३०. fejezet

Amikor meghallottam a vonyítást, megálltam és a hang irányába fordítottam a fejem. Nick előttem futott, és amikor észrevette, hogy megálltam, visszasétált hozzám. Megbökött a nedves orrával és morgott egy kicsit. Felé fordultam és odabújtam hozzá. Még így, farkas alakban is kisebb voltam nála. Ott álltunk már körübelül két perce, amikor egy ág reccsent mögöttem. Azonnal megfordultam és fenyegetően morogni kezdtem. A fák közül két farkas lépett ki. Egy szürke és egy barna. Azonnal felismertem a szagukról. Az a két srác volt, akik lefogtak az ebédlőben. Megfordult a fejemben, hogy itt a bosszú ideje, amikor kilépett egy harmadik, aranybarna farkas, Vyvien. A két másik farkas között jött ki és láthatóan odadörgölőzött mindkettőhöz. Azok ketten megremegtek, de nem mozdultak a helyükről. Nick mellém lépett és kicsit meglökött. Értetlnül néztem Nick-re. Rámmorgott, amolyan menjünk-már-innen morgással. Amíg mi egymással foglalkoztunk, Vyvien eltűnt. Mire visszafordultam, addigra már csak a két férkas állt előttünk és egyre közelebb jöttek. Morgást hallottam a hátam mögül, ami a nevetésre emlékeztetett. A szemem sarkából láttam, hogy Nick megfordul, majd rámorog Vyvien-re.
~ Istenem, segíts! ~ gondoltam magamban, továbbra is a két fakast nézve. Olyan gyorsan történt minden. A két srác és Vyvien egyszerre támadtak ránk. Nick Vyviennel és a szürke farkassal harcolt, így rám a barna maradt. A farkas a nyakamba akart harapni, de mivel jóval kisebb voltam nála, így mindig kicsúsztam a mancsai és a fogai közül. Kisebb termetem lévén, fürgébb is voltam nála. Míg én vele harcoltam, addig Nick leütötte Vyvient, aki visszaváltozott emberi alakba, amikor elvesztette az eszméletét. Hallottam Nick fájdalmas vonyítását, amikor a szürke farkas megharapta a lábát. Erre megfordultam és rámorogtam a szürkére és már épp ugrottam volna rá, amikor a barna farkas belekarmolt a jobb vállamba. Felüvöltöttem, visszafordultam a farkas felé és a dühtől vakon a nyakának ugrottam. Elkaptam és megtartottam. Nem akartam megölni, de nem voltam ura a tetteimnek. Csak később jöttem rá, mit tettem, de akkor már késő volt. Nick leütötte a szürke farkast is.
Már emberi alakban voltam, amikor odajött hozzám és óvatosan magához húzott.
- Nincs semmi baj, Kicsim! Nyugodj meg. - mondogatta és csak akkor vetem észre, hogy zokogok. A karjába vett, annak ellenére, hogy a bal kezén csúnya harapás volt. Az ölében vitt hazáig.
- Megöltem, Nick! Szörnyeteg vagyok. - mondtam csendesen, amikor a tóhoz értünk. Akkor döbbentem rá igazán, hogy mit tettem. Nick letett a földre, megfogta az arcom és kényszerített, hogy ránézzek.
- Nem vagy szörnyeteg. Csak azt tetted, amit az ösztöneid súgtak. Teljesen ártatlan vagy. - próbált megvígasztalni és sikerült is neki. Megnyugodtam és elhittem neki, hogy nem vagyok szörnyeteg. Át akartam ölelni, és akkor vettem észre, hogy nem tudom megmozdítani a jobb karomat. Odakaptam a bal kezemmel és éreztem, hogy csupa vér a ruhám, és egy csúnya végés van a vállamon.
- Kórházba kell menned. Gyere, szólunk apádnak, hogy vigyen be minket a kórházba. - mondta kedvesem, és megint felvett az ölébe.
- Tegyél le! Megsérült a karod, ne terheld még jobban. - kértem, de nem hallgatott rám.
- Nem vagy teher, Kyra! Viszint apád ki fog akadni. - nevetett csendesen.
- Azt meghiszem. Ez már a sokadik alkalom, hogy sérülte hozol haza. Csoda, hogy apám még nem tiltott el tőled. - nevettem én is csendben. Felnéztem az arcára és láttam, hogy elkomorodik.
- Egyszer már megpróbálta. Akkor, amikor visszahoztalak Denverből. - erre nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondhatnék. Ekkor értünk a bejárati ajtóhoz.
- Peter, engedj be! - kiáltotta Nick és vártunk, hogy apám beengedjen minket. Hallottuk, ahogy kijön a konyhából és kinyitja az ajtót.
- Jézusom, veletek meg mi történt már megint? - kérdezte aggódva és amikor meglátta a vállamat, azonnal fogta a kabátját és a kocsikulcsot.
- Orvosra van szüksége. Lassan nem lesz magánál. Sok vért veszített, amíg visszahoztam. - mondta Nick, és mondnai akartam valamit, de túl gyengének éreztem magam, ahhoz is, hogy megszólaljak.
A következő emlékem az volt, hogy kinyitottam a szemem egy kórházi szobában. A vállam bekötve, és olyan zsibbadt voltam, hogy azt hittem megint elájulok, vagy egyszerűen csak elalszok.

२९. fejezet

Annak ellenére, hogy megtudták, mik is vagyunk valójában, fergetegeset buliztunk. Aznap valamikor hajnalban mentünk haza, Nick-kel. Megdumáltuk a szüleivel, hogy ma nálunk alszik. Apám is beleegyezett.
Beléptünk az ajtón és azonnal megcsapott a fémes illat. Egy pillanatra ledermedtem és a szag irányába indultam, apám szobája felé. Nick végig a sarkamban volt, akkor is amikor benyitottam a szobába és vércseppeket láttam a padlón, amik az ágyig vezettek. Apám ott volt az ágyon, betakarózva. Felkészültem a legrosszabbra, megfogtam a takaró sarkát és lerántottam apámról. Abban a pillanatban felült én pedig felsikoltottam és Nick karjaiba vetettem magam. Óvatosan fellestem az ujjaim közül és apámra néztem, aki összezavarodva nézett rám. Végre felfogtam, hogy életben van. Egyből rátámadtam.
-Apa! Mi történt? Mitől véres a padló és a takaró? A frászt hoztad rám. Már azt hittem... - de nem fejeztem be a mondatot.
-Ne haragudj, Kicsim! Véletlenül betörtem az ablakot, amikor kinyitottam és elvágtam a kezem. Nem akartal megijeszteni. - mondta apám, felmutatva a bal karját. Megenyhültem és odaléptem hozzá.
-Még szerencse, hogy jobb kezes vagy. Aludj tovább, mi is megyünk aludni. - mondtam, megpusziltam a homlokát és Nick kezét megfogva bementem a szobámba. Becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem magam. Nick mellém feküdt és a hasamat kezdte simogatni.
-Szerinted nagyon haragszanak ránk a barátaink? - tette fel a kérdést, ami engem is foglalkoztatott. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem tudom, Nick. Azt gondolom, hogy ha tényleg a barátaink, akkor megértik. - feleltem.
-Bízom benne, hogy igazad van. Bárcsak ne jött volna oda Vivyen. Akkor soha nem derült volna ki. - mondta és láttam a szemében a fájdalmat.
-Előbb vagy utóbb úgyis el kellett volna mondanunk. Ez csak megkönnyítette valamennyire a dolgokat. - mondtam és felkönyököltem. A hátára fordítottam és felfeküdtem a mellkasára.
-De most ne foglalkozzunk velük. Még szerencse, hogy holnap nincs suli. - nevettem halkan és megcsókoltam.
-Mire készülsz, Kyra? - suttogta az ajkaimba.
-Találd ki! - suttogtam én is, mire levettem a pólóját. Azonnal kapcsolt és rólam is lekerült a felsőm.
Arra, hogy ezek után mi történt a fantáziátokra bízom. Mindezek után valamikor délután keltünk fel arra, hogy valaki kopogott. Hallottam, hogy apám ajtót nyit és beenged valakit. Aztán meghallottam a hangját. Azt hittem ott helyben szívrohamot kapok. A következő pillanatban kopogtak a szobám ajtaján.
-Kyra, tudom hogy itt vagy. Engedj be, kérlek. - szólt Vivyen az ajtó túloldaláról.
-Egy pillanat, Vivyen. - kiáltottam és azonnal kipattantam az ágyból és felöltöztem. Időközben Nick is felkelt és ő is elkezdett öltözni. Megvártam amíg felkapja a nadrágját és kinyitottam az ajtót. Vivyen ott állt az ajtóban. Gyönyörű szőke haja, kócos és koszos volt. A ruhája elszakadt és anadrágja szó szerint cafatokban lógott rajta. Műkörmei letörtek és ha jól láttam az egyik körme is bevérzett. Meggyötört szemmel rámnézett.
-Segíts! - suttogta és kitört belőle a zokogás. Annak ellenére, hogy utáltuk egymást, megfogtam a vállát és behúztam a szobába.
-Először is, elmész zuhanyozni, mert egyszerűen rossz rádnézni. Másodszor itt van pár ruhám ezeket vedd fel, ha kész vagy. - mondtam kedvesen és betoltam a fürdőmbe. Arra számítottam, hogy ellenkezni fog, vagy egyszerűen csak genyózni fog velem, de nem így történt. Szótfogadóan bevonult a fürdőbe.
Nick-kel összenéztünk. Megvonta a vállát.
-Ne nézz rám. Nem tudom mi történt vele. - mondta. Eközben én hol rá, hol a fürdő ajtajára néztem.
-Valószínű, hogy a farkalét kicsit nehéz neki. Neki senki nem magyarázta el, mivel jár ez. És mellette nincs egy olyan ember, aki maga is farkas. - mondtam és megpusziltam Nick-et.
-Tán csak nem sajnálod? - kérdezte mosolyogva. Ezen elgondolkoztam. Magamat is megleptem a válasszal.
-De, egy kicsit. - feleltem és abban a pillanatban Vivyen kijött a fürdőből, az egyik régebbi farmeromban és egy rövidujjúban.
-Ezt hova tegyem? - kérdezte csendesen és felemelte a ruháit. Látszott a szemén, hogy sírt.
-Egyelőre csak dobd le az ajtó elé. Majd ha megyünk ki, akkor kidobjuk. - magam is meglepődtem, hogy többesszámban beszéltem magunkról. - Vivyen, tudom hogy nehéz a farkaslét, de csak úgy tudok segíteni, ha megváltozol. Abba kell hagynod ezt a kurvás viselkedésedet, mert ez senkinek sem tetszik.
-Kurvás? Igen, na ezt nem vártam volna, pont tőled, aki egyik pasi karjaiból a másikba dől. - vágott vissza azonnal.
-Ez meg a másik. Ezt is abba kellene hagynod. Rajtad áll a döntés Vivyen. A szabad akarat szent. Ha úgy döntesz, hogy felhagysz az eddigi viselkedéseddel és megváltozol, akkor nem fogsz úgy élni, mint azok, akiknek ezt köszönheted. - mondtam. - Azok, egytől egyig gonoszak, ezért olyanok, amilyenek. Nem akarsz te is olyan lenni, igaz?
-Kyrának, igaza van Vivyen. Én már csak tudom, hisz majdnem 2 évig éltem velük az átváltozásomat követően. Bízz bennünk. - mondta Nick.
-Nekem, ne két 17 éves kölyök mondja meg mit csináljak. Azt mondjátok meg, hogy állíthatom ezt le. - kiáltott ránk Vivyen.
-Látom, teljesen felélpültél. Azt ajánlom menj el egy pszihológushoz. Olyan személyiség zavaros vagy, amilyet még nem láttam. Mellesleg ezt nem lehet leállítani. - vágott vissza Nick, mire Vivyen fogta magát és felpattant. Az ajtóban még visszanézett.
-Dögöljetek meg mindketten. - mondta a szokásos lekezelő stílusában. Felment bennem a pumpa.
-Hé, a ruháimat kérem vissza. Már bánom, hogy beendetlek. Vedd vissza a szakatd ruháidat. - kiáltottam rá. Hallottam, hogy apám rohan fel a lépcsőn.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte, de szinte azonnal elnémult, mert szinte tapintható volt a feszültség Vivyen és köztem.
-Tessék, itt a koszos ruhád. Nem kell. - mondta undorodva Vivyen és ott mindenki előtt levetkőzött bugyira és melltartóra. Hozzámvágta a ruháimat és felkapta a sajátját. Alighogy felvette már rohant is le a lépcsőn és bevágta maga után az ajtót, olyan erővel, hogy még az emeleten is megzörrentek az ablakok.
-Ez a csaj nem normális. - mondta apám és a fejét rázva visszament meccset nézni. Felnéztem Nick-re.
-Ne foglalkozz vele. Gyere menjünk futni egy kicsit. - nézett rám és megsimogatta az arcom.
-Oké, menjünk. - egyeztem bele és kimentünk a hátsó ajtón. Elsétáltunk a tóig és ott átváltoztunk. Funi kezdtünk és közben egy fájdalmas vonyítást hallottunk.