15. fejezet

-Tudjuk, hogy ki vagy. Azt is, hogy a barátod micsoda. Ha azt akarod, hogy életben maradjon, gyere arra a címre, amit elküldtünk neked e-mailben. Ha nem jössz el, vagy hozol magaddal valakit, a barátod meghal. – mondta higgadtan, és olyan hangokat hallottam, mintha valakit vertek volna. Egész testemben remegtem.
-Mit tettetek vele? Engedjétek el! – kiabáltam a telefonba. Mire halk nevetés volt a válasz.
-Tedd, amit mondtam, és életben marad. Kapsz 3 napot, hogy eldöntsd mennyire fontos neked a szerelmed élete! – azzal letette a kagylót, mielőtt bármit mondhattam volna.
A kiabálásommal felkeltettem barátnőmet is. Álmos fejjel nézett rám, de egyből levágta, hogy baj van.
-Kyra! Nyugodj meg. Nincs semmi baj. Biztonságban vagy, hallod? Nyugodj meg. – kérlelt barátnőm. Óvatosan átölelt és vigasztalni próbált. Lassanként megnyugodtam, de fél óra kellett, ahhoz hogy teljesen megnyugodjak.
-Megnézhetem az e-mail-eket? Fontos lenne. – kérdeztem, mire Sydney egy szó nélkül bekapcsolta nekem a gépét. A szülei már nem voltak otthon, mert korán mennek dolgozni. Ahogy felállt a rendszer beléptem az e-mail-be és megnéztem az egyetlen bejövő üzenetet. Ismeretlen feladó. Megnyitottam és csak egyetlen cím volt megadva. Csakhogy ez a cím Denver-ben volt. Csak az oda út három óra. Nem beszélve arról, hogy még a megadott címre is el kell jutnom. És nem vihetek senkit magammal. Egyedül nem fogok elindulni. Ha még itt a szomszédban lenne, akkor nem lenne akadály, de így?! Nem, egyedül semmiféleképpen.
-Sydney, eljössz velem? Nincs erőm egyedül odamenni. Kérlek, gyere velem! – kértem barátnőmet. Egy ideig nem szólt semmit, majd végül mellém ült és a szemembe nézett.
-Tudod, hogy rám mindig számíthatsz! Mikor indulunk? – kérdezte tréfásan, hogy oldj a feszültséget. Nem nevetett, de azért megpróbált felvidítani – És mennyi időre húzzuk el a csíkot? 1 nap, 2 nap, vagy egy hét? Na szólalj már meg! – folytatta és valahonnan előhozott egy utazótáskát.
-Hé nyugi! Van három napunk. El kell terjeszteni valami mesét, hogy miért megyünk el. Legalább a szülők ne aggódjanak miattunk. És holnap után indulunk. Úgy a legbiztosabb. És max 3-4 napra kéne eltűnni. És nem lesz szükség akkora táskára. Van nekem egy nagyobbacska hátizsák, abba belefér a te cuccod is. – mondtam és eldőltem az ágyon. Kiborulhattam volna, de az tartotta bennem a lelket, hogy ha minden jól sül el, akkor 3 napon belül újra láthatom Nick-et.
Sydneyvel szépen lassan elrendeztük a dolgokat. Szüleinkkel megbeszéltük, hogy úgy 3-4 napra elmegyünk kirándulni. Indulásra készen álltunk a harmadik nap hajnalán, amikor kaptam egy üzenetet.
~Akkor nem jössz? Megölhetjük a barátodat? ~ a szívbaj jött rám. Remegő kézzel visszaírtam. Féltem, kegyetlenül féltem, hogy későn érünk oda.
-Már úton vagyok. Ne csináljatok vele semmit! – írtam vissza. Már a repülőn ültünk és vártuk az indulást. Nem bírtam a fenekemen nyugton ülni. Az egyik légi utaskísérő csajszi, folyton odajött hozzám, hogy megkérdezze mi a baj. Erre én mindig ezt feleltem.
-Most repülök először, de nem lesz semmi bajom. – gyakorlatilag igazat mondtam. Most fogok először repülni. Kínkeserves 10 perc után végre felszálltunk. Sydney fogta a kezem és egészen addig, amíg le nem szálltunk el sem engedte. Három óra után délelőtt 9 órakor szálltunk le a denveri repülőtéren. A taxira várva leültünk a repülőtér előtt. Csendben ültünk egymás mellett és nézelődtünk. Ha megláttunk egy-egy furcsább kinézetű emberkét, megböktük a másikat és nevettünk egy kicsit. Boldogtalan nehézkes nevetése voltak ezek. Mindketten aggódtunk. Fél óra múlva megjött a taxink is és beszálltunk. Megmondtam a címet, amit megadtak. Nem sokat láttam a városból, és amikor megálltunk kinéztem az ablakon. Egy elhagyatott gyártelepen voltunk. A sofőr igencsak a kíváncsibb fajta volt és az érdekelte, hogy mit keres itt két ilyen csinos lány, mint mi. Kifizettük, majd körbenéztünk. Valahol a közelben nagy zsivaj volt és arra gondoltunk, hogy először elvegyülünk a tömegben, majd később visszajövünk. Végig olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Folyamatosan vissza-visszatekintettem, de nem láttam senkit. Biztos voltam benne, hogyha nem a telepen, akkor a vásárban lesznek valahol.
A vásárban mindenféle árus volt. Sőt még körhinták és egyéb vidám parki játékok is voltak. Néhány ékszeres bódét megnéztünk. Az egyik ilyen kirakodónál kicsit megálltam. Egy tükrös medált néztem, amikor Sydney megbökött. Felé fordultam, és amikor láttam rajta, hogy mennyire meg van rémülve, követtem a tekintetét. Azt hittem mindjárt felsikoltok. Egy hatalmas, fekete farkast futtattak egy rövid kötélen. A nyakörve szöges volt és a szöges felével befelé volt fordítva. Rajtam kívül senki nem ismerhette fel. Látszott a bundáján, hogy ragacsos a rászáradt vértől. Bedühödtem. Senki nem bánhat így Nick-kel. Elindultam és tudtam, hogy a farkas nemsokára felnéz. Meg is történt előbb, mint azt gondoltam. Egyenesen rám nézett. Belenéztem a hatalmas barna szempárba. Kiolvastam belőle a segélykiáltást, de amikor felfogta, hogy ki vagyok, addigra már mellette voltam és a nyakörvet próbáltam kikapcsolni.
-Ne aggódj, mindjárt mehetsz. Kérlek, maradj nyugton. – suttogtam a fülébe, de mielőtt kioldhattam volna a csatot, elkaptak. Hátulról elkapták a két csuklómat és hátrafeszítették. Shadow pórázát megrántották és bevitték a sátorba. Magukkal hurcoltak engem is. Shadow veszettül morgott egészen addig, amíg be nem értünk. Ott visszaváltozott és kiabálni kezdett. A nézők közül senki nem vette a fáradtságot, hogy közbeavatkozzanak, vagy akár utánunk jöjjenek. Sydney-t külön megkértem, hogy még véletlenül se jöjjön utánam. Nem akarom, hogy baja essen.
Leültettek egy székre és megkötöztek. Mozdulni is alig bírtam. Nick-et elém lökték a földre, és térdre kényszeríttették. Felnézett rám és könnybe lábadt a szemem attól, amit láttam. A nyaka csupa seb a nyakörvtől, csapzott a haja és mindenhol kék-zöld foltok látszódtak rajta.
-Miért? Kyra, miért jöttél utánam? Nem kellett volna idejönnöd. Nem tudod, mit terveznek, nem akarom, hogy… - de nem tudta befejezni.
-Fogd be kutya! Majd eldől, hogy mit csinálunk a kis barátnőddel. – szólt valaki a hátam mögött. Ezzel az emberrel beszéltem telefonon. Megfordultam volna, ha nem vagyok lekötözve.
-Ejnye! Ki kötözte le ezt a szépséget? Azonnal oldozzátok el! – adta ki a parancsot, miután szemügyre vettem engem. Az egyik talpnyalója odajött hozzám és a lehető legdurvábban eloldozott, majd a főnöke elé lökött. Nick-et lefogták, hogy ne tudjon odajönni hozzám. Nagy nehezen felálltam és páromhoz fordultam. Elindultam felé. Egyelőre senki nem akart megállítani. Engedték, hogy odamenjek hozzá. Letérdeltem Nick mellé és megfogtam az arcát. Megöleltem és a fülébe suttogtam, hogy csak ő hallja.
-Bízz bennem! Kijuttatom innen magunkat, de neked is segítened kell. Minden rendben lesz, ígérem. – mondtam és megcsókoltam.
-Elég legyen ebből. Vigyétek! – adta ki a parancsot a főnök és Nick-et elvitték. Még mindig ott térdeltem és néztem utána. Ő is engem nézett és bólintott, hogy megértette, miért is vagyok itt. Valami fémes ízt éreztem. A számhoz nyúltam, és amikor elvettem onnan véres volt a kezem. Nick nyaka. Ha ki is jutunk innen, azonnal kórházba kell vinni. Miközben ezen gondolkoztam a főnök mellém jött és előre hajolt, hogy halljam amit mond.
-Gyere velem, Kyra! Ne aggódj, Nick sérüléseit ellátjuk. Nem hagyhatjuk, hogy elpusztuljon egy ilyen gyönyörű farkas, igaz? Nagy terveim vannak vele, ahogy veled is. – mondta majd a vállamnál fogva felhúzott és elvitt engem egy szobába

14. fejezet

Napok teltek el és Nick-ről nem hallottam semmit. A szüleit is hiába kérdeztem; tudják-e hol van. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Suliba is csak apám meg a barátaim miatt jártam. Nem akartam csalódást okozni nekik. A levél megfejtésével nem sokat haladtam. Gyakorlatilag semmit nem tudtam megfejteni belőle.
Az nap kezdődött meg a tavaszi szünet, amikor kimentem a rétünkre. Csak ültem és néztem, de nem láttam. Minden úgy volt, ahogy hagytuk. Egy idő után felálltam, hogy visszamenjek a házba, de ahogy felálltam megakadt a tekintetem egy furcsa villanáson. Visszafordultam, hogy megnézzem közelebbről a fát, amit láttam megcsillanni. Közelebb mentem és a fa törzsén karmolás nyomot találtam. Az egyik barázdában egy nyaklánc himbálózott. Ez csillant meg a gyenge tavaszi fényben. Óvatosan kivettem és megnéztem. Azonnal felismertem. Nick-é volt. Nemrég vette magának. Egy K betű volt. A nevem kezdőbetűje. Nekem egy N betűt vett. A kérdés az volt, hogy hogyan került ide a nyaklánca. Soha nem vette le.
Rossz érzés lett úrrá rajtam. Valami azt súgta, azonnal menjek haza és nézzem meg újra a levelet. Így is tettem. Köszöntem apámnak, felrohantam a szobámba. Ahogy leültem az asztalhoz egyből elővettem Nick levelét. A nyakláncát felvettem és azzal babráltam miközben a levelet bújtam.
Első lépésként kikerestem az azonos jeleket és kiírtam egy papírra. Ami egyértelmű volt a mellé odaírtam azt a betűt, ami a megfejtése volt. Némelyiket könnyű volt megfejteni, de némelyiket egyszerűen nem értettem. Sétálni kezdtem a levéllel a kezemben. Aztán, mint a villám jött egy emlék egy papírról, amit Nick adott nekem pár hónapja. Akkor jót nevettem, de most jöttem rá, hogy azt mondta még szükségem lehet rá.
~Vajon már akkor tudta, hogy szükségem lesz arra a papírra? Tudta, hogy megtalálom ezt a levelet? ~ ezen gondolkoztam miközben odamentem a ruhásszekrényemhez és elővettem a kedvenc farmeromat. (Amit kicsit megszaggattam). Kigomboltam a farzsebét és kivettem belőle a lapot. Kicsit olvashatatlan lett a mosás miatt, de még így is kibogarásztam.
-Bingó! – kiáltottam, amikor megbizonyosodtam róla; ezt kerestem. Remegő kézzel ültem vissza az asztalomhoz és hevesen dobogó szívvel kezdtem megfejteni a levelet.
A levél:
Kyra! Rámtaláltak! Ne aggódj miattam, nem lesz semmi bajom. Kérlek vigyázz magadra, mert te is veszélyben lehetsz miattam. Rájöttek, hogy mi vagyok. Ne menj az erdőnek még a közelébe se! Sajnálom és szeretlek: Nick.
~Vajon már akkor tudta, hogy el fogják rabolni? Hogy rájönnek, hogy mi is ő valójában? ~ fogalmazódott meg bennem még két kérdés. Azt kívántam, bár ne találtam volna meg azt a lapot. Most, hogy tudom mi történt elfogott egy különös érzés. A tett vágy. Valamit tennem kell, de mégis mit!? Nick-et elraboltál. Hogy ki is miért, nem tudtam, csak sejteni mertem. Lefeküdtem az ágyamra és engedtem, hogy kitörjön belőlem a sírás. Nem tudtam, mit tegyek. Mától szünet van. Elgondolkoztam, hogy mi lenne, ha elkezdeném keresni. De esélytelen lenne, mert nem tudom hol kéne kezdenem. Kiakadtam. Üljek itt ölbe tett kézzel és várjam, hogy hazajön, vagy induljak a keresésére.
Megszólalt a mobilom. Sikkantottam egyet, mert nem számítottam rá. Felvettem.
-Igen? – szóltam a telefonba.
-Szia, Kyra, Sydney vagyok. Van kedved átjönni egy kicsit? – kérdezte legjobb barátnőm.
-Persze! Szükségem van egy kis lelki támaszra. 10 perc és ott vagyok. – ígértem elhaló hangon és már lefelé mentem. Megmondtam apámnak, hogy átmegyek Sydney-hez. Beültem a kocsimba.
Annak reményében hajtottam barátnőmhöz, hogy együtt majd kitalálunk valamit. Egyáltalán nem voltam nyugodt. Remegett a kezem. Mindenhol azt figyeltem, hogy mikor kezdenek el üldözni. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy krimi vagy horror film főhősnője. Csak ez a valóság volt, nem holmi film. Csak akkor könnyebbültem meg kissé, amikor Sydney kinyitotta nekem az ajtót. Barátnőm rámnézett és egyből tudtam, hogy nagyon nagy gáz van. Valami nem okés velem. Átölelt és megint kitört belőlem a sírás.
-Mi a baj? Na, gyere, mesélj! – szólt szelíden barátnőm és behúzott az ajtón. Józan eszem ellenére, elmondtam az igazságot, de szavát vettem el ne mondja senkinek.
-Ígérd meg, ígérd meg Sydney, hogy nem mondod senkinek! Sam-nek, Adam-nek, vagy James-nek sem mondhatod el, mert engem is bajba keverhetsz. – mondtam kétségbe esve.
-Megígérem. Még Nick-nek sem említem, vagy jelzem, hogy tudok róla. – ígérte, majd hozzá tette. – És most mi lesz? Mit fogsz most csinálni? Vársz vagy mész? – kihallottam a hangjából, hogy aggódik. Nemcsak értem, Nick-ért is.
-Egyelőre várok. Mást nem tudok csinálni. – válaszoltam erőtlenül és eldőltem az ágyon. Csendben voltunk. Csak hallgattuk a szél süvítését és a madarak csicsergését. Máskor ez megnyugtatott volna, de nem most. Feküdtünk egymás mellett és lassan elnyomott minket az álom.
Arra keltem fel az éjszaka közepén, hogy a zsebemben rezeg, és egyben csörög a telefonom. Kivettem és álmos szemekkel megnéztem a kijelzőt. Nick számmát írta ki. Azonnal felvettem és beleszóltam. Most már úgy gondolom, hogy hiba volt ezt tennem.
-Nick, hol vagy? Minden rendben? – de egy idegen férfi hang félbe szakított.

13. fejezet

Nick nem volt itt értem. Beültem a saját kocsimba és elhajtottam a suliba. Nick parkolóhelye üres volt. Beálltam és leállítottam a motort. Egy régebbi Suzukim volt.
Bementem az osztályterembe és leültem a helyemre. Nick még mindig nem volt sehol. Sam-ék odajöttem hozzám.
-Mi a baj, Kyra? Hol van Nick?- kérdezte James, amikor leült velem szembe. Felnéztem, mire letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Nem tudom, hogy hol van. Úgy volt, hogy nyolcra értem jön, de nem volt ott. Remélem nincs semmi baja. Majd suli után benézek hozzájuk. – mondtam és elővettem a matekom. A többiek vették a célzást. Lezártnak tekintettem a témát. A suli végéig nem vagyok hajlandó ezen gondolkozni, de ez nem jött össze. Becsöngettek. Úgy ültem ott, mint egy holdkóros. Így ment ez matekon, angolon, törin és még infón is. A tanárok hiába kérdeztek, nem válaszoltam. Rossz előérzetem volt. Féltem, hogy valami nagy baj van.
-Kyra! Ez így nem mehet tovább! Ébredj fel! Biztos csak megbetegedett. Otthon van, és az ágyat nyomja. Ne aggódj. Még két óra és elmehetsz hozzá. – mondta Sydney a második angol óránk előtt. Annak ellenére, hogy tegnap veszekedtünk, vigasztalni próbált. Ezért szerettem a barátaimat.
-Remélem igazad van. – mondtam, és kicsit megnyugodtam.
Az utolsó órám után elbúcsúztam a barátaimtól és beültem a kocsimba. Beindítottam a motort és lassan kitolattam. Ahogy mentem ki a parkolóból, majdnem belém jöttek oldalról. Na, már csak az kellene. Sikeresen, és épen kikerültem a parkolóból és elindultam Nickék-hez.
Amikor odaértem, kiszálltam a kocsiból és bekopogtam. Nick anyja Mary nyitott ajtót. Alacsony, sportos 39 éves nő volt, hosszú szőkés-barna hajjal és barna szemekkel. Amin látszott, hogy sírt. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, mi a baj, de anélkül is tudtam. Nick nincs itthon.
-Nick tegnap este eltűnt. Valamikor hajnalban jött haza, de reggelre eltűnt. – szipogta Mary.
-Nem tudod, hogy merre lehet? – kérdeztem. Voltunk olyan kapcsolatban, hogy letegezhettem. Ha úgy vesszük meg volt sértődve, amikor első találkozásunk alkalmával lemagáztam.
-Azt hittük, hogy veled van, hisz volt már rá példa, de felhívtuk apádat, és ő azt mondta, hogy miután hazavitt téged elment. Ő sem tud róla semmit. Nincs kedved bejönni? –nézett rám és félre állt az ajtóból. Beléptem.
-Nem maradok sokáig. De ha nem baj, megnéznék valamit a szobájában. – mondtam óvatosan.
-Csak nyugodtan. Minden úgy van, ahogy reggel volt. Nem nyúltunk semmihez. Esetleg kérsz valamit? Egy kávét, teát, vagy enni valamit? – kérdezte kedvesen.
-Nem, köszönöm. Sietek, tényleg nem baj, ha felmegyek? – nem voltam benne biztos, de kell ott lennie valaminek.
-Nem menj csak. A konyhában leszek. – azzal elment.
Felmentem a lépcsőn és benyitottam jobbról a második szobába. Ahogy vártam kisebb kupi volt. A tegnapi ruhája sehol sem volt. Egy szék fel volt dőlve, ami nem Nick-re vall. Felállítottam és lefeküdtem az ágyára. Elképzelni nem tudtam, hogy hova tűnhetett. Benyúltam a párna alá, hogy átöleljem, de a kezem egy papírba ütközött. Kivettem a párna alól és megnéztem. Az elején az én nevem volt. Kinyitottam, de elolvasni már nem tudtam. Furcsa krix-kraxoknak tűntek, de minél tovább néztem, annál jobban tudtam, hogy titkos írás. Már csak meg kell fejteni.
Ezt a fajta titkos írást nem ismertem. Látszott rajta, hogy kapkodva írták. Összehajtottam és lementem a konyhába. Mary épp teát készített.
-Találtál valamit? – kérdezte.
-Nem semmit. Köszönöm, hogy megnézhettem, de mennem kell. Vacsorát kell főznöm apámnak.
-Szívesen. Remélem, még találkozunk. Vezess óvatosan. –búcsúzott.
-Még egyszer köszönöm. Jó éjt. – köszöntem el én is.
A levéllel a farzsebemben beültem a kocsimba. Hazahajtottam és az első utam a konyhába vezetett. Kivettem pár hagymát és néhány tojást. A hagymát felvágtam, a tojást felveretem. Gyorsan csináltam egy nagy adag hagymás tojást apámnak. Én magam felvágottas kenyeret ettem. Vacsora után elmosogattam és felmentem a szobámba.
2 órát ültem a házim felett. Teljesen megfeledkezetem a levélről. Csak akkor jutott eszembe, amikor megnéztem az e-mailjeimet. Elővettem, kitettem az asztalra és megpróbáltam megfejteni.

12. fejezet

Nagy nehezen megírtuk a röpdolit. Azt hittem megőrülök. A tanár beszedte a dolgozatokat és kiadta az órai munkát. Csendben dolgoztunk, amikor pisszegést hallottam. Felnéztem és Sam egy papírgombócot dobott nekem. A tanár semmit sem vett észre, legalábbis ezt gondoltuk. Kisimítottam a papírt. Naná, hogy egy levél volt.

Kyra! Akkor suli után jöttök Sydneyék-hez? Lesz ott minden, ami szem-szájnak ingere!

IGEN!! Megyünk. Nincs az a pénz, amiért kihagynánk.

Firkantottam, épp dobtam volna, amikor a tanár megszólalt.
-Miss. Shadow, hozza ide azt a levelet. – mondta fel sem nézve a dolgozatokból. Felálltam és a tanári asztalra tettem az összegyűrt papírt. A tanár elolvasta, majd Sam-hez fordult.
-Miss. Fox, a barátnője igent mondott. És most mehetnek. – jelentette ki, amikor kicsöngettek. Felsóhajtottam. Megúsztuk ennyivel.
A barátom a folyosón várt rám. Átölelt ás rám kacsintott. Kimentünk a parkolóba. Sam és Adam a kocsinál álltak és falták egymást.
-HÉ! A kocsimtól menjetek távolabb! Még a végén összenyálazzátok itt nekem. Tűnés onnan!! – kiáltott rájuk Nick. Egyből szétrebbentek és elkezdtünk röhögni. Nick otthagyva engem a kocsijához futott és elkezdte becézgetni.
-Köszi, Élet! A kocsi fontosabb neked, mint én. Bocs srácok, hazamentem. – mondtam durcásan és el is indultam, de Nick elkapta a csuklómat.
-Nem mész sehova, Kyra! Velünk, Velem jössz. Nem fontosabb a kocsi. Bocsáss meg, szerelmem! – mondta életem értelme.
Amikor mind megérkeztünk, beültünk a kocsiba és átmentünk Sydneyék-hez. Sydney szülei nagy aranyosak voltak velünk. Sydney és James egy percre sem engedték egy el egymás kezét. Nick-re néztem. Kettesben akartam lenni vele az erdőnkben. A mi kis tisztásunkon. Nick megértette a pillantásom és Sydney-hez fordult.
-Baj lenne, ha Kyrával lelépnénk? Szeretnénk kettesben lenni. – mondta bocsánatkérő hangon. Barátnőmre néztem Nick háta mögül. Némán kértem, hogy ne haragudjon.
-Bajnak baj, de túl fogjuk élni. Menjetek. – mondta kicsit megbántott hangon.
-Ha nem akarod, akkor nem megyünk. Itt is maradhatunk. – néztem legjobb barátnőmre. Elfogott a bűntudat. Nem akartam megbántani.
-Nem, menjetek csak. Majd holnap talizunk. – mondta, majd amikor nem mozdultunk ránk nézett. – Menjetek már! Megbeszéltük, hogy együtt leszünk ma este. Erre ti le akartok lépni. Köszönjük szépen. Na mi van? Már nem akartok menni?!
-Jól van. Nem akartunk megbántani. De tudod mit, én megyek. Kyra jössz? – nézett rám a barátom. Nem tudtam, ha elmegyek, akkor megbántom a legjobb barátnőmet. Ha maradok, akkor a pasimat bántom meg. A habozásom elég volt Nick-nek. Elment és bevágta maga után az ajtót.
-Sydney. Én nem… Bocsáss meg. Sajnálom. Nem akartalak megbántani. Vissza fog jönni.- bizonygattam. Egy óra múlva kopogtattak az ajtón. Sydney nyitott ajtót. Valamit beszélgetett a jövevénnyel, azután bejöttek. Sydney kezében egy csokor virág volt. Mögötte bejött Nick. Körbenézett a szobában és, amikor meglátott, mintha megkönnyebbült volna.
-Sajnálom. Kicsit bunkó voltam… - kezdte, de James a szavába vágott.
-Kicsit? Öregem, te nagyon el vagy tájolva. Enyhén szólva durva voltál. Egy kalap alatt bántottad meg a barátaidat és a csajodat. Mióta vagy ennyire agresszív? – kérdezte Nick-re nézve. Őszinte értetlenség ült ki James arcára. Lopva pillantottam a barátomra. Tudtam, mitől agresszív, de eddig soha nem volt baj.
-Nem hagytad, hogy befejezzem. Kicsit bunkó voltam és azért jöttem vissza, hogy bocsánatot kérjek mindenkitől. Ez a tiéd, Kicsim. – mondta, majd egy kis dobozt nyújtott át nekem. Óvatosan kinyitottam. Egy medál volt benne. Nem is akármilyen. Egy hold alakú volt. Hónapok óta kerestem ilyet. Volt farkas, csillag, szív és mindenféle, de hold még nem volt. Felraktam a karkötőmre és arcon pusziltam Nick-et. Túlságosan megbántott ahhoz, hogy csakúgy a nyakába ugorjak. Megértette, hogy mi bajom van, és nem firtatta a témát. Olyan 11 óra magasságában lassan elkezdtünk hazaszállingózni. Először Sam és Adam mentek el, utánuk mi mentünk el. Tudtam, ha James-en múlik, ott marad éjszakára is.
Előre ültem be a kocsiba. Nick rám nézett, de nem szóltunk semmit. Egyenesen hozzánk hajtott. Lerakta a kocsit és kinyitotta nekem az ajtót. Kiszálltam és az ajtó felé indultam, de egy halk morgás megállított. Megfordultam és ott állt Nick, Shadow alakjában. Lefeküdt és rám nézett a nagy barna szemeivel. Szavak nélkül kért, hogy ne menjek be, inkább üljek fel a hátára.
-Jól van, menjünk. De tudnod kell, haragszom rád. – figyelmeztettem és felültem. Miután kényelmesen elhelyezkedtem az erdő felé fordult és futni kezdett. Együtt mozogtunk. A kezem alatt éreztem, ahogy megfeszülnek, majd ellazulnak az izmai. Olyan érzést keltett bennem, mintha hullámokon ültem volna.
Az erdő összemosódott körülöttünk. Új utakon, új tájak felé mentünk. Amikor megálltunk egy új, kisebb tisztáson voltunk. Lecsúsztam róla a puha fűbe. Visszaváltozott és mellém ült. Átkarolt és az ölébe húzott.
-Ne haragudj. Kicsit nyugtalan vagyok. Nem tudom mitől. Valami nagyon rossza dolog fog történni és félek. – mondta halkan.
-Ne aggódj. Nem lesz semmi baj. – válaszoltam ugyanolyan halkan. A hátamat a mellkasának döntöttem. Mintha erre várt volna, hátradőlt. Megfordított úgy, hogy szembe kerüljünk. A vállára feküdtem és ő a hátamat simogatta. Halkan dúdolt valamit, amit nem ismertem. Felemeltem a fejem és ránéztem.
-Mit dúdolsz, Kicsim? – kérdeztem elbűvölten. Egy pillanatra abbahagyta, hogy válaszolni tudjon.
-Az Iron Maiden-től a The thin line between love and hate. Annyit jelent, hogy Egy határ szerelem és gyűlölet között. Majd folytatta a dalt. Visszahajtottam a fejem és elmerültem a dallamban.
-Majd küldd át. Nagyon tetszik. – válaszoltam csendesen. A szám a végére ért és Nick egy mást kezdett dúdolni. Ezt már ismertem. Sőt az egyik kedvenceim közé tartozott. A Star Wars szerelmi témája. Across the stars. Keresztül a csillagokon.
A szám közepén elhallgatott és óvatosan felült. Vele együtt ültem fel. Ránéztem és szokásához híven engem nézett.
-Valami baj van? Olyan furcsám nézel rám. – mondtam és megsimogattam az arcát. Lehunyta a szemét és egy picit megremegett.
-Nincs semmi baj. Csak elbűvöltél. Ebben e fényben olyan varázslatos vagy. Mint egy földre szállt angyal. Az én angyalom. – suttogta halkan és közben a hátamat cirógatta. Az állam alá nyúlt és magához húzott. Hosszan, lassan szenvedélyesen csókolt. Elakadt a lélegzetem, és amikor elengedett kapkodva vettem levegőt. Ő is zihált. Azt kívántam, hogy csókoljon meg újra, ugyanígy. De tudtam, hogy nem bírnék a véremmel, és valami olyat tennék, amire még nem vagyok felkészülve lelkileg.
Hideg szél futott át a réten. Nick átváltozott és lefeküdt mellém. A mancsára hajtottam a fejem és hagytam, hogy elnyomjon az álom. Amikor reggel felébredtem a szobámban találtam magam. Nyújtóztam és a kezem egy összehajtott papírlapba ütközött. Széthajtottam és elolvastam. Nick írása volt.

Jó reggelt, Kincsem! Nyolcra érted megyek, köszönöm a tegnap estét
Csók: Nick

Mosolyogva néztem az órámra. Fél nyolc. Felugrottam és elrohantam fürdeni, fogat mosni és felöltözni. Pontban nyolckor kiléptem a bejárati ajtón. Szomorúan néztem körbe.

11. fejezet

Inga bá a suli legszigorúbb tanára. Amikor idekerültem, mindenki figyelmeztetett, hogy vigyázzak vele. Főleg, ha ő lesz az angol tanárom. Reménykedtem, de a Murphy törvények közbeavatkoztak. Naná, hogy őt kaptam, De jó oldala is volt. Együtt voltam a barátaimmal, akikhez most csatlakozott Adam Brown. Jópofa srác. A kis csapatunkban most már 3 fiú volt. Így poénból kitalálták, hogy ők a Három muskétás. Mindhármukra jutott egy lány. James-re Sydney, Nick-re én és úgy tűnt Adam elrabolta a mi kis Sam-ünk szívét. A suliban a mi bandánk volt a legmenőbb. Egyedül mi voltunk meg veszekedés nélkül. Együtt jártunk a legjobb buliba. Gyakorlatilag elválaszthatatlanok voltunk.
Nick-ről kiderült, hogy bármikor át tud változni farkassá, nem csak teliholdkor. Rajtam kívül erről senki nem tudott. Nick-kel minden éjjel kimentünk a tóhoz. Egy idő után az erdőben kóboroltunk. Hol egymás mellett kézen fogva, hol a hátán ülve sétáltunk vagy egymás mellett fekve néztük a csillagokat. Apám és Nick teljes mértékben elfogadták egymást. Nick szinte minden nap átjött hozzánk. Apámat az sem zavarta, ha néha az én szobámban aludt. Ilyenkor egymás mellett aludtunk, de semmi sem történt. Egyszerűen így volt jó. Jobban ismertük egymást, mint magunkat. A többiek nem értették, hogy mi van köztünk. Egy pillantásból megértettük egymást. Amikor egyszer megkérdeztem, hogyan lett vérfarkas, nem tért ki a válasz elől. Őszintén elmondta, hogy mi történt. Levette a pólóját és megmutatta az oldalát.
-Borzalmas. Nem szívesen beszélek róla. Szeretlek, ezért elmondom neked, hogy ez egy bélyeg. Szeptember 12-én nem fogunk találkozni. Akkor, kérlek vigyázz magadra. Rossz emlékek fűznek hozzá és nem szívesen emlékszem vissza az okára. Rosszkor voltam rossz helyen. Talán, ha elég erős leszek hozzá, egyszer majd elmondom.– mondta fakó hangon. Visszavette a pólóját, mire megcsókoltam. A seb kör alakú volt, nagy és tisztán ki lehetett venni a fog nyomokat.
-Ha nem akarod, nem erőltetem a témát. Megértelek. - válaszoltam.
Ebédkor a szokott asztalunkhoz ültünk le. Sam és Adam kicsit lemaradtak, és amikor beértek minket, egymás kezét fogták.
-Éljen az ifjú pár! Sok boldogságot, aztán jók legyetek ám! – kacsintott rájuk James, mire égnek emeltem a szemem.
-Hagyd már őket! – pirítottam haveromra, de két másodperc múlva együtt kántáltam a többiekkel, hogy: Éljen az ifjú pár! Hál istennek velünk együtt nevettek. Értették a viccet. Ez közös volt bennünk. Az ebédlőbe ekkor belépett Vyvien. Felém indult, és amikor asztalunkhoz ért egyenesen rám nézett.
-Gratulálok! Neked sikerült az, mi nekem évek alatt sem. Elüldözted Mike-ot még az országból is. Mit szólnál, ha hivatásos ponpom lánnyá fogadnánk? – mosolygott rám. – Hagyd itt a lúzereket és állj be a menők közé! – mondta és lenézően nézett végig a barátaimon. Felment bennem a pumpa. Kinyújtotta felém a kezét, hogy fogadjam el az ajánlatát. Felálltam, majd szembe fordultam vele. Barátaim aggódó pillantásokat vetettek rám, mintha attól félnének, hogy elhagyom őket.
-1. Nem én üldöztem el. Magától hagyott itt csapot-papot. 2. Köszönöm a meghívást, de inkább a barátaimat választom. Ők fontosabbak egy ponpom csapatnál. Bocs Vyvien, de nem leszek egy a talpnyalóid közül. – mondtam higgadtan és visszaültem a helyemre, mire Nick büszkén átkarolt és megcsókolt.
-Az én csajom! – mondta és a többiek egyhangúan szóltak hozzá.
-A mi Kyránk!
Ezt még megbánod, Kaira! Esküszöm, hogy megbánod! – dühöngött. Őszintén kinevettük. Ahogy elindult még utána szóltam.
-Hidd el, mondod te még, hogy Kyra Eleison! – azzal megenyhülve a többiek értetlen arcát látva folytattam.
Annyit jelent, hogy Úrnőm irgalmazz! A kedvenc regényemből van. Vavyan Fable egyik regénysorozatának a főhősnőjét hívják így. Pontosabban Kyra Emett a neve. Innen kaptam a becenevemet is. Általánosban mindig ezt olvastam és elkezdtem Kyrának hívni. A Kairára szinte nem is hallgatok. Azt csak akkor mondják nekem, ha mérgesek rám. – magyaráztam. Megszólalt a csengő. Hatos fogatunk a matek terem felé vette az irányt. A tanár röpdolit íratott velünk. Na szép. Nick-kel egymás mellett ültünk, így tudtunk segíteni egymásnak. Igazából ő segített nekem. A matekhoz tök hülye vagyok. De töriből én vagyok a jobb. Az óra csigalassúsággal telt. Utolsó óra. Suli után megyünk át Sydneyék-hez mozizni. Ha minden igaz megnézzük a Rémségek cirkusza c. fantasy filmet. Imádom az ilyen fajta filmeket.
Ránéztem az órámra. Még 20 perc hátra van. Felsóhajtottam, mire Nick vigasztalóan megsimogatta a hátamat. Ránéztem és rámvillantotta a kedvenc mosolyomat. Megfogtam a kezét, így bátorítva őt és magamat, hogy kibírjuk az óra hátralévő részét.

10. fejezet

Amikor visszamentem a nappaliba apám rámnézett.
-Van köztetek valami, azzal a Nick gyerekkel? – kérdezte komoran rám se nézve. Látszott rajta, hogy nagyon nem tetszik neki a dolog.
-Igen, van! Ő a barátom és kérlek most szólj, ha valami kifogásod van ellene.
-Nincs ellene kifogásom. Normálisnak tűnik nem úgy, mint… - de közbe vágtam.
-Nehogy kimondd! Ettől a naptól kezdve Mike, olyan, mintha nem is élt volna. – néztem rá szúrósan, mire ő csak bólintott.
Ezek után felmentem a szobámba rendet rakni. A gépem be volt kapcsolva, gyorsan beléptem MSN-re, de mivel senki sem volt fenn ezért egyből ki is léptem. Az ágyamra vetettem magam, ami pont úgy volt beállítva, hogy beláttam az egész szobát. Az ágyammal szemben volt a TV és a DVD lejátszó. Volt egy kis beugró a szobában, az volt a gardróbom. Az ágyam bal oldalán volt a számítógép és egy kis éjjeli szekrény. A szobám nagynak mondható. A TV és az ágyam között van úgy 3-4 méter. A gépasztal mellett van egy hatalmas ablak, ami úgy van kialakítva, hogy oda lehet ülni. Ott szoktam rajzolni, házit írni. Az ágy jobb oldalán egy hatalmas tükör volt. Abban mindig láttam az ablakot, így senki nem tudott bejönni a szobámba anélkül, hogy ne vettem volna észre. Pár percig még néztem a plafont, de végül elnyomott az álom. Olyan hajnali fél három körül halk szuszogásra riadtam fel. Apám a másik szobában horkolt. Ő biztos nem szuszog ilyen hangosan. A tükörre pillantottam és azt hittem mindjárt sikítok. Az ablak beülős részén egy hatalmas árnyék feküdt. Megfordultam, mire az árny elindult felém. Ahogy egyre közelebb ért felismertem Shadow-t. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Egy ideig csak néztem, de4 aztán megtaláltam a hangomat.
-Shadow! Hogy kerülsz ide? Már nincs telihold. – és csak mondtam a magamét. Ő csak ült és hallgatott. Néha felmordult, de egyébként csöndben volt. Nem emlékeztem arra, hogy mikor ment el, de reggel, amikor felébredtem azt hittem, hogy csak álmodtam az egészet, hiszen már nem volt telihold.
Hétfő. Iskola. Ki nem állhatom a hétfőket. Kelletlen felöltöztem és bepakoltam a cuccomat. Beültem a kocsimba. Ahogy a suli felé hajtottam láttam egy graffitit.
„Zavard össze a világot! Mosolyogj hétfőn”
-Na, persze! – mondtam magamnak, de elgondolkoztam ezen a szövegen. Csak annyit vettem észre, hogy mosolygok. Nagyon érdekes.
A suliban már vártak rám a többiek. Nick jött oda hozzám elsőként. A karjaiba zárt, így mentünk vissza. Azt vettem észre, hogy Sam mellett egy új srác ült. Friss hús.
-Sziasztok! Hogy van mindenki? – kérdeztem, majd az új srác felé fordultam. – Szia! Én Kyra vagyok. A csapat szíve és lelke.
-Szia én meg Adam vagyok. Új srác. Sam megkérdezte, hogy segíthet-e, én meg elfogadtam. Így most itt vagyok. – mondta kedvesen. Sam a háttérben mosolygott, de amikor elhangzott a neve elpirult. Szóval bejön neki a srác. Tényleg jóképű. Magas, szőke, kék szemű, sportos és udvarias. Pont Sam-hez való. Megérdemli a szerelemet, ahogy mindenki.
Eszembe jutott a tegnap este. Felnéztem Nick arcába. A szemét néztem. Kíváncsiságtól égő, nagy barna szemek. Ugyanaz, mint Shadow-é. Ledermedtem. Rájöttem, hogy ki a vérfarkas. Shadow = Nick. Még mindig Nick szemét néztem. Megigézett. Ha akartam sem tudtam volna elfordítani a fejem. Nick magához húzott és átölelt. A józan eszem ellenére lábujjhegyre álltam és a fülébe suttogtam.
-Te vagy Shadow! A vérfarkas. Téged kerestelek. – vallottam be, mire elnevette magát. Lenézett rám én meg fel rá.
-Tudtam, hogy rájössz. Kíváncsi voltam mikor találod ki. – mondta. – Miből találtad ki? Mit csináltam, amivel elárultam magam. – folytatta.
-Te nem csináltál semmit. A szemed. Az árult el. Ugyanaz a kíváncsiságtól égő, nagy barna szem. – mondtam, megcsókoltam és a vállára hajtottam a fejem.
-Téged nem zavar, hogy mi vagyok? – kérdezte aggódva.
-Nem, nem zavar. Ezzel együtt szeretlek. – mondtam halkan, és ekkor becsöngettek. James elkáromkodta magát. Elnevettük magunkat és egészen a teremig folytattuk. Csak akkor hagytuk abba, mikor bejött Inga bá. Ezt a gúnynevet mi adtuk neki az ingadozó kedélyállapota miatt. Hol jókedvű volt, hol elviselhetetlen. Most az utóbbi kategóriába tartozott. Hosszú óra elé nézünk. Kínszenvedés, ráadásul dupla angol.

9. fejezet

Nick keze egy idő után lecsúszott a hátamra, onnan a derekamra, végül elérte a kezem. Összekulcsolta a kezeinket és nem engedte el. Egész délután így voltunk. Jól esett a közelsége, úgy éreztem, hogy szeretnek. Boldog voltam. Nick egy pillanatra sem hagyott magamra. Elgondolkoztam és Nick kíváncsiságtól égő szeme jutott az eszembe. Kísértetiesen hasonlított ahhoz, ahogy Shadow nézett rám pár napja. Próbáltam gondolatban egymásra vetíteni a két szemet, de James hangja visszarángatott a valóságba.
-Mi van? – kérdeztem kómásan. Körbenéztem. A vidámpark eltűnt. A kocsinál voltunk, a parkolóban.
-Azt kérdeztem, Szépségem, hogy hová menjünk, mivel a vidámpark bezárta kapuit. És, hogy nyitott szemmel alszol? – nézett rám a legjobb haverom.
-Menjünk hozzánk és nézzünk meg egy filmet. Kivettem párat gondoltam örülnétek neki. És nem alszom, csak gondolkoztam.
-Min? – csapott le a témára Sydney – Csak nem azon, hogy mi van közted és…? – azzal jelentőség pillantást vetett Nick kezére, ami (most, hogy mögöttem állt) a derekamon pihent. Megfordultam és a vállára hajtottam a fejem. Ő átkarolt és a hajamba csókolt. Felemeltem a fejem és csak néztem, ahogy az arca egyre közelebb van az enyémhez. Végül csak annyit vettem észre, hogy ajka az enyémen van. Visszacsókoltam, mert én is akartam. Amikor elhúzódott visszahajtottam a fejem a vállára. Lehajolt és a fülembe suttogott.
-Szeretlek. Amióta ismerlek, szeretlek. – mondta. Átkarolta a derekamat és kinyitotta a kocsija ajtaját. Láttam a szemem sarkából, hogy James és Sydney is összejöttek. Szegény Sam. Szerzek majd neki egy pasit, fogadtam meg magamban.
Megint a két pasi ült elől. Hazaértünk és apámat a kanapén találtuk.
-Szia apu! Azt hittem edzésen vagy. Alig két hét és kezdődik a bajnokság. – dorgáltam apámat.
-Tudom, de a társaság fele nem óhajt Mike nélkül játszani, így mára szabad napot kaptak. – válaszolta, majd jelezve, hogy részéről ennyi volt visszafordult a TV felé.
-Jó, akkor holnap elmegyek az edzésre, és seggbe rúgom az egész díszes bandát. Mike egy önző, barom állat, akit nem érdekel kinek okoz fájdalmat és hiába várják, mert úgy sem jön vissza. – mondtam dühösen, attól hogy apám ilyen könnyen feladja. Bementem a konyhába beraktam a mikróba egy Pop Corn-t és kivettem pár doboz üdítőt a hűtőből.
-Gyertek be! Van itt minden, ami kell. Pop Corn, Coca Cola és a filmek. Szerintem a szobámban kényelmesen elférünk és apámat sem zavarjuk. Mindenki fogjon valamit és irány az emelet. – vezényeltem és megfogtam a kész pattogatott kukoricát és Nick kezét. Húztam magam után a pasimat a szobámba. Ott elengedtem és bevártuk a többieket. Fél perc múlva ők is itt voltak. Megkerestem a kölcsönzött DVD-ket és kitettem az ágyamra. Volt horror, vígjáték és romantikus.
-Na? Mit nézünk meg? Válasszatok! – kértem, miközben bekapcsoltam a TV-t és a DVD lejátszót. Úgy öt perces vitatkozás után a kezembe nyomták az egyik vígjátékot. A sziki szökevényt, Leslie Nielsennel a főszerepben. Imádom ezt a filmet. Elkezdtük, és végig röhögtük az egészet. A kukorica elfogyott a film felénél. Üdítő is alig maradt. Az utolsó doboz kóláért harcolni kellett és végül én győztem. Igazságosan mindenkinek adtam belőle. Lassan mindenki hazaszivárgott. Nick maradt utolsóként. Az ajtóban még visszafordult. Könnyű csókot lehelt a számra.
-Szép álmokat, Kyrám! Ne csukd be az ablakodat, meleg van! – mondta mire elnevettem magam.
-Sosem csukom be. Nálam mindig meleg van. – azzal megcsókoltam és ő beült a kocsijába és elhajtott. Egészen addig figyeltem, amíg eltűnt a szemem elől.