18. fejezet

Apám leült az ágyam végébe és onnan nézett rám, majd Nick-re. Láttam a szemén, hogy sírt.
-Ez most mire volt jó? Nem érdemelte meg. – korholtam, véleményem szerint teljesen jogosan.
-Sajnálom. Nem akartam, csak jött és nem tudtam megállítani. – kért bocsánatot apám. Felállt és odajött a fejemhez, majd megpuszilta az arcomat.
-Megyek, szólok Nick szüleinek, meg a barátaidnak, hogy felkeltél és jól vagy. Nemsokára visszajövök. – mondta, és kiment a kórteremből. Nick-re pillantottam. Sok kérdésem volt hozzá és Sydney–hez, aki szintén a szobában volt.
Felhúztam a kórházi hálóinget, hogy megnézzem a sebet. Csak egy kötést láttam közvetlenül a csípőmön. Nem mertem belegondolni, hogy mennyi kárt tett bennem egy picike golyó. Felnéztem Nick-re miközben, visszaengedtem a hálóinget. Megpróbáltam még feljebb ülni, de a hasamba nyilalló fájdalom visszalökött az ágyra. Nick megfogta a kezem és az arcához emelte. Megfogtam az arcát, és ahogy húztam vissza végigsimítottam a nyakán. Még mindig látszódtak a hegek.
-Most akkor mi van? Hányan tudnak rólad? És hogy kerültem ide? – tettem fel a kérdéseket, szépen sorban. Egy kérdést még nem tettem fel. Nem volt bátorságom megkérdezni, hogy mennyi kárt tett bennem a golyó.
-Ne aggódj, Szívem. Mindent elrendeztünk Sydney-vel. Rajta kívül senki nem tudja az igazságot. Mindenki úgy tudja, hogy rabszolga kereskedők kaptak el. És hogy ti utánam jöttetek. És menekülés közben sérültél meg. A Központi Denveri Kórházban van egy ismerősöm, így el tudtam intézni, hogy úgy tűnjön, hogy onnan hoztak át téged. – magyarázta a barátom. Felmerült bennem még egy kérdés.
-Mennyi ideig voltam kiütve? – kérdeztem. Nem voltam benne biztos, hogy hallani akartam a választ.
-Két hónapig. Közben több műtéten is átestél. A golyó szétroncsolta a csípőd egy részét és a májadban állt meg. Az orvosok majdnem két órán keresztül műtöttek, amikor megjöttél. – nézett rám Sydney. Épp válaszolni akartam, de kinyílt a kórterem ajtaja. Belépett rajta egy fiatal lány kezében egy tálcával. Kötszereket, meg fertőtlenítőket hozott magával. Sydney, úgy látszik tudta mi következik, mert átment a másik oldalamra. A lány a combom közepéig lehúzta rólam a takarót és a hálóinget a mellemig felhúzta. Így kényelmesen a sebhez férhetett. Rájöttem, hogy mit csinál. Kötést cserél rajtam.
-Emma vagyok. Én ápoltalak a műtétek után. Nagyon örülök, hogy felébredtél. Mindenki nagyon aggódott érted. – miközben beszélt leszedte rólam a kötést egy határozott mozdulattal. Végre megnézhettem a heget. Hosszúkás volt, de nem széles. Értetlenül néztem, hogy miért ilyen alakú. Emma észrevette ezt és elmosolyodott.
-Ne aggódj. A nagy része el fog tűnni. Csak egy halvány heg marad utána. Nagy szerencséd volt, hogy itt talált el a golyó. Ha lejjebb fúródik a testedbe, lehet, hogy az egyik petefészkednek szó szerint lőttek volna. Nagy mázlid van. Nos. Lefertőtlenítettem a sebet és bekötöttem. A nap folyamán be fog jönni hozzád a doki és meg fog vizsgálni. Akkor újra találkozunk.- azzal kiment a szobából. Aranyos lány volt. Olyan húsz éves lehetett. Hosszú, kicsit hullámos, szőkésbarna haját összefonva hordta. Nagy kékeszöld szemei voltak. Az az igazi tengerzöld árnyalatú. Nagyon szép volt. Sydney visszaült és megölelt. Nagyon megkönnyebbülhetett, hogy életben vagyok. Megint elkezdtek folyni a könnyei. Nem hibáztattam. Én is ezt tettem volna.
-Jaj, Kyra! Ezt még egyszer ne játszd el velem. Azt hittem a kezeimben fogsz meghalni! – zokogta a vállamba. Összeszedte magát és letörölte a könnyeit.
-Nick olyan gyorsan futott, hogy körübelül másfél óra múlva már a kórházban voltunk. Nagyon ránk ijesztettél, ugye tudod? Nick majdnem idegrohamot kapott, amikor őt is elvitték a dokik. Ő csak két hétig feküdt itt melletted. Szerencséje volt, hogy lekezelted a sebeit. Ha nem teszed, akkor már nem élne. Ezt mondták az orvosok. – tette még hozzá a barátnőm és megfordultam, hogy megköszönjem Nick-nek, ami értem tett. De a srác, akiért az életem kockáztattam nem volt sehol. Visszanéztem Sydney-re. Nagyon mosolygott. Szóval sejti, hogy hova mehetett.
-Hova ment? – kérdeztem gyanakodva, de ő csak a fejét rázta. Nem mondott semmit. Hát jó. Ha nem, hát nem. Nem erőltetem.
A várakozásban elálmosodtam és egy kicsit elszundítottam. Arra keltem fel, hogy nyílik, majd csukódik az ajtó. Álmosan felpillantottam és megnéztem a jövevényt. Fehér köpenyes férfi állt meg az ágyam mellett. Rámvillantotta a fogászati fehér fogait.
-Szia! Én vagyok az orvosod. Én szedtem ki belőled a golyót. Hogy érzed magad? – nézett rám. A doki nem lehetett több 35-nél. Magas volt, szőke és jóképű. Ha nem épp kórházban lettem volna, még a végén azt hiszem ő az igazi Szőke Herceg a mesékből. De nem így volt, és amúgy is volt barátom, akit imádok.
-Kicsit úgy érzem, mintha egy ló rúgott volna hasba. De ezt leszámítva köszönöm jól vagyok. – feleltem és az ajtóra néztem, ami megint kinyílt.
~Hát már soha nem hagynak békén? ~ forgattam a szemem, de amikor megláttam, hogy csak Nick jött vissza megkönnyebbültem. Intett nekem és leült az ágyam szélére. Nick nyomában belépett Emma is ahogy ígérte. Rám mosolygott és valamit a doki kezébe adott. Gondolom a leleteimet. A doki megnézte a röntgenfelvételeket, amit még a kómám alatt készítettek.
-Kaira, nagy mázlid van. Nekem meg jó híreim. Két hét múlva szabadulhatsz a kórházból. Most pedig hagyunk pihenni. És megkérem a barátaidat is, hogy majd holnap jöjjenek vissza. – és jelentőségteljes pillantást vetett az érintettekre. Szomorúan búcsúztam szerelmemtől és barátnőmtől. Ahogy kifelé mentek az éjjeliszekrényre pillantottam. Egy csokor vörös rózsát láttam egy vázában és mellette egy ajándékcsomagot. Volt ott még valami. Egy becsomagolt valami. A kezembe vettem és kibontottam. Azt hittem elájulok. Egy könyv volt. Az új Vavyan Fable könyv. Hónapok óta vártam, hogy végre megjelenjen. És most itt tartom a kezemben. Még új volt. Ahogy kinyitottam az első oldalon, felismertem Nick kézírását.
Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm, hogy megmentetted az életem és visszatértél közénk. Szeretlek egyetlen Angyalom
Beleszagoltam a könyv lapjai közé. Jellegzetes új könyv illata volt. Szó szerint ropogott, miközben forgattam a lapokat. Amikor beteltem a látvánnyal elkezdtem olvasni a könyvemet. Egy újabb fantasztikus krimi a kedvenc írómtól.
A könyvvel a kezemben aludtam el, úgy tizenegy óra magasságában. Mélyen aludtam és álmomban újra ott voltam a megszokott sötétségben. Éreztem, hogy egy darabig, amíg fel nem dolgozom ezt az esetet, minden este álmatlan, de nyugodt éjszakáim lesznek. Legalább álmomban nem kell aggódnom a történtek miatt.