२९. fejezet

Annak ellenére, hogy megtudták, mik is vagyunk valójában, fergetegeset buliztunk. Aznap valamikor hajnalban mentünk haza, Nick-kel. Megdumáltuk a szüleivel, hogy ma nálunk alszik. Apám is beleegyezett.
Beléptünk az ajtón és azonnal megcsapott a fémes illat. Egy pillanatra ledermedtem és a szag irányába indultam, apám szobája felé. Nick végig a sarkamban volt, akkor is amikor benyitottam a szobába és vércseppeket láttam a padlón, amik az ágyig vezettek. Apám ott volt az ágyon, betakarózva. Felkészültem a legrosszabbra, megfogtam a takaró sarkát és lerántottam apámról. Abban a pillanatban felült én pedig felsikoltottam és Nick karjaiba vetettem magam. Óvatosan fellestem az ujjaim közül és apámra néztem, aki összezavarodva nézett rám. Végre felfogtam, hogy életben van. Egyből rátámadtam.
-Apa! Mi történt? Mitől véres a padló és a takaró? A frászt hoztad rám. Már azt hittem... - de nem fejeztem be a mondatot.
-Ne haragudj, Kicsim! Véletlenül betörtem az ablakot, amikor kinyitottam és elvágtam a kezem. Nem akartal megijeszteni. - mondta apám, felmutatva a bal karját. Megenyhültem és odaléptem hozzá.
-Még szerencse, hogy jobb kezes vagy. Aludj tovább, mi is megyünk aludni. - mondtam, megpusziltam a homlokát és Nick kezét megfogva bementem a szobámba. Becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem magam. Nick mellém feküdt és a hasamat kezdte simogatni.
-Szerinted nagyon haragszanak ránk a barátaink? - tette fel a kérdést, ami engem is foglalkoztatott. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem tudom, Nick. Azt gondolom, hogy ha tényleg a barátaink, akkor megértik. - feleltem.
-Bízom benne, hogy igazad van. Bárcsak ne jött volna oda Vivyen. Akkor soha nem derült volna ki. - mondta és láttam a szemében a fájdalmat.
-Előbb vagy utóbb úgyis el kellett volna mondanunk. Ez csak megkönnyítette valamennyire a dolgokat. - mondtam és felkönyököltem. A hátára fordítottam és felfeküdtem a mellkasára.
-De most ne foglalkozzunk velük. Még szerencse, hogy holnap nincs suli. - nevettem halkan és megcsókoltam.
-Mire készülsz, Kyra? - suttogta az ajkaimba.
-Találd ki! - suttogtam én is, mire levettem a pólóját. Azonnal kapcsolt és rólam is lekerült a felsőm.
Arra, hogy ezek után mi történt a fantáziátokra bízom. Mindezek után valamikor délután keltünk fel arra, hogy valaki kopogott. Hallottam, hogy apám ajtót nyit és beenged valakit. Aztán meghallottam a hangját. Azt hittem ott helyben szívrohamot kapok. A következő pillanatban kopogtak a szobám ajtaján.
-Kyra, tudom hogy itt vagy. Engedj be, kérlek. - szólt Vivyen az ajtó túloldaláról.
-Egy pillanat, Vivyen. - kiáltottam és azonnal kipattantam az ágyból és felöltöztem. Időközben Nick is felkelt és ő is elkezdett öltözni. Megvártam amíg felkapja a nadrágját és kinyitottam az ajtót. Vivyen ott állt az ajtóban. Gyönyörű szőke haja, kócos és koszos volt. A ruhája elszakadt és anadrágja szó szerint cafatokban lógott rajta. Műkörmei letörtek és ha jól láttam az egyik körme is bevérzett. Meggyötört szemmel rámnézett.
-Segíts! - suttogta és kitört belőle a zokogás. Annak ellenére, hogy utáltuk egymást, megfogtam a vállát és behúztam a szobába.
-Először is, elmész zuhanyozni, mert egyszerűen rossz rádnézni. Másodszor itt van pár ruhám ezeket vedd fel, ha kész vagy. - mondtam kedvesen és betoltam a fürdőmbe. Arra számítottam, hogy ellenkezni fog, vagy egyszerűen csak genyózni fog velem, de nem így történt. Szótfogadóan bevonult a fürdőbe.
Nick-kel összenéztünk. Megvonta a vállát.
-Ne nézz rám. Nem tudom mi történt vele. - mondta. Eközben én hol rá, hol a fürdő ajtajára néztem.
-Valószínű, hogy a farkalét kicsit nehéz neki. Neki senki nem magyarázta el, mivel jár ez. És mellette nincs egy olyan ember, aki maga is farkas. - mondtam és megpusziltam Nick-et.
-Tán csak nem sajnálod? - kérdezte mosolyogva. Ezen elgondolkoztam. Magamat is megleptem a válasszal.
-De, egy kicsit. - feleltem és abban a pillanatban Vivyen kijött a fürdőből, az egyik régebbi farmeromban és egy rövidujjúban.
-Ezt hova tegyem? - kérdezte csendesen és felemelte a ruháit. Látszott a szemén, hogy sírt.
-Egyelőre csak dobd le az ajtó elé. Majd ha megyünk ki, akkor kidobjuk. - magam is meglepődtem, hogy többesszámban beszéltem magunkról. - Vivyen, tudom hogy nehéz a farkaslét, de csak úgy tudok segíteni, ha megváltozol. Abba kell hagynod ezt a kurvás viselkedésedet, mert ez senkinek sem tetszik.
-Kurvás? Igen, na ezt nem vártam volna, pont tőled, aki egyik pasi karjaiból a másikba dől. - vágott vissza azonnal.
-Ez meg a másik. Ezt is abba kellene hagynod. Rajtad áll a döntés Vivyen. A szabad akarat szent. Ha úgy döntesz, hogy felhagysz az eddigi viselkedéseddel és megváltozol, akkor nem fogsz úgy élni, mint azok, akiknek ezt köszönheted. - mondtam. - Azok, egytől egyig gonoszak, ezért olyanok, amilyenek. Nem akarsz te is olyan lenni, igaz?
-Kyrának, igaza van Vivyen. Én már csak tudom, hisz majdnem 2 évig éltem velük az átváltozásomat követően. Bízz bennünk. - mondta Nick.
-Nekem, ne két 17 éves kölyök mondja meg mit csináljak. Azt mondjátok meg, hogy állíthatom ezt le. - kiáltott ránk Vivyen.
-Látom, teljesen felélpültél. Azt ajánlom menj el egy pszihológushoz. Olyan személyiség zavaros vagy, amilyet még nem láttam. Mellesleg ezt nem lehet leállítani. - vágott vissza Nick, mire Vivyen fogta magát és felpattant. Az ajtóban még visszanézett.
-Dögöljetek meg mindketten. - mondta a szokásos lekezelő stílusában. Felment bennem a pumpa.
-Hé, a ruháimat kérem vissza. Már bánom, hogy beendetlek. Vedd vissza a szakatd ruháidat. - kiáltottam rá. Hallottam, hogy apám rohan fel a lépcsőn.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte, de szinte azonnal elnémult, mert szinte tapintható volt a feszültség Vivyen és köztem.
-Tessék, itt a koszos ruhád. Nem kell. - mondta undorodva Vivyen és ott mindenki előtt levetkőzött bugyira és melltartóra. Hozzámvágta a ruháimat és felkapta a sajátját. Alighogy felvette már rohant is le a lépcsőn és bevágta maga után az ajtót, olyan erővel, hogy még az emeleten is megzörrentek az ablakok.
-Ez a csaj nem normális. - mondta apám és a fejét rázva visszament meccset nézni. Felnéztem Nick-re.
-Ne foglalkozz vele. Gyere menjünk futni egy kicsit. - nézett rám és megsimogatta az arcom.
-Oké, menjünk. - egyeztem bele és kimentünk a hátsó ajtón. Elsétáltunk a tóig és ott átváltoztunk. Funi kezdtünk és közben egy fájdalmas vonyítást hallottunk.