnap jöjjenek vissza. – és jelentőségteljes pillantást vetett az érintettekre. Szomorúan búcsúztam szerelmemtől és barátnőmtől. Ahogy kifelé mentek az éjjeliszekrényre pillantottam. Egy csokor vörös rózsát láttam egy vázában és mellette egy ajándékcsomagot. Volt ott még valami. Egy becsomagolt valami. A kezembe vettem és kibontottam. Azt hittem elájulok. Egy könyv volt. Az új Vavyan Fable könyv. Hónapok óta vártam, hogy végre megjelenjen. És most itt tartom a kezemben. Még új volt. Ahogy kinyitottam az első oldalon, felismertem Nick kézírását.
Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm, hogy megmentetted az életem és visszatértél közénk. Szeretlek egyetlen Angyalom
Beleszagoltam a könyv lapjai közé. Jellegzetes új könyv illata volt. Szó szerint ropogott, miközben forgattam a lapokat. Amikor beteltem a látvánnyal elkezdtem olvasni a könyvemet. Egy újabb fantasztikus krimi a kedvenc írómtól.
A könyvvel a kezemben aludtam el, úgy tizenegy óra magasságában. Mélyen aludtam és álmomban újra ott voltam a megszokott sötétségben. Éreztem, hogy egy darabig, amíg fel nem dolgozom ezt az esetet, minden este álmatlan, de nyugodt éjszakáim lesznek. Legalább álmomban nem kell aggódnom a történtek miatt.

17. fejezet

Shadow-ból csak úgy áradt a feszültség, gyűlölet, félelem bűze. Nekem sem lehetett jobb illatom. Egymás mellett csendben lépkedtünk az egyre nagyobb tömegben. Néhány neveletlen kölyök kisebb-nagyobb kövekkel próbálták megdobni a mellettem lévő farkast. Nem sikerült nekik hálistennek. De nem ők voltak az egyetlenek. Egy magas, szőke pasi is felkapott egy nagyobb követ és Shadow felé hajította. Nagyot koppant a farkas fején. Megálltam és rámeredtem a pasasra. Az kajánul rám vigyorgott. Mellette Shadow is mocorogni kezdett. Erősebben fogtam a láncot, bár szívem szerint elengedtem volna. Tudtam, hogy Főnök mögöttünk jön. Halk csettintést hallottam szinte közvetlenül a fülem mögött.
-Menj tovább, a pasit elintézik a fiúk. – szólt Főnök és úgy tettem, ahogy mondta. Shadow-nak nem akaródzott velem tartani. Mindenáron ki akart törni. Kénytelen voltam rövidebbre fogni a láncot. A farkas erősebb volt, mint én. Megindult előre és, mert mást nem tehettem, vele mentem. Egyszer csak megállt a tömeg szélén és rám nézett azokkal a hatalmas barna szemeivel. Egyből tudtam, mit akar. Meg is tettem. Felültem a hátára és levettem róla a láncot. Főnök a nyomunkba szegődött pár pribékjével együtt. Előkerültek a stukkerek is a hónaljtokokból. Shadow-val együtt mozogtunk. Észrevette Sydney-t és megállt mellette. Elkaptam barátnőm kezét és felhúztam magam elé.
Közben Főnök pribékjei sem voltak tétlenek. Előkerültek a hónaljtokokból a stukkerek. Utánunk is lőttek. Shadow, úgy cikázott az emberek között, hogy azok szinte fel sem fogták, mi történik körülöttük. Hallottuk Főnök ordításait. Nem tudom, honnan elkötöttek egy kocsit és azzal jöttek utánunk. Hamar beértek minket és épp láttam, hogy az Audi ablakán kihajoló Főnök Shadow-ra szegezi a pisztolyát. Megijedtem és, bízva páromban, felálltam a hátán. Sydney vállába kapaszkodva felemeltem jobb lábamat és a dúvad csuklójába rúgtam. Elejtette a fegyvert és rám vicsorgott. Egy másik pribékje újabb gyilok eszközt adott a főnöke kezébe, mire az, engem vett célba. Meghúzta a ravaszt és felkacagott. Kilendültem az egyensúlyomból és, ha Sydney el nem kap, a földre zuhantam volna.
Még hallottam aggódó hangját és Shadow vicsorgását. Kezemet az oldalamra szorítva feküdtem barátnőm karjai közt. Még eszméletemnél voltam, de olyan érzésem volt, mintha valami sötét ragadna magához. Ezt meg is jegyeztem halkan zokogó barátnőmnek, mire ő erőtlenül és boldogtalanul felnevetett.
-Jaj, Kyra! Minden rendbe jön, csak tarts ki, amíg hazaérünk. – kért zokogva. Felemeltem a kezem és megfogtam az arcát. Ruhám kiszakadt és lucskos volt. Ragadtam és fémes szagot árasztottam. Éreztem, hogy Shadow remeg az elfojtott zokogástól, és egyre gyorsabban fut, hogy minél előbb kórházba kerüljek. Halványan még érzékelni tudtam, hogy ránk esteledett és üldözőinket lehagytuk. Ezután elnyelt, magába rántott a sötétség.

2 HÓNAP MÚLVA

Biztonságban éreztem magam. Igaz, sötétség vett körül, de mégsem féltem. Amikor elnyelt, mint régi barátok, köszöntöttük egymást. Magához ölelt, védett, vígasztalt, az álmok, fantázia világába repített, mint régen, amikor kiskoromban a takaró alá bújtam, ha féltem.
Most álmaimon keresztül kértem, ne engedjen vissza a való világba, mert félek, és ha felébredek, mindenem fáj. Ő meghallgatott, mint régen annyiszor. Kiskoromban a sötétségnek volt egy megtestesítője, amolyan Angyal vagy Démon. Nem tudtam sem akkor, sem most eldönteni, melyik a kettő közül. Nem is ez volt a lényeg, hanem az, hogy együtt voltunk. Kérdezte, hogy-hogy újra meglátogattam, olyan sok év után. Elmeséltem neki, hogy min mentem keresztül Nick-kel és a farkas alakjával, Shadow-val meg barátnőmmel Sydney-vel. Kértem enyhítsen a fájdalmaimon és töröljön minden emléket, ami erre a szörnyű kalandra emlékeztet.
Felállt mellőlem és egy szekrényhez lépett, ami eddig nem volt ott. Kíváncsiságtól vezérelve odamentem én is. Figyeltem ténykedését. Kinyitotta a szekrényke ajtajait, majd kivett belőle néhány, különböző folyadékokat tartalmazó üvegcséket és egy tálat. Összeöntötte, összekeverte majd egy kis ampullába öntötte a keveréket. A kezembe adta. Megvizsgáltam, a tengerkék és türkizkék színekben játszó levet. Felnéztem az előttem álló, számomra eldönthetetlen nemű, lényre. Ő rám emelte nagy halványkék, szinte fehér szemét és megérintette a vállam, majd az oldalamon húzódó sebet.
-Ha úgy érzed, készen állsz az ébredésre, idd meg ezt az italt. Felébredsz tőle, de ugyanakkor elfelejtesz mindent, amit átéltél. Csak a fontosabb emlékeidet hagyja meg. Nagyon vigyázz! Ha egyszer megittad, nincs többé visszaút. Tudod, hogy rám mindig számíthatsz, és ha máshol nem is, az álmaidban újra találkozunk. Én most búcsúzom és a legjobbakat kívánom. – azzal homlokon csókolt és eltűnt a szekrénnyel együtt. Változott a kép és a fényviszonyok is. Eddig konok sötétség vett körül, most bizonytalan félhomályba burkolóztam.
Egy apró, ablaktalan szobában találtam magam. Körbenéztem. Két ajtó nyílt a szobából. Az egyik olyan színű, mint az ampullában lévő folyadék. A másik korom fekete. Semmi felirat, vagy útmutató. Lenéztem a kezemben tartott üvegcsére. Egyből rájöttem, mi a „feladatom”. Választanom kell. Vagy megiszom a löttyöt és felkelek, vagy eldobom és maradok a sötétségben. Döntenem kell. Visszamegyek a rideg, kegyetlen, ugyanakkor szeretettel teli valóságba, vagy mindent elfeledve maradok a barátságos, védelmező, ugyanakkor végtelen sötétségben. Nem tudtam, mennyi időm van a döntésre. Eszembe jutott, hogy Nick, Sydney, apám és a többi barátom biztos, hogy aggódnak értem és visszavárnak. Aztán eszembe jutott az a végzetes nap, amikor azt a sebet szereztem az oldalamra. Megijedtem. Még egyszer megnéztem a kis fiolát, majd hosszas töprengés után döntöttem. Kihúztam a dugót és egy húzásra megittam a fiola tartalmát. Kellemes zsibbadás lett úrrá rajtam. Tudtam, hogy szép fokozatosan itt hagyom, a tudatalattimban, a szörnyű emlékeimet. Kinyitottam a, most tengerkék színű ajtót. Átléptem rajta és becsuktam magam mögött.
Halk zsongást hallottam, ami egy idő után fojtott beszélgetésbe csapott át. Nem tudtam kivenni, ki beszél, ki vesz mély lélegzetet, ki ül le egy nyikorgó székre. Egy valamiben mégis biztos voltam. Kórházban vagyok, és valószínűleg kómában voltam, és még félig vagyok.
-Sajnálom. Nem akartam, hogy ez történjen. Ha tudtam volna, figyelmeztetem, hogy ne keressen meg. Peter! Az isten szerelmére. Ismersz, soha nem akartam rosszat Kyrának. Emlékezz vissza, nekem köszönheted, hogy nem lett öngyilkos, amiatt a hülye Mike miatt. – hallottam tisztán Nick hangját, viszont azt, hogy apám mit mondott már nem hallottam, mert még mindig nem tértem magamhoz teljesen. Valaki az ágyam szélére ült és megfogta a kezem. Felismertem apám, kissé érdes, de gyengéd kezét. Jelezni akartam, hogy itt vagyok, érzem az érintését, de a kezem nem engedelmeskedett. Megpihent apám kezei közt.
-Kaira! Édes kicsi, Kairám!! Miért? Miért mentél utána? – hallottam apám kétségbe esett suttogását, közvetlenül a fülem mellett. Ő volt az egyetlen, akitől elfogadtam, hogy a teljes nevemen nevezzen. Most mégis… Fájt, ahogy kimondta. Legszívesebben felüvöltöttem volna, hogy élek, nem haltam meg. De a sötétség még mindig körülöttem volt, bár már kezdtem magamhoz térni. Hirtelen apám felpattant mellőlem és elkezdett kiabálni.
-Ha súlyosabb baja esett miattad esküszöm, hogy megöllek, Nick! Ha nem rabolnak el, ez talán meg sem történt volna. Te vagy az oka… - de a szerelmem közbe vágott.
-Szerinted én akartam, hogy elraboljanak? Ha nem jön utánam, akkor őt is elrabolják, és nagy valószínűséggel vissza fognak jönni. – kiabált vissza Nick apámra. Szörnyű volt hallani, hogy veszekednek.
-Tűnj innen, te vadállat. Semmi közöd hozzá, hogy mi van a lányommal. – mondta apám ridegen és talán ez volt az, ami végleg elűzte a sötétséget. Ha Nick nincs velem, nem tudnék tovább élni. Kinyitottam a szemem, és amit először megláttam, hogy Sydney az ágyam mellett ül, és némán zokog. A második, hogy apám Nick-kel szemben áll és az ökölbe szorított kezét Nick felé lendíti. Azt hittem rosszul látok, de aztán utolért a valóság. Apám megütötte Nick-et, akinek felrepedt a szája.
Erőtlenül megpróbáltam felülni, de nem sok sikerrel.
-Hagyjátok abba! – szóltam halkan, rekedten. Mindketten felém fordultak és Nick ért oda hozzám először. Átkarolt, segített felülni. Óvatosan megcsókolt. A számban éreztem a vérének fémes ízét. Megsimogattam a sebet és vádlón apámra meredtem. Ő lesütötte a szemét. Gondolom szégyellte magát, amiért hagyta, hogy a düh elvegye a józaneszét.

16. fejezet

Egy nagyobb fajta cirkuszi kocsiba vitt engem a főnök. A kocsin látszódott, hogy igen gazdag és befolyásos emberkének ad otthont. Körbenéztem a helyiségben. Az ajtóban álltam. A főnök elment mellettem és leült egy hatalmas babfotelbe a bárpult mellé. A kocsi vége felé egy függönnyel elkerített részen volt, gondolom a hálószoba, vagy valami ilyesmi. Jobb kéz felé is egy függöny volt. Talán a fürdőszoba, de ki tudja, mi van egy ilyen gengszter „lakásában”.
-Gyere beljebb, ne állj ott a küszöbön. Gyere, ülj le mellém és igyál velem valamit. – ajánlkozott. Egyelőre jobbnak láttam azt tenni, amit kér tőlem, addig Nick is biztonságban van. Leültem vele szemben és jobban szemügyre vettem. Magas, szolárium barna, festett hajú, kigyúrt agyú pasas. Meg kell hagyni, ha nem lett volna ekkora izomkolosszus, akkor talán még szépnek mondtam volna. De egy merő izom volt, még az arca is, amit annak tudtam be, hogy folyamatosan rágózott. Ebben a pillanatban is.
-Szabad megkérdeznem a nevét? – kérdeztem kíváncsiságot színlelve, de közben azon járt az agyam, hogy hány pribékje védi ezt a helyet. Hogy meg tudnánk-e úgy pattanni, hogy nem hal meg senki. Egyelőre semmi esélyét nem láttam. Inkább megtudakolom elrablóink kivoltát.
-Milyen igazad van, Kedveském. Elég csak annyit tudnod, hogy Főnök. Így hív itt mindenki. Van egy kis ajándékom számodra. Bár alig ismersz, én nagyon is sokat tudok rólad. Nos ha bemész a fürdőszobámba, akkor át tudod venni a kis meglepetésemet. Remélem tetszeni fog. – próbált nekem hízelegni. Felálltam, megnéztem először a bal oldali, majd a jobb oldali függönyt. Végül úgy döntöttem, hogy a jobb oldalit nevezem ki fürdőnek. Óvatosan elhúztam a függönyt. Meglepetésemre jól tippeltem, az volt a fürdő, akkor a másik a háló. Na oda semmi pénzért nem tenném be a lábam.
-Amíg átöltözöl, addig töltök valami italt. Te mit kérsz? Bort? Pezsgőt? Whiskyt? – szólt mögöttem fogvatartóm, Főnök. Megfordultam és a bárpultot néztem.
-Csak egy barack levet kérek, de majd én kitöltöm magamnak, ha nem baj, persze. – mondtam pimaszul és elmentem átöltözni, bár nem tudtam milyen ruhát kéne felvennem.
A fürdő ízléses volt. Szép tengerkék káddal és egy ugyanolyan színű WC-vel és csappal. A kád fölött hatalmas fektetett hosszú tükör volt. Körbenéztem. Egyetlen egy árva doboz hevert a kádban. Óvatosan kivettem és megnéztem a címkét.
~Kyrának – Főnöktől.
Ennyi állt rajta. Félve nyitottam ki. Levettem a tetejét és megnéztem a ruhát. Kivettem a dobozból és magamhoz illesztettem. A ruha méregzöld volt és olyan hatást keltett, mintha sárkánybőrből készült volna. Testre simulós és nyakba köthető volt. Szabályszerűen elvarázsolt és megijesztett a ruha. Egy pillanatra még az is megfordult a fejemben, hogy igazi sárkánybőrt tartok a kezemben, amikor Főnök mögém lépett.
-Ne aggódj, Kyra! Nem igazi. Na, próbáld fel, és utána meglátogatjuk Nick-et. – mondta azzal ki is ment. Lassan kibújtam a saját ruháimból és felöltöttem a Sárkánybőrt. Így neveztem el a ruhát. Megnéztem magam a tükörben. A ruha olyan pontosan simult a testemre, mintha rám öntötték volna. Egyszerre voltam gyönyörű és veszélyt jelző.
-Mibe keveredtél, Kyra? – kérdeztem magamtól halkan és kimentem a fürdőből. Főnök az ajtóban várt rám. Elismerően füttyentett, amitől a hideg futkározott a hátamon, és amiért legszívesebben pofán vágtam volna. Nekem senki ne fütyülgessen, mert nem marad fütyülője.
-Jól választottam. – mondta azzal elindult előttem. Némi vonakodással, de követtem. Az összes pribékje utánam fordult. Az egyik még a fenekemre is csapott, amit egy visszakezes pofonnal viszonoztam, mire az elkapta a csuklómat és magához rántott.
-Megütöttél, Aranyom?
-És ha igen, akkor mi lesz? – vágtam a mondandójába.
-Azonnal ereszd el, te görény! – hallottam Nick hangját valahonnan a megszólított a háta mögül.
-Nem emlékszem, hogy szóltam volna a kutyának. Valaki hallgatassa el egy kis időre, addig a kis barátnőjét veszem kezelésbe. – mondta és megpróbált a nyakamba harapni. Mielőtt még bármit tehettem volna, Főnök közbelépett.
-Ereszd el!
-De Főnök! Megütött!
-Nyafogós kislány vagy, ha ettől begőzölsz. Azt mondtam, ereszd el, különben eltöröm a kezed. A lány egészen addig a védelmem alatt áll, amíg ÉN mást nem mondok. Világos? – kérdezte körbepillantva a csatlósain. A barbár állat végre elengedte a csuklómat. Kikerültem a pasast és Nick felé indultam. Melléértem és nem érdekelt, hogy hányan látják, vagy nem látják. Megcsókoltam Nick-et és hozzábújtam. A kezei hátra voltak kötözve és a nyakörv is még rajta volt. Besokalltam és a nyakörvért nyúltam. Eloldottam a pántot és óvatosan levettem. Nick próbálta erősnek mutatni magát, de amikor a nyakörv szegecseit kiszedtem a sebből, elkáromkodta magát. Enyhén szólva mindenkit elküldött melegebb éghajlatra. Megvizsgáltam a sebeit közelebbről. Egészen a húsig bevágtak a szegecsek. A nyakörvet a kukába akartam dobni, de ezt már Főnök sem nézte jó szemmel.
-Azt add ide nekem. Elfogadtam, hogy levetted róla, de azt hogy kidobd azt már nem. Azért nem kellene visszaélni a vendégszeretetemmel. Mert könnyen előfordulhat, hogy meggondolom magam, és a fiúknak adlak, hogy hadd éljék ki a vágyaikat. Gondolom, azt nem szeretnéd!? – mosolygott rám negédesen. Visszafordultam Nick-hez.
-Kyra, menj innen, amíg lehet. Nem akarom, hogy… - de nem tudta befejezni, mert az egyik dúvad gyomorszájon ütötte. Nem értettem miért tette ezt, de nem nézhettem tétlenül. Nick fülé hajoltam és csak remélni mertem, hogy a fenevad nem üti meg még egyszer. Vártam az ütést, de nem jött. Felnéztem és láttam a távolodó támadót. Főnökre néztem.
-Hol van az elsősegély doboz? Ha megengeded, ellátnám Nick sebeit. Ha így hagyom, akkor meg is halhat. – kérdeztem. Főnök csettintett egyet és az egyik talpnyalója elment. Két perc múlva visszajött a dobozzal. Letette elém, majd rámnézett.
-Aztán semmi trükközés. Egy rossz mozdulat és mindkettőtöket kinyírom. – azzal távozott. Nem ment messzire épp csak hallótávolságon kívülre. Kihasználva az alkalmat, miközben a sebeit tisztogattam, Nick-nek elmondtam a terveimet. De nem volt könnyű dolgom, hiszen Nick folyamatosan közbevágott.
-Őrült vagy Kyra, hogy idejöttél. Kimásztam volna belőle.
-Nekem nem úgy tűnt. Csupa seb vagy. Látnia kell egy orvosnak. De ez ráér azután, hogy elszöktünk innen. Sydney is itt van, de őt még nem fedezték fel. Ha kell, megkeresem valahogy és segítséget is hívunk. Most szólok, hiába…
-Nem hiába kérlek, hogy tűnj innen amilyen gyorsan csak tudsz. Nem tudod, mire készülnek. Azt akarják, hogy megharapjalak és átváltozz. Ezt semmi pénzért nem tenném meg veled. Sőt senkivel nem tenném meg.
-Nem kell megtenned, mert nem lesz rá alkalmuk, hogy megtegyék. Addigra megpattanunk ebből a kócerájból…
-Auu. Ez csípett. Amúgy csini a rucid. Olyan vagy, mint egy sárkányhercegnő.
-Amint hazaérünk, megszabadulok tőle. Semmilyen módón nem vagyok hajlandó erre emlékezni.
-Kár, pedig nagyon csinos.- végeztem a sebek kitisztításával és most a bekötözéssel pepecseltem. Főnök visszatért.
-Mehetünk, Kyra? – kérdezte.
-És mégis hova? – kérdeztem vissza rémülten. Felálltam, de a kezem nem vettem le Nick-ről.
-Majd meglátjátok. Nick, ha kérhetlek, változz át. – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Nick kénytelen-kelletlen átváltozott, de a láncok miatt elesett. Odaléptem mellé és levettem a lábairól. Egyszerre álltunk fel.
-Kyra kedves, kérlek, tedd a láncot a farkas nyakára. Nemsokára kezdődik egy cirkuszi mutatvány, aminek ti ketten lesztek a fő attrakciói. – nézett ránk Főnök, és amikor észrevette szememben a rettegést felkacagott. Egy kicsit meglökött, hogy induljak el és vezessem Shadow-t is. Kiléptünk a sátorból és akkor vettem észre, hogy a ruha még csillog is. Főnökkel a sarkunkban elindultunk a nagy sátor felé, kíváncsiskodó tömeggel körülvéve. A tömegben megláttam Sydney-t is, némán figyelmeztettem, hogy vigyázzon. Félelmet olvastam ki a szeméből. Ugyanazt a félelmet, ami én is éreztem.