Vége

Azok, akik eddig rendszeresen olvasták a történetemet teljes joggal fognak rám haragudni, ugyanis nem folytatom az Egy farkas éjszakáját. Történt egy váltás az életemben, amiről nem szívesen beszélnék. Kyra és Nick története ugyan véget ér, de elkezdődik egy új, amit talán még jobban fogtok szeretni. Kérlek Titeket, ne haragudjatok. Ha minden jól megy, már holnap lesz egy kis bevezető az sztoryból. A címe: A szövetség. Remélem szeretni fogjátok.

ezen a címen éritek el:http://szovetseg-shagon.blogspot.com/

31. fejezet

Ott a kórházi ágyon, félig ájultan, visszasírtam azt a sötétséget, ami legutóbb is segített. Hiába rimánkodtam némán, sírtam zokogtam magamban, csak nem jött az áldott sötétség. Rádöbbentem arra, hogy félek. Alighogy erre rájöttem éreztem a jól ismert zuhanást. A következő pillanatban ott voltam a fekete szobában. Előttem egy fehér farkas. Megdöbbentem, aztán rájöttem, hogy egy tükör van előttem, ami megmutatja, hogy mi lakik bennünk. Leültem a tükörképemmel szemben beszélgetni. Mindenféle marhaságról és nem figyeltünk az időre. Egyszer csak feljött, ami Denver-ben történt. Magam előtt láttam Főnök arcát, majd közvetlenül mellé képzeltem Carlos arcát is. A két arc két különböző férfié volt és mégis nagyon hasonlítottak egymásra. Mintha ikrek lennének. Puszta kíváncsiságból megpróbáltam a két arcot egymásra vetíteni. Könnyebben ment, mint gondoltam és amikor "végeztem" meglepett az eredmény. Akkor és ott döbbentem rá, hogy a két férfi egy és ugyanaz az ember.
Ez a felismerés villámcsapásszerűen ment át az agyamon. Felmerült, hogy megihatnám a kék fiolát és visszatérek a való világba vagy esetleg maradok még egy kicsit, legalább addig,a míg a sebem valamennyire meggyógyul. Ahogy ezt végiggondoltam, tudtam, hogy vissza kell mennem. Keresni kezdtem a fiolákat, a kéket és a pirosat, de nem találtam.
~ Valami baj ~ döbbentem rá. ~ Nem tudok visszamenni. Még nem.
Mivel nem tudtam mit tenni visszamentem a tükörhöz. A tükörképem még mindig farkas alakban volt, de kifejezetten tetszett. Leültem és csak gyönyörködtem a farkasban. Nem tudom mióta ültem ott, nem is érdekelt. Akkor ocsúdtam fel,a mikor a tükör mögül Nick hangját hallottam.
~ Megvan a kapaszkodó. Most már csak az utat kell megtalálni. ~ gondoltam és odamentem a tükörhöz. Megérintettem a lapját, de nem hideg és kemény volt, hanem langyos és zselé szerű. Óvatosan megnyomtam, mire eltűnt a kezem. Vettem egy mély lélegzetet, tovább hallgattam Nick szólongatását. Beléptem ebbe a zselészerű anyagba.
A következő pillanatban már megint a kórházi ágyban találtam magam. Óvatosan kinyitottam a szemem. Jobbra, majd balra néztem. Jobbomon apámat , balomon Nick-et láttam. Mindketten a kezemet fogták.
- Jól vagyok! - mondtam csendben, szinte suttogva. Nem hittek nekem. Egyszerre nyúltak a homlokomhoz, simogatták meg az arcom. Hirtelen nem tudtam sírjak-e vagy inkább nevessek. Végül a kettő keverékénél döntöttem. Folytak a könnyeim és mosolyogtam. Apám a megkönnyebbüléstől elsírta magát. Örült hogy még mindig életben vagyok. Nick kicsit zavartan nevetgélt mellettem. Felnéztem rájuk és elkomolyodtam.
- A denveri pacák és Carlos egy és ugyanaz. Ugyanaz a férfi, csak álruhában. - mondtam, mire Nick felpattant mellőlem és belerúgott a falba.
- Ez biztos, kicsim? - kérdezte apám, mire elszakítottam a szemem dühös páromról sé ránéztem.
- Egészen biztos. - mondtam szomorúan.

३०. fejezet

Amikor meghallottam a vonyítást, megálltam és a hang irányába fordítottam a fejem. Nick előttem futott, és amikor észrevette, hogy megálltam, visszasétált hozzám. Megbökött a nedves orrával és morgott egy kicsit. Felé fordultam és odabújtam hozzá. Még így, farkas alakban is kisebb voltam nála. Ott álltunk már körübelül két perce, amikor egy ág reccsent mögöttem. Azonnal megfordultam és fenyegetően morogni kezdtem. A fák közül két farkas lépett ki. Egy szürke és egy barna. Azonnal felismertem a szagukról. Az a két srác volt, akik lefogtak az ebédlőben. Megfordult a fejemben, hogy itt a bosszú ideje, amikor kilépett egy harmadik, aranybarna farkas, Vyvien. A két másik farkas között jött ki és láthatóan odadörgölőzött mindkettőhöz. Azok ketten megremegtek, de nem mozdultak a helyükről. Nick mellém lépett és kicsit meglökött. Értetlnül néztem Nick-re. Rámmorgott, amolyan menjünk-már-innen morgással. Amíg mi egymással foglalkoztunk, Vyvien eltűnt. Mire visszafordultam, addigra már csak a két férkas állt előttünk és egyre közelebb jöttek. Morgást hallottam a hátam mögül, ami a nevetésre emlékeztetett. A szemem sarkából láttam, hogy Nick megfordul, majd rámorog Vyvien-re.
~ Istenem, segíts! ~ gondoltam magamban, továbbra is a két fakast nézve. Olyan gyorsan történt minden. A két srác és Vyvien egyszerre támadtak ránk. Nick Vyviennel és a szürke farkassal harcolt, így rám a barna maradt. A farkas a nyakamba akart harapni, de mivel jóval kisebb voltam nála, így mindig kicsúsztam a mancsai és a fogai közül. Kisebb termetem lévén, fürgébb is voltam nála. Míg én vele harcoltam, addig Nick leütötte Vyvient, aki visszaváltozott emberi alakba, amikor elvesztette az eszméletét. Hallottam Nick fájdalmas vonyítását, amikor a szürke farkas megharapta a lábát. Erre megfordultam és rámorogtam a szürkére és már épp ugrottam volna rá, amikor a barna farkas belekarmolt a jobb vállamba. Felüvöltöttem, visszafordultam a farkas felé és a dühtől vakon a nyakának ugrottam. Elkaptam és megtartottam. Nem akartam megölni, de nem voltam ura a tetteimnek. Csak később jöttem rá, mit tettem, de akkor már késő volt. Nick leütötte a szürke farkast is.
Már emberi alakban voltam, amikor odajött hozzám és óvatosan magához húzott.
- Nincs semmi baj, Kicsim! Nyugodj meg. - mondogatta és csak akkor vetem észre, hogy zokogok. A karjába vett, annak ellenére, hogy a bal kezén csúnya harapás volt. Az ölében vitt hazáig.
- Megöltem, Nick! Szörnyeteg vagyok. - mondtam csendesen, amikor a tóhoz értünk. Akkor döbbentem rá igazán, hogy mit tettem. Nick letett a földre, megfogta az arcom és kényszerített, hogy ránézzek.
- Nem vagy szörnyeteg. Csak azt tetted, amit az ösztöneid súgtak. Teljesen ártatlan vagy. - próbált megvígasztalni és sikerült is neki. Megnyugodtam és elhittem neki, hogy nem vagyok szörnyeteg. Át akartam ölelni, és akkor vettem észre, hogy nem tudom megmozdítani a jobb karomat. Odakaptam a bal kezemmel és éreztem, hogy csupa vér a ruhám, és egy csúnya végés van a vállamon.
- Kórházba kell menned. Gyere, szólunk apádnak, hogy vigyen be minket a kórházba. - mondta kedvesem, és megint felvett az ölébe.
- Tegyél le! Megsérült a karod, ne terheld még jobban. - kértem, de nem hallgatott rám.
- Nem vagy teher, Kyra! Viszint apád ki fog akadni. - nevetett csendesen.
- Azt meghiszem. Ez már a sokadik alkalom, hogy sérülte hozol haza. Csoda, hogy apám még nem tiltott el tőled. - nevettem én is csendben. Felnéztem az arcára és láttam, hogy elkomorodik.
- Egyszer már megpróbálta. Akkor, amikor visszahoztalak Denverből. - erre nem válaszoltam, mert nem tudtam mit mondhatnék. Ekkor értünk a bejárati ajtóhoz.
- Peter, engedj be! - kiáltotta Nick és vártunk, hogy apám beengedjen minket. Hallottuk, ahogy kijön a konyhából és kinyitja az ajtót.
- Jézusom, veletek meg mi történt már megint? - kérdezte aggódva és amikor meglátta a vállamat, azonnal fogta a kabátját és a kocsikulcsot.
- Orvosra van szüksége. Lassan nem lesz magánál. Sok vért veszített, amíg visszahoztam. - mondta Nick, és mondnai akartam valamit, de túl gyengének éreztem magam, ahhoz is, hogy megszólaljak.
A következő emlékem az volt, hogy kinyitottam a szemem egy kórházi szobában. A vállam bekötve, és olyan zsibbadt voltam, hogy azt hittem megint elájulok, vagy egyszerűen csak elalszok.

२९. fejezet

Annak ellenére, hogy megtudták, mik is vagyunk valójában, fergetegeset buliztunk. Aznap valamikor hajnalban mentünk haza, Nick-kel. Megdumáltuk a szüleivel, hogy ma nálunk alszik. Apám is beleegyezett.
Beléptünk az ajtón és azonnal megcsapott a fémes illat. Egy pillanatra ledermedtem és a szag irányába indultam, apám szobája felé. Nick végig a sarkamban volt, akkor is amikor benyitottam a szobába és vércseppeket láttam a padlón, amik az ágyig vezettek. Apám ott volt az ágyon, betakarózva. Felkészültem a legrosszabbra, megfogtam a takaró sarkát és lerántottam apámról. Abban a pillanatban felült én pedig felsikoltottam és Nick karjaiba vetettem magam. Óvatosan fellestem az ujjaim közül és apámra néztem, aki összezavarodva nézett rám. Végre felfogtam, hogy életben van. Egyből rátámadtam.
-Apa! Mi történt? Mitől véres a padló és a takaró? A frászt hoztad rám. Már azt hittem... - de nem fejeztem be a mondatot.
-Ne haragudj, Kicsim! Véletlenül betörtem az ablakot, amikor kinyitottam és elvágtam a kezem. Nem akartal megijeszteni. - mondta apám, felmutatva a bal karját. Megenyhültem és odaléptem hozzá.
-Még szerencse, hogy jobb kezes vagy. Aludj tovább, mi is megyünk aludni. - mondtam, megpusziltam a homlokát és Nick kezét megfogva bementem a szobámba. Becsuktam az ajtót és az ágyamra vetettem magam. Nick mellém feküdt és a hasamat kezdte simogatni.
-Szerinted nagyon haragszanak ránk a barátaink? - tette fel a kérdést, ami engem is foglalkoztatott. Oldalra fordítottam a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
-Nem tudom, Nick. Azt gondolom, hogy ha tényleg a barátaink, akkor megértik. - feleltem.
-Bízom benne, hogy igazad van. Bárcsak ne jött volna oda Vivyen. Akkor soha nem derült volna ki. - mondta és láttam a szemében a fájdalmat.
-Előbb vagy utóbb úgyis el kellett volna mondanunk. Ez csak megkönnyítette valamennyire a dolgokat. - mondtam és felkönyököltem. A hátára fordítottam és felfeküdtem a mellkasára.
-De most ne foglalkozzunk velük. Még szerencse, hogy holnap nincs suli. - nevettem halkan és megcsókoltam.
-Mire készülsz, Kyra? - suttogta az ajkaimba.
-Találd ki! - suttogtam én is, mire levettem a pólóját. Azonnal kapcsolt és rólam is lekerült a felsőm.
Arra, hogy ezek után mi történt a fantáziátokra bízom. Mindezek után valamikor délután keltünk fel arra, hogy valaki kopogott. Hallottam, hogy apám ajtót nyit és beenged valakit. Aztán meghallottam a hangját. Azt hittem ott helyben szívrohamot kapok. A következő pillanatban kopogtak a szobám ajtaján.
-Kyra, tudom hogy itt vagy. Engedj be, kérlek. - szólt Vivyen az ajtó túloldaláról.
-Egy pillanat, Vivyen. - kiáltottam és azonnal kipattantam az ágyból és felöltöztem. Időközben Nick is felkelt és ő is elkezdett öltözni. Megvártam amíg felkapja a nadrágját és kinyitottam az ajtót. Vivyen ott állt az ajtóban. Gyönyörű szőke haja, kócos és koszos volt. A ruhája elszakadt és anadrágja szó szerint cafatokban lógott rajta. Műkörmei letörtek és ha jól láttam az egyik körme is bevérzett. Meggyötört szemmel rámnézett.
-Segíts! - suttogta és kitört belőle a zokogás. Annak ellenére, hogy utáltuk egymást, megfogtam a vállát és behúztam a szobába.
-Először is, elmész zuhanyozni, mert egyszerűen rossz rádnézni. Másodszor itt van pár ruhám ezeket vedd fel, ha kész vagy. - mondtam kedvesen és betoltam a fürdőmbe. Arra számítottam, hogy ellenkezni fog, vagy egyszerűen csak genyózni fog velem, de nem így történt. Szótfogadóan bevonult a fürdőbe.
Nick-kel összenéztünk. Megvonta a vállát.
-Ne nézz rám. Nem tudom mi történt vele. - mondta. Eközben én hol rá, hol a fürdő ajtajára néztem.
-Valószínű, hogy a farkalét kicsit nehéz neki. Neki senki nem magyarázta el, mivel jár ez. És mellette nincs egy olyan ember, aki maga is farkas. - mondtam és megpusziltam Nick-et.
-Tán csak nem sajnálod? - kérdezte mosolyogva. Ezen elgondolkoztam. Magamat is megleptem a válasszal.
-De, egy kicsit. - feleltem és abban a pillanatban Vivyen kijött a fürdőből, az egyik régebbi farmeromban és egy rövidujjúban.
-Ezt hova tegyem? - kérdezte csendesen és felemelte a ruháit. Látszott a szemén, hogy sírt.
-Egyelőre csak dobd le az ajtó elé. Majd ha megyünk ki, akkor kidobjuk. - magam is meglepődtem, hogy többesszámban beszéltem magunkról. - Vivyen, tudom hogy nehéz a farkaslét, de csak úgy tudok segíteni, ha megváltozol. Abba kell hagynod ezt a kurvás viselkedésedet, mert ez senkinek sem tetszik.
-Kurvás? Igen, na ezt nem vártam volna, pont tőled, aki egyik pasi karjaiból a másikba dől. - vágott vissza azonnal.
-Ez meg a másik. Ezt is abba kellene hagynod. Rajtad áll a döntés Vivyen. A szabad akarat szent. Ha úgy döntesz, hogy felhagysz az eddigi viselkedéseddel és megváltozol, akkor nem fogsz úgy élni, mint azok, akiknek ezt köszönheted. - mondtam. - Azok, egytől egyig gonoszak, ezért olyanok, amilyenek. Nem akarsz te is olyan lenni, igaz?
-Kyrának, igaza van Vivyen. Én már csak tudom, hisz majdnem 2 évig éltem velük az átváltozásomat követően. Bízz bennünk. - mondta Nick.
-Nekem, ne két 17 éves kölyök mondja meg mit csináljak. Azt mondjátok meg, hogy állíthatom ezt le. - kiáltott ránk Vivyen.
-Látom, teljesen felélpültél. Azt ajánlom menj el egy pszihológushoz. Olyan személyiség zavaros vagy, amilyet még nem láttam. Mellesleg ezt nem lehet leállítani. - vágott vissza Nick, mire Vivyen fogta magát és felpattant. Az ajtóban még visszanézett.
-Dögöljetek meg mindketten. - mondta a szokásos lekezelő stílusában. Felment bennem a pumpa.
-Hé, a ruháimat kérem vissza. Már bánom, hogy beendetlek. Vedd vissza a szakatd ruháidat. - kiáltottam rá. Hallottam, hogy apám rohan fel a lépcsőn.
-Itt meg mi folyik? - kérdezte, de szinte azonnal elnémult, mert szinte tapintható volt a feszültség Vivyen és köztem.
-Tessék, itt a koszos ruhád. Nem kell. - mondta undorodva Vivyen és ott mindenki előtt levetkőzött bugyira és melltartóra. Hozzámvágta a ruháimat és felkapta a sajátját. Alighogy felvette már rohant is le a lépcsőn és bevágta maga után az ajtót, olyan erővel, hogy még az emeleten is megzörrentek az ablakok.
-Ez a csaj nem normális. - mondta apám és a fejét rázva visszament meccset nézni. Felnéztem Nick-re.
-Ne foglalkozz vele. Gyere menjünk futni egy kicsit. - nézett rám és megsimogatta az arcom.
-Oké, menjünk. - egyeztem bele és kimentünk a hátsó ajtón. Elsétáltunk a tóig és ott átváltoztunk. Funi kezdtünk és közben egy fájdalmas vonyítást hallottunk.

२८. fejezet

Fehér és fekete. Egymás ellentétei, de mégis jól kiegészítik egymást. Farkas lett belőlem, annak ellenére, hogy nem akartam. Először azt hittem megőrülök, mert amíg nem tanultam meg uralni az érzelmeimet, addig szinte mindig átváltoztam. Nagyon sokat segített, hogy Nick mellettem volt és nem hagyott magamra. Az is elég bosszantó volt, hogy mindenhol fehér szőrt találtam. A ruháimon, a szobámban, az egész lakásban. A legfájdalmasabb az egészben az, hogy apámnak nem mondhatok semmit, az ő érdekében. Ő sem lesz fiatalabb és nem tudom, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az egyetlen kicsi lányából farkas lett.
Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy Carlos megharapott és egy hét múlva betöltöm a 17-et. Hálát adtam az égnek, hogy Carlos azóta sem indult a keresésünkre, pedig tudja, hogy hol találhatna minket. Viszont Nick-kel meg kell húznunk magunkat, mert elszaparodtak a farkas támadások. Carlos bandája már nem csak az erdő állataira vadászik, hanem mostmár emberekre is. Eddig három ember tűnt el az erdőben. Ha elő is kerülnek, valószínüleg már ők is farkasok lesznek. Bent a suliban nem volt semmi különös egészen péntekig, amikor is a szülinapom volt.
Nick-kel és a többiekkel épp kiléptünk a suliból, hogy elmenjünk James-hez bulizni, amikor az autók közül egy halványbarna farkas lépett ki. Nick-kel egyszerre dermerdtünk meg és néztünk a farkasra. Biztos, hogy új volt még és nem mondták el neki a szabályokat. A farkas egyenesen rámnézett és vicsorogni kezdett, aztán megenyhült az arckifejezése és könyörgés ült ki az arcára. Egyszercsak megremegett és ott a suli parkolójában mindenki előtt visszaváltozott.
-Ölj meg, kérlek. Ezt nem tudom elviselni! - nézett rám Vyvien, a suli legtenyérbemászóbb pon-pon lánya. Először undorral néztem rá és a szemébe akartam üvölteni, hogy megérdemled, hogy farkassá lettél, de aztán a saját helyzetemre gondoltam.
-Vyvien, miért pont engem kérsz? - kérdeztem csendesen.
-Azért, mert te is az vagy, ami én vagyok. Nick-kel együtt. - nézett ránk lenézően, mire fogtam és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Láttam rajta, hogy nem számított rá.
-Ehhez neked semmi közöd. Ugyanúgy nem tehetünk róla, ahogy te. Mi sem akartuk. És most figyelj rám. szépen hazamész és lefürdesz, mert írtózatosan bűzlesz. Amíg veszel egy forró fürdőt, lenyugszol és ha úgy érzed tudsz normálisan beszélni velem, akkor keress meg. Tudod hol lakok. - néztem rá ridegen. Ennél többet nem tehetek érte, egyelőre.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, te kis csitri! Azt kértem, hogy ölj meg, nem azt hogy tanácsokat adj. - vágott vissza a tőle megszokott stílusban.
-Ahogy gondolod, de akkor kérj meg valaki mást, hogy öljön meg. Rám ne számíts. - mndtam és elfordultam tőle. James és a többiek már a kocsiban ültek. Láttam rajtuk, hogy megbántódtak, azon, hogy nem tőlünk tudták meg, hogy mik vagyunk. Nick-kel beszálltunk a kocsiba.
-Sajnálom. Azért nem mondtuk el, hogy titeket védjünk. - mondta Nick.
-Oké, haver semmi gond, csak éjszaka ne akarjatok kinyírni senkit. - viccelődött Adam, Sam-et átkarolva. Arra számítottm, hogy nagyobb balhé lesz ebből, de valami azt súgta, hog csak a szülinapom miatt lépnek túl rajta ilyen könnyen. Általában jók a megérzéseim. Reméltem, hogy egyszer , majd megbocsátanak nekünk.

27. fejezet.

Egyik pillanatról a másikra magamhoz tértem. Ahogy körülnéztem egy pinceszobában találtam magam, ami egy kicsit az elmegyógyintézeti gumiszobára hasonlított. Lassan felültem és a kezemre támaszkodtam, hogy felálljak, de a jobb vállamba hasító fájdalom megakadályozott. Ahogy odapillantottam észrevettem, hogy véres a pólóm és van egy csúnya seb a vállamon. Megpróbáltam visszaemlékezni a történtekre, de egy felém ugró farkasnál többre nem emlékeztem.
Azon gondolkoztam, hogy hogyan juthatnék ki innen, amikor a szoba egyik oldala kinyilt.
~Egy titkos ajtó. ~ gondoltam és hátrébbhúzódtam a szoba másik oldalára. Carlos mosolygott rám kedvesen. Beleszagoltam a levegőbe és megcsapott Carlos izzadságának a szaga. Undorító egy szag volt, keveredve az izgatottság és a várakozás szagával. Nem bírtam türtőztetni magam.
-Fúj, mi ez az istentelen bűz? - kérdeztem és felhúztam az orromat, mintha ezzel kizárhatnám ezt a szagot. Ettől lehervadt Carlos mosolya.
-Gyere kislány. Ideje átváltozni. - mondta gúnyosan, odajött hozzám és nem épp finomat felrántott a földről persze, hogy a sebes vállamnál fogva, amivel azt érte el, hogy rámorogtam. Magamat is megleptem.ˇ
~Mit művelt velem ez az ember? ~ kérdeztem magamtól kétségbeesve. Olyan szagokat, illatokat éreztem, amit előtte soha. Olyan hangokat hallottam, amik tőlem jóval messzebb voltak és amit nem kellett volna hallanom.
-KYRA! - hallottam a nevem az udvarról. Felkaptam a fejem és a hang irányába fordítottam.
-Nick. - suttogtam. - NICK! - üvöltöttem vissza, mire Carlos pofon vágott.
-Fogd be a szád, különben a barátod bánja. Nem várhatjuk meg, amíg önmagadtól rájössz hogyan kell átváltozni, ezért kicsit rásegítünk a dolgokra. - mondta és kinyitotta az udvarra vezető dupla ajtót.
Ledermedtem az ajtóban. Nick ki volt közötve egy fához. Levették a pólóját és egy szál gatyában állt előttem. Körülötte négy farkas körözött, akik néha megkarmolták Nick felsőtestét. Amikor kiléptem a szabadba Nick felemelte a fejét és rámnézett a nagy barna szemeivel. Egy könnycsepp csillant meg az arcán, ahogy rámnézett. Épp indultam felé, amikor hátulról elkapták mindkét karomat és lefogtak.
-Engedjetek el!! - kiabáltam folyamatosan. Carlos mögöttem állt és a fejemet fogta, hogy ne tudjam elfordítani.
-Kezdhetitek. - mondta a négy farkasnak, akik erre elkezdték még jobban kínozni Nick-et. Nem értettem miért nem változott át. A négy farkas mostmár nem csak karmolta, hanem harapta is a fiút, akit szerettem.
-Hagyjátok abba!! - üvöltöttem, de mintha nem is mondtam volna semmit. Carlos a fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
-Nem tud átváltozni. Clorifin-P nevű gyógyszer van a szervezetében. Pár óráig meggátolja az átváltozást. - suttogta. - Nem látod mekkora fájdalmai vannak? Már a nevedet sem kiabálja.
És igaza volt. Most vettem észre, hogy Nick elhallgatott. Éreztem, hogy a gerincem mentén remegni kezdtem. A két srác, akik lefogták a kezem, most egy kicsit erősebben fogtak.
-Gyerünk, változz át! Mentsd meg az életét! Vagy azt akarod, hogy itt halljon meg? - kegyetlenül suttogva a fülembe. Dühös voltam. Nem bírtam tovább és megtörtént.
Egyik pillanatról a másikra kifordultam önmagamból. A szemem sarkából csak egy fehér villanást láttam. A következőben megváltoztak a színek, az illatok és a hangok. Folyamatosan morogtam miközben megfordultam Carlos felé. Félelmet láttam a szemében, ahogy feláll a másik két fogvatartómmal együtt. Rájuk vicsorogtam és Nick felé indultam. A négy farkas, amikor megláttak, hátrálni kezdtek. Lassan odasétáltam a páromhoz és egy határozott csapással elvágtam a kötelet, amivel a kezét kötözték össze. Erőtlenül felemelte a fejét és rámnézett. Fájdalom, kétségbeesés és csodálkozás volt a szemében.
-Kyra, te vagy az? - kérdezte és megsimogtta a fejemet. Megböktem az orrommal a mellkasát, finoman, hogy ne okozzak még több fájdalmat neki. Kicsit lejjebb ereszkedtem, hogy fel tudjon mászni a hátamra. Nehezen felmászott és abban a pillanatban futni kezdtem az otthonom felé. Hallottam, hogy Carlos a farkasokra üvölt.
-Állj! Megtörtént, amit akartam. Mindenki vissza a helyére.
Nem teljesen értettem, miért mondta ezt. Nick a nyakamat simogatta, miközben halkan beszélt hozzám.
-Gyönyörű vagy, Kyra. Nem akartam, hogy ez történjen, de mostmár nem tudom visszacsinálni. - mondta erőtlenül. - A bundád olyna puha, mint a selyem és olyan fehér, mint a friss hó.
Válaszként halkan morogtam egyet, amolyan belegyezően. Sokáig futottam és amikor megláttam az erdő szélét és a tavat, megálltam. A tó egy része belelógott az erdőbe. Megálltam a partján és lefeküdtem, hogy Nick lecsúszhasson a hátamról a vízbe, hogy megmossa a sebeit. Még mindig farkasként utána mentem, hogy lemossam a bundámat, mert sejtettem, hogy véres. A víz kellemesen hideg volt és ahogy megnyugodtam szép lassan visszaáltoztam. Ekkor odaúsztam Nick-hez és megcsókoltam.

26. fejezet

Egyelőre jobbnak láttuk azt tenni, amit mondtak. Megvacsoráztunk és jóllakottan ültünk az asztalnál, amikor Carlos, a farkascsapat vezetője csettintett egyet. Az a két srác, aki idáig hozott minket megállt mögöttem. Félve néztem először jobbra, majd balra. A két srác kajánul vigyorgott. Nick felpattant mellőlem és a fiúk elé állt.
-Ne merjetek hozzá nyúlni, mert velem gyűlik meg a bajotok. - mondta a fogai közt szűrve a szavakat. A fiúk arcán a kaján vigyor átváltott vicsorgásba. Nick torkából halk morgás szakadt fel, nyomatékot adva a szavainak. Eközben Carlos felállt és Nick háta mögé lépett. Szólni akartam, de Carlos villámgyorsan lecsapott. Rávágott Nick oldalára, ahol egykor megmarta és ahol csúnya heg maradt.
Nick üvöltve a földre esett. Le akartam térdelni mellé, de Carlos elkapta a csuklómat és hátrahúzta. Megfogta a másik kezemet és azt is a hátam mögé tette. A nyakamon éreztem a forró lehelettét. Az egyik hajtinccsemmel kezdett játszadozni.
-Kíváncsi lennék milyen farkas lenne belőled. - suttogta a fülembe, de úgy, hogy azt Nick is hallja. Párom fel akart állni, de a két srác lefogta. Ott vergődött a kezeik között és közben kétségbeesetten kiáltozta a nevemet. Egyszercsak azt vettem észre, hogy Nick-et egyre messzebb viszik tőlem. Mindeközben én is próbáltam kiszabadulni, de hiába próbálkoztam egy farkas ellen.
-Nick! - kiáltottam utána, miután kivonszolták az étkezőből. Carlos még mindig nem engedett el és egyszercsak magafelé fordított. Ahogy felnéztem az arcára megint láttam a szemében ugyanazt azt őrült lángot, mint farkas alakjában. nem szólaltam meg. Elfordítottam a fejem, így jelezve, hogy nincs kedvem beszélgetni vele. Az étkezőben rajtunk kívül csak egy lány volt. Várakozón nézett Carlosra. Mintha azt várná, hogy mikor harap meg engem. Carlos úgy tett, mintha csak most vette volna észre a lányt.
-Lyvi, kedvesem. Gyere és fogdd le a vendégünket. Nem akarom, hogy elszökjön nekem. - nézett a lányra, aki szó nélkül megtette, amit kértek tőle. Ahogy a könyökömnél átkarolva lefogott meglepődtem milyen erős. Nő létéhez képest legalább 2-3-szor erősebb volt. Carlos előttem járkált fel-alá. Elég bosszantó volt. Már azon voltam, hogy szólok neki, hogy álljon már meg, amikor megállt háttal nekem.
-Tudod, hogy Nick annak idején majdnem meghalt, amikor rátaláltam és átváltoztattam. Nekem köszönheti, hogy még életben van és olyan élete, amit élvezhet. - mondta halkan, de minden szót tisztán hallottam a néma csendben. Szaporábban vettem a levegőt.
-Hazugság! - kiáltottam. Ez az egyetlen szó ott pattogott a tágas étkezőben.
-Hazugság? Kérdezd meg a többieket nyugodtan. Mindegyiküket a halálból hoztam vissza. - mondta teljes nyugalommal. El is hittem volna neki, ha a szemében nincs az az őrült láng, ami az egész férfi lényét veszélyessé, gonosszá tette, amitől olyan érzésem támadt, hogy minél messzebb kerüljek a férfitól. Hátrálni akartam, de a lány, Lyvi nagyon erősen fogott.
-Maradj már nyugton! - mondta nekem Lyvi. Amivel sikeült feldühítenie. Még jobban küzdöttem, hogy ki tudjak szabadulni. Carlos egyszercsak megállt előttem és akkora pofont kaptam, hogy berepedt a szám.
-Elég volt ebből! Kezdesz az agyamra menni. - mondta dühtől eltorzult arccal. -Ilyen állapotban nem lehet mit kezdeni vele. Lyvi vidd vissza a pasijához, hogy megnyugodjon végre. - mondta a lánynak, aki engedelmesen kivezetett az étkezőből. Ugyanabba a szobába vitt vissza, ahonnan kihoztak. Durván belökött az ajtón és kulcsra zárta mögöttem az ajtót.
-Nick? - suttogtam. A szobában sötét volt, mert időközben besötétedett odakint.
-Kyra, te vagy az? - kérdezett vissza normális hangon. Hallottam, ahogy beleszippant a levegőbe. -Megsérültél. Idáig érzem a vér szagát. - mondta és egyszercsak felkapcsolta a villanyt.
-Nick, jól vagyok, csak felrepedt a szám. - mondtam, hogy megnyugtassam. Odalépett hozzám és letörölte a vért a számról. Összehúzta a szemöldökét és az arcomat fürkészte.
-Megütött az a szemétláda, iagz? - kérdezte.
-Igen, és szerintem át akar változtatni. - mondtam ki hangosan, amitől a legjobban féltem. - Azt mondta, hogy majdnem meghaltál, amikor átváltoztatott téged, hogy neki köszönheted, hogy életben vagy. Ugye ez nem igaz? - tettem még hozzá.
-Nem igaz. Egyáltalán nem haldokoltam. Ugyanúgy elrabolt, ahogy most minket. - válaszolt Nick. Az ajtó felé néztem. Hangokat hallottam kintről, de nem értettem mit mondanak. Aztán meghallottam Carlos hangját.
-Kyrának hívja és nagyon fontos neki a lány. Ebből a lányból olyan farkas lehet, amilyenről még csak álmodni sem mertem. - mondta és szinte láttam magam előtt, ahogy vágyakozón néz az ajtóra, mintha engem is látna. Nick messzebb húzott az ajtótól egészen az üvegfalhoz. Az ajtó előtt lassan elhalltak a hangok. Megint ketten maradtunk Nick-kel. A szobába volt egy kanapé. Odasétáltunk és leültünk. Az ölébe húzott és a hajamat simogatta. A vállára hajtottam a fejem.
-Jól van, nincs semmi baj. - mondta és csak akkor vettem észre, hogy sírok. - Kyra, nem hagyom, hogy bármi bajod essen, megígérem. - mondta és így aludtunk el.
Álmomban Carlos állt előttem farkas alakjában és egyre közelebb sétált hozzám. Én hátrafelé indultam, de egy idő után falnak ütköztem. Egészen közel jött hozzám, az arcomon éreztem a forró lehelletét. Egyszercsak vicsorogni kezdett és a vállamba harapott. Ennél a résznél felriadtam.
A knapén voltam egy nagy takaró alatt. Nick-et nem találtam sehol. Hirtelen felültem és körbenéztem a szobában. Nick a padlón ült fejét a kanapénak döntve. Már ébren volt és amikor megérezte, hogy megmozdultam felémfordult.
-Kyra, mi a baj? - kérdezte és felült a kanapéra és magához húzott.
-Rémálmom volt. Carlos átváltoztatott. - válaszoltam csendesen. Nick még szorosabban ölelt magához. - Mennyi az idő? - kérdeztem
-Délután kettő. Jó sokáig aludtál. - válaszolta mosolyogva. Felnéztem az arcára és megfeledkeztem arról, hogy hol vagyunk. Még közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, de nem mehettünk tovább mert kattant a zár és egyszerre kaptuk fel a fejünket.
-Jó reggelt. Carlos látni akarja a lányt. Te is jöhetsz vele Nick. - mondta a srác, aki értünk jött. Nick vonakodva bár, de felállt a kanapéról és megfogta a kezem. Felálltam én is. A srác nyomában elindultunk az étkező felé. Amikor beléptünk senki nem próbált elkapni minket. Carlos a helyén ült az asztalfőn. Amikor beléptünk felemelte a fejét és egyenes rámnézett. A pillantása a számra tévedt.
-Ne haragudj, Kyra. Nem akartalak megütni. - mondta, de nem hittem neki. Carlos felállt és odasétált hozzánk. Nick megmozdult és köénk akart állni, de Carlos a mellkasára tette a kezét és hátrébb taszította.
-Tudd, hogy hol a helyed. - parancsolt rá Nick-re, de ő mintha meg sem hallotta volna. Láttam, ahogy megremeg és tudtam, ha nem nyugszik meg át fog változni. Odafordultam hozzá és megfogtam az arcát.
-Nick, nyugodj meg. Ne adj okot arra, hogy megtámadjanak. - mondtam és láttam a szemében, hogy megnyugszik. Nem akarta, hogy bajom essen. Éreztem, hogy valaki megfogja a könyökömet. Odafordultam és Carlost láttam magam mögött.
-Most szépen velem jössz. Nick-et meg vigyétek vissza a szobába. - adta ki a parancsot. A következő pillanatban hallottam Nick üvöltését és láttam, ahogy kivonszolják az étkezőből. Senki nem maradt rajtunk kívül.
Carlos megremegett, úgy ahogy az előbb Nick. Átváltozott farkassá és elindult felém. Ahogy a rémálmomban is megint falnak ütközött a hátam. Hiába próbáltam elfutni, mindenhol vele találtam szembe magam. Utolsó kétségbeesett próbálkozásként átugrottam az ebédlőasztalt. Ahogy földet értem, hátraestem. A következő kép a farkas arca volt. A fogai, ahogy a vállamba mélyednek. Felüvöltettem a fájdalomtól és elájultam.