२८. fejezet

Fehér és fekete. Egymás ellentétei, de mégis jól kiegészítik egymást. Farkas lett belőlem, annak ellenére, hogy nem akartam. Először azt hittem megőrülök, mert amíg nem tanultam meg uralni az érzelmeimet, addig szinte mindig átváltoztam. Nagyon sokat segített, hogy Nick mellettem volt és nem hagyott magamra. Az is elég bosszantó volt, hogy mindenhol fehér szőrt találtam. A ruháimon, a szobámban, az egész lakásban. A legfájdalmasabb az egészben az, hogy apámnak nem mondhatok semmit, az ő érdekében. Ő sem lesz fiatalabb és nem tudom, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az egyetlen kicsi lányából farkas lett.
Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy Carlos megharapott és egy hét múlva betöltöm a 17-et. Hálát adtam az égnek, hogy Carlos azóta sem indult a keresésünkre, pedig tudja, hogy hol találhatna minket. Viszont Nick-kel meg kell húznunk magunkat, mert elszaparodtak a farkas támadások. Carlos bandája már nem csak az erdő állataira vadászik, hanem mostmár emberekre is. Eddig három ember tűnt el az erdőben. Ha elő is kerülnek, valószínüleg már ők is farkasok lesznek. Bent a suliban nem volt semmi különös egészen péntekig, amikor is a szülinapom volt.
Nick-kel és a többiekkel épp kiléptünk a suliból, hogy elmenjünk James-hez bulizni, amikor az autók közül egy halványbarna farkas lépett ki. Nick-kel egyszerre dermerdtünk meg és néztünk a farkasra. Biztos, hogy új volt még és nem mondták el neki a szabályokat. A farkas egyenesen rámnézett és vicsorogni kezdett, aztán megenyhült az arckifejezése és könyörgés ült ki az arcára. Egyszercsak megremegett és ott a suli parkolójában mindenki előtt visszaváltozott.
-Ölj meg, kérlek. Ezt nem tudom elviselni! - nézett rám Vyvien, a suli legtenyérbemászóbb pon-pon lánya. Először undorral néztem rá és a szemébe akartam üvölteni, hogy megérdemled, hogy farkassá lettél, de aztán a saját helyzetemre gondoltam.
-Vyvien, miért pont engem kérsz? - kérdeztem csendesen.
-Azért, mert te is az vagy, ami én vagyok. Nick-kel együtt. - nézett ránk lenézően, mire fogtam és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Láttam rajta, hogy nem számított rá.
-Ehhez neked semmi közöd. Ugyanúgy nem tehetünk róla, ahogy te. Mi sem akartuk. És most figyelj rám. szépen hazamész és lefürdesz, mert írtózatosan bűzlesz. Amíg veszel egy forró fürdőt, lenyugszol és ha úgy érzed tudsz normálisan beszélni velem, akkor keress meg. Tudod hol lakok. - néztem rá ridegen. Ennél többet nem tehetek érte, egyelőre.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, te kis csitri! Azt kértem, hogy ölj meg, nem azt hogy tanácsokat adj. - vágott vissza a tőle megszokott stílusban.
-Ahogy gondolod, de akkor kérj meg valaki mást, hogy öljön meg. Rám ne számíts. - mndtam és elfordultam tőle. James és a többiek már a kocsiban ültek. Láttam rajtuk, hogy megbántódtak, azon, hogy nem tőlünk tudták meg, hogy mik vagyunk. Nick-kel beszálltunk a kocsiba.
-Sajnálom. Azért nem mondtuk el, hogy titeket védjünk. - mondta Nick.
-Oké, haver semmi gond, csak éjszaka ne akarjatok kinyírni senkit. - viccelődött Adam, Sam-et átkarolva. Arra számítottm, hogy nagyobb balhé lesz ebből, de valami azt súgta, hog csak a szülinapom miatt lépnek túl rajta ilyen könnyen. Általában jók a megérzéseim. Reméltem, hogy egyszer , majd megbocsátanak nekünk.