13. fejezet

Nick nem volt itt értem. Beültem a saját kocsimba és elhajtottam a suliba. Nick parkolóhelye üres volt. Beálltam és leállítottam a motort. Egy régebbi Suzukim volt.
Bementem az osztályterembe és leültem a helyemre. Nick még mindig nem volt sehol. Sam-ék odajöttem hozzám.
-Mi a baj, Kyra? Hol van Nick?- kérdezte James, amikor leült velem szembe. Felnéztem, mire letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Nem tudom, hogy hol van. Úgy volt, hogy nyolcra értem jön, de nem volt ott. Remélem nincs semmi baja. Majd suli után benézek hozzájuk. – mondtam és elővettem a matekom. A többiek vették a célzást. Lezártnak tekintettem a témát. A suli végéig nem vagyok hajlandó ezen gondolkozni, de ez nem jött össze. Becsöngettek. Úgy ültem ott, mint egy holdkóros. Így ment ez matekon, angolon, törin és még infón is. A tanárok hiába kérdeztek, nem válaszoltam. Rossz előérzetem volt. Féltem, hogy valami nagy baj van.
-Kyra! Ez így nem mehet tovább! Ébredj fel! Biztos csak megbetegedett. Otthon van, és az ágyat nyomja. Ne aggódj. Még két óra és elmehetsz hozzá. – mondta Sydney a második angol óránk előtt. Annak ellenére, hogy tegnap veszekedtünk, vigasztalni próbált. Ezért szerettem a barátaimat.
-Remélem igazad van. – mondtam, és kicsit megnyugodtam.
Az utolsó órám után elbúcsúztam a barátaimtól és beültem a kocsimba. Beindítottam a motort és lassan kitolattam. Ahogy mentem ki a parkolóból, majdnem belém jöttek oldalról. Na, már csak az kellene. Sikeresen, és épen kikerültem a parkolóból és elindultam Nickék-hez.
Amikor odaértem, kiszálltam a kocsiból és bekopogtam. Nick anyja Mary nyitott ajtót. Alacsony, sportos 39 éves nő volt, hosszú szőkés-barna hajjal és barna szemekkel. Amin látszott, hogy sírt. Már nyitottam volna a számat, hogy megkérdezzem, mi a baj, de anélkül is tudtam. Nick nincs itthon.
-Nick tegnap este eltűnt. Valamikor hajnalban jött haza, de reggelre eltűnt. – szipogta Mary.
-Nem tudod, hogy merre lehet? – kérdeztem. Voltunk olyan kapcsolatban, hogy letegezhettem. Ha úgy vesszük meg volt sértődve, amikor első találkozásunk alkalmával lemagáztam.
-Azt hittük, hogy veled van, hisz volt már rá példa, de felhívtuk apádat, és ő azt mondta, hogy miután hazavitt téged elment. Ő sem tud róla semmit. Nincs kedved bejönni? –nézett rám és félre állt az ajtóból. Beléptem.
-Nem maradok sokáig. De ha nem baj, megnéznék valamit a szobájában. – mondtam óvatosan.
-Csak nyugodtan. Minden úgy van, ahogy reggel volt. Nem nyúltunk semmihez. Esetleg kérsz valamit? Egy kávét, teát, vagy enni valamit? – kérdezte kedvesen.
-Nem, köszönöm. Sietek, tényleg nem baj, ha felmegyek? – nem voltam benne biztos, de kell ott lennie valaminek.
-Nem menj csak. A konyhában leszek. – azzal elment.
Felmentem a lépcsőn és benyitottam jobbról a második szobába. Ahogy vártam kisebb kupi volt. A tegnapi ruhája sehol sem volt. Egy szék fel volt dőlve, ami nem Nick-re vall. Felállítottam és lefeküdtem az ágyára. Elképzelni nem tudtam, hogy hova tűnhetett. Benyúltam a párna alá, hogy átöleljem, de a kezem egy papírba ütközött. Kivettem a párna alól és megnéztem. Az elején az én nevem volt. Kinyitottam, de elolvasni már nem tudtam. Furcsa krix-kraxoknak tűntek, de minél tovább néztem, annál jobban tudtam, hogy titkos írás. Már csak meg kell fejteni.
Ezt a fajta titkos írást nem ismertem. Látszott rajta, hogy kapkodva írták. Összehajtottam és lementem a konyhába. Mary épp teát készített.
-Találtál valamit? – kérdezte.
-Nem semmit. Köszönöm, hogy megnézhettem, de mennem kell. Vacsorát kell főznöm apámnak.
-Szívesen. Remélem, még találkozunk. Vezess óvatosan. –búcsúzott.
-Még egyszer köszönöm. Jó éjt. – köszöntem el én is.
A levéllel a farzsebemben beültem a kocsimba. Hazahajtottam és az első utam a konyhába vezetett. Kivettem pár hagymát és néhány tojást. A hagymát felvágtam, a tojást felveretem. Gyorsan csináltam egy nagy adag hagymás tojást apámnak. Én magam felvágottas kenyeret ettem. Vacsora után elmosogattam és felmentem a szobámba.
2 órát ültem a házim felett. Teljesen megfeledkezetem a levélről. Csak akkor jutott eszembe, amikor megnéztem az e-mailjeimet. Elővettem, kitettem az asztalra és megpróbáltam megfejteni.