8. fejezet

Pontosan akkor léptem ki a ház ajtaján, amikor Nick BMW-je leparkolt a kocsifelhajtóra. Kinézett az ablakon.
-Pattanj be, Kyra! Ne kelljen rád várni! – nevetett rám és kinyitotta a hátsó ajtót. Beültem mögé. A többiek már vele voltak.
-Találkoztál vele? – kérdezte egyből Sydney.
-Kivel? – vágták rá rögtön a fiúk az első üléseken. Figyelmen kívül hagytam őket. Visszanéztem Sydney barna szemeibe. -Igen, találkoztam. – válaszoltam szerénykedve. Lesütöttem a szemem és elvörösödtem.
-Igen? És utána mi történt? – szúrta egyből a kérdést Sam.
-Utána elneveztem Shadow-nak.
-És utána? Ne kelljen harapófogót hoznom, Kyra! – figyelmeztetett James.
Együtt aludtunk. – vallottam be halkan, mire kacagás és tapsolás hangja töltötték meg a kocsit. Nick még fütyült is. Kellett nekem elmondanom. Most másról sem fognak beszélni. A barátaim közül csak Sam és Sydney tudtak a vérfarkasról. Számítok rá, hogy abban a pillanatban, hogy hármasban leszünk, kénytelen leszek elmondani minden apró és jelentéktelennek tűnő résztelet. Gondolom a fiúk, azt hitték, hogy egy másik srácról van szó. Úgy tűnt, mindketten egyidőben tettek némasági fogadalmat. Megböktem Sydney-t.
-Syd! Csináljunk valamit Jamesék-kel. Olyan némák. – súgtam a fülébe. Belement és előre dőlt a két ülés közé. Nem tudtam mire készült, egészen addig, amíg meg nem puszilta mindkét pasas arcát. Nick vezetett, így nem reagált semmit a piruláson kívül. Na, de James?! Először Nick-re, majd Sydneyre vissza Nick-re és végül az útra nézett. Fülig vörösödött, ahogy Nick is. Egyből levágtam, mi a helyzet James-szel.
Végre megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból és a bejárat felé vettük az irányt. A fiúk pont úgy álltak be közénk, hogy felváltva legyünk. Naná, hogy én kerültem középre. Jobbról Nick és Sam voltak, balról James és Sydney. A vidámparkban a dodzsem felé húztam őket. Jöttek utánam, mert nem akartak lemaradni. A két srác együtt volt, Sam és Sydney is együtt voltak. Én kimaradtam, így egyedül ültem be a dodzsem kocsiba. Jó volt így. Mindenki engem támadt, egészen addig, amíg fel nem adtam. Kiszálltam a kocsiból és megvártam, hogy vége legyen a menetnek. Alig telt el két perc és már jöttek is a többiek. Nick és James megint mellettem kötöttek ki. Láttam, hogy James és Sydney nagyon szemeznek egymással. Ők ketten elmentek a céllövöldéhez. Nick Sam-et vitte magával. Egyedül maradtam, így leültem egy padra. Azt vettem észre, hogy Nick nagyon nézelődik, végül meglátott és odajött hozzám. Leült mellém.
-Mi a baj? Mike-kal van valami? Miért nincs itt ő is. Szinte elválaszthatatlanok voltatok. – kérdezte. Mike nevétől is megrázkódtam. A szemébe néztem. Kíváncsiság égett benne, ami megfogott. Ismerős volt és mégis ismeretlen. Furcsa.
-Szakított velem. Elmegy, és nem jön vissza.
-Ne sírj. Nincs semmi baj. Gyere, nyerek neked valamit. – azzal felhúzott a padról és magával húzott. Célba lövős játék volt. Imádtam, de most csak figyeltem Nick-et. Nyert nekem egy macit. Egy közepes méretű plüss jegesmacit.
-Köszönöm, Nick! Ez nagyon aranyos. – mondtam és megpusziltam az arcát. Észre sem vettem, hogy Sam csatlakozott Jamesék-hez. Kettesben voltam Nick-kel. Néztük egymást és csak annyit vettem észre, hogy a hajammal játszik. Elpirultam és magamhoz öleltem a macit. Átkarolta a vállamat és én nem ráztam le magamról a kezét.

7. fejezet

A nap hátra lévő része unalmas volt. Megírtam a házimat, zenét hallgattam, olvastam próbáltam kerülni mindent, ami valaha Mike-hoz kötött. Mindent, amit tőle kaptam, beraktam egy dobozba, és azt a szekrény leghátuljába, hogy még véletlenül se találjam meg. Miközben pakoltam, megvágtam a kezem valamivel. Picit vérzett, de legalább nem fájt. Gyorsan lenyaltam a vért az ujjamról. Felmentem MSN-re, de senki nem volt fenn, rajtam kívül. Nem léptem ki, amíg lementem a földszintre. A hűtőből kivettem egy dobozos üdítőt és visszamentem a szobámba.
Ránéztem a gépre és észrevettem, hogy valaki felvett. Megnéztem a címet: shadow@freemail.hu. Amint felismertem a nevet visszaigazoltam, hogy ismerem. Egyből rám írt. A szívem majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen kezdett el verni. Minden beszélgetésemet automatikusan elmenti a gépem. Így bármikor vissza tudom nézni.
Shadow: Szia, hogy vagy?
Kyra: Én jól vagyok, csak kicsit unatkoztam J
Shadow: Hmm… Köszönöm a tegnap estét! Jól éreztem magam.
Kyra: Szívesen. Én is. Mikor talizunk legközelebb?
Shadow: Sztem előbb, mint gondolnád… XD
Kyra: Nem értelek! Megmagyaráznád?
Shadow: Úgyis rájössz! Ki fogod deríteni, hogy ki vagyok valójában és akkor tárt karokkal várlak!
Kyra: Ne csináld már! Csak egy aprócska nevet! Vagy csak egy kezdőbetűt!! Létszi…
Shadow: Nem csinálok semmit, de most ne haragudj mennem kell. Majd még dumálunk. Szép álmokat, Kyrám!
Azzal kilépett. Dübörgő szívvel álltam be a zuhany alá. Imádtam zuhanyozni. Fürdés után elmentem olvasni. Amikor végleg elálmosodtam lekapcsoltam a villanyt és aludtam. Álmatlan éjszakát vártam. Ehelyett képek villantak fel s tűntek el azonnal. Egyik kép követte a másikat. Egy képet sem jegyeztem meg. Végül mégis álmodtam.
Az egyik képen Shadow volt. Ebből lett végül álom. Álmomban Shadow hátán ültem, amint az erdőben futott. Végül kiértünk egy kis patakhoz. Már tavasz volt és meleg. Bementem a patakba egy kicsit megmártózni. Shadow lefeküdt a partra és engem figyelt. Egyszer csak felállt és megremegett. Én megijedtem é kifutottam mellé. Rámmorgott én meg arrébb álltam. Ekkor döbbentem rá, hogy átváltozik. Illetve vissza. Arra riadtam fel, hogy szembe fordul velem.
Felültem az ágyamon. Még mindig a szobámban voltam. Felkeltem, mert nem tudtam volna tovább aludni. Nem emlékeztem az arcra, amit láttam. Hiába próbáltam visszaemlékezni. Rádöbbentem, hogy vasárnap délelőtt van. Pontosabban 9 óra. Egy óra múlva találkozok a barátaimmal.
James kitalálta, hogy menjünk el a vidámparkba, ami a hétvégére jött a városba. Beleegyeztünk. Legalább jobban leszek. A barátaim mellett senki nem tud szomorú lenni, pláne akkor, ha beindul a poénjárat. Én már csak így hívom, azt amikor elkezdenek vicceket mesélni. James és Nick viccei haláliak, ahogy ők maguk is.

6. fejezet

Néztük egymást ott a tóparton, mint mindig, de most próbáltuk megérteni a másik fájdalmát. Végül nem bírtam tovább, a veszéllyel mit sem törődve átkaroltam hatalmas nyakát és zokogtam. Először meglepődött, de utána megkönnyebbült és elengedte magát. Lefeküdt a földre, így én a két mellső mancsa közé kerültem. A hátamra fordultam és mesélni kezdtem. Elmondtam, hogy Mike szakított velem és elköltöznek, mire elkezdett morogni. Fenyegető volt a hangja és éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai. Kicsit megijedtem, de felültem, hogy a szemébe nézzek.
-Nyugodj meg! Nem fog visszajönni. Örökre elmegy. – mondtam halkan és a nyakába bújtam. Ő is megnyugodott kissé. Halkan morgott, mintha dorombolna. Erre a gondolatra felnevettem, mire valami ugatás félét hallatott. Rájöttem, hogy nevet. Tovább meséltem az életemet. Hisz általában csak nézzük egymást.
-Anyám meghalt, amikor 7 éves voltam. Apámmal élek, és azóta folyamatosan költözünk. Azt mondják, hogy nagyon szépen tudok rajzolni és énekelni, de nekem erről más a véleményem. – és csak meséltem, meséltem. Dőltek belőlem a szavak és nem tudtam abbahagyni. Végül annyira elfáradtam, hogy majdnem elaludtam. Éreztem, ahogy megmozdult, hogy elmenjen. Egy pillanatig gondolkoztam, hogy elengedem. Már elment mellőlem az erdő felé, amikor utánaszóltam.
-Ne menj el! Csak most maradj velem. Nincs erőm egyedül lenni. – a hangom nem volt több álmos suttogásnál, de meghallotta. Úgy vettem észre, örül hogy visszahívtam. Ő sem akart még elmenni. Visszafeküdt oda, ahonnan alig egy perce állt fel. Elhelyezkedtem és mielőtt még elaludtunk volna, kérdeztem valamit.
-Nagy baj lenne, ha Shadow-nak neveznélek? Így könnyebb lenne mindkettőnknek. – suttogtam és éreztem, ahogy a hasamra hajtja a fejét, és egyetértően morog. Tetszett neki a Shadow. Olyan jól esett a közelsége, hogy elfelejtettem, miért is voltam szomorú.
Hajnalban arra lettem figyelmes, hogy fázom. Felültem és Shadow már nem volt ott. Egyből megrohantak az emlékek, amelyek mellette elkerültek. Visszamentem a házba. Apám még aludt, így észrevétlenül bementem a szobámba aludni még egy keveset. Álmodtam. Furcsa és egyben ijesztő volt. Álmomban egy fehér szobában voltam, amiben csak egy ajtó volt. Az ajtó zárva volt, amikor ránéztem. De amikor másfelé fordítottam a tekintetemet, hallottam ahogy kinyílik. Arra riadtam fel, hogy hátulról megragad valami és az ajtó felé húz. Felültem és az asztali órámra pillantottam. 11: 45.
-Már ennyi az idő? – kiáltottam fel, de rájöttem, hogy szombat délelőtt van. Felkeltem, majd lementem a konyhába. Nekiálltam főzni valami ebédet.
Apám álmosan jött le a lépcsőn és leült e helyére az asztalnál. Kezét úgy tartotta, mintha a kávésbögréjét tartotta volna benne. Megértettem. Kávét kér. Megcsináltam a koffeinbombát, ahogy én szoktam nevezni, és az ujjai közé tettem a bögrét. Hálásan emelte a szájához, ivott pár kortyot, majd rámnézett.
-Miért kiabáltál ma reggel? – kérdezte kicsit durcásan, amiért felkeltettem és az újságot kereste.
-A pulton van, amit keresel. És azért kiabáltam, mert azt hittem péntek van és elkések a suliból. – magyaráztam, miközben a gázra raktam forrni a vizet a spagetti tésztához.

5. fejezet

Mike-ot az ágyában találtam. Elég rossz bőrben volt. A keze gipszben volt, az oldalán és a halántékán kötések. Aludt, amikor beléptem. Leültem az ágya mellé a földre. Megfogtam az ép kezét és az arcomhoz tettem. Erre felébredt és értetlenül nézett rám. Fel akart ülni, de visszatoltam a párnára.
-Maradj csak. Nem maradok sokáig. Mi történt? – kérdeztem tőle. Végig nézett magán és felkuncogott. Kihallottam a hangjából, hogy még ez is fáj neki.
- Autóbaleset. Tegnap este, mikor eljöttem tőletek. Belém jöttek oldalról. A doki azt mondta szerencsém van, hogy jobbról jöttek nekem, különben már nem élnék. – nézett rám szomorúan és azt hittem, azért mert nem jöhetett suliba. Felültem mellé az ágyba, mire ő arrébb csúszott, hogy kényelmesen elférjek.
-Mit akartál mondani tegnap este? Apám félbeszakított. – nem néztem rá. Féltem, hogy olyat hallok, amit csak sejteni mertem. Reméltem, hogy azt mondja ő a vérfarkas, de ugyanakkor nem akartam hangosan hallani. A kezét kihúzta az enyémből és maga felé fordította az arcomat, kényszerítve, hogy ránézzek.
-Kaira, sajnálom! Jó volt veled, de.. Ne érts félre nem veled van a baj… - félbeszakítottam.
-Mi van? Miről beszélsz? Egy szavadat sem értem! – teljesen összezavart. Most szakítani fog velem? ~ gondoltam akkor.
-Nem lehetünk együtt tovább. Elköltözünk, és nem jövünk vissza. Apám kapott egy állás ajánlatot így Európába megyünk. – egészen addig nem vettem észre, hogy sírok, amíg nem folytatta.
Ne sírj! Te tudod a legjobban, mennyire szerettelek. Hidd el, nem akarok elmenni, de muszáj. Tényleg sajnálom, Kaira! – mondta és elengedte az arcom. Gyorsan letöröltem a könnyeimet. Felálltam és egy pillanatig gondolkoztam, hogy még egyszer megcsókolom, de végül csak megpusziltam az arcát búcsúzóul és kimentem a házból. Minden szó nélkül ültem be a kocsimba és egyből Sam-hez indultam. Sírtam, erősen zokogtam. Fél óra múlva Sam ajtaja előtt álltam Sokáig gondolkoztam, hogy kopogjak-e. Végül úgy döntöttem hazamegyek és veszek egy forró fürdőt.
Majd két órát áztam és valószínűleg elaludtam, mert azt vettem észre, hogy hideg a víz és apám kiáltozik utánam. Kiszálltam, megtörölköztem és a tükör elé léptem. Néztem magamat. Feldagadt, kisírt szemeim vörösek voltak. Miután felöltöztem lementem, hogy egyek valamit, de csak piszkáltam az ételt, ami előttem volt. Nem volt étvágyam. Nem is tudtam, mit rakott elém apám. Hiába kérdezgette, mi történt, nem válaszoltam semmit. Próbáltam elfelejteni, azt amin ma délután keresztül mentem.
Már besötétedett és apum már aludt, amikor felöltöztem és kimentem a tóhoz. Körübelül 10 óra volt akkor. Sokáig vártam a vérfarkasra. Valamivel nagyobbak egy átlag farkasnál. És a színük is erőteljesebb. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy itt lesz. De mégis eljött és egyáltalán nem sántított, ahogy azt vártam volna. Meglepődtem. Azt hittem, hogy Mike az, de amint azt a mellékelt ábra is mutatja nem ő volt.
Kérdő szemekkel nézett rám, aztán odajött mellém, és az orrával megérintette az arcom. Szomorú volt a szeme, mintha fájna neki, hogy boldogtalan vagyok.

4. fejezet

Amikor odaértem, bementem a házba. Feloltottam a villanyt és azt hittem, hogy szívrohamot kapok. Egy asztal volt a nappali közepén. Azon egy torta és egy rakás ajándék. Az asztal körül a barátaim. Samantha Fox, Sydney Marsh, Nick Iron és James Metal.
-Meglepetés! Boldog névnapot Kyra! - kiáltották. Megdermedtem az ajtóban. Tegnap volt a névnapom. Vagy mégsem?
-Hányadika van? – kérdeztem elfúló hangon. Úgy néztek rám, mintha megőrültem volna. Tényleg megőrültem?
-Kaira, jól vagy? Amúgy 6-ka van. Február 6. Minden rendben? – kérdezte Sydney.
-Minden OK! De tegnap…, akkor átvertetek? Miért?
-Mert tudjuk, hogy nem szereted a meglepetés bulikat.
-És ti mégis csináltatok! Nem hiszem el! – dühöngtem, nem szerettem, ha palira vesznek. Épp fordultam volna ki az ajtón, amikor valaki elkapta a csuklóm. Megfordultam és Nick-kel találtam szembe magam.
-Ne menj el! Legalább az ajándékokat nézd meg. Kérlek, ne menj el! – kérlelt. Tudtam, ha most elmegyek, megbántanám őket. Végignéztem rajtuk és elfogott a bűntudat.
-Jó, maradok! Feltéve, ha van valami jó zene. James? – néztem rájuk és amint megszólalt a zene jobb kedvem kerekedett. Egészen hajnalig buliztunk. Istenem, azt hittem már soha nem lesz vége. Kicsit furcsálltam, hogy Mike nem volt itt. Megszoktam, hogy minden buliban benne van, amit a barátaim szerveznek. Megkérdeztem Sydneyt, hogy miért nem volt itt, de azt mondta, hogy nem tudja, hisz meghívták őt is.
Hajnalban öt felé dőltünk és aludtunk. El is felejtettük, hogy második órára be kéne menni. Elaludtunk így csak a harmadik órára értünk be a suliba. Ilyen unalmas órán rég vettem részt. Talán még hetedikben. Matek óra volt, pláne hogy dög unalom. Mikor kicsöngettek rohantam a wc-be megnézni, milyen borzalmasan nézek ki.
-Azta! Ez igen! Gratulálok Kaira, ennél jobban csak szilveszterkor voltál borzalmasabb. – morogtam magam elé a tükörképemet bámulva. Kimentem a folyosóra és elmentem a következő órámra. Arra számítottam, hogy Mike odajön majd hozzám, de sehol sem láttam. Szomorúan ültem le a helyemre. A barátaim nem értették mi bajom van. Nem szóltam semmit, csak néztem magam elé és nyakláncommal babráltam. Egy farkas medálom volt, amit előző napon kaptam a bulin.
Egész nap nem láttam Mike-ot a suliban. Lehet, hogy megbetegedett. Úgy döntöttem, hogy suli után átmegyek hozzá. Már a kocsiban ültem, amikor Nick odajött hozzám.
-Köszi, hogy maradtál tegnap. Ugye, hogy nem volt rossz?! – nevettem rám, majd elment a kocsijához. Egy fekete BMW M3-hoz. Figyeltem, ahogy beül, majd elhajt. Vicces egy srác és nagyon jó barátom.
Elindultam Mike-hoz. Nem tartott sokáig az út. Talán negyed óra volt összesen. Leállítottam a motort és az ajtóhoz mentem. Bekopogtam és vártam, hogy ajtót nyissanak. Mr. Blake, Mike apja nyitott ajtót.
-Szia Kaira! Miben segíthetek? – kérdezte, majd arrébb állt, hogy bemehessek. Bementem.
-Igazából nem akarok zavarni, csak Mike-ot szeretném látni. Nem volt ma suliban és…- de a nem fejeztem be, mert Mr. Blake intett, hogy a szobájában van. Elindultam felfelé és a szobája előtt megtorpantam. Egy percig álltam, majd benyitottam.

3. fejezet

A másnap eseménytelenül telt. Suli után elmentünk moziba és megnéztük a Kísértetjárás Cunnecticutban című horror filmet. Mike is velünk volt. Annak ellenére, hogy ő is rendesen megilyedt bátorítóan fogta a kezem. Amikor a film végén kimentünk a moziból elég rendesen remegtünk. Legalábbis Sam Sydney és én. A fiúk? Hát ők egymáson nevettek. Mike mindenkit hazafuvarozott. Engem vitt haza utoljára. Leparkolt a ház előtt és felém fordult.
-Kyra, mondanom kell valamit. Szeretném, ha tudnál valamit, mert fontos vagy nekem! Az a helyzet, hogy...-de a mondatot nem tudta befejezni, mert apám kivágta az ajtót és kikiáltott.
-Kaira, gyere be a házba!-meg se várta a válaszomat és bement a házba. Mike-ra néztem és tudtam, hogy elment a bátorsága. A szemét lesütötte, így nem láttam az arcát.
-Kössz, apu! Ez nagyon kedves volt tőled! A lehető legjobbkor tudtál kijönni!Mike mondani akart valamit és...-de apám felemelte a kezét, belém fojtva a szót.
-Kicsim! Tudod, hogy te vagy nekem a legfontosabb. Féltelek és nem akarom, hogy fiúk vegyenek körbe.mondta, mire én azt hittem menten megőrülök.
-Apa, négy hónapja együtt vagyok Mike-kal és neked épp most jut eszedbe aggódni!-felrohantam a szobámba. Tudtam, hogy ezzel megbántottam és hálát adtam az égnek, hogy nem jött utánam.A szobám tele volt rajzokkal. Főleg a vérfarkasról, ahogy a tó mellett ül. Mindenki szerint nagyon szépen rajzolok, de szerintem nem így van.
Leültem az asztalhoz és megírtam a házimat. Amikor befejeztem, elmentem fürdeni. Utána megnéztem az e-mailemet. Nem vártam semmit, de mégis volt egy bejövő üzim. Nicktől jött.

Kyra! Baj van, át kell jönnöd hozzánk! James megőrült és nem bírunk vele. Tudod milyen, amikor kólát iszik. Most azonnal gyere át!
Nick és a többiek.

Azt hittem komoly a dolog, hisz James tényleg nem bírja a kólát. Felöltöztem és bevágtam magam a kocsiba.

2. fejezet

Pár nap múlva telihold. Már alig várom, mert újra láthatom a véfarkasom. Ki kell derítenem, hogy ki rejlik mögötte. Tippem azugyan volt, de az nem volt túl valószínű. Elkezdtem firkálgatni. Valaki oldalba bökött, felé néztem. Samantha volt az, a legjobb barátnőm.

-Kyra! Éberesztő!-sziszegte idegesen. Hirtelen rájöttem hol vagyok. A föci óra kellős közepén és Mr. Ralf engem pécézett ki magának.

-Miss Shadow, tudna válaszolni a kérdésemre?-nézett rám a szemüvege mögül. Sam megsúgta a választ.

-Anticiklon, tanár úr!-válaszoltam ártatlanul és Mr. Ralf csak megcsóválta fejét.

-Ha szabad kérnem aktivizálja magát, Miss Shadow!

Én csak bólintottam, még mindig ártatlanul és tovább firkálgattam. Sam a rajzomra nézve felnyögött. Nem értettem, mert semmi zavarót vagy bántót nem rajzoltam. Most, hogy jobban megnéztem én is felnyögtem. Két szemet rajzoltam és felismertem a farkas szemét.

Ekkor azonban kicsengettek és az osztály kapkodva pakolt össze. A következő óra ofő óra volt. Utálom, de utána mehetek haza. Sam, Sydney, Nick és James egyből megtaláltak a szünetben és karon fogva elvonszoltak. Amikor megálltak szembefordultak velem én meg nem értettem mit akarnak. Valaki mögém lépett és átkarolta a derekamat. Lenéztem és felismertem Mike kezét a karkötőről, amit tőlem kapott névnapjára. Egy farkas, egy hold és egy csillag alakú medál lógott rajta. Mindenki tudta a suliban, hgy járunk, de nem zavart minket. 2 hónapon keresztül udvarolt és én beadtam a derekamat. A suli kurvája, a ponpom csapat vezetője Vyvien amikor elment mellettünk nekem jött meg hasonlók. Mike egy idő után nem bírta tovább és beszólt neki, mire sírva rohant a lány wc-be. Micsoda egy hisztis picsa.

A barátaim még mindig várakozva néztek rám és már nem bírtam tovább.

-Mi van már?? Nyögjétek ki, mert gutaütést kapok!-morogtam rájuk mire elkezdtek kacagni. Felnéztem Mikera. Ő is nevetett én meg kiakadtam, mint a kakkukos óra.

-Mi ilyen rohadt vicces?-kérdeztem haragosan. Nick nevetve válaszolt.

-édes, grága Kaira! Milyen nap van ma?-kérdezte én meg gyorsan utána számoltam.

-Jesszusom! ma van a névnapom! De tudjátok, hogy ez nem volt fair. Minek kellett megvárni, amíg kiborulok??-kérdeztem durcásan. Mike a nyakamba csókolt és azt hittem a szívem menten kiugrik a helyéről. Megfordultam és viszonozotam a csókot. Hallottam, hogy a barátaink felnyögnek.

-Fúj, ha szabad kérnünk ezt hanyagoljuk. Szeretünk titeket, de ez már túlzás-mondta James és bementek a terembe. Mike elengedett és elment órára. Egyel felettem járt. Soha nem fogom megérteni mit szeret bennem.

Kint álltam még mindig a folyosón, amiukor Vyvien felém jött. Hogy tud ilyen ribancos lenni? Ahelyett, hogy elment volna mellettem megállt velem szemben.

-Csak hogy tudd, Kaira! Mike az enyém. Az enyém volt, az enyém lesz és még most is az enyém. Nem hagyom, hogy egy magadfajta kis kurva elvegye tőlem!-mondta és én köpni nyelni nem tudtam.

-Valami baj van, hölgyeim? -kérdezte vyvien mögött mrs Stone az osztályfőnököm. Vyvien megfordult és felvette az ártatlan mosolyát.

-Semmi, tanárnő csak beszélgettünk.-válaszolta édesen és elriszálta azt a nagy fenekét. Mrs Stone intett, hogy menjek be a terembe. A barátaim kérdőn néztek rám én meg megráztam a fejem. Nem tudtam mi legyen. Holnapután lesz telihold, addig meg már féllábon állva is kibírom.