26. fejezet

Egyelőre jobbnak láttuk azt tenni, amit mondtak. Megvacsoráztunk és jóllakottan ültünk az asztalnál, amikor Carlos, a farkascsapat vezetője csettintett egyet. Az a két srác, aki idáig hozott minket megállt mögöttem. Félve néztem először jobbra, majd balra. A két srác kajánul vigyorgott. Nick felpattant mellőlem és a fiúk elé állt.
-Ne merjetek hozzá nyúlni, mert velem gyűlik meg a bajotok. - mondta a fogai közt szűrve a szavakat. A fiúk arcán a kaján vigyor átváltott vicsorgásba. Nick torkából halk morgás szakadt fel, nyomatékot adva a szavainak. Eközben Carlos felállt és Nick háta mögé lépett. Szólni akartam, de Carlos villámgyorsan lecsapott. Rávágott Nick oldalára, ahol egykor megmarta és ahol csúnya heg maradt.
Nick üvöltve a földre esett. Le akartam térdelni mellé, de Carlos elkapta a csuklómat és hátrahúzta. Megfogta a másik kezemet és azt is a hátam mögé tette. A nyakamon éreztem a forró lehelettét. Az egyik hajtinccsemmel kezdett játszadozni.
-Kíváncsi lennék milyen farkas lenne belőled. - suttogta a fülembe, de úgy, hogy azt Nick is hallja. Párom fel akart állni, de a két srác lefogta. Ott vergődött a kezeik között és közben kétségbeesetten kiáltozta a nevemet. Egyszercsak azt vettem észre, hogy Nick-et egyre messzebb viszik tőlem. Mindeközben én is próbáltam kiszabadulni, de hiába próbálkoztam egy farkas ellen.
-Nick! - kiáltottam utána, miután kivonszolták az étkezőből. Carlos még mindig nem engedett el és egyszercsak magafelé fordított. Ahogy felnéztem az arcára megint láttam a szemében ugyanazt azt őrült lángot, mint farkas alakjában. nem szólaltam meg. Elfordítottam a fejem, így jelezve, hogy nincs kedvem beszélgetni vele. Az étkezőben rajtunk kívül csak egy lány volt. Várakozón nézett Carlosra. Mintha azt várná, hogy mikor harap meg engem. Carlos úgy tett, mintha csak most vette volna észre a lányt.
-Lyvi, kedvesem. Gyere és fogdd le a vendégünket. Nem akarom, hogy elszökjön nekem. - nézett a lányra, aki szó nélkül megtette, amit kértek tőle. Ahogy a könyökömnél átkarolva lefogott meglepődtem milyen erős. Nő létéhez képest legalább 2-3-szor erősebb volt. Carlos előttem járkált fel-alá. Elég bosszantó volt. Már azon voltam, hogy szólok neki, hogy álljon már meg, amikor megállt háttal nekem.
-Tudod, hogy Nick annak idején majdnem meghalt, amikor rátaláltam és átváltoztattam. Nekem köszönheti, hogy még életben van és olyan élete, amit élvezhet. - mondta halkan, de minden szót tisztán hallottam a néma csendben. Szaporábban vettem a levegőt.
-Hazugság! - kiáltottam. Ez az egyetlen szó ott pattogott a tágas étkezőben.
-Hazugság? Kérdezd meg a többieket nyugodtan. Mindegyiküket a halálból hoztam vissza. - mondta teljes nyugalommal. El is hittem volna neki, ha a szemében nincs az az őrült láng, ami az egész férfi lényét veszélyessé, gonosszá tette, amitől olyan érzésem támadt, hogy minél messzebb kerüljek a férfitól. Hátrálni akartam, de a lány, Lyvi nagyon erősen fogott.
-Maradj már nyugton! - mondta nekem Lyvi. Amivel sikeült feldühítenie. Még jobban küzdöttem, hogy ki tudjak szabadulni. Carlos egyszercsak megállt előttem és akkora pofont kaptam, hogy berepedt a szám.
-Elég volt ebből! Kezdesz az agyamra menni. - mondta dühtől eltorzult arccal. -Ilyen állapotban nem lehet mit kezdeni vele. Lyvi vidd vissza a pasijához, hogy megnyugodjon végre. - mondta a lánynak, aki engedelmesen kivezetett az étkezőből. Ugyanabba a szobába vitt vissza, ahonnan kihoztak. Durván belökött az ajtón és kulcsra zárta mögöttem az ajtót.
-Nick? - suttogtam. A szobában sötét volt, mert időközben besötétedett odakint.
-Kyra, te vagy az? - kérdezett vissza normális hangon. Hallottam, ahogy beleszippant a levegőbe. -Megsérültél. Idáig érzem a vér szagát. - mondta és egyszercsak felkapcsolta a villanyt.
-Nick, jól vagyok, csak felrepedt a szám. - mondtam, hogy megnyugtassam. Odalépett hozzám és letörölte a vért a számról. Összehúzta a szemöldökét és az arcomat fürkészte.
-Megütött az a szemétláda, iagz? - kérdezte.
-Igen, és szerintem át akar változtatni. - mondtam ki hangosan, amitől a legjobban féltem. - Azt mondta, hogy majdnem meghaltál, amikor átváltoztatott téged, hogy neki köszönheted, hogy életben vagy. Ugye ez nem igaz? - tettem még hozzá.
-Nem igaz. Egyáltalán nem haldokoltam. Ugyanúgy elrabolt, ahogy most minket. - válaszolt Nick. Az ajtó felé néztem. Hangokat hallottam kintről, de nem értettem mit mondanak. Aztán meghallottam Carlos hangját.
-Kyrának hívja és nagyon fontos neki a lány. Ebből a lányból olyan farkas lehet, amilyenről még csak álmodni sem mertem. - mondta és szinte láttam magam előtt, ahogy vágyakozón néz az ajtóra, mintha engem is látna. Nick messzebb húzott az ajtótól egészen az üvegfalhoz. Az ajtó előtt lassan elhalltak a hangok. Megint ketten maradtunk Nick-kel. A szobába volt egy kanapé. Odasétáltunk és leültünk. Az ölébe húzott és a hajamat simogatta. A vállára hajtottam a fejem.
-Jól van, nincs semmi baj. - mondta és csak akkor vettem észre, hogy sírok. - Kyra, nem hagyom, hogy bármi bajod essen, megígérem. - mondta és így aludtunk el.
Álmomban Carlos állt előttem farkas alakjában és egyre közelebb sétált hozzám. Én hátrafelé indultam, de egy idő után falnak ütköztem. Egészen közel jött hozzám, az arcomon éreztem a forró lehelletét. Egyszercsak vicsorogni kezdett és a vállamba harapott. Ennél a résznél felriadtam.
A knapén voltam egy nagy takaró alatt. Nick-et nem találtam sehol. Hirtelen felültem és körbenéztem a szobában. Nick a padlón ült fejét a kanapénak döntve. Már ébren volt és amikor megérezte, hogy megmozdultam felémfordult.
-Kyra, mi a baj? - kérdezte és felült a kanapéra és magához húzott.
-Rémálmom volt. Carlos átváltoztatott. - válaszoltam csendesen. Nick még szorosabban ölelt magához. - Mennyi az idő? - kérdeztem
-Délután kettő. Jó sokáig aludtál. - válaszolta mosolyogva. Felnéztem az arcára és megfeledkeztem arról, hogy hol vagyunk. Még közelebb húzódtam hozzá és megcsókoltam. Ő visszacsókolt, de nem mehettünk tovább mert kattant a zár és egyszerre kaptuk fel a fejünket.
-Jó reggelt. Carlos látni akarja a lányt. Te is jöhetsz vele Nick. - mondta a srác, aki értünk jött. Nick vonakodva bár, de felállt a kanapéról és megfogta a kezem. Felálltam én is. A srác nyomában elindultunk az étkező felé. Amikor beléptünk senki nem próbált elkapni minket. Carlos a helyén ült az asztalfőn. Amikor beléptünk felemelte a fejét és egyenes rámnézett. A pillantása a számra tévedt.
-Ne haragudj, Kyra. Nem akartalak megütni. - mondta, de nem hittem neki. Carlos felállt és odasétált hozzánk. Nick megmozdult és köénk akart állni, de Carlos a mellkasára tette a kezét és hátrébb taszította.
-Tudd, hogy hol a helyed. - parancsolt rá Nick-re, de ő mintha meg sem hallotta volna. Láttam, ahogy megremeg és tudtam, ha nem nyugszik meg át fog változni. Odafordultam hozzá és megfogtam az arcát.
-Nick, nyugodj meg. Ne adj okot arra, hogy megtámadjanak. - mondtam és láttam a szemében, hogy megnyugszik. Nem akarta, hogy bajom essen. Éreztem, hogy valaki megfogja a könyökömet. Odafordultam és Carlost láttam magam mögött.
-Most szépen velem jössz. Nick-et meg vigyétek vissza a szobába. - adta ki a parancsot. A következő pillanatban hallottam Nick üvöltését és láttam, ahogy kivonszolják az étkezőből. Senki nem maradt rajtunk kívül.
Carlos megremegett, úgy ahogy az előbb Nick. Átváltozott farkassá és elindult felém. Ahogy a rémálmomban is megint falnak ütközött a hátam. Hiába próbáltam elfutni, mindenhol vele találtam szembe magam. Utolsó kétségbeesett próbálkozásként átugrottam az ebédlőasztalt. Ahogy földet értem, hátraestem. A következő kép a farkas arca volt. A fogai, ahogy a vállamba mélyednek. Felüvöltettem a fájdalomtól és elájultam.

25. fejezet

Arra gondoltam, hogy ha most sikítanék, apám kijönne a házból és megúsznánk a dolgot, amikor az egyetlen sötétszürke bundájú farkas közelebb húzódott hozzám és beleszagolt a hajamba. Kéjesen morgott egyet és felnézett a főnökére, aki a hidegtől és a vizes ruháitól már vacogott. Kicsit sem sajnáltam, mert azon voltam, hogy minél messzebb húzódjak a szaglászó farkatól. Nick magához húzott, így közém és a farkas közé került.
-Vissza a helyedre, Jhonny! - parancsolt rá a férfi. A szürke farkas neheztelve ránézett, de visszament oda, ahonnan elindult.
-Megtaláltál. Engedd el a lányt és megteszem, amit kérsz. - mondta Nick és farkasszemet nézett a férfival. Milyen ironikus nem? A férfi állta a tekintetét, aztán hirtelen kacagni kezdett. Nick-kel összenéztünk. Nem értettük mi baja van a pasasnak. Semmi vicceset nem mondott a srác, aki aggódott értem.
-Nem engedjük el. Más terveim vannak vele. - mondta és rám pillantot. Birtoklóan végignézett rajtam és csettintett egyet. Két farkas megmozdult mögöttünk és a szemem sarkából láttam, hogy átváltoznak. Két magas srác jött be a látó terembe. Az egyik engem kapott el. A számra tapasztotta a kezét, hogy ne tudjak sikítani. A másik srác Nick-et kapta el, hogy ne tudjon megvédeni. A többi farkas elismerően morgott.
-Vigyétek őket a házamba. A többiek elmehetnek vadászni. - adta ki a parancsot a pasas. A két srác egymás mellett vonszoltak minket. Hiába rúgkapáltam, karmoltam nem tudtam kiszabadulni. Túl szilárd volt a fiú tartása. Nick-nél is ugyanez volt a helyzet, bár ott a vonszolónak meggyűlt a baja Nick-kel. Nick magasabb és izmosabb is volt a fogvatartójánál. Úgy tűnt hamarosan kiszabdul, amikor a férfi farkas alakban előttem termett és megállásra kényszerített minket. Vonyított egyet, mire Nick felénk fordult. Én a páromat figyeltem, így későn vettem észre, hogy a farkas beleszagolt a nyakamba. A forró lehelletétől hátrahúzódtam, de nem tudtam nagyon messzire húzódni tőle. A szemébe néztem és láttam benne valami őrületre emlékeztető fényt villanni. Nem harapott meg. Megfordult és elindult tovább az erdőben. Nick-re pillantottam. Láttam, hogy megijedt. Ez volt a férfi célja. Ezzel érte el, hogy ne próbáljon meg elszöni.
Nem tudom mennyi ideig mentünk, amikor kiértünk egy tisztásra. A Tisztás szélén egy ház állt, aminek egész falat betöltő ablakai voltak. Bevezettek minket a tolóajtón, ami szintén üvegből volt. Bent a házban bevittek minket egy szobába. Az egyetlenbe, aminek csak egy oldala volt üvegből, aminek a túloldalán egy sziklás, meredek lejtő volt. Ránk zárták az ajtót. Nick azonnal odajött hozzám és szorosan magához ölelt.
-Jól vagy? - kérdezte azonnal, amint hozzábújtam.
-Persze. minden rendben, csak megijedtem. Hogy fogunk megszökni innen? -kérdeztem csendesen. Tudtam, hogy a farkasok hallása kiváló és nem gondoltam, hogy hangszigetelt lett volna az ajtó.
-Nem tudom. De egyelőre nem tudunk mit csinálni, mint várni. De nem akarok sokáig itt maradni. - mondta szomorúan. A falhoz hátrált, kibontakozva az ölelésemből. Amikor nekiütközött a falnak, egyszerűen lecsúszott és leült a fal tövébe. Odamentem hozzá, leguggoltam elé és két kezembe fogtam az arcát és megvártam, amíg rám néz.
-Szeretlek! - mondtam és megcsókoltam. Leültem mellé és hozzábújtam.
Vártunk és vártunk, de senki nem jött be hozzánk. Még mindig falnál ültünk és én elbóbískoltam. Akkor riadtam fel,a mikor éreztem, hogy Nick megfeszül alattam. Rendesen felültem és az ajtóra néztem. Üvöltözés szűrődött be az ajtó alatt.
-Mi az, hogy még nem kaptak enni és inni?? - üvöltötte a férfi, aki itt tartott minket.
-Carlos, nem adtál parancsot erre. - próbálta menteni a menthetőt egy srác. A hangjából kihallottam a kétségbeesést.
-Azt mondtam, hogy gondoskodjatok róluk. Erre bezártátok őket, mindenféle felügyelet, víz és étel nélkül! Idióta banda! Mindent nekem kell elintéznem? - kérdezte és hallottam, ahogy kattan a zár. Kinyitották az ajtót.
-Gyertek, vacsora idő van! - mondta szívélyesen. El is hittem volna, hogy kedves, ha nem az épp előbb hallottam volna üvöltözni.
Nick felállt és magával húzott engem is. Kérdőn néztem rá, mire ő csak szájon csókolt. Ez olyan bízz-bennem csók volt. Megszorítottam a kezét.
Néma csendben mentünk az étkezőig, ahol egy hosszú asztal volt, tele mindenféle sült hússal és köretekkel. Leültettek minket az asztalfőtől közvetlenül jobbra. Az asztalfőn Carlos ült. Végre tudom a nevét és egyáltalán nem tetszett.
-Egyetek. Most fogták a szarvast és nyulakat is. Még friss. - mondta Carlos és jóízűen enni kezdett. Nick-kel összenéztünk és mi is enni kezdtünk.

24. fejezet

Aznap délután a forrásnál Nick-kel szó szerint kikészítettük egymást. A részletekbe inkább nem megyek bele. Elég annyi, hogy utána még egy fél órán keresztül csak feküdtünk egymás mellett a parton. Utána megfürödtünk a forrásban és felöltöztünk.
Nick átváltozott farkassá és lefeküdt mellém, hogy másszak fel a hátára. Ellenkezés nélkül felpattantam a hátára, elhelyezkedtem a két lapockája között. Rádőltem a nyakára, és a fülébe suttogtam.
-Indulhatunk, Kicsim! Amúgy hova megyünk? Gondolom még nem akarsz hazamenni. – mondtam csendesen. Felültem és belekapaszkodtam a bundájába. Hátrafordult és rámnézett azokkal a gyönyörű barna szemeivel. Majdnem elolvadtam a hátán, aztán előrefordult és elkezdett futni, mintha puskából lőtték volna ki. Élveztem ezeket a közös futásainkat. Ilyenkor igazán szabadnak éreztem magam. Nem szólt bele senki, hogy mit csináljak. A magam ura voltam.
Shadow lassítani kezdett, és én körbenéztem. Ismerős helyen voltunk. Annál a tónál, ami a házunk mellett volt. Lecsúsztam a hátáról és a szemébe néztem. Mintha zaklatott lett volna. Nick visszaváltozott és magához húzott.
-Mi a baj, Kicsim? – kérdeztem aggódva. Egy kicsit elhúzódtam tőle, hogy lássam az arcát. Fájdalom és aggódás volt az arcán. A szemeit lehunyta, de amikor megsimogattam az arcát, kinyitotta őket.
-Kyra, tudsz vigyázni magadra, ugye? – kérdezte rekedten. Nem teljesen értettem a kérdést. Csak nem megy el ő is?
-Igen, de miért? – kérdeztem vissza.
-Azért, mert visszajött az, aki miatt szörnyeteg lettem. – szűrte a fogai közt. – El kéne mennem, de nem tudlak itt hagyni. Így aztán, úgy döntöttem, hogy maradok és megvédelek tőle. – és még szorosabban ölelt magához.
-Miért kéne elmenned? Semmi közöd hozzá. – mondtam és a vállába fúrtam az arcomat. Tudtam, hogy folynak a könnyeim, de nem vettem tudomást róla.
-Ne sírj, Kicsim! Nem megyek el. És azért kéne elmennem, mert meg akar szerezni magának, hogy a csapata tagja legyek. Amikor átváltoztatott akkor elszöktem tőle. – mesélte. – Jobb, ha most bemész a házba. Apád már aggódik érted. Kérlek, csukd be az ablakod, és ne engedj be senkit. Ma este nem jövök errefelé. Nem akarom, hogy megérezze a szagom a környékeden, mert akkor téged használ csaliként. Féltelek, holnap találkozunk a suliban. – és búcsúzóul megcsókolt. Sokkal vadabban, mint szokott. Visszacsókoltam és bántott, amikor elhúzódott tőlem és a kezemet fogva az erdő felé kezdett hátrálni. Amikor kicsúszott a kezéből a kezem, már Shadow-ként állt előttem. Behátrált az erdőbe és hallottam a mancsai tompa puffanásait a puha avaron.
-Nick! – suttogtam, de nem indultam utána. Megfordultam és futni kezdtem. A ház ajtajáig meg sem álltam. Apám még a suliban volt. Félévi hajrá volt. Jövőre megkezdődik az iskolák közötti futball bajnokság…

Az év hátralévő része pillanatok alatt elmúlt. Egyik reggel arra ébredtem, hogy téli szünet van, és ahogy kinéztem az ablakon szakadt a hó. Az ablakpárkányomon már 10 centi hó volt. Nem tudtam mit kezdjek magammal. A szünetig hátralévő 1 héten Nick-kel nem mentünk sehova. Az a farkas még mindig a környéken kóborolt. Elővigyázatosságból, jobbnak láttuk elkerülni az erdőt. Nick elég furcsán viselkedett azon a héten. Egy pillanatra sem engedte el a kezem és bárhova mentem jött velem, ahogy általában szokott csak most még jobban vigyázott rám.
-Végre szünet van. Egy kis nyugi, pihi és karácsony, aztán újév. – mondtam magamnak, miközben felöltöztem. Lementem a konyhába reggeliért. Benéztem apám szobájába, mert az ajtó félig nyitva volt, ami nem vall rá. Halkan benyitottam és láttam, hogy az ágya üres.
~Biztos a konyhában van. ~ gondoltam magamban. Viszont, ahogy leértem láttam, hogy a konyha is üres.
-Akkor meg hol lehet? – kérdeztem, amikor ajtócsapódást hallottam. Kinéztem a konyhaablakon és láttam, hogy apám sétál felfelé a lépcsőn, két dugig tömött szatyorral a kezében. Elémentem az ajtóhoz és segítettem becipekedni.
-A karácsonyi ebéd? – kérdeztem belepillantva a szatyrokba.
-Igen, meg néhány új dísz a fára. Remélem, nem baj, ha idén lila is lesz a fán? Nagyon szép díszeket láttam, és gondoltam megveszem. – mondta és kivette a lila díszekkel teli csomagot. Tényleg nagyon szépek voltak.
Mikor már mindent kipakoltunk, felmentem a szobámba és megírtam a házimat, amit a szünetre kaptunk. Jobbnak láttam most megcsinálni, mint mondjuk az utolsó pillanatra hagyni és kapkodni vele.
Kopogást hallottam, de tudtam apám úgyis kinyitja az ajtót, így nem mentem le. De amikor azt hallottam, hogy apám nagyon veszekszik valakivel, úgy döntöttem lemegyek megnézem ki jött. A lépcső fordulóban megálltam és leültem. Kihajoltam a korláton, ahonnan tiszta kilátás nyílt az ajtóra. Egy magas, köpenyes férfi állt az ajtón kívül és arról vitatkozott apámmal, hogy engedje be éjszakára. Apám nem ment bele, és ezen vitatkoztak. A pasas arcát nem láttam tisztán ezért úgy döntöttem, úgy teszek, mintha szomjas lennék és lementem a konyhába egy pohár vízért. Ahogy elmentem az ajtó előtt a pasas utánam nézett és megszólalt.
-Milyen csinos kislány! Biztos sok udvarlója van a kicsikének. De, ahogy elnézem szereti a nagytestű kutyákat. Tele van fekete szőrrel a ruhája, de a környéken egy kutyát sem láttam. – mondta, mire megdermedtem. Lenéztem a ruhámra. Tisztán vettem ki a szekrényemből, akkor hogy lehet tele fekete szőrrel. És igaza volt. Tényleg szőrős volt a ruhám.
-Na takarodjon innen! – szólt apám és rácsapta az ajtót a férfira. Pont akkor fordultam meg és még épp láttam a férfi arcára kiülő elégedett mosolyt. Felrohantam a szobámba, mit sem törődve apám kérdéseivel. Ahogy beértem, bekapcsoltam a gépet és felléptem MSN-re. Nick be volt jelentkezve és elmondtam neki mindent, ami odalent történt.
-Azonnal odamegyek! Ne mozdulj a lakásból, amíg oda nem érek! – írta vissza, és abban a pillanatban kilépett. Én is kiléptem. Kiültem az ablakba, és onnan néztem a tájat. A tó teljesen befagyott az éjszaka, és vékony hóréteg takarta. Kicsit féltem, hogy a pasi a ház környékén bóklászik a farkas alakjában. Amikor megláttam Shadow-t a fák között, egy pillanatra megijedtem, de amikor felismertem megnyugodtam. Épp elfordultam volna az ablaktól, amikor egy másik farkas is előjött a fák takarásából. Valamivel kisebb volt, mint Shadow és szürke színű volt a bundája. Shadow időben érzékelte és megelőzte a támadást. Ő támadott előbb. Láttam, ahogy egymást tépik karmolják marcangolják. Nem bírtam tovább az ablakból nézni őket. Lerohantam a lépcsőn, felkaptam a cipőmet és a kabátomat és kirohantam az ajtón. Nem álltam meg a tó partjáig. Ott egy pillanatra megtorpantam, mert nem tudtam mennyire veszélyes, ha most odamegyek hozzájuk. Shadow észrevett engem és rám mordult. Nem vettem tudomást a figyelmeztetéséről és tovább indultam a tó partján, persze az ellenkező parton, hogy ne kerüljek közéjük. Ahogy harcoltak egyre közelebb kerültek a tóhoz. Tudtam, hogy még nem elég vastag a jég, hogy elbírjon két farkast is. Figyelmeztetni akartam Shadow-t, de elkéstem. Rámentek a jégre és tisztán lehetett hallani, ahogy megroppan alattuk a jég. Megálltak a harcban és lenéztek a lábuk alá. Shadow időben hátrálni kezdett, de még így is belecsúszott félig a vízbe. Nem bírtam tovább nézni, ahogy a jeges vízben van. Hasmánt csúsztam oda hozzá. Addigra visszaváltozott, kinyújtottam neki a kezemet. Megfogta a kezem én meg húzni kezdtem magam felé. Sikerült kihúznom egészen a partig. Ott az ölemben megpihent és már nyitotta is a száját, hogy letoljon, de befogtam a száját.
-Csss… Gyere, menjünk be hozzánk, mielőtt megfagy itt nekem. – mondtam.
-Sze-szer-szerintem ne-nem men-mentek se-sehova! – dadogta a pasas, aki időközben szintén kimászott a vízből. Csettintett egyet az ujjával, mire az erdőből még 5 farkas jött elő.
-Szépen benne vagyunk a pácban, már megint. – morogta kedvesem, miközben ő is felült mellém.

23. fejezet

Fél óra múlva kiléptem az ajtón felöltözve, táskával a vállamon. Barátnőm épp ekkor fordult be a felhajtóra. Felismertem az autót. Az apja kocsija volt. Nem értettem miért ezt hozta. Azt hittem kapott egy saját kocsit. Ennek hangot is adtam.
-Hogy-hogy apád kocsijával jöttél? Azt hittem saját kocsit kaptál. – mondtam, miközben beültünk.
-Vett magának egy új autót, és én megkaptam ezt. Nem szeretem a feltűnést, tudod. Így is nagy felhajtás lesz. – felelte miközben bekapcsolta magát. A táskámat hátradobtam az ülésre.
-Szóltam Nick-nek, hogy ma én hozlak suliba. – mondta hirtelen Sam. Mintha tudta volna, hogy épp rá gondoltam. Azon gondolkoztam, hogy elfelejtettem szólni, hogy ma Sam visz suliba. Vártam az sms-t, hogy mikor ér oda hozzánk.
-Köszi. – csak ennyit mondtam. Nem aludtam ki magam rendesen. Egész nap ilyen kómás leszek.
-Valami baj van? Olyan furcsa vagy ma. – szólt aggódva Sam. Felé fordítottam a fejem és csak megráztam. Aztán rádöbbentem, hogy vezet, és nem tud így rám figyelni.
-Nincs semmi bajom, csak nem aludtam ki magam, ennyi. És nem ittam kávét sem. – mondtam megtoldva egy ásítással.
-Majd a büfében meghívlak egy kávéra. Ok? – mondta. – Nézd ott van Nick meg a többiek. Na, szedd össze magad egy kicsit. – tette hozzá úgy 2 perc múlva. Ásítottam még egyet, és hátrafordultam a táskánkért. Megvártam, amíg leparkol Nick M3-a mellett. Odaadtam a táskáját és kiszálltam. Nick a kocsijának dőlve állt, amikor felnéztem. Felvettem a táskámat a fél vállamra, mire ő elém lépett. Átölelt, lehajolt és megpuszilt. Megfogta a kezem és együtt indultunk a suliba.
-Sam, nagyon ügyes vagy. Csak így tovább. – mondtam Sam-nek, ahogy felzárkózott mellénk. Adam a másik oldalán ment, átölelve Sam vállát. Sydney és James a teremben vártak ránk. James fent ült a pad tetején Sydney, pedig előtte. Háttal volt a srácnak, aki átölelte a hasát. Amikor négyes fogatunk belépett az ajtón kibontakozott az ölelésből és odajött köszönni.
-Sziasztok. – mondta még messziről. – Kyra, ha jót akarsz, akkor ma nagy ívben elkerülöd a tesi termet. A pon-pon lányok ma egész nap gyakorolnak.
-Syd, tudod mi a véleményem Vyvien-ről. És mivel ma van tesi nem fogom elkerülni a tornatermet. – feleltem nyugodtan. Lepakoltam a helyemre, az ajtó felőli padsor 2. padjánál. leültem és a ledőltem a padra. Ha valaki nem kezdi el masszírozni a vállam, akkor tuti elalszom. Felültem és hátrahajtottam a fejem. Gondolhattam volna, hogy Nick masszíroz. Elmosolyodtam.
-Ez jól esik. Köszönöm. Kicsit elaludtam a vállam. Nem aludtam valami jól tegnap éjjel. – mondtam és lehajoltam a táskámhoz és kivettem belőle egy másfél literes üditős üveget, amiben sima csapvíz volt. Beleittam, majd visszatettem a táskámba. A többiek szokásukhoz híven az asztalom körül tömörültek. Felálltam és nyújtóztam egyet. Közbeszúrtam egy ásítást is, amikor megszólalt a csengő.
Hallottam a sóhajokat, ahogy mindenki visszament a helyére. Ezen a héten én voltam a hetes és marhára nem örültem neki. Főleg, amikor bejött az ofőnk és, szó szerint lecsapta az asztalra a holmiját. Kimásztam a padból és a tanár úr jobb oldalára álltam. Felém fordult és biccentett a fejével. Az osztály egy része még mindig mocorgott. Az egyik késő épp most lépett a terembe és gyorsan a helyére ment.
-Osztály vigyázz! – szóltam hangosan és érthetően, mire mindenki elhallgatott. Ekkor a tanár felé fordultam.
-Tanár úrnak tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 35 és nem hiányzik senki. – mondtam, miután gyorsan körülnéztem.
-Köszönöm üljetek le. A mai osztályfőnöki órát azzal kezdjük, hogy ültetünk. Néhány tanár kollégám panaszkodott, hogy nem lehet nálatok tanítani a folytonos beszélgetés miatt. Ezt én is tapasztaltam és nagyon nem tetszik. Ezért, személyenként ültetlek el titeket. – a barátaimmal gyorsan körbenéztünk. Mellettem Sydney, előttünk Nick és James és mögöttünk Sam és Adam ült. Meglepettséget láttam a szemükben. Egyikünk sem számított erre.
-Akiről megtudom, hogy az órákon nem ott ül, ahova én ültettem, osztályfőnöki intőt kap. – tette hozzá mellékesen a tanár úr, miközben a papírjai között kutatott. Gondoltam az ültetési rend után.
Az osztályban még soha nem volt ilyen csönd, mint most. Mindenki kíváncsi volt, hogy hová ültetik, vagy inkább félt, hogy távol kerül a barátaitól.
-Kaira Shadow! – hallottam a nevemet. – Gyere ide az első padba, kérlek.
Kelletlenül megfogtam a cuccaimat és átültem a tanár orra elé. Meglepésünkre Nick-et mellém ültette. A többieket meg szépen mögénk. A mi kis csapatunkat nem szedte szét, csak átültetett minket a középső padsorba.
Amikor Nick leült mellém, a pad alatt megfogta a kezem és rám vigyorgott. Aztán csak annyit vettem észre, hogy a keze a combomra vándorol, és ott megpihen. Rátettem a kezem és most én vigyorogtam rá.
Mindezek után megbeszéltük az osztály kisebb-nagyobb gondjait, az olyanokat, mint a hiányzások, késések és osztályzatok. Ezzel el is ment a 45 perc. Kicsengettek és az osztály megőrült, amint a tanár kiment, mindenki megtalálta a barátait és elkezdték szidni az ofőt, hogy lehet valaki ennyire gonosz és ehhez hasonlók. Mindenki elment szünetre. Ki a büfébe ment reggeliért, ki az udvarra dohányozni. James és Sydney a büfébe mentek csokiért. Én és a többiek fent maradtunk és beszélgettünk. A 10 perces szünet alatt, majdnem megittam egy liter vizet.
-Valami baj van, Kyra? Olyan sokat iszol ma… - kérdezte Adam é aggódva nézett rám.
-Nincs semmi bajom, egyszerűen csak szomjas vagyok, ennyi az egész. – válaszoltam. Nick a padon ült és én előtte álltam. Átölelte a derekamat és magához húzott. A vállamra hajtotta a fejét én, pedig az övére. Hallottam, ahogy beleszagol a hajamba, amit mostanában kiengedve hordtam.
-Új sampont használsz, Szívem? Más illata van. – nézett rám kíváncsian. Tudtam, hogy észreveszi. Az ő orrával bármit észrevesz.
-Igen sampont váltottam, mert kiszárította a hajamat és már töredezett a vége. Nem tetszik az illata? – kérdeztem, megszagolva a hajamat. Nekem kifejezetten tetszett az illata. Ennek a samponnak rózsa illata volt, míg a másiknak eper.
Nagyon tetszik az illata. Illik hozzád. – majd a fülemhez hajolt. – Mi lenne, ha suli után elmennénk a forráshoz egy kicsit. – suttogta és finoman beleharapott a nyakamba. Megremegett a lábam, a szívverésem felgyorsult.
-Mehetünk. – suttogtam vissza. Vettem az üzenetét, hogy mire célzott. Egy kicsit beindult a fantáziám, amit végülis a csengő szakított félbe. Kelletlenül leültem a helyemre és próbáltam a tanárra figyelni. Nem nagyon jött össze, főleg úgy, hogy Nick elém csúsztatott egy papírt, amire lerajzolta az elképzeléseit. Fülig vörösödtem, és amennyire csak tudtam, lecsúsztam a széken, és próbáltam nem röhögni. A papírt elrejtettem a füzetem végébe, amikor észrevettem, hogy a tanár elindul visszafelé a terem hátulja felől. Összeszedtem magam és leírtam a füzetbe, amit a tanár időközben a táblára írt.
Az órámra pillantottam és még öt perc volt hátra az órából. Aztán még 4 órát kell kibírnunk a suli végéig. Ráadásul Nick-nek csak öt órája volt, mert a tesi órákat külön tartják a fiúknak és a lányoknak is. Nekem ma volt. Már a gondolatára is húztam a számat. Különösebben nem volt bajom a testnevelés órákkal, de ma semmi kedvem nem volt hozzá. Tudván, hogy mi rám délután, kint a forrásnál Nick-kel. A gondolattól felgyorsult a szívverésem.
És ekkor végre megszólalt a csengő.

22. fejezet

Szeptember 1-je, szerda. Délelőtt fél 9-re kellett suliba menni. Mint általában mindig én voltam az első az osztályból. Lepakoltam, aztán kinyitottam az egyik ablakot és kiültem a belső párkányra. Onnan néztem, hogy ki mikor érkezik meg. Utánam nem sokkal megérkezett Sydney és Sam, majd kicsivel később befutott James, Adam és Nick is. A lányokkal épp háttal álltunk az ajtónak, így csak akkor vettük észre a fiúkat, amikor a hátunk mögött egyszerre köszöntek ránk.
-Sziasztok lányok! – erre mi egy kicsit megrándultunk, mert megijedtünk. Sam odament Adam-hez, megölelte és a vállára hajtotta a fejét. Sydney is ugyanezt tette James-szel. Nick átkarolta a derekamat, magához húzott és mélyen a szemembe nézett. Nem csókoltuk meg egymást, pontosan tudtuk mire gondol a másik. Láttam a csillogást a szemében, ahogy rámnézett. Ő is ugyanezt láthatta, mert nem tudta megállni, hogy ne hajoljon le és adjon egy puszit a számra. A szívem gyorsabban kezdett verni az érintésétől, a lábam megremegett. Valaki köhintett a hátunk mögött. Nem kellett megfordulnom, ahhoz hogy tudjam James próbálja visszafojtani a kitörni készülő nevetését.
Lassan mindenki megérkezett és láttam néhány új arcot is. Később kiderült róluk, hogy megbuktak pár tantárgyból, és évet kell ismételniük. Az is kiderült, hogy új ofőt is kaptunk. Nagyon aranyos és szimpatikus volt a tanárnő. Három osztályfőnöki óránk volt az évnyitó ünnepség után. Sok tekintetben más volt, mint az előző tanárunk. Például: megígérte, hogy elmegyünk kirándulni (ami előző évben nem volt), és tényleg foglalkozott velünk. Olyan fél egy körül végeztünk.
Leírhatatlanul örültem, hogy végre hazamehetünk, mert a magas sarkú csizma, amit viseltem rövid ideig kényelmes, de nem suliba való. Alkalmanként fel lehet venni. Aztán meg ott volt az ünneplő ruha. Semmi bajom nem volt vele, csak majd meggyulladtam a selyem blúzomban.
Mindenki hazament, de a barátaimmal megbeszéltük, hogy kb. másfél óra múlva találkozzunk a kedvenc fagyizónknál. Nick kocsival volt, ezért hazavitt. Egész úton nem beszélgettünk, de így volt jól. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. A sulitól nagyjából 20 percre laktam kocsival. Gyorsan hazaértünk.
A házunk előtt Nick leállította a motort, de nem szállt ki a kocsiból. Felém fordult és rám nézett azokkal az igézően barna szemeivel.
-Van itthon valaki? – kérdezte reménykedve, hogy nincs senki.
-Igen. Apám itthon van. Ma nem volt dolgozni, mert szabadnapos. – mondtam bujkáló mosollyal látván a csalódást az arcán. Egyikünk sem mozdult bár tudtuk be kell mennem átöltözni. Mégsem mehetek fagyizni ünneplőben. Vagyis mehetek csak nagyon melegem lett volna. Mielőtt megmozdulhattam volna Nick kinyitotta nekem az ajtót. Észre sem vettem, hogy kiszállt a kocsiból. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni a kocsiból.
Az ajtóhoz kísért, végig a kezét a derekamon pihentetve. Az ajtóban magához húzott, megcsókolt és megsimogatta az arcomat.
-Most megyek, de egy óra múlva itt vagyok érted, és együtt elmegyünk a fagyizóba. Szeretlek Kyrám. Még egyszer megcsókolt aztán elment az autójához. Megvárta, amíg bemegyek, és csak ezután indította be a motort.
Amikor visszafordultam, hogy integessek neki, akkor fordult le a behajtóról. Intett nekem és én visszaintettem.
Mosolyogva léptem be a lakásba. A szobámba indultam, amikor rájöttem, hogy éhes vagyok. Ez is csak akkor tudatosult bennem, amikor megéreztem a hamburger illatát a konyhából. Keresztül mentem az előszobán és a végén balra fordultam. Apám az asztalnál ült és bevett.
-Szia Apa! Mióta eszel te hamburgert? Talán nem ízlik a főztöm? – kérdeztem viccesen és az ebédlőasztal közepén álló szatyorra néztem. Egy út menti étkezőből volt. Letettem a táskámat a fal mellé és belekukkantottam a szatyorba. Nekem is vett hamburgert és egy nagy adag sült krumplit.
-Köszönöm Apa! Ja, majd elfelejtettem mondani. A barátaimmal úgy egy óra múlva találkozunk a fagyizónál. – mondtam miután lenyeltem pár falatot.
-Nick, Sam és a többiek? – kérdezte apám, miután ivott pár korty ásványvizet.
-Igen velük. Nick értem jön és együtt megyünk. Majd ő is hoz haza. – válaszoltam és beleittam a nekem hozott kólás pohárba.
-Jól van. De legkésőbb fél tízre legyél itthon. Holnap iskola van.
-OK. Megegyeztünk. Akkor most felmegyek lezuhanyozni és átöltözni. – mondtam miután befejeztem az ebédet. A szemetet kidobtam, megittam a kólám maradékát és a papírpoharat is kidobtam. Utána fogtam a táskámat, felrohantam az emeletre. A szobámban összeszedtem, hogy mit akarok felvenni. Egy térd fölé érő selyem rövidnadrágot, egy piros pólót, aminek a háta ki van vágva és egy magasított szárú tornacsukát. Bementem a saját fürdőszobámba (ez volt az egyik, amit imádtam ebben a házban) és lezuhanyoztam. Nagy gőzfelhő kíséretében léptem be a szobámba, a törölközőt magam köré tekerve. Fogtam az epilátoromat és leborotváltam a lábamat, erősen szitkozódva. Utána bekentem testápolóval, hogy ne pattogjon ki. Amikor ezzel is megvoltam, rendesen megtörölköztem és felöltöztem. A szobámban lévő nagy egész alakos tükörben megnéztem magam. Kétszer-háromszor körbefordultam. Elraktam az irataimat, a kulcsomat és a telefonomat, majd lementem a nappaliba apámhoz. Épphogy leültem a kanapéra, kopogtak. Azzal a lendülettel, amivel leültem, azzal álltam fel és nyitottam ajtót. Nick állt az ajtóban, egy kopott levágott szárú farmerban és egy szürke ujjatlan pólóban. Átölelt és megpuszilta a homlokomat.
-Jó napot Shadow úr! – köszönt apámnak. Pár másodperc múlva megjelent az ajtóban.
-Kérlek, Nick az iskolán kívül hívj Peter-nek. – mondta apám.
-Rendben, Peter. Vigyázok Kyrára, ígérem.
-Szia Apa! Majd jövök. – mondtam és elindultam Nick kocsija felé. Nick szorosan mögöttem jött és amikor odaértünk az autóhoz, kinyitotta nekem az anyósülés felöli ajtót. Beszálltam és bekapcsoltam magam. Ő addig megkerülte a kocsit és beszállt mellém. Felém fordult, végignézett rajtam és elmosolyodott.
-Nagyon csinos vagy ebben a szerelésben. – mondta halkan, ezét a combomra tette és megsimogatta, majd beindította a kocsit és lehajtott a bejáróról. Bekapcsolta a rádiót. Épp a kedvenc számom ment a Halestorm-tól a Familiar taste of poison. Együtt énekeltem a rádióval és a szemem sarkából láttam, hogy Nick nagyon mosolyog. Ilyenkor általában tervezett valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. Előbb vagy utóbb úgyis megtudom, de addig a kíváncsiság lukat fúr az oldalamba.
Amikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. A kedvenc asztalunknál ültünk. A bejárattal szemben, közvetlenül a fagyis pult előtt. Innen minden betérőt és fagyizni kívánó embert láttunk. Ebben a fagyizóban lehetett a legjobban kifigyelni, hogy ki kivel randizik, illetve szakít. Ez volt a gimisek törzshelye.
-Na végre, hogy ideértetek! Eltévedtettetek útközben, vagy mi a szösz? – kérdezte James és rákacsintott Nick-re. – Csak nem rosszalkodni voltatok?! – tette még hozzá. Fülig pirultam, de azért válaszoltam.
-Hé, álljon meg a menet. Mi időben jöttünk, ti jöttetek túl hamar! – vágtam vissza viccesen. Ezen mindenki nevetett pont, ahogy terveztem. Leültünk egy-egy székre. Az étlapot böngésztem, amikor meghallottam egy ismerős nevetést és a hideg kirázott. Libabőrös lettem és felállt a szőr a karomon. Megfordultam és pultnál megláttam Vyvien-t. A többiek követték a tekintetemet.
-Na, itt van a suli ribanca. Tudtátok, hogy nyáron megvolt neki az egész football csapat? – kérdezte halkan Vyvien felé pillantva. Szerencséjére nem hallotta meg, mert épp a pultos sráccal flörtölt.
-Syd, talán nem pont most kéne kibeszélnünk. Ráérünk később is, amikor már elment. – mondtam ugyanolyan csendesen. Nem akartam még balhézni, sőt egyáltalán nem akartam balhézni senkivel.
Ebben a pillanatban Vyvien megfordult és a tekintetünk találkozott. Az arcáról egyből lehervadt a bájos mosoly. Tudtam, nem úszom meg ezt a találkozást. A félelmem beigazolódott. Odajött az asztalunkhoz, és mint mindig csak engem vett észre. Habár most tett egy gyors pillantást Nick felé.
-Szia Kyra. Még mindig nem akarsz pon-pon lány lenni? Nemrég megüresedett egy hely. – kezdte mézes-mázos hangon.
-Te még szóba állsz velem azok után, amit tavaly a feledhez vágtam? – kérdeztem tettetett csodálkozással. – Te tényleg ennyire szőke vagy. Hányszor kell még nemet mondanom, hogy leszállj rólam? – kérdeztem most már dühösen, mert úgy stírölte Nick-et mintha ott sem lettem volna. – És vedd le a szemed a pasimról, mert kikaparom. – mondtam színlelt nyugalommal. Nick az asztal alatt megfogta a kezem és megszorította. Most már az egész fagyizó minket nézett és olyan csönd volt, hogy a hűtőgép zaja már bántotta a fülemet.
Vyvien lehajolt hozzám és a fülembe súgott.
-Úgyis megszerzem magamnak. Ő is az enyém lesz. Őt is elüldözöm mellőled, ahogy Mike-ot is. – azzal elvonult mellőlem. Az arcomra kiült a döbbenet, ahogy a barátaiméra is. Nem hallhattak, hogy mit mondott, de látták a félelmet a szememben. Nick felé fordítottam az arcomat és megszorítottam a kezét.
-Mit mondott, Kicsim? – kérdezte, ahogy odabújtam hozzá. Éreztem, hogy könny szökik a szemembe és nem akartam, hogy lássa. Mégis felemeltem a fejem és elismételtem, amit Vyvien mondott. Nick még jobban magához szorított és elkezdett ringatni, hogy megvigasztaljon. Rendelt nekem egy nagy fagyikelyhet eper és csoki fagyival. A két kedvencemmel. A kezembe nyomta a kanalat. Lassan elkezdtem enni. Közben a többiek is rendeltek.
Sam sztracsatella és citrom, Sydney pisztácia és vanília, James barack és puncs, Adam áfonya és zöldalma és Nick pedig ugyanolyan ízű fagyit rendelt, mint én.
Mire megettük a saját adagjainkat, addigra elfelejtettem Vyvien-t. utána átmentünk hozzánk és megnéztünk egy filmet. A film után mindenki nálunk vacsorázott és Nick kedvencét főztem, brassóit. Vacsora után lassan mindenki hazaszállingózott, mert, másnap suli volt. Szokásához híven Nick ment el utoljára. Elköszöntem tőle és elmentem fürdeni, pizsamába öltöztem és még olvastam egy kicsit. Az ablakot nyitva hagytam, mert tudtam Nick farkas alakjában, mindig bejön és velem alszik. Aztán valamikor hajnalban elmegy és vagy értem jön kocsival, vagy a suliban találkozunk.
Ma este sem volt másként és olyan jól esett a mancsai közt aludni. Jó meleg volt. Bár nyár volt éjszaka általában kicsit fáztam, főleg a lábam. Ma este azonban olyan melegem volt, hogy egy kicsit megizzadtam. Rémálmok gyötörtek, így nem tudtam nyugodtan aludni. Álmaimban hol Főnök arcképe, hol Vyvien-é jelent meg előttem és mondták a magukét.
Reggelre a lábam megint kihűlt, mert Nick elment. Felültem, felhúztam a lábamat és a térdemre hajtottam a fejem. Úgy vártam, hogy elmúljon a rosszullét, ami kerülgetett. Jó húsz percig így ültem, amikor nyávogott a telefonom. Úgy ugrottam fel, hogy leestem az ágyról és rendesen bevertem a fejem a padlóba. Megnéztem az sms-t, amit Sam-től kaptam.
~Kyra, fél óra múlva ott vagyok érted! Nyáron megszereztem a jogsimat. ~ már neki is megvan a jogosítványa. Nick, James és most Sam. Ebben a sorrendben. Király. Visszaírtam, hogy várom, és elmentem rendbe szedni magam.

21. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a Nap a hátamat süti. Felkönyököltem és körbenéztem. Nick mellettem aludt. A ruháink szanaszét hevertek. Elmosolyodtam és megrohantak a tegnapi emlékek, érzések. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Óvatosan felálltam és a vízhez mentem. Belemásztam a kellemesen hideg vízbe. A lábam alatt kisebb-nagyobb kavicsok voltak. A patak vize tiszta volt. Tisztán ki lehetett venni a kövek mintáját és formáját. Kisebb halak úszkáltak a lábaim körül.
Amikor befejeztem a fürdést, kimásztam és kifeküdtem a napra, hogy megszáradjak. A tegnapi eseményeken járt az eszem. Megtörtént, amiről már rége álmodtam. Őszintén bevallom ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz, ha megtörténik. De ez minden képzeletemet felülmúlta. Felültem és Nick-re néztem. Éppen akkor fordult meg és ült fel ő is.
Egymás szemébe nézve ültünk. Szavak nélkül beszélgettünk. Csodáltuk egymás testét, de én leginkább a szemét néztem. Elvarázsolt, mint mindig. Észre sem vettem, hogy időközben felállt és elment fürdeni, csak akkor, amikor a hátamba kaptam egy nagy adag hideg vizet. Sikoltottam egy kicsit és ültő helyemben megfordultam.
-Nick! Ezt most miért csináltad? Élvezed? – kérdeztem nevetve, mire az arcomba is kaptam a hideg vízből.
-Azért csináltam, mert elbambultál. Igen, élvezem, és ne mondd azt, hogy te nem! – válaszolta és kijött a vízből, odajött hozzám és azt hittem frászt kapok, mert a hideg vizes testével átölelt. Elkezdett velem forogni, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestünk.
-Haza kéne menni, nem gondolod? – kérdeztem Nick-től.
-De igen, kéne. Habár semmi kedvem hazamenni. – jelentette ki, durcás hangon. Ettől elnevettem magam.
-Megnyugodhatsz, nekem sincs kedvem hazamenni, de a szüleink aggódni fognak. – feleltem, miközben felültem és elkezdtem öltözködni.
Nick félóra múlva már az erdőben futott, velem a hátán. Egészen rádőltem a hátára, és átöleltem a nyakát. Együtt vettünk levegőt, együtt dobogott a szívünk. Tudom így egy kicsit nyálasnak tűnik, de akkor nem volt az.
Amikor hazaértünk elbúcsúztunk és bementem a házba. Az ajtóban még visszafordultam, és távolodó alakja után néztem. Elmosolyodtam és becsuktam magam mögött az ajtót. Elmentem a konyhába vezető átjáró előtt, azután halk torokköszörülés csapta meg a fülem. Visszafordultam és megálltam az átjáróban. Apám az asztalnál ült és engem nézett.
-Hol jártál báránykám? – kérdezte – Se egy üzenet, se telefonhívás. Már mindenkit felhívtam, hogy hol lehetsz, amikor Nick szülei felhívtak, hogy együtt vagytok. Megint az erdőbe mentetek, igaz? Nem megígértétek, hogy nem mentek oda többet? Figyelj, nem akarlak megbüntetni, de ne csináld ezt velem. Szeretlek, Kaira. Na gyere ide.
-Apa, ne aggódj! Az erdőben nincs semmi rossz. De megígérem, hogy nem megyek el még egyszer úgy, hogy nem hagyok üzenetet. – mondtam és leültem mellé egy székre. – És hogy kiengeszteljelek, csinálok valami ebédet, rendben? Te addig nézd a meccset és nem ér leskelődni! – azzal kizavartam a konyhából.
Ebéd után felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.
Amióta túléltük Nick-kel a Denver-i kalandot, azóta minden álmomban visszajön Főnök a pribékjeivel együtt. Azóta rémálmok kísérnek, és nem tudok szabadulni tőlük. Látom magam abban a zöld ruhában, amit Főnök adott. Látom Nick fájdalmas arcát, amire még mindig összeszorul a szívem. Hallottam a lövést, ami majdnem megölt. Ennél a résznél, mindig felriadtam, mint most is. Mintha hallottam volna a lövést. Kinéztem az ablakon. Kint már sötét volt. Ránéztem az órára, este 11 óra volt. Kicsit kómásan mentem le a konyhába inni. Apám megint a kanapén aludt el a meccs közben. Elmosolyodtam, lehoztam a takaróját, betakartam kikapcsoltam a tv-t és visszamentem aludni.
Titkon reméltem, hogy hamar végetér a nyár. Hiányoztak a barátaim. Sam, Sydney, Adam és James. A mi hatos fogatunk összetartó. Soha nem voltak még ilyen barátaim és egy olyan édes pasim, mint Nick.
Egész nyáron együtt voltunk, gyakorlatilag nem törődtünk semmivel csak egymással. Ezért később meg is kaptam a letolást apámtól. Kívánságom szerint hamar véget ért a nyár. Csak annyit vettem észre, hogy apámmal már a tanszereket is megvettük, hogy már augusztus utolsó hete van. A nyári kirándulások, strandolások Nick-kel nagyon jól teltek. Egész szépen lebarnultam. A hajamat is befestettem. Igaz csak melír csíkosra, de nagyon jól sikerült. Per pillanat a hajam egyszerre barna, vörös és szőke. Nick haját is befestettük, neki csak szőke csíkok vannak a hajában, és nagyon jól áll neki.
Időközben beszereztem egy új Fable-könyvet. Álmok Tenger a címe és egy újabb fantasy könyv, amibe beleszerettem.
A heg a csípőmön szépen elhalványult, ahogy Emma, az ápolónő ígérte. Egy kicsit féltem attól, hogy megmarad az a csúnya seb, ami volt. Nick nyaka és háta teljesen rendbejött, de néhány helyen neki is látszanak a hegek. Megígértük egymásnak, hogy soha többet nem megyünk Denver-be, ha rajtunk múlik. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha Főnök golyója kicsit feljebb talál el. Talán már nem élnék. Nick-nek és Sydney-nek köszönhetem az életem.
Egész nyáron nem hallottam semmit a barátaimról. Jó lesz őket újra látni. Kevesebb, mint egy nap múlva évnyitó. Elkezdődik egy újabb tanév. 10-esek leszünk. Őszintén bevallom egy kicsit félek ettől. Habár tudom, nincs félnivalóm, de én már csak ilyen vagyok.

20. fejezet

Napokkal később a suliban mindenhonnan a saját nevemet hallottam. Igaz, hogy csak suttogva, de hallottam.
-Nézd, itt az a lány, akit meglőttek. Még van képe köztünk járni, azok után, hogy egy bűnözővel kavart. Szegény Nick, nem tudom, miért van még mindig vele, hisz egy farkassal látták őt Denverben... – ilyeneket hallottam. Éreztem, hogy mindenki engem néz. Ha beléptem valahova mindenki egyből elhallgatott és csak nézett. Még a tanárok szemében is félelmet láttam, ha rám néztek. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam 3 hét van már csak a suliból és utána egész nyáron Nick-kel lehetek. Ha ő nem fogja a kezem, ha barátaim is elfordulnak tőlem, akkor már rég megőrülhettem volna. De nem így volt. Mellettem voltak a kórházban, otthon és most a suliban is.
Már egy hete jártam újra suliba, amikor Vyvien odajött hozzám az udvaron. Ebédidő volt és hétágra sütött a Nap. Élveztük a jó időt. Tudtuk, hogy nemsokára vége a sulinak és tombol a nyár. Vyvien megállt az asztalunk előtt és lenézett rám, mivel kifeküdtem a padra egy kicsit napozni.
-Szia, Kyra! Hallottam mi történt veled Denverben. Elkapott egy maffia vezér és majdnem meghaltál. Csak annyit akarok tudni, tényleg megtörtént, vagy csak kitaláltad, hogy mindenki körülötted ugráljon? Nem bírom, ha valaki népszerűbb nálam. – mondta, miközben farkasszemet nézett velem. Ugyanis felálltam. Belenéztem a zöld szemeibe, ami egy ovális arcformában ült, amit szőke haj keretezett.
-Azt képzeled rólam, hogy csak kitaláltam? Hogy megrendeztük az elrablásunkat, és szándékosan lelövetem magam? Tényleg ennyire szőke vagy, vagy csak egyszerűen brutálisan hülye? – kérdeztem tőle teljesen higgadtan. Az arca egy pillanatra eltorzult a döbbenettől, de hamar magához tért.
-Hogy merészelsz így beszélni velem, te utolsó senkiházi? Velem senki nem beszélhet ilyen hangon…
-Már megbocsáss, Vyvien! Valaki megteszi, és ha nem én, akkor majd valaki más kap el, de akkor sokkal durvábbakat fog a fejedhez vágni. Örülj neki, hogy én szólok: vegyél vissza a nagyképűségedből, meg a nagy szádból és létszíves szállj le rólam és a barátaimról! Amúgy meg nem állnak jól a szilikon mellek. Csak úgy szólok a fiúk utálják a műmelleket. És lehetsz felőlem szépségkirálynő is. Ez alól te sem vagy kivétel. – mosolyogtam édesen és hallottam, hogy az időközben összegyűlt tömegből kitört a röhögés, majd fél füllel hallottam, hogy valaki elkiáltja magát:
-Ez oltás volt Vyvien, nem is akármilyen! – büszke voltam, amiért sikerült Vyvien-t jó egy ideig elhallgattatni. Nick, megfogta a derekamat, magához húzott, a nyakamba csókolt és a fülembe suttogva így szólt:
-Kyra, te vagy a legszebb, legokosabb, legbátrabb lány a suliban. Pont ezért szeretlek. – aztán a többi barátom is megszólalt.
-Háromszoros hurrá, a mi Kyránknak!! – kiáltottam el magát James, az örök móka mester, és csodálkozásomra, mindenki elkezdett hip-hip-hurrázni.
Két nap alatt lecsengett, ami köztem és Vyvien között történt. Nem is vártam mást. Azon a hétvégén a barátaimmal kirándulni mentünk az erdőbe. Két sátrat vittünk és most az egyszer külön aludtunk lányok és fiúk. Sam és Sydney egész éjjel fent voltak és azon vitatkoztak, hogy melyikük pasija jobb az ágyban. Jobbnak láttam úgy tenni, mint aki alszik. Ez egy kínos témának számított nálam. Egyedül Nick-kel tudtam erről beszélni. Mellette nem éreztem szánalmasnak magam. Mellette megnyílhattam. Megígérte, hogy várni fog rám. Megértette, hogy mennyire félek ettől az egésztől. Szeretem Nick-et, és vele akarom leélni a hátralévő életemet. Boldog vagyok vele. Nekem nem kell más többé.
Vasárnap, miközben csomagoltunk a sátram mellett egy lábnyomot találtam. Egy farkas lábnyomát. A fiúk is egész éjjel fent voltak. Jobban megnéztem és rájöttem, hogy napos lehet a nyom. Gyorsan elkotortam, hogy a többiek ne vegyék észre. Nem akartam, hogy a kelleténél többet tudjanak.
Útra készen álltunk, már csak a tüzet kellett eloltani és mehettünk is volna, ha Nick nem dermed meg az orrom előtt, és nem lököm fel. Pár centire a tűztől ért földet. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Sam-mel összenéztünk, és az erdőt kezdtük pásztázni idegenek után. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Nem értettem, hogy mi történt Nick-kel. Zavarodott arccal nézett a szemembe és kíváncsian nézett rám.
-Mi a fészkes fene történt? – kérdezte.
-Ezt én is szeretném tudni. Lefagytál én meg véletlenül neked mentem, amitől mindketten a földön kötöttünk ki. – feleltem aggódva.
-Sajnálom, csak egy pillanatig azt hittem, hogy megint Denver-ben vagyunk. – mondta a térdét fixírozva és egy fűcsomót tépkedve. Letérdeltem elé, felemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.
-Kicsim vége van ennek a rémálomnak. Most már biztonságban vagyunk. Te is, én is. – vigasztaltam és csak annyit vettem észre, hogy az ajka az enyémhez ér. Először óvatosan, finoman, gyengéden, majd egyre vadabban és követelezőn. Viszonoztam, ugyanazzal a hévvel. Annyit vettem észre, hogy a hátamon fekszem és Nick fölöttem röhög, James és Adam társaságában. Finoman lelöktem magamról, és megpróbáltam csúnyán nézni rá. De ezek után, ha ránéztem ellágyultam és csak a szeme mélysége, ajka puhasága érdekelt. Nem tudom, hogy nevezném ezt az érzést. Minél inkább rágódtam ezen, lassan rádöbbentem, mi ez a mindent elfeledtető érzés. Vágy. Vágytam rá, minden porcikáját kívántam.
A hazafelé vezető úton másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Ő kell nekem. Egy pillanatra sem engedte el a kezem. Szép lassan leszakadtak tőlünk a barátaink. Először Sam és James, majd kicsivel később Sydney és Adam. Mi először hozzánk mentünk lecuccolni. Gyorsan kiraktam a koszos ruháimat a szennyesbe. Amikor ezzel végeztem, átmentünk Nick-hez. Ő is lecuccolt, és úgy 5 perc múlva újra az erdőnél találtuk magunkat. Rám kacsintott és kihívóan az erdő felé biccentett. Tett pár lépést az erdő mélye felé, hogy takarásban legyen az útról nézve. A fák között láttam, ahogy gyönyörű alakja elmosódik és egy nagyobb alakot vesz fel. Boldogan rohantam utána, és ahogy a farkas közelébe értem gyakorlott mozdulatokkal ugrottam a hátára. Boldogan felmorgott, mire én felnevettem. Futni kezdett velem egy rég elfeledett helyre, ahol csak egyszer jártunk és akkor is egyszerűem sétáltunk. Amikor rátaláltunk, megígértük, hogy ide még visszajövünk.
Egy erdei kis patak mentén futottunk a forrásig, ahol egy mesébe illő kis tisztás volt. Megérkeztünk és lecsusszantam a hátáról. Még mindig farkas alakban ment a forráshoz és inni kezdett. Csodás napunk volt. A nap még mindig erősen sütött, így nem csoda, ha fürdőruhában voltam. A kedvenc pólóm és rövidnadrágom persze rajtam volt. Miután megérkeztünk a felsőmet levettem és kifeküdtem egy fénynyalábra, napozni. Nick visszaváltozott és ő is levette a pólót. Mellém feküdt és átkarolta a derekamat. Megfogtam a kezét és oldalra fordítottam fejem. Egyenesen a barna szempárba, amit annyira szerettem. Közelebb húzódott hozzám, és homlokon csókolt. A keze a sebemre tévedt, majd óvatosan megcirógatta. A pulzusom a duplájára ugrott, a légzésem elakadt. Felkönyököltem, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Először a szemét, majd a száját, később az arcát, és egész lényét magamba ittam. Ő is ugyanezt tette velem. Fölém hajolt, így én visszafeküdtem a hátamra. Átkaroltam a nyakát, a haját birizgálva. Nem kellett mondanunk, úgy is tudtuk: szeretjük egymást. És azt is, hogy mi következik ezek után. Megint fellobbant bennem a vágy. Újra megcsókolt. Ugyanúgy, ahogy a táborban, mielőtt hazaindultunk volna. Visszacsókoltam megint, de most én váltottam. Én lettem hevesebb, követelezőbb. Elmosolyodott a csók közben. Élveztük egymás közelségét.
A lemenő nap fényében fürödve mindketten átadtuk magunkat a vágynak, ami éhes vadként csapott le ránk.