23. fejezet

Fél óra múlva kiléptem az ajtón felöltözve, táskával a vállamon. Barátnőm épp ekkor fordult be a felhajtóra. Felismertem az autót. Az apja kocsija volt. Nem értettem miért ezt hozta. Azt hittem kapott egy saját kocsit. Ennek hangot is adtam.
-Hogy-hogy apád kocsijával jöttél? Azt hittem saját kocsit kaptál. – mondtam, miközben beültünk.
-Vett magának egy új autót, és én megkaptam ezt. Nem szeretem a feltűnést, tudod. Így is nagy felhajtás lesz. – felelte miközben bekapcsolta magát. A táskámat hátradobtam az ülésre.
-Szóltam Nick-nek, hogy ma én hozlak suliba. – mondta hirtelen Sam. Mintha tudta volna, hogy épp rá gondoltam. Azon gondolkoztam, hogy elfelejtettem szólni, hogy ma Sam visz suliba. Vártam az sms-t, hogy mikor ér oda hozzánk.
-Köszi. – csak ennyit mondtam. Nem aludtam ki magam rendesen. Egész nap ilyen kómás leszek.
-Valami baj van? Olyan furcsa vagy ma. – szólt aggódva Sam. Felé fordítottam a fejem és csak megráztam. Aztán rádöbbentem, hogy vezet, és nem tud így rám figyelni.
-Nincs semmi bajom, csak nem aludtam ki magam, ennyi. És nem ittam kávét sem. – mondtam megtoldva egy ásítással.
-Majd a büfében meghívlak egy kávéra. Ok? – mondta. – Nézd ott van Nick meg a többiek. Na, szedd össze magad egy kicsit. – tette hozzá úgy 2 perc múlva. Ásítottam még egyet, és hátrafordultam a táskánkért. Megvártam, amíg leparkol Nick M3-a mellett. Odaadtam a táskáját és kiszálltam. Nick a kocsijának dőlve állt, amikor felnéztem. Felvettem a táskámat a fél vállamra, mire ő elém lépett. Átölelt, lehajolt és megpuszilt. Megfogta a kezem és együtt indultunk a suliba.
-Sam, nagyon ügyes vagy. Csak így tovább. – mondtam Sam-nek, ahogy felzárkózott mellénk. Adam a másik oldalán ment, átölelve Sam vállát. Sydney és James a teremben vártak ránk. James fent ült a pad tetején Sydney, pedig előtte. Háttal volt a srácnak, aki átölelte a hasát. Amikor négyes fogatunk belépett az ajtón kibontakozott az ölelésből és odajött köszönni.
-Sziasztok. – mondta még messziről. – Kyra, ha jót akarsz, akkor ma nagy ívben elkerülöd a tesi termet. A pon-pon lányok ma egész nap gyakorolnak.
-Syd, tudod mi a véleményem Vyvien-ről. És mivel ma van tesi nem fogom elkerülni a tornatermet. – feleltem nyugodtan. Lepakoltam a helyemre, az ajtó felőli padsor 2. padjánál. leültem és a ledőltem a padra. Ha valaki nem kezdi el masszírozni a vállam, akkor tuti elalszom. Felültem és hátrahajtottam a fejem. Gondolhattam volna, hogy Nick masszíroz. Elmosolyodtam.
-Ez jól esik. Köszönöm. Kicsit elaludtam a vállam. Nem aludtam valami jól tegnap éjjel. – mondtam és lehajoltam a táskámhoz és kivettem belőle egy másfél literes üditős üveget, amiben sima csapvíz volt. Beleittam, majd visszatettem a táskámba. A többiek szokásukhoz híven az asztalom körül tömörültek. Felálltam és nyújtóztam egyet. Közbeszúrtam egy ásítást is, amikor megszólalt a csengő.
Hallottam a sóhajokat, ahogy mindenki visszament a helyére. Ezen a héten én voltam a hetes és marhára nem örültem neki. Főleg, amikor bejött az ofőnk és, szó szerint lecsapta az asztalra a holmiját. Kimásztam a padból és a tanár úr jobb oldalára álltam. Felém fordult és biccentett a fejével. Az osztály egy része még mindig mocorgott. Az egyik késő épp most lépett a terembe és gyorsan a helyére ment.
-Osztály vigyázz! – szóltam hangosan és érthetően, mire mindenki elhallgatott. Ekkor a tanár felé fordultam.
-Tanár úrnak tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 35 és nem hiányzik senki. – mondtam, miután gyorsan körülnéztem.
-Köszönöm üljetek le. A mai osztályfőnöki órát azzal kezdjük, hogy ültetünk. Néhány tanár kollégám panaszkodott, hogy nem lehet nálatok tanítani a folytonos beszélgetés miatt. Ezt én is tapasztaltam és nagyon nem tetszik. Ezért, személyenként ültetlek el titeket. – a barátaimmal gyorsan körbenéztünk. Mellettem Sydney, előttünk Nick és James és mögöttünk Sam és Adam ült. Meglepettséget láttam a szemükben. Egyikünk sem számított erre.
-Akiről megtudom, hogy az órákon nem ott ül, ahova én ültettem, osztályfőnöki intőt kap. – tette hozzá mellékesen a tanár úr, miközben a papírjai között kutatott. Gondoltam az ültetési rend után.
Az osztályban még soha nem volt ilyen csönd, mint most. Mindenki kíváncsi volt, hogy hová ültetik, vagy inkább félt, hogy távol kerül a barátaitól.
-Kaira Shadow! – hallottam a nevemet. – Gyere ide az első padba, kérlek.
Kelletlenül megfogtam a cuccaimat és átültem a tanár orra elé. Meglepésünkre Nick-et mellém ültette. A többieket meg szépen mögénk. A mi kis csapatunkat nem szedte szét, csak átültetett minket a középső padsorba.
Amikor Nick leült mellém, a pad alatt megfogta a kezem és rám vigyorgott. Aztán csak annyit vettem észre, hogy a keze a combomra vándorol, és ott megpihen. Rátettem a kezem és most én vigyorogtam rá.
Mindezek után megbeszéltük az osztály kisebb-nagyobb gondjait, az olyanokat, mint a hiányzások, késések és osztályzatok. Ezzel el is ment a 45 perc. Kicsengettek és az osztály megőrült, amint a tanár kiment, mindenki megtalálta a barátait és elkezdték szidni az ofőt, hogy lehet valaki ennyire gonosz és ehhez hasonlók. Mindenki elment szünetre. Ki a büfébe ment reggeliért, ki az udvarra dohányozni. James és Sydney a büfébe mentek csokiért. Én és a többiek fent maradtunk és beszélgettünk. A 10 perces szünet alatt, majdnem megittam egy liter vizet.
-Valami baj van, Kyra? Olyan sokat iszol ma… - kérdezte Adam é aggódva nézett rám.
-Nincs semmi bajom, egyszerűen csak szomjas vagyok, ennyi az egész. – válaszoltam. Nick a padon ült és én előtte álltam. Átölelte a derekamat és magához húzott. A vállamra hajtotta a fejét én, pedig az övére. Hallottam, ahogy beleszagol a hajamba, amit mostanában kiengedve hordtam.
-Új sampont használsz, Szívem? Más illata van. – nézett rám kíváncsian. Tudtam, hogy észreveszi. Az ő orrával bármit észrevesz.
-Igen sampont váltottam, mert kiszárította a hajamat és már töredezett a vége. Nem tetszik az illata? – kérdeztem, megszagolva a hajamat. Nekem kifejezetten tetszett az illata. Ennek a samponnak rózsa illata volt, míg a másiknak eper.
Nagyon tetszik az illata. Illik hozzád. – majd a fülemhez hajolt. – Mi lenne, ha suli után elmennénk a forráshoz egy kicsit. – suttogta és finoman beleharapott a nyakamba. Megremegett a lábam, a szívverésem felgyorsult.
-Mehetünk. – suttogtam vissza. Vettem az üzenetét, hogy mire célzott. Egy kicsit beindult a fantáziám, amit végülis a csengő szakított félbe. Kelletlenül leültem a helyemre és próbáltam a tanárra figyelni. Nem nagyon jött össze, főleg úgy, hogy Nick elém csúsztatott egy papírt, amire lerajzolta az elképzeléseit. Fülig vörösödtem, és amennyire csak tudtam, lecsúsztam a széken, és próbáltam nem röhögni. A papírt elrejtettem a füzetem végébe, amikor észrevettem, hogy a tanár elindul visszafelé a terem hátulja felől. Összeszedtem magam és leírtam a füzetbe, amit a tanár időközben a táblára írt.
Az órámra pillantottam és még öt perc volt hátra az órából. Aztán még 4 órát kell kibírnunk a suli végéig. Ráadásul Nick-nek csak öt órája volt, mert a tesi órákat külön tartják a fiúknak és a lányoknak is. Nekem ma volt. Már a gondolatára is húztam a számat. Különösebben nem volt bajom a testnevelés órákkal, de ma semmi kedvem nem volt hozzá. Tudván, hogy mi rám délután, kint a forrásnál Nick-kel. A gondolattól felgyorsult a szívverésem.
És ekkor végre megszólalt a csengő.

22. fejezet

Szeptember 1-je, szerda. Délelőtt fél 9-re kellett suliba menni. Mint általában mindig én voltam az első az osztályból. Lepakoltam, aztán kinyitottam az egyik ablakot és kiültem a belső párkányra. Onnan néztem, hogy ki mikor érkezik meg. Utánam nem sokkal megérkezett Sydney és Sam, majd kicsivel később befutott James, Adam és Nick is. A lányokkal épp háttal álltunk az ajtónak, így csak akkor vettük észre a fiúkat, amikor a hátunk mögött egyszerre köszöntek ránk.
-Sziasztok lányok! – erre mi egy kicsit megrándultunk, mert megijedtünk. Sam odament Adam-hez, megölelte és a vállára hajtotta a fejét. Sydney is ugyanezt tette James-szel. Nick átkarolta a derekamat, magához húzott és mélyen a szemembe nézett. Nem csókoltuk meg egymást, pontosan tudtuk mire gondol a másik. Láttam a csillogást a szemében, ahogy rámnézett. Ő is ugyanezt láthatta, mert nem tudta megállni, hogy ne hajoljon le és adjon egy puszit a számra. A szívem gyorsabban kezdett verni az érintésétől, a lábam megremegett. Valaki köhintett a hátunk mögött. Nem kellett megfordulnom, ahhoz hogy tudjam James próbálja visszafojtani a kitörni készülő nevetését.
Lassan mindenki megérkezett és láttam néhány új arcot is. Később kiderült róluk, hogy megbuktak pár tantárgyból, és évet kell ismételniük. Az is kiderült, hogy új ofőt is kaptunk. Nagyon aranyos és szimpatikus volt a tanárnő. Három osztályfőnöki óránk volt az évnyitó ünnepség után. Sok tekintetben más volt, mint az előző tanárunk. Például: megígérte, hogy elmegyünk kirándulni (ami előző évben nem volt), és tényleg foglalkozott velünk. Olyan fél egy körül végeztünk.
Leírhatatlanul örültem, hogy végre hazamehetünk, mert a magas sarkú csizma, amit viseltem rövid ideig kényelmes, de nem suliba való. Alkalmanként fel lehet venni. Aztán meg ott volt az ünneplő ruha. Semmi bajom nem volt vele, csak majd meggyulladtam a selyem blúzomban.
Mindenki hazament, de a barátaimmal megbeszéltük, hogy kb. másfél óra múlva találkozzunk a kedvenc fagyizónknál. Nick kocsival volt, ezért hazavitt. Egész úton nem beszélgettünk, de így volt jól. Egyszerűen csak élveztük egymás társaságát. A sulitól nagyjából 20 percre laktam kocsival. Gyorsan hazaértünk.
A házunk előtt Nick leállította a motort, de nem szállt ki a kocsiból. Felém fordult és rám nézett azokkal az igézően barna szemeivel.
-Van itthon valaki? – kérdezte reménykedve, hogy nincs senki.
-Igen. Apám itthon van. Ma nem volt dolgozni, mert szabadnapos. – mondtam bujkáló mosollyal látván a csalódást az arcán. Egyikünk sem mozdult bár tudtuk be kell mennem átöltözni. Mégsem mehetek fagyizni ünneplőben. Vagyis mehetek csak nagyon melegem lett volna. Mielőtt megmozdulhattam volna Nick kinyitotta nekem az ajtót. Észre sem vettem, hogy kiszállt a kocsiból. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen kiszállni a kocsiból.
Az ajtóhoz kísért, végig a kezét a derekamon pihentetve. Az ajtóban magához húzott, megcsókolt és megsimogatta az arcomat.
-Most megyek, de egy óra múlva itt vagyok érted, és együtt elmegyünk a fagyizóba. Szeretlek Kyrám. Még egyszer megcsókolt aztán elment az autójához. Megvárta, amíg bemegyek, és csak ezután indította be a motort.
Amikor visszafordultam, hogy integessek neki, akkor fordult le a behajtóról. Intett nekem és én visszaintettem.
Mosolyogva léptem be a lakásba. A szobámba indultam, amikor rájöttem, hogy éhes vagyok. Ez is csak akkor tudatosult bennem, amikor megéreztem a hamburger illatát a konyhából. Keresztül mentem az előszobán és a végén balra fordultam. Apám az asztalnál ült és bevett.
-Szia Apa! Mióta eszel te hamburgert? Talán nem ízlik a főztöm? – kérdeztem viccesen és az ebédlőasztal közepén álló szatyorra néztem. Egy út menti étkezőből volt. Letettem a táskámat a fal mellé és belekukkantottam a szatyorba. Nekem is vett hamburgert és egy nagy adag sült krumplit.
-Köszönöm Apa! Ja, majd elfelejtettem mondani. A barátaimmal úgy egy óra múlva találkozunk a fagyizónál. – mondtam miután lenyeltem pár falatot.
-Nick, Sam és a többiek? – kérdezte apám, miután ivott pár korty ásványvizet.
-Igen velük. Nick értem jön és együtt megyünk. Majd ő is hoz haza. – válaszoltam és beleittam a nekem hozott kólás pohárba.
-Jól van. De legkésőbb fél tízre legyél itthon. Holnap iskola van.
-OK. Megegyeztünk. Akkor most felmegyek lezuhanyozni és átöltözni. – mondtam miután befejeztem az ebédet. A szemetet kidobtam, megittam a kólám maradékát és a papírpoharat is kidobtam. Utána fogtam a táskámat, felrohantam az emeletre. A szobámban összeszedtem, hogy mit akarok felvenni. Egy térd fölé érő selyem rövidnadrágot, egy piros pólót, aminek a háta ki van vágva és egy magasított szárú tornacsukát. Bementem a saját fürdőszobámba (ez volt az egyik, amit imádtam ebben a házban) és lezuhanyoztam. Nagy gőzfelhő kíséretében léptem be a szobámba, a törölközőt magam köré tekerve. Fogtam az epilátoromat és leborotváltam a lábamat, erősen szitkozódva. Utána bekentem testápolóval, hogy ne pattogjon ki. Amikor ezzel is megvoltam, rendesen megtörölköztem és felöltöztem. A szobámban lévő nagy egész alakos tükörben megnéztem magam. Kétszer-háromszor körbefordultam. Elraktam az irataimat, a kulcsomat és a telefonomat, majd lementem a nappaliba apámhoz. Épphogy leültem a kanapéra, kopogtak. Azzal a lendülettel, amivel leültem, azzal álltam fel és nyitottam ajtót. Nick állt az ajtóban, egy kopott levágott szárú farmerban és egy szürke ujjatlan pólóban. Átölelt és megpuszilta a homlokomat.
-Jó napot Shadow úr! – köszönt apámnak. Pár másodperc múlva megjelent az ajtóban.
-Kérlek, Nick az iskolán kívül hívj Peter-nek. – mondta apám.
-Rendben, Peter. Vigyázok Kyrára, ígérem.
-Szia Apa! Majd jövök. – mondtam és elindultam Nick kocsija felé. Nick szorosan mögöttem jött és amikor odaértünk az autóhoz, kinyitotta nekem az anyósülés felöli ajtót. Beszálltam és bekapcsoltam magam. Ő addig megkerülte a kocsit és beszállt mellém. Felém fordult, végignézett rajtam és elmosolyodott.
-Nagyon csinos vagy ebben a szerelésben. – mondta halkan, ezét a combomra tette és megsimogatta, majd beindította a kocsit és lehajtott a bejáróról. Bekapcsolta a rádiót. Épp a kedvenc számom ment a Halestorm-tól a Familiar taste of poison. Együtt énekeltem a rádióval és a szemem sarkából láttam, hogy Nick nagyon mosolyog. Ilyenkor általában tervezett valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. Előbb vagy utóbb úgyis megtudom, de addig a kíváncsiság lukat fúr az oldalamba.
Amikor megérkeztünk a többiek már ott voltak és ránk vártak. A kedvenc asztalunknál ültünk. A bejárattal szemben, közvetlenül a fagyis pult előtt. Innen minden betérőt és fagyizni kívánó embert láttunk. Ebben a fagyizóban lehetett a legjobban kifigyelni, hogy ki kivel randizik, illetve szakít. Ez volt a gimisek törzshelye.
-Na végre, hogy ideértetek! Eltévedtettetek útközben, vagy mi a szösz? – kérdezte James és rákacsintott Nick-re. – Csak nem rosszalkodni voltatok?! – tette még hozzá. Fülig pirultam, de azért válaszoltam.
-Hé, álljon meg a menet. Mi időben jöttünk, ti jöttetek túl hamar! – vágtam vissza viccesen. Ezen mindenki nevetett pont, ahogy terveztem. Leültünk egy-egy székre. Az étlapot böngésztem, amikor meghallottam egy ismerős nevetést és a hideg kirázott. Libabőrös lettem és felállt a szőr a karomon. Megfordultam és pultnál megláttam Vyvien-t. A többiek követték a tekintetemet.
-Na, itt van a suli ribanca. Tudtátok, hogy nyáron megvolt neki az egész football csapat? – kérdezte halkan Vyvien felé pillantva. Szerencséjére nem hallotta meg, mert épp a pultos sráccal flörtölt.
-Syd, talán nem pont most kéne kibeszélnünk. Ráérünk később is, amikor már elment. – mondtam ugyanolyan csendesen. Nem akartam még balhézni, sőt egyáltalán nem akartam balhézni senkivel.
Ebben a pillanatban Vyvien megfordult és a tekintetünk találkozott. Az arcáról egyből lehervadt a bájos mosoly. Tudtam, nem úszom meg ezt a találkozást. A félelmem beigazolódott. Odajött az asztalunkhoz, és mint mindig csak engem vett észre. Habár most tett egy gyors pillantást Nick felé.
-Szia Kyra. Még mindig nem akarsz pon-pon lány lenni? Nemrég megüresedett egy hely. – kezdte mézes-mázos hangon.
-Te még szóba állsz velem azok után, amit tavaly a feledhez vágtam? – kérdeztem tettetett csodálkozással. – Te tényleg ennyire szőke vagy. Hányszor kell még nemet mondanom, hogy leszállj rólam? – kérdeztem most már dühösen, mert úgy stírölte Nick-et mintha ott sem lettem volna. – És vedd le a szemed a pasimról, mert kikaparom. – mondtam színlelt nyugalommal. Nick az asztal alatt megfogta a kezem és megszorította. Most már az egész fagyizó minket nézett és olyan csönd volt, hogy a hűtőgép zaja már bántotta a fülemet.
Vyvien lehajolt hozzám és a fülembe súgott.
-Úgyis megszerzem magamnak. Ő is az enyém lesz. Őt is elüldözöm mellőled, ahogy Mike-ot is. – azzal elvonult mellőlem. Az arcomra kiült a döbbenet, ahogy a barátaiméra is. Nem hallhattak, hogy mit mondott, de látták a félelmet a szememben. Nick felé fordítottam az arcomat és megszorítottam a kezét.
-Mit mondott, Kicsim? – kérdezte, ahogy odabújtam hozzá. Éreztem, hogy könny szökik a szemembe és nem akartam, hogy lássa. Mégis felemeltem a fejem és elismételtem, amit Vyvien mondott. Nick még jobban magához szorított és elkezdett ringatni, hogy megvigasztaljon. Rendelt nekem egy nagy fagyikelyhet eper és csoki fagyival. A két kedvencemmel. A kezembe nyomta a kanalat. Lassan elkezdtem enni. Közben a többiek is rendeltek.
Sam sztracsatella és citrom, Sydney pisztácia és vanília, James barack és puncs, Adam áfonya és zöldalma és Nick pedig ugyanolyan ízű fagyit rendelt, mint én.
Mire megettük a saját adagjainkat, addigra elfelejtettem Vyvien-t. utána átmentünk hozzánk és megnéztünk egy filmet. A film után mindenki nálunk vacsorázott és Nick kedvencét főztem, brassóit. Vacsora után lassan mindenki hazaszállingózott, mert, másnap suli volt. Szokásához híven Nick ment el utoljára. Elköszöntem tőle és elmentem fürdeni, pizsamába öltöztem és még olvastam egy kicsit. Az ablakot nyitva hagytam, mert tudtam Nick farkas alakjában, mindig bejön és velem alszik. Aztán valamikor hajnalban elmegy és vagy értem jön kocsival, vagy a suliban találkozunk.
Ma este sem volt másként és olyan jól esett a mancsai közt aludni. Jó meleg volt. Bár nyár volt éjszaka általában kicsit fáztam, főleg a lábam. Ma este azonban olyan melegem volt, hogy egy kicsit megizzadtam. Rémálmok gyötörtek, így nem tudtam nyugodtan aludni. Álmaimban hol Főnök arcképe, hol Vyvien-é jelent meg előttem és mondták a magukét.
Reggelre a lábam megint kihűlt, mert Nick elment. Felültem, felhúztam a lábamat és a térdemre hajtottam a fejem. Úgy vártam, hogy elmúljon a rosszullét, ami kerülgetett. Jó húsz percig így ültem, amikor nyávogott a telefonom. Úgy ugrottam fel, hogy leestem az ágyról és rendesen bevertem a fejem a padlóba. Megnéztem az sms-t, amit Sam-től kaptam.
~Kyra, fél óra múlva ott vagyok érted! Nyáron megszereztem a jogsimat. ~ már neki is megvan a jogosítványa. Nick, James és most Sam. Ebben a sorrendben. Király. Visszaírtam, hogy várom, és elmentem rendbe szedni magam.

21. fejezet

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a Nap a hátamat süti. Felkönyököltem és körbenéztem. Nick mellettem aludt. A ruháink szanaszét hevertek. Elmosolyodtam és megrohantak a tegnapi emlékek, érzések. Hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Óvatosan felálltam és a vízhez mentem. Belemásztam a kellemesen hideg vízbe. A lábam alatt kisebb-nagyobb kavicsok voltak. A patak vize tiszta volt. Tisztán ki lehetett venni a kövek mintáját és formáját. Kisebb halak úszkáltak a lábaim körül.
Amikor befejeztem a fürdést, kimásztam és kifeküdtem a napra, hogy megszáradjak. A tegnapi eseményeken járt az eszem. Megtörtént, amiről már rége álmodtam. Őszintén bevallom ezerszer eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lesz, ha megtörténik. De ez minden képzeletemet felülmúlta. Felültem és Nick-re néztem. Éppen akkor fordult meg és ült fel ő is.
Egymás szemébe nézve ültünk. Szavak nélkül beszélgettünk. Csodáltuk egymás testét, de én leginkább a szemét néztem. Elvarázsolt, mint mindig. Észre sem vettem, hogy időközben felállt és elment fürdeni, csak akkor, amikor a hátamba kaptam egy nagy adag hideg vizet. Sikoltottam egy kicsit és ültő helyemben megfordultam.
-Nick! Ezt most miért csináltad? Élvezed? – kérdeztem nevetve, mire az arcomba is kaptam a hideg vízből.
-Azért csináltam, mert elbambultál. Igen, élvezem, és ne mondd azt, hogy te nem! – válaszolta és kijött a vízből, odajött hozzám és azt hittem frászt kapok, mert a hideg vizes testével átölelt. Elkezdett velem forogni, aminek az lett a vége, hogy mindketten elestünk.
-Haza kéne menni, nem gondolod? – kérdeztem Nick-től.
-De igen, kéne. Habár semmi kedvem hazamenni. – jelentette ki, durcás hangon. Ettől elnevettem magam.
-Megnyugodhatsz, nekem sincs kedvem hazamenni, de a szüleink aggódni fognak. – feleltem, miközben felültem és elkezdtem öltözködni.
Nick félóra múlva már az erdőben futott, velem a hátán. Egészen rádőltem a hátára, és átöleltem a nyakát. Együtt vettünk levegőt, együtt dobogott a szívünk. Tudom így egy kicsit nyálasnak tűnik, de akkor nem volt az.
Amikor hazaértünk elbúcsúztunk és bementem a házba. Az ajtóban még visszafordultam, és távolodó alakja után néztem. Elmosolyodtam és becsuktam magam mögött az ajtót. Elmentem a konyhába vezető átjáró előtt, azután halk torokköszörülés csapta meg a fülem. Visszafordultam és megálltam az átjáróban. Apám az asztalnál ült és engem nézett.
-Hol jártál báránykám? – kérdezte – Se egy üzenet, se telefonhívás. Már mindenkit felhívtam, hogy hol lehetsz, amikor Nick szülei felhívtak, hogy együtt vagytok. Megint az erdőbe mentetek, igaz? Nem megígértétek, hogy nem mentek oda többet? Figyelj, nem akarlak megbüntetni, de ne csináld ezt velem. Szeretlek, Kaira. Na gyere ide.
-Apa, ne aggódj! Az erdőben nincs semmi rossz. De megígérem, hogy nem megyek el még egyszer úgy, hogy nem hagyok üzenetet. – mondtam és leültem mellé egy székre. – És hogy kiengeszteljelek, csinálok valami ebédet, rendben? Te addig nézd a meccset és nem ér leskelődni! – azzal kizavartam a konyhából.
Ebéd után felmentem a szobámba és lefeküdtem aludni.
Amióta túléltük Nick-kel a Denver-i kalandot, azóta minden álmomban visszajön Főnök a pribékjeivel együtt. Azóta rémálmok kísérnek, és nem tudok szabadulni tőlük. Látom magam abban a zöld ruhában, amit Főnök adott. Látom Nick fájdalmas arcát, amire még mindig összeszorul a szívem. Hallottam a lövést, ami majdnem megölt. Ennél a résznél, mindig felriadtam, mint most is. Mintha hallottam volna a lövést. Kinéztem az ablakon. Kint már sötét volt. Ránéztem az órára, este 11 óra volt. Kicsit kómásan mentem le a konyhába inni. Apám megint a kanapén aludt el a meccs közben. Elmosolyodtam, lehoztam a takaróját, betakartam kikapcsoltam a tv-t és visszamentem aludni.
Titkon reméltem, hogy hamar végetér a nyár. Hiányoztak a barátaim. Sam, Sydney, Adam és James. A mi hatos fogatunk összetartó. Soha nem voltak még ilyen barátaim és egy olyan édes pasim, mint Nick.
Egész nyáron együtt voltunk, gyakorlatilag nem törődtünk semmivel csak egymással. Ezért később meg is kaptam a letolást apámtól. Kívánságom szerint hamar véget ért a nyár. Csak annyit vettem észre, hogy apámmal már a tanszereket is megvettük, hogy már augusztus utolsó hete van. A nyári kirándulások, strandolások Nick-kel nagyon jól teltek. Egész szépen lebarnultam. A hajamat is befestettem. Igaz csak melír csíkosra, de nagyon jól sikerült. Per pillanat a hajam egyszerre barna, vörös és szőke. Nick haját is befestettük, neki csak szőke csíkok vannak a hajában, és nagyon jól áll neki.
Időközben beszereztem egy új Fable-könyvet. Álmok Tenger a címe és egy újabb fantasy könyv, amibe beleszerettem.
A heg a csípőmön szépen elhalványult, ahogy Emma, az ápolónő ígérte. Egy kicsit féltem attól, hogy megmarad az a csúnya seb, ami volt. Nick nyaka és háta teljesen rendbejött, de néhány helyen neki is látszanak a hegek. Megígértük egymásnak, hogy soha többet nem megyünk Denver-be, ha rajtunk múlik. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi lett volna, ha Főnök golyója kicsit feljebb talál el. Talán már nem élnék. Nick-nek és Sydney-nek köszönhetem az életem.
Egész nyáron nem hallottam semmit a barátaimról. Jó lesz őket újra látni. Kevesebb, mint egy nap múlva évnyitó. Elkezdődik egy újabb tanév. 10-esek leszünk. Őszintén bevallom egy kicsit félek ettől. Habár tudom, nincs félnivalóm, de én már csak ilyen vagyok.

20. fejezet

Napokkal később a suliban mindenhonnan a saját nevemet hallottam. Igaz, hogy csak suttogva, de hallottam.
-Nézd, itt az a lány, akit meglőttek. Még van képe köztünk járni, azok után, hogy egy bűnözővel kavart. Szegény Nick, nem tudom, miért van még mindig vele, hisz egy farkassal látták őt Denverben... – ilyeneket hallottam. Éreztem, hogy mindenki engem néz. Ha beléptem valahova mindenki egyből elhallgatott és csak nézett. Még a tanárok szemében is félelmet láttam, ha rám néztek. Egyedül az tartotta bennem a lelket, hogy tudtam 3 hét van már csak a suliból és utána egész nyáron Nick-kel lehetek. Ha ő nem fogja a kezem, ha barátaim is elfordulnak tőlem, akkor már rég megőrülhettem volna. De nem így volt. Mellettem voltak a kórházban, otthon és most a suliban is.
Már egy hete jártam újra suliba, amikor Vyvien odajött hozzám az udvaron. Ebédidő volt és hétágra sütött a Nap. Élveztük a jó időt. Tudtuk, hogy nemsokára vége a sulinak és tombol a nyár. Vyvien megállt az asztalunk előtt és lenézett rám, mivel kifeküdtem a padra egy kicsit napozni.
-Szia, Kyra! Hallottam mi történt veled Denverben. Elkapott egy maffia vezér és majdnem meghaltál. Csak annyit akarok tudni, tényleg megtörtént, vagy csak kitaláltad, hogy mindenki körülötted ugráljon? Nem bírom, ha valaki népszerűbb nálam. – mondta, miközben farkasszemet nézett velem. Ugyanis felálltam. Belenéztem a zöld szemeibe, ami egy ovális arcformában ült, amit szőke haj keretezett.
-Azt képzeled rólam, hogy csak kitaláltam? Hogy megrendeztük az elrablásunkat, és szándékosan lelövetem magam? Tényleg ennyire szőke vagy, vagy csak egyszerűen brutálisan hülye? – kérdeztem tőle teljesen higgadtan. Az arca egy pillanatra eltorzult a döbbenettől, de hamar magához tért.
-Hogy merészelsz így beszélni velem, te utolsó senkiházi? Velem senki nem beszélhet ilyen hangon…
-Már megbocsáss, Vyvien! Valaki megteszi, és ha nem én, akkor majd valaki más kap el, de akkor sokkal durvábbakat fog a fejedhez vágni. Örülj neki, hogy én szólok: vegyél vissza a nagyképűségedből, meg a nagy szádból és létszíves szállj le rólam és a barátaimról! Amúgy meg nem állnak jól a szilikon mellek. Csak úgy szólok a fiúk utálják a műmelleket. És lehetsz felőlem szépségkirálynő is. Ez alól te sem vagy kivétel. – mosolyogtam édesen és hallottam, hogy az időközben összegyűlt tömegből kitört a röhögés, majd fél füllel hallottam, hogy valaki elkiáltja magát:
-Ez oltás volt Vyvien, nem is akármilyen! – büszke voltam, amiért sikerült Vyvien-t jó egy ideig elhallgattatni. Nick, megfogta a derekamat, magához húzott, a nyakamba csókolt és a fülembe suttogva így szólt:
-Kyra, te vagy a legszebb, legokosabb, legbátrabb lány a suliban. Pont ezért szeretlek. – aztán a többi barátom is megszólalt.
-Háromszoros hurrá, a mi Kyránknak!! – kiáltottam el magát James, az örök móka mester, és csodálkozásomra, mindenki elkezdett hip-hip-hurrázni.
Két nap alatt lecsengett, ami köztem és Vyvien között történt. Nem is vártam mást. Azon a hétvégén a barátaimmal kirándulni mentünk az erdőbe. Két sátrat vittünk és most az egyszer külön aludtunk lányok és fiúk. Sam és Sydney egész éjjel fent voltak és azon vitatkoztak, hogy melyikük pasija jobb az ágyban. Jobbnak láttam úgy tenni, mint aki alszik. Ez egy kínos témának számított nálam. Egyedül Nick-kel tudtam erről beszélni. Mellette nem éreztem szánalmasnak magam. Mellette megnyílhattam. Megígérte, hogy várni fog rám. Megértette, hogy mennyire félek ettől az egésztől. Szeretem Nick-et, és vele akarom leélni a hátralévő életemet. Boldog vagyok vele. Nekem nem kell más többé.
Vasárnap, miközben csomagoltunk a sátram mellett egy lábnyomot találtam. Egy farkas lábnyomát. A fiúk is egész éjjel fent voltak. Jobban megnéztem és rájöttem, hogy napos lehet a nyom. Gyorsan elkotortam, hogy a többiek ne vegyék észre. Nem akartam, hogy a kelleténél többet tudjanak.
Útra készen álltunk, már csak a tüzet kellett eloltani és mehettünk is volna, ha Nick nem dermed meg az orrom előtt, és nem lököm fel. Pár centire a tűztől ért földet. Egy pillanatra megállt bennem az ütő. Sam-mel összenéztünk, és az erdőt kezdtük pásztázni idegenek után. Senki nem volt ott rajtunk kívül. Nem értettem, hogy mi történt Nick-kel. Zavarodott arccal nézett a szemembe és kíváncsian nézett rám.
-Mi a fészkes fene történt? – kérdezte.
-Ezt én is szeretném tudni. Lefagytál én meg véletlenül neked mentem, amitől mindketten a földön kötöttünk ki. – feleltem aggódva.
-Sajnálom, csak egy pillanatig azt hittem, hogy megint Denver-ben vagyunk. – mondta a térdét fixírozva és egy fűcsomót tépkedve. Letérdeltem elé, felemeltem az állát, hogy a szemébe nézhessek.
-Kicsim vége van ennek a rémálomnak. Most már biztonságban vagyunk. Te is, én is. – vigasztaltam és csak annyit vettem észre, hogy az ajka az enyémhez ér. Először óvatosan, finoman, gyengéden, majd egyre vadabban és követelezőn. Viszonoztam, ugyanazzal a hévvel. Annyit vettem észre, hogy a hátamon fekszem és Nick fölöttem röhög, James és Adam társaságában. Finoman lelöktem magamról, és megpróbáltam csúnyán nézni rá. De ezek után, ha ránéztem ellágyultam és csak a szeme mélysége, ajka puhasága érdekelt. Nem tudom, hogy nevezném ezt az érzést. Minél inkább rágódtam ezen, lassan rádöbbentem, mi ez a mindent elfeledtető érzés. Vágy. Vágytam rá, minden porcikáját kívántam.
A hazafelé vezető úton másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy Ő kell nekem. Egy pillanatra sem engedte el a kezem. Szép lassan leszakadtak tőlünk a barátaink. Először Sam és James, majd kicsivel később Sydney és Adam. Mi először hozzánk mentünk lecuccolni. Gyorsan kiraktam a koszos ruháimat a szennyesbe. Amikor ezzel végeztem, átmentünk Nick-hez. Ő is lecuccolt, és úgy 5 perc múlva újra az erdőnél találtuk magunkat. Rám kacsintott és kihívóan az erdő felé biccentett. Tett pár lépést az erdő mélye felé, hogy takarásban legyen az útról nézve. A fák között láttam, ahogy gyönyörű alakja elmosódik és egy nagyobb alakot vesz fel. Boldogan rohantam utána, és ahogy a farkas közelébe értem gyakorlott mozdulatokkal ugrottam a hátára. Boldogan felmorgott, mire én felnevettem. Futni kezdett velem egy rég elfeledett helyre, ahol csak egyszer jártunk és akkor is egyszerűem sétáltunk. Amikor rátaláltunk, megígértük, hogy ide még visszajövünk.
Egy erdei kis patak mentén futottunk a forrásig, ahol egy mesébe illő kis tisztás volt. Megérkeztünk és lecsusszantam a hátáról. Még mindig farkas alakban ment a forráshoz és inni kezdett. Csodás napunk volt. A nap még mindig erősen sütött, így nem csoda, ha fürdőruhában voltam. A kedvenc pólóm és rövidnadrágom persze rajtam volt. Miután megérkeztünk a felsőmet levettem és kifeküdtem egy fénynyalábra, napozni. Nick visszaváltozott és ő is levette a pólót. Mellém feküdt és átkarolta a derekamat. Megfogtam a kezét és oldalra fordítottam fejem. Egyenesen a barna szempárba, amit annyira szerettem. Közelebb húzódott hozzám, és homlokon csókolt. A keze a sebemre tévedt, majd óvatosan megcirógatta. A pulzusom a duplájára ugrott, a légzésem elakadt. Felkönyököltem, hogy az arcunk egy vonalban legyen. Először a szemét, majd a száját, később az arcát, és egész lényét magamba ittam. Ő is ugyanezt tette velem. Fölém hajolt, így én visszafeküdtem a hátamra. Átkaroltam a nyakát, a haját birizgálva. Nem kellett mondanunk, úgy is tudtuk: szeretjük egymást. És azt is, hogy mi következik ezek után. Megint fellobbant bennem a vágy. Újra megcsókolt. Ugyanúgy, ahogy a táborban, mielőtt hazaindultunk volna. Visszacsókoltam megint, de most én váltottam. Én lettem hevesebb, követelezőbb. Elmosolyodott a csók közben. Élveztük egymás közelségét.
A lemenő nap fényében fürödve mindketten átadtuk magunkat a vágynak, ami éhes vadként csapott le ránk.

Sziasztok megint!!

Üdvözlök mindenkit az új tanév kezdetén. Megígértem, hogy mostantól megint lehet olvasni a történeteimet. itt van két újabb fejezet, remélem tetszeni fog!

Sziasztok!!

Sajnálattal kell közölnöm, hogy idén nyáron nem lesznek új fejezetek. Igaz, hogy írom őket és már a 20. fejezetet lassan befejezem, de csak az iskola kezdetével tudom majd közzétenni őket. Kérlek ne haragudjatok rám! És kérlek Titeket, legyetek türelemmel, és higgyétek el annál jobb lesz újra belemerülni Kyra, Nick és a többiek kalandjaiba.
Megértéseteket köszönöm: Shagon

19. fejezet

Mikor másnap reggel felkeltem a könyv az éjjeliszekrényen volt. A vázában friss rózsa illatozott. Körbenéztem, de senki nem volt rajtam kívül a szobában. Sejtettem, hogy Nick járt itt, talán Sydney vagy apám. Újra a kezembe vettem a könyvet és tovább olvastam. Az eddigi Fable regényekhez hasonlóan ez is tömve volt poénokkal. Nevettem, habár óvatosan, mert még mindig fájt az oldalam.
Épp nevettem az egyik vicces beszóláson, amikor kinyílt az ajtó. Odapillantottam és még jobban felvidultam. James, Sydney, Sam, Adam és végül Nick lépett be a szobába. Mindegyikük kezében egy apró kis csomag volt. Szép sorban letették a virág mellé és megpusziltak. Leültek az ágyra és a székekre. Látszott rajtuk, hogy örülnek, hogy élve láthatnak viszont.
-Sziasztok! Jó látni titeket! – mondtam, miközben letettem a könyvet. Végignéztem a barátaimon. Volt valami furcsa bennük. Mintha nem lennének teljesen boldogok.
-Hát még téged! Jó látni, hogy még egyben vagy! – nevetett rám James. Ő volt a leginkább letörve. Amikor észrevette, hogy gyanakvóan nézek rájuk, Nick-re nézett.
-Nem mondtad el neki? – kérdezte. Felnéztem a barátomra.
-Még nem. Akkor akartam elmondani, amikor kiengedik. Ez most nem hiányzik neki. Most csak felzaklatná és lassítaná a gyógyulását. – felelte Nick és nekem ezzel még jobban felkeltette az érdeklődésemet.
-Nick! Mit nem mondtál el? Mi történt, amíg kómában voltam? Mondjatok már valamit!! Sam? Adam? Sydney? James, Nick? Mégis mi a fészkes fene folyik itt? – kezdtem bepöcceni. Mindenki áll és nem szól semmit. Hiába néztem rájuk, hiába könyörögtem. Nem mondtak semmit.
-Kaira, nyugodj meg! Nincs semmi baj… - de közbe szóltam.
-James, ne mondd, hogy nincs semmi baj! Úgy ültök itt, mint akinek meghalt valakije. Nem ismerek rátok. Két hónapig vagyok kómában és minden a feje tetejére áll. Mondjatok el mindent! – most már szebben kértem őket. Erőszakkal nem megyek semmire. Elővettem a kiskutya szemeket és úgy néztem a barátaimra.
-Jól van, Kyra! Te akartad, de ha emiatt megharagszol ránk, esküszöm, hogy én foglak főbe lőni! – ígérte James és megfogta a kezem. – Azzal kezdődött, hogy amikor visszajöttetek, mindenki elkezdett kíváncsiskodni, hogy mégis mi történt. Sydney nem mondott semmit, Nick úgyszintén. Te meg kómában voltál egy lőtt sebbel a hasadon. Apád teljesen ki volt bukva és azzal fenyegetőzött, hogy megöli Nick-et. Ha nem vagyunk itt, akkor meg is teszi.
-Azt még tedd hozzá, hogy velünk mi történt. A suliban mindenki ki volt akadva. Ráadásul néhányan kint voltak Denver-ben azon a bizonyos napon. Szóval elkezdtek terjengeni a pletykák egy farkasról, meg rólad. Azt még hozzá kell tenni, hogy szétmentünk James-szel. – tette hozzá Sydney. Ennél a pontnál ledöbbentem és mielőtt bárki folytatta volna felemeltem a kezem.
-Mégis mi szent pitypangon tudtatok összeveszni? Azt ne mondjátok, hogy a Denveri kaland volt az oka, mert menten sikító frászt kapok. Ne csináljátok ezt! Béküljetek ki, ez az egész nem ér annyit, hogy szakítsatok. – mondtam. Mielőtt folytathattam volna belépett Emma, az ápolónőm. Mindenki egyből odafordult.
-Sziasztok. Kyra, jó híreket hoztam. Hazamehetsz. Leszedjük a kötést és kapsz egy másikat. A ruháidat egy szatyorban hazaviheted. Apud hozott neked tisztát. Titeket arra kérlek, hogy kint várjátok meg a folyosón. – fordult barátaimhoz Emma és már le is ült mellém az egyik székre a megszokott kis tálcájával.
Egy óra múlva már otthon voltam a saját szobámban, megint a barátaim körében. Apám lent volt a konyhában és főzött valamit. Nick mögöttem ült és magához ölelt. A mellkasának dőltem és Sydney-re néztem.
-Visszatérve az előző témához. Sydney, James béküljetek ki. Látszik rajtatok, hogy vágytok a másik után. Nézzetek egymásra, és úgy mondjátok, hogy már nem akartok a másiktól semmit. – korholtam őket. Megtetté, egymásra néztek. Sydney szemeibe könnyek gyűltek. James is mintha a sírás ellen küzdött volna. Szinte egyszerre robbantak ki, úgy 5 perc szemezés és szemlesütés után.
-Bocsáss meg! – mondták egyszerre, alig hallhatóan mégis mindketten megértették a másikat. James közelebb csúszott Sydney-hez, a karjaiba zárta és megcsókolta. A lány visszacsókolt és letörölte a könnyeit. Tíz perc után együtt nevettek.
-Kyra! Nagy baj lenne, ha lelépnénk? Szeretnénk kettesben lenni és megbeszélni ezt a kis félreértést. – nézett rám James. Kedvesen, bár fáradtan rápillantottam. Elmosolyodtam és az ajtó felé biccentettem.
-Menjetek, megérdemlitek. Sam, Adam ha nem nagy baj titeket is megkérnélek, hogy menjetek haza. Rátok fér a pihenés. Én is szeretnék végre egyszer nyugodtan aludni. –fordultam tovább a másik két barátomhoz. Ők bólintottak és elindultak az ajtó felé.
-Szép álmokat srácok. Nick, vigyázz Kyrára! – köszöntek mindannyian, és kettesben maradtam a barátommal.
Apám bejött a szobába két nagy tál rakott krumplival. Letette elénk az ágyra.
-Jó étvágyat. A tányért majd reggel hozzátok le. Jó éjszakát. – mondta és mielőtt kiment volna, homlokon puszilt. Nick-kel megettük a saját adagunkat. Elmentem fürdeni, és a srác, akiért oda voltam pár perc múlva utánam jött. Együtt lezuhanyoztunk, majd visszamentünk a szobámba. Lefeküdtem az ágyamra és Nick átváltozott farkassá. Befeküdt mellé az ágyba és én hozzá bújtam. Beszívtam a bundája illatát, megsimogattam a puha, selymes szőrt és a nyakához bújtam. Így aludtunk el.
Megint magába szívott a sötétség, de ez most más volt. Volt néhány felvillanó kép, arról a bizonyos napról. Másnap reggel arra riadtam fel, hogy megint farkasszemet nézek Főnökkel.
Felültem az ágyamon és körbenéztem. Nick már emberi alakjában feküdt mellettem. Hason feküdt és az egyik keze a derekamon pihent. A tányérok sem voltak már az asztalomon. Szóval apám már fent van és bejött hozzánk ma hajnalban. Tudtam, hogy Nick éberalvó, főleg, ha mellette vagyok.
Pár perc múlva ő is elkezdett mocorogni. Felült és átölelt. A nyakamba csókolt, majd a hajamba. Óvatosan végig húzta a kezét a sebemen, majd hanyatt dőlt velem. Lecsúsztam róla, de nem engedtem el a kezét (amit időközben megfogtam). Az oldalára fordult, hogy rám nézhessen.
-Jó reggelt, Angyalom! Milyen volt az éjszakád? – nézett rám, nagy, barna szemeivel. Nem tudtam ellenállni ennek a pillantásnak, és őszintén elmondtam mindent. A képekről, az érzésekről és Főnökről.
-Ne aggódj, Kicsim! Nem lesz semmi baj. – mondta nyugtatóan Nick és rám tette a takarót. Magához húzott, lehunytam a szemem és újra magamba szívtam az illatát.