5. fejezet

Mike-ot az ágyában találtam. Elég rossz bőrben volt. A keze gipszben volt, az oldalán és a halántékán kötések. Aludt, amikor beléptem. Leültem az ágya mellé a földre. Megfogtam az ép kezét és az arcomhoz tettem. Erre felébredt és értetlenül nézett rám. Fel akart ülni, de visszatoltam a párnára.
-Maradj csak. Nem maradok sokáig. Mi történt? – kérdeztem tőle. Végig nézett magán és felkuncogott. Kihallottam a hangjából, hogy még ez is fáj neki.
- Autóbaleset. Tegnap este, mikor eljöttem tőletek. Belém jöttek oldalról. A doki azt mondta szerencsém van, hogy jobbról jöttek nekem, különben már nem élnék. – nézett rám szomorúan és azt hittem, azért mert nem jöhetett suliba. Felültem mellé az ágyba, mire ő arrébb csúszott, hogy kényelmesen elférjek.
-Mit akartál mondani tegnap este? Apám félbeszakított. – nem néztem rá. Féltem, hogy olyat hallok, amit csak sejteni mertem. Reméltem, hogy azt mondja ő a vérfarkas, de ugyanakkor nem akartam hangosan hallani. A kezét kihúzta az enyémből és maga felé fordította az arcomat, kényszerítve, hogy ránézzek.
-Kaira, sajnálom! Jó volt veled, de.. Ne érts félre nem veled van a baj… - félbeszakítottam.
-Mi van? Miről beszélsz? Egy szavadat sem értem! – teljesen összezavart. Most szakítani fog velem? ~ gondoltam akkor.
-Nem lehetünk együtt tovább. Elköltözünk, és nem jövünk vissza. Apám kapott egy állás ajánlatot így Európába megyünk. – egészen addig nem vettem észre, hogy sírok, amíg nem folytatta.
Ne sírj! Te tudod a legjobban, mennyire szerettelek. Hidd el, nem akarok elmenni, de muszáj. Tényleg sajnálom, Kaira! – mondta és elengedte az arcom. Gyorsan letöröltem a könnyeimet. Felálltam és egy pillanatig gondolkoztam, hogy még egyszer megcsókolom, de végül csak megpusziltam az arcát búcsúzóul és kimentem a házból. Minden szó nélkül ültem be a kocsimba és egyből Sam-hez indultam. Sírtam, erősen zokogtam. Fél óra múlva Sam ajtaja előtt álltam Sokáig gondolkoztam, hogy kopogjak-e. Végül úgy döntöttem hazamegyek és veszek egy forró fürdőt.
Majd két órát áztam és valószínűleg elaludtam, mert azt vettem észre, hogy hideg a víz és apám kiáltozik utánam. Kiszálltam, megtörölköztem és a tükör elé léptem. Néztem magamat. Feldagadt, kisírt szemeim vörösek voltak. Miután felöltöztem lementem, hogy egyek valamit, de csak piszkáltam az ételt, ami előttem volt. Nem volt étvágyam. Nem is tudtam, mit rakott elém apám. Hiába kérdezgette, mi történt, nem válaszoltam semmit. Próbáltam elfelejteni, azt amin ma délután keresztül mentem.
Már besötétedett és apum már aludt, amikor felöltöztem és kimentem a tóhoz. Körübelül 10 óra volt akkor. Sokáig vártam a vérfarkasra. Valamivel nagyobbak egy átlag farkasnál. És a színük is erőteljesebb. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy itt lesz. De mégis eljött és egyáltalán nem sántított, ahogy azt vártam volna. Meglepődtem. Azt hittem, hogy Mike az, de amint azt a mellékelt ábra is mutatja nem ő volt.
Kérdő szemekkel nézett rám, aztán odajött mellém, és az orrával megérintette az arcom. Szomorú volt a szeme, mintha fájna neki, hogy boldogtalan vagyok.