२८. fejezet

Fehér és fekete. Egymás ellentétei, de mégis jól kiegészítik egymást. Farkas lett belőlem, annak ellenére, hogy nem akartam. Először azt hittem megőrülök, mert amíg nem tanultam meg uralni az érzelmeimet, addig szinte mindig átváltoztam. Nagyon sokat segített, hogy Nick mellettem volt és nem hagyott magamra. Az is elég bosszantó volt, hogy mindenhol fehér szőrt találtam. A ruháimon, a szobámban, az egész lakásban. A legfájdalmasabb az egészben az, hogy apámnak nem mondhatok semmit, az ő érdekében. Ő sem lesz fiatalabb és nem tudom, mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy az egyetlen kicsi lányából farkas lett.
Már majdnem két hónap telt el azóta, hogy Carlos megharapott és egy hét múlva betöltöm a 17-et. Hálát adtam az égnek, hogy Carlos azóta sem indult a keresésünkre, pedig tudja, hogy hol találhatna minket. Viszont Nick-kel meg kell húznunk magunkat, mert elszaparodtak a farkas támadások. Carlos bandája már nem csak az erdő állataira vadászik, hanem mostmár emberekre is. Eddig három ember tűnt el az erdőben. Ha elő is kerülnek, valószínüleg már ők is farkasok lesznek. Bent a suliban nem volt semmi különös egészen péntekig, amikor is a szülinapom volt.
Nick-kel és a többiekkel épp kiléptünk a suliból, hogy elmenjünk James-hez bulizni, amikor az autók közül egy halványbarna farkas lépett ki. Nick-kel egyszerre dermerdtünk meg és néztünk a farkasra. Biztos, hogy új volt még és nem mondták el neki a szabályokat. A farkas egyenesen rámnézett és vicsorogni kezdett, aztán megenyhült az arckifejezése és könyörgés ült ki az arcára. Egyszercsak megremegett és ott a suli parkolójában mindenki előtt visszaváltozott.
-Ölj meg, kérlek. Ezt nem tudom elviselni! - nézett rám Vyvien, a suli legtenyérbemászóbb pon-pon lánya. Először undorral néztem rá és a szemébe akartam üvölteni, hogy megérdemled, hogy farkassá lettél, de aztán a saját helyzetemre gondoltam.
-Vyvien, miért pont engem kérsz? - kérdeztem csendesen.
-Azért, mert te is az vagy, ami én vagyok. Nick-kel együtt. - nézett ránk lenézően, mire fogtam és lekevertem neki egy hatalmas pofont. Láttam rajta, hogy nem számított rá.
-Ehhez neked semmi közöd. Ugyanúgy nem tehetünk róla, ahogy te. Mi sem akartuk. És most figyelj rám. szépen hazamész és lefürdesz, mert írtózatosan bűzlesz. Amíg veszel egy forró fürdőt, lenyugszol és ha úgy érzed tudsz normálisan beszélni velem, akkor keress meg. Tudod hol lakok. - néztem rá ridegen. Ennél többet nem tehetek érte, egyelőre.
-Ne mondd meg nekem, hogy mit tegyek, te kis csitri! Azt kértem, hogy ölj meg, nem azt hogy tanácsokat adj. - vágott vissza a tőle megszokott stílusban.
-Ahogy gondolod, de akkor kérj meg valaki mást, hogy öljön meg. Rám ne számíts. - mndtam és elfordultam tőle. James és a többiek már a kocsiban ültek. Láttam rajtuk, hogy megbántódtak, azon, hogy nem tőlünk tudták meg, hogy mik vagyunk. Nick-kel beszálltunk a kocsiba.
-Sajnálom. Azért nem mondtuk el, hogy titeket védjünk. - mondta Nick.
-Oké, haver semmi gond, csak éjszaka ne akarjatok kinyírni senkit. - viccelődött Adam, Sam-et átkarolva. Arra számítottm, hogy nagyobb balhé lesz ebből, de valami azt súgta, hog csak a szülinapom miatt lépnek túl rajta ilyen könnyen. Általában jók a megérzéseim. Reméltem, hogy egyszer , majd megbocsátanak nekünk.

27. fejezet.

Egyik pillanatról a másikra magamhoz tértem. Ahogy körülnéztem egy pinceszobában találtam magam, ami egy kicsit az elmegyógyintézeti gumiszobára hasonlított. Lassan felültem és a kezemre támaszkodtam, hogy felálljak, de a jobb vállamba hasító fájdalom megakadályozott. Ahogy odapillantottam észrevettem, hogy véres a pólóm és van egy csúnya seb a vállamon. Megpróbáltam visszaemlékezni a történtekre, de egy felém ugró farkasnál többre nem emlékeztem.
Azon gondolkoztam, hogy hogyan juthatnék ki innen, amikor a szoba egyik oldala kinyilt.
~Egy titkos ajtó. ~ gondoltam és hátrébbhúzódtam a szoba másik oldalára. Carlos mosolygott rám kedvesen. Beleszagoltam a levegőbe és megcsapott Carlos izzadságának a szaga. Undorító egy szag volt, keveredve az izgatottság és a várakozás szagával. Nem bírtam türtőztetni magam.
-Fúj, mi ez az istentelen bűz? - kérdeztem és felhúztam az orromat, mintha ezzel kizárhatnám ezt a szagot. Ettől lehervadt Carlos mosolya.
-Gyere kislány. Ideje átváltozni. - mondta gúnyosan, odajött hozzám és nem épp finomat felrántott a földről persze, hogy a sebes vállamnál fogva, amivel azt érte el, hogy rámorogtam. Magamat is megleptem.ˇ
~Mit művelt velem ez az ember? ~ kérdeztem magamtól kétségbeesve. Olyan szagokat, illatokat éreztem, amit előtte soha. Olyan hangokat hallottam, amik tőlem jóval messzebb voltak és amit nem kellett volna hallanom.
-KYRA! - hallottam a nevem az udvarról. Felkaptam a fejem és a hang irányába fordítottam.
-Nick. - suttogtam. - NICK! - üvöltöttem vissza, mire Carlos pofon vágott.
-Fogd be a szád, különben a barátod bánja. Nem várhatjuk meg, amíg önmagadtól rájössz hogyan kell átváltozni, ezért kicsit rásegítünk a dolgokra. - mondta és kinyitotta az udvarra vezető dupla ajtót.
Ledermedtem az ajtóban. Nick ki volt közötve egy fához. Levették a pólóját és egy szál gatyában állt előttem. Körülötte négy farkas körözött, akik néha megkarmolták Nick felsőtestét. Amikor kiléptem a szabadba Nick felemelte a fejét és rámnézett a nagy barna szemeivel. Egy könnycsepp csillant meg az arcán, ahogy rámnézett. Épp indultam felé, amikor hátulról elkapták mindkét karomat és lefogtak.
-Engedjetek el!! - kiabáltam folyamatosan. Carlos mögöttem állt és a fejemet fogta, hogy ne tudjam elfordítani.
-Kezdhetitek. - mondta a négy farkasnak, akik erre elkezdték még jobban kínozni Nick-et. Nem értettem miért nem változott át. A négy farkas mostmár nem csak karmolta, hanem harapta is a fiút, akit szerettem.
-Hagyjátok abba!! - üvöltöttem, de mintha nem is mondtam volna semmit. Carlos a fülemhez hajolt és suttogni kezdett.
-Nem tud átváltozni. Clorifin-P nevű gyógyszer van a szervezetében. Pár óráig meggátolja az átváltozást. - suttogta. - Nem látod mekkora fájdalmai vannak? Már a nevedet sem kiabálja.
És igaza volt. Most vettem észre, hogy Nick elhallgatott. Éreztem, hogy a gerincem mentén remegni kezdtem. A két srác, akik lefogták a kezem, most egy kicsit erősebben fogtak.
-Gyerünk, változz át! Mentsd meg az életét! Vagy azt akarod, hogy itt halljon meg? - kegyetlenül suttogva a fülembe. Dühös voltam. Nem bírtam tovább és megtörtént.
Egyik pillanatról a másikra kifordultam önmagamból. A szemem sarkából csak egy fehér villanást láttam. A következőben megváltoztak a színek, az illatok és a hangok. Folyamatosan morogtam miközben megfordultam Carlos felé. Félelmet láttam a szemében, ahogy feláll a másik két fogvatartómmal együtt. Rájuk vicsorogtam és Nick felé indultam. A négy farkas, amikor megláttak, hátrálni kezdtek. Lassan odasétáltam a páromhoz és egy határozott csapással elvágtam a kötelet, amivel a kezét kötözték össze. Erőtlenül felemelte a fejét és rámnézett. Fájdalom, kétségbeesés és csodálkozás volt a szemében.
-Kyra, te vagy az? - kérdezte és megsimogtta a fejemet. Megböktem az orrommal a mellkasát, finoman, hogy ne okozzak még több fájdalmat neki. Kicsit lejjebb ereszkedtem, hogy fel tudjon mászni a hátamra. Nehezen felmászott és abban a pillanatban futni kezdtem az otthonom felé. Hallottam, hogy Carlos a farkasokra üvölt.
-Állj! Megtörtént, amit akartam. Mindenki vissza a helyére.
Nem teljesen értettem, miért mondta ezt. Nick a nyakamat simogatta, miközben halkan beszélt hozzám.
-Gyönyörű vagy, Kyra. Nem akartam, hogy ez történjen, de mostmár nem tudom visszacsinálni. - mondta erőtlenül. - A bundád olyna puha, mint a selyem és olyan fehér, mint a friss hó.
Válaszként halkan morogtam egyet, amolyan belegyezően. Sokáig futottam és amikor megláttam az erdő szélét és a tavat, megálltam. A tó egy része belelógott az erdőbe. Megálltam a partján és lefeküdtem, hogy Nick lecsúszhasson a hátamról a vízbe, hogy megmossa a sebeit. Még mindig farkasként utána mentem, hogy lemossam a bundámat, mert sejtettem, hogy véres. A víz kellemesen hideg volt és ahogy megnyugodtam szép lassan visszaáltoztam. Ekkor odaúsztam Nick-hez és megcsókoltam.